12.Fejezet

Damon-nek valamennyire sikerült elfeledtetnie velem a Katherine iránti gyűlöletemet.Nem akarja, hogy naphosszakat ezen rágódjak, de egyszerűen nem tudom egy könnyen elfelejteni azokat a könnyeket, azokat a szenvedéseket, amiket Katherine miatt sikerült megélnem.Ha engem bánt, még elviselem.De ha a lányomat bántja, azt már kevésbé viselem el.Sőt! Bevallom, egy kicsit féltékeny voltam tegnap Katherine-re.Damon nagyon szerette őt, és bármit megtett volna érte.De kiderült hogy Katherine csak játszadozott vele, és Stefan-ra vetett szemet, akinek a Katherine félék nem az esetei.Tehát a nagyképű, arrogáns, pénzéhes cafkák, akik a hisztivel érik el azt amit akarnak.Ha jól tudom, Katherine-nek több száz szeretője volt.Járta a világot, és ahol épp megszálltak, ott mindig akadt két szerető.Szóval szerte a világban ismerik Katherine Pierce nevét.Ha csak meghallják a nevét, beleborzonganak.Hogy miért? Mert annyi rossz dolgot tett már a világon.Ártatlan embereket foszt meg a boldog élettől azzal, hogy átváltoztatja.Ő csak fájdalmat tud okozni, semmi többet.Most pedig hogy Klaus úgymond a szárnyai alá vette, erősebb, és okosabb lett mint ezelőtt.Klaus kiképzése alatt bárkiből kiképzett vámpír lehet.De az ő eszközei áldozatokat követelnek.Oldalra fordultam, és

bámulni kezdtem Damon-t, ahogy szépen kidolgozott felsőteste fel és le emelkedik a levegővétel közben.Le sem tudtam venni a tekintetem kockás hasáról, ami nem is csoda.Gyakorlatilag vele és Rebekával teljes az életem.Amikor kicsi voltam, arra vágytam mint minden kislány.Egy szőke hercegre, fehér lovon.Nos, igaz hogy nem szőke herceg, hanem fekete, és nem fehér lovon jött el értem, hanem a kocsijával, de mégis nagyon boldog vagyok mellette így is.Még akkor is, hogyha vámpír vagyok.De ezzel örökké együtt maradunk.Caroline és Matt gondolom éjjel a nászéjszakájukat élték, mert eléggé félreérthető hangokat hallottunk alvás közben.Persze Damon egyből levágta hogy miről volt szó...Piszkálgatni kezdtem hajtincseit, ő pedig elmosolyodott.

-Ez jól esik!-mosolygott.

-Akkor máris abba hagyom!-nevettem.

-Te kis szemét!-szorított magához.

-Engedj el Damon!-fuldokoltam a nevetéstől.

-Soha!-nevettet, majd egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.

-Idióta vagy!-kacagtam.
-De a te idiótád!-vigyorgott.
-Az enyém!-jutalmaztam meg egy apró puszival, majd a mellkasára feküdtem.
-Ma megint szokatlanul bújós vagy!-állapította meg.-De imádom!-nevetett.

-Te pedig pimaszabb vagy, mint máskor! Ez jót jelent?-kérdeztem nevetve.
-Nekem igen, neked már kevésbé!-válaszolt.
-Kérdezhetek valamit?-érdeklődtem.
-Hallgatlak!-fordult felém érdeklődve.
-Ha köztem és Katherine közt kéne választanod, akkor melyikünket választanád?-faggattam.
-A válasz rendkívül egyszerű! Nem mást, mint téged! Katherine már ezerszer megbántott, veled ellentétben.Te még akkor is törődtél velem, amikor a szakítás szélén álltunk.Ezt pedig soha nem tudom elégszer megköszönni! Amikor először találkoztunk, azt hittem hogy te is olyan leszel mint Katherine.Hisz a hasonmása vagy.De aztán, kezdtelek egyre jobban megismerni, és rájöttem, hogy te közel sem vagy olyan mint ő.Benned annyi szeretetet találtam, mint másnál nem!-magyarázta.
Szavai hallatán a szívem mérföldeseket dobbant, amit szerintem Damon meg is hallott, mert elmosolyodott.Mikor először találkoztam vele, sok jót nem hallottam a vámpírokról, ezért tartottam tőle.Viszont, egy estén minden megváltozott.Emlékszem minden egyes percére.

*Visszaemlékezés*
Úton haza felé mindenből csak kettőt láttam.Bizonyára azért, mert nem vagyok teljesen magamnál.Egy nagyot kortyolok a Jégeres üvegemből, majd lenyelem, és érzem ahogy marja a torkomat.Ekkor megbicsaklottam, aminek következtében a magassarkúm sarkának annyi volt.
-Istenem de szar egy cipő!-mérgelődtem, majd meg is szabadultam tőle.
Ekkor furcsa hangokat véltem felfedezni, ezért szaporábbra vettem a lépteimet.A szívem hevesen dobogott a félelemtől.Hirtelen elém ugrott egy ismeretlen alak.Barna szemei csak úgy csillogtak, szintén barna haja tökéletesen beállítva.
-Oh! De megijesztett!-kaptam a szívemhez.
-Nem állt szándékomban! Nem szeretek ilyen gyönyörű lányokat ijesztgetni!-mosolyodott el féloldalasan.
E bók hallatán kicsit elpirultam, és a szégyenlősen a fülem mögé tűrtem egy kósza hajtincset.Vonzó férfi számomra, de talán túl rámenős.
-És hova tartott?-kíváncsiskodott.
-A barátnőm bulijából tartok haza felé!-mosolyogtam.-Megkérdezhetem, hogy mi is a neve?-kíváncsiskodtam.
-A nevem Kol Hastings! És a tiéd?
-Az enyém Elena Gilbert!-válaszoltam.
-Nem csak te vagy gyönyörű, hanem a neved is!-bókolt tovább.-Veled tarthatnék? Nekem és épp arra felé van dolgom!
-Te tudod hol lakom?-lepődtem meg.
-Mondjuk úgy, hogy tudom melyik utcában!-kacsintott.
Így hát ketten folytattuk utunkat, egészen addig, amíg egy sötét sikátorhoz nem értünk.Arra kért, várjunk egy kicsit, mert ő sincs annyira magánál.Beleegyeztem, hisz én sem voltam valami józan.Ekkor a falhoz szorított, majd mélyen a szemembe nézett.
-Ne sikíts! És ne mozdulj!-parancsolta.
Nem tudtam megmozdulni.Egy hang sem jött ki a torkomon.A nyakamhoz hajolt, majd belemélyesztette a fogait.A nyakamból ömleni kezdett a vér, és éreztem hogy kezdek gyengülni.Ebben a pillanatban jelent meg az én hősöm.Ellökte tőlem Kol-t, és verekedésbe kezdtek.Csatlakozott még két fickó, akik elvontatták Kol-t.
-Elena!-rohant hozzám a megmentőm.
-Damon!-mondtam alig hallhatóan.
-Nem lesz semmi baj!-majd felkapott, és beültettet a kocsijába.Egy apró puszit nyomott fejem búbjára, majd elindultunk.

*Visszaemlékezés vége*
Amíg tartottak a fájdalmak, Damon magánál ápolgatott.Az nap teljesen belé szerettem.Megismertem az igazi oldalát.Egy törődő, jószívű férfit ismertem meg.Ezt az oldalát nem mindig szereti megmutatni, mert azt hiszi hogy puhánynak néznék.Gondolat menetemből Damon zökkentett ki.
-Kicsim! Figyelsz te rám?-kérdezgette.
-Hát persze hogy figyelek! De most már fel kéne öltözni!-majd gyorsan megcsókoltam.
Elővettem egy kényelmes összeállítást, amit fel is kaptam magamra.Amíg Damon öltözködött, addig én lebaktattam a konyhába, hogy reggeli után nézzek.Sütöttem pár darab gofrit, amihez narancslét párosítottam.
-Szia gyönyörűm!-suttogta a fülembe Damon, majd megpaskolta a fenekemet.
-Már korán reggel?-kérdeztem nevetve.
-Soha nem lehet elég korán elkezdeni!-röhögött, majd leült az asztalhoz.
Én is csatlakoztam hozzá.Elvettem a pultról az újságot, és olvasgatni kezdtem.Egyre több hirtelen halál van Mystic Falls-ban.Vajon kinek köszönhetően? Nem más mint Katherine... ő soha nem tudott leállni az emberek megölésével.Ezek szerint ez nem változott semmit.Bár, mit is vártam tőle? Ő azt sem tudja milyen érzés boldognak lenni.Vagy igazán szeretni valakit.Ezeknek az érzéseknek tudatában sem van.
-Katherine miatt egyre több halálhír van Mystic Falls-ban!-mondtam.
-Csodálkozol? Ez a ribanc bármire képes hogy emberi vérhez jusson!-mondta Damon, majd bekapott egy falatot.
Ebben a pillanatban sétált le Caroline és Matt.Caroline mosolyogva Matt-hez bújt, aki egy puszit nyomott a fejére.
-Oh, a friss házaspár!-jegyezte meg mosolyogva Damon.
-És hová mentek nászútra?-érdeklődött Bonnie.
-Egyenlőre még semmi ötlet! Talán New York-ba!-mesélte Caroline.
-Mi hol is voltunk?-kérdezte nevetve Damon.
-Rio-ban!-mosolyodtam el.
A Rio-ban töltött hetek csodálatosak voltak.Csak magunkkal törődtünk, és bebarangoltuk az egész várost.A fesztiválok is nagyon jók voltak.Kedvem lenne visszamenni egy kis időre.Távol lenni a gondjaimtól.Amint felkeltünk, az első dolgunk az volt, hogy lerohanjunk a tengerpartra.Damon titokban szervezte meg az egész nászutat.Ekkor jelent meg Rebeka, és egyből az apja ölébe ült.Megkerestem a fésűét, és megfésültem.Hajgumiját elő véve copfba fogtam a haját.Ebben a pillanatban rontott be Katherine a házba.
-Nálad nem szokás kopogni?-háborodtam fel.
-Tök mindegy!-flegmázott.
-Caroline! Vidd fel Rebekát! Nem akarom hogy lássa ahogy szétszedem ezt a ribancot!-mondta Damon.
-Ismeritek Rose-t?-ejtett ki egy régen hallott nevet.
Rose Klaus lánya.Aki félig vérfarkas.Klaus emberként eléggé meggondolatlan volt, ezért fűvel fával csalt mindenkit.Végül lefeküdt egy vérfarkas nővel, aki teherbe esett.Miután Rose megszületett, Klaus megölte Rose anyját, és egyedül nevelte fel a lányát, és mindenre megtanította, amit ő tud.Így ő talán még Klaus-nál is rosszabb.Amikor megtudta Klaus tervét, megesküdött az apjának, hogy miután betöltötte a 18. életévét, megmérkőzik a legnagyobb ellenségével, azaz velem.Az egyikünk életben marad, de a másikunk meghal.Ha megölőm Rose-t, Klaus még nagyobb haragja gerjed, és megöl mindenkit akit szeretek.De ha én halok meg, Rebekát elveszik tőlem, és Damon-t is cserben hagyom.
-Mi van vele?-faggattam.
-Elérkezett az idő!-mosolygott sunyin.
-Mikor és hol?-kérdeztem.
-Ma 19:00-kor a sikátornál!-válaszolt.
-Értettem!-mondtam.
-Készülhetsz a halálra Elena! Rose erősebb és gonoszabb mint más idősebb vámpírok együtt véve!-jelentette ki.
-Tűnj innen Katherine! Nincs kedvem az unalmas pofázásodat hallgatni!-nyitottam ki az ajtót.
-Találkozunk a halálban, Elena!-majd egy sátáni kacajjal elhagyta a házat.
A többiek felé fordultam, akik aggódó tekintettel bámultak rám.Legfőképp Damon.
-Tudtuk hogy ez elfog jönni!-mondtam.
-De nem ilyen hamar!-járkált körbe idegesen Damon.-Nem mérkőzöl meg vele!-mondta határozottan Damon.
-De...-kezdtem bele.
-Nincs de! Nem kockáztathatunk!
-Miért nem engeded hogy megküzdjek vele?
-Talán mert annyira szeretlek!!-vágta rá Damon.
Nyeltem egy nagyot, és lesütöttem a szemeim.Nem kerülhetjük el a mérkőzést.Rose még ide is képes lenne eljönni, hogy megöljön.Ha sikerül a terve, az apja emberré fogja tenni, az ellenszer segítségével.Rose nem lenne rossz ember, ha Klaus nem azt sulykolta volna belé, hogy mindenkit meg kell ölnie, aki ártani akar neki.
-Nem akarom hogy bajod essen!-tűrt a fülem mögé egy kósza hajtincset.
-Nem lesz bajom! Hidd el!-mosolyogtam rá.-Neked és Rebekának még szükségetek van rám!-mondtam.
-Ahogy mondod!-mosolygott.

A napom további részét az edzés töltötte ki Alaric-al.Edzés közben elmesélte, hogy ismeri Klaus egyik hibridjét, aki a közelben tartózkodik.Pontosabban pár mérföldnyire innen.A neve Jane.Épp hozzátartunk.Ő az egyik, akinek sikerült megtörnie az átkot.Megakarjuk kérni, hogy segítsen megölni Klaus-t.A forrás szerint egy vendéglőben dolgozik pincérnőként.Amikor megérkeztünk, megkerestük Jane főnökét, akitől megkérdeztük hogy Jane hol van.Válasza az volt hogy a konyhában.Azt parancsoltuk neki, hogy küldje ki az udvarra hozzánk.Odakint vártunk rá.Damon a kocsinak támaszkodott, és összekulcsolta a kezét a mellkasa előtt.Ekkor kisétált egy szőke hajú, kék szemű lány, egy bájos mosollyal az arcán.
-Szia Jane!-mosolyogtam rá.
-Maguk meg kicsodák?-kérdezte kíváncsian.
-A nevem Elena Gilbert! Ő a férjem Damon!-mutatkoztunk be.
Damon mosolyogva felhúzta a szemöldökét.Jane kicsit meg volt szeppenve, ezért elmondtuk neki miért jöttünk.
-Gyertek be!-invitált be minket.
Helyet foglaltunk a leghátsó sarokban, ahol senki sem hallott minket.Kértünk egy turmixot, amit később ki is hozott.
-Szóval azt akarjátok hogy üljem meg?-kérdezte Jane.
-Dehogy!-rázta a fejét Damon.-Azt én akarom! Neked csak annyit kell tenned hogy megkínzod egy kicsit!-mondta.
-Bármit megtennék, hogy Klaus szenvedjen!-mondta Jane.
-Üdv a klubban!-vigyorogtam.
Még pár szót beszélgettünk, majd hazaindultunk.Mikor Mystic Falls-ba értünk, már 18:55 volt.Írtam egy üzenetet Caroline-nak, hogy értesítse a többieket, hogy jöjjenek a sikátorhoz.Bele remeg minden porcikám ha arra gondolok, hogy Rose mire is képes.

-Nem félsz ugye?-kérdezte Damon.
-Egy kicsit!-vallottam be.
-Még visszafordulhatunk ha akarod!-mondta.
-Nem! Előbb vagy utóbb végig kell csinálnom! Lefogom győzni Rose-t!-mondtam határozottan.
-Imádom hogy ilyen magabiztos, és törekvő vagy!-mosolygott.
Most az összes magabiztosságomra szükségem lesz.Nem szabad mutatnom Rose előtt egy kis félelmemet sem.Mert akkor azt hinné hogy simán legyőzhet.Látszat néha nagyon is csal.Amikor a sikátorhoz értünk, még nem volt ott senki.
-Damon!-mondtam.
-Igen?-szegezte rám a tekintetét.
-Lehet hogy meghalok, de...
-Bele se kezdj! Az előbb azt mondtad, hogy lefogod győzni Rose-t! Ennek pedig így is kell lennie! Több erő is kitartás van benned, mint azt bárki hinné! Talán épp ezért szerettem ennyire beléd! Rebekának szüksége van rád! Egy nőre, akit az anyjának nevezhet! Akiről példát vehet! És nekem is szükségem van rád! El sem tudom mondani mennyire! Rose még a lábad nyomába sem ér! Te erősebb vagy nála ne feledd!-biztatott.
-Csodálatos vagy! Mintha mindig tudnád mit kéne mondani!-mosolyogtam.
-Az a helyzet, hogy szeretlek!-közeledett felém.
-Dettó!-támadtam az ajkaira.
Vadul faltuk egymás ajkait.Beletúrtam a hajába, ezzel jobban felcsigázva őt.Szerencsére időben letudtunk állni.Megérkeztek a többiek, ezért kiszálltunk a kocsiból.Mindenki megölelgetett, ezzel sok erőt adva.Ekkor megérkezett Rose.Hosszú hajszál egyenes fekete haja a vállára omlott.Barna szemeiben megcsillant a sötétség.Látványom egy ördögi vigyort eredményezett tőle.
-Elena Gilbert!-lépett előrébb.
-Rose Hastings!-néztem rá szúrós szemekkel.
-Semmit sem változtál!-mondta.
-Rólad ez viszont nem mondható el!-mondtam.
-Itt az ideje, hogy elbúcsúzz a barátaidtól!
-Nincs szükség rá! Akinek el kéne búcsúznia a szeretteitől, az te vagy!
-Na ne mond!
Majd erősen a falhoz szorított.Ez erősebb mint gondoltam.Minden végtagomat átjárta a fájdalom, és számból ömleni kezdett a vér, és egy szó sem tudtam kinyögni.Hirtelen erőt véve magamon ellöktem magamtól, amitől ő a földre esett.Már készen álltam volna letépni a fejét, amikor ő belém térdelt.A térdelése nem fájt annyira, ezért volt erőm felállni.Két kezem közé fogtam a fejét, és letéptem a helyéről.
-Én... Én... megöltem!-bámultam mereven magam elé.
-Semmi baj kicsim!-szorított magához.
Rose és hozott magával erősítést, a biztonság kedvéért.Az egyik haverja nekem akart támadni, mikor Caroline visszafogta.Kieresztette agyarait, és nyakába vájta.
-Fincsi volt!-nyalta meg a száját Caroline.
Ezennel haza is indultunk.Nem tudtam szabadulni attól a tudattól, hogy megöltem valakit.Akármilyen gonosz is volt, de akkor is... ezért utálok vámpír lenni.Mert olyan embereknek is árthatok, akiknek nem akarok.De egyszerűen ha megérzem a vér csábító illatát, nehéz uralkodni magamon.Amikor hazaértünk, Rebeka a nyakamba ugrott.
-Anya!-kapaszkodott belém.
-Szia édesem!-majd egy puszit nyomtam feje búbjára.
-Hol voltál? Már annyira hiányoztál!-könnyezett be a szeme.
-Az nem számít hogy hol voltam! De ígérem, mostantól annyi időt fogunk együtt tölteni, amennyit csak lehet rendben?-mondtam.
-Igen!-mosolygott.
Letettem, majd leültem vele a kanapéra, és megnéztük a kedvenc meséjét,Miután annak vége lett, megvacsoráztattam, utána pedig megfürdettem.Anyaként állandó foglalkozásom van.Megtörölköztettem, majd bebújtattam a pizsamájába.Befektettem az ágyba, és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Álmodj szépeket!-simítottam végig az arcán.
Mosolyogva lehunyta szemét, és álomba szenderült.Besétáltam a szobánkba, ahol Damon-t találtam, aki épp egy nagyot kortyolt az italából.Leültem mellé, és lehunytam a szemem.Beleharaptam az ajkamba, és egy nagyot sóhajtottam.
-Hosszú napunk volt!-állapította meg Damon.
-Azt meg hiszem!-sóhajtottam.-Damon, én megöltem valakit!-nyögtem ki.
-Tudom hogy mit érzel! Hidd el, később sokkal jobb lesz! Ne feledd, hogy ezt kellett megtenned! Ha hagytad volna magad megöletni, abba én belehaltam volna.Érted? Valamelyikőtöknek muszáj volt meghalnia.És tudod mit? Örülök hogy nem te lettél az!-majd a karjaiba zárt, és belepuszilt a hajamba.
-Miért sajnálok meg ennyire mindenkit?-kérdeztem inkább önmagamtól.
-Mert te ilyen vagy! Törődsz másokkal! És ezt nagyon szeretem benned!-adott egy puszit a vállamra Damon.
-Klaus most már még jobban elakarja venni tőlünk Rebekát! Ha mi elvettük az ő lányát, ő is elveszi a miénket!-mondtam.
-Nem fogja bántani! Előtte velem kell elbánnia! Akár meg is ölhet! Úgy is az a legfőbb célja!-hunyta le a szemét Damon.
-Ilyeneket ne is mondj! Klaus most nem fogja azt megkapni amit akar!-mondtam mérgesen.
-Szexi amikor dühös vagy!-vigyorgott féloldalasan.
-És ez mennyire szexi?-majd vadul megcsókoltam.

Eldőlt az ágyon, és csak élveztük a pillanatot.Az ölébe ültem, és beletúrtam a hajába.Ő megmarkolta a fenekemet.A nyakamat apró puszikkal halmozta el, amitől már-már kezdtem elgyengülni.Ebben a pillanatban nyitott be Caroline a szobába.Ahogy meglátta mit csinálunk, eltakarta a szemét.
-Bocsi!-röhögött.
Gyorsan elváltam Damon-től, majd megigazítottam magamon a ruhát.
-Mit szeretnél Caroline?-érdeklődtem.
-Csak szólni akartam hogy Rebeka rosszat álmodott, és most sír!-mondtam.
-Máris megnézem!-rohantam a szobájába.
Megtörölgette könnyes szemeit, én pedig leültem mellé.
-Mi történt hercegnő?-faggattam.
-Az a gonosz bácsi aki a múltkor itt volt nálunk, megölt titeket!-szipogott.
-Jaj kicsikém!-zártam az ölelésembe.
Megsimogattam kis fejecskéjét, és csitítgatni kezdtem.Arcán lefolytak a sós könnyek, amiket azon nyomban le is töröltem.Belepusziltam a hajába, majd amikor sikerült lenyugodnia, visszabújtattam az ágyába.
-Ugye ez sosem fog megtörténni?-reménykedett.
-Hát persze hogy nem!-simítottam végig az arcán.
Még egy utolsó puszit nyomtam homlokára, majd hagytam hogy ismét álomba szenderüljön.Ahogy kiléptem az ajtón, Damon a fürdőszoba felé vette az irányt.
-Hol is tartottunk?-kérdeztem huncut vigyorral.
-Hmm, nem is tudom! Talán itt!-támadt az ajkaimra.
Szenvedélyes csókunknak a fránya levegőhiány vetett véget.Damon féloldalasan elvigyorodott, majd besétált a fürdőbe.Az ajkamba haraptam, és visszamentem a szobámba.Néztem a tévét, amíg Damon a fürdőszobában foglalatoskodott.Amikor ő végzett, én vettem át a helyét.Beálltam a zuhanyzó alá, és a testem minden centiméterét elárasztotta a meleg víz hatása.Magam köré tekertem egy törölközőt, és felhúztam a pizsamámat.Egyből bevetettem magam az ágyba.
-Hiányoztam?-kérdeztem vigyorogva.
-Te mindig!-nevetett Damon.
-Ha adhatnál nekem egy becenevet, mi lenne az?-kérdeztem nevetve.
-Ez most hogy jött?-röhögött.
-Csak úgy!-rántottam vállat.
-Nem is tudom! Mézescsókom!-röhögött.
-Meg vagy te húzatva?-röhögtem. 
-Egy kicsit!-kacagott.
-Azt vettem észre!-kuncogtam.