A tegnapi alapító napi tragédia óta, minden tévéműsor ezt a témát boncolgatja.De miért nem lepődöm meg? Hisz ezzel a nézettség csak fokozódik.Úgy tűnik Katherine és Klaus nem nagyon bírnak a vágyaikkal, és erre fel is hívják a figyelmet.Megjegyzem, elég feltűnően.Eleinte Klaus nem volt ilyen gonosz.Damon évezredek óta ismeri, ezért elég sok mindent tud a múltjáról.Elmesélése szerint, Klaus-nak a családja volt a legfontosabb.Kész volt meghalni a testvéreiért.Aztán, miután vámpír lett, akkor vállt a mostani önmagává.Egy öntelt, gonosz, szívtelen emberré, aki abban leli minden örömét, hogy gyilkol.És ő ezt tudja is magáról.De ő soha nem fog megváltozni.Őszintén szólva, én még egy kicsit reménykedem benne.De tudom hogy hiába is minden reményem, ő örökké ilyen marad.Nem tudja milyen érzés igazán szeretni valakit.Jót tenni másokért.Túl nagy a büszkesége.Mivel én már eléggé kezdtem unni a folytonos üldögélést, és a hasam is korgott, ezért a hűtő szolgáltatott nekem egy zacskó vért.Ha ezt nem innám, bizonyára napokon belül meghalnék.Caroline egyre nyűgösebb lesz, ezt pedig a terhesség váltja ki.Tegnap is összevesztek Matt-el, ő pedig egész éjjel zokogott, ami nem tesz jót a babának.A férfiaknak könnyű.Nem érzés azt, hogy olyan mintha egy nagy görögdinnyét hordanál a pólód alatt.És a szülés sem piskóta.De amikor meghallod a gyermeked sírását, az mindennél csodálatosabb.Amikor a tasak kiürült, a kukába dobtam.Damon épp a konyhában szorgoskodik, mivel elvállalta, hogy főz helyettem.Mondhatni, nagy mázlim van! Caroline a veszekedésük óta ki sem mozdult a szobájukból.Úgy döntöttem megnézem, és megpróbálok lelket önteni belé.Illedelmesen bekopogtattam az ajtaján, és résnyire nyitottam azt.Caroline-t befedte a zsebkendők tömege.Az ágya szélén egy csomó sírós, romantikus film volt, amiket már bizonyára megnézett.A szemei pedig vörösek voltak a rengeteg sírásról.
-Jaj te lány!-ültem le az ágya szélére.-Az hogy ilyen zaklatott vagy, árt a baba egészségének!-simítottam végig a karján.
-Amióta terhes vagyok, csak veszekszünk!-szipogott.-Még hozzá az én hibámból!
-Ne mond ezt! Nem a te hibád! Természetes hogy az elkövetkező hónapokban kissé elviselhetetlen lesz Matt számára a nyűgösséged, de idővel sokkal jobb lesz!
-Reménykedjünk benne!-sóhajtott.-Egyedül hagynál kérlek?
-Biztos vagy benne hogy egyedül szeretnél lenni?-kérdeztem.
-Egészen biztos!-válaszolt.
-Rendben!-bólintottam, és magára hagytam.
Bonnie a varázslatait gyakorolta, és kíváncsi voltam hogy megy neki, ezért benéztem hozzá.Épp a halottakkal próbált kapcsolatot teremteni.-Túl kevés az erőm!-mondta Bonnie.-Így nem lesz belőlem kitűnő boszorkány!
-Bonnie, te vagy a legerősebb boszorkány akit ismerek! Szerintem sokan még arra sem képesek, amit te pillanatok alatt végre hajtasz!-bátorítottam.
-Köszi Elena!-mosolygott.
-De, hogy haladtok Jeremy-vel?-érdeklődtem.
-Nagyon jól! Mindent megosztunk egymással, és sosem hagyjuk cserben a másikat!-áradozott.
-Ha te boldog vagy, akkor én is!-vigyorogtam.
Miután végig hallgattam Bonnie áradozását Jeremy-ről, visszamentem az eredeti induló helyemre, azaz a nappaliba.Matt-et még a meccs sem dobta fel.Akkor komoly veszekedés lehetett, ha ennyire elvannak kenődve mindketten.A konyhából isteni illatok szűrődtek ki.Azonnal követni kezdtem őket.
-Hm, de jó illatok!-szippantottam a levegőbe.
-Megkóstolód?-kérdezte Damon.
-Hát persze!-kuncogtam.
Egy kis kanállal a számba adta, és ízlelgetni kezdtem.Elismerően bólintottam, mire kihúzta magát.
-Nem akartalak megdicsérni, mert még jobban elszállsz magadtól!-nevettem.
-Talán mert akkora zseni vagyok?-vigyorgott.-Lásd be! Nagy mázlid van velem!
-Az biztos!-kacsintott.
Visszanéztem Matt-re, aki lógó fejjel ült a kanapén.Amikor terhes voltam Rebekával, anno nekünk is voltak kisebb veszekedéseink Damon-nel, de percek alatt megoldottuk.Sosem volt kérdés, hogy együtt akarunk e maradni vagy sem.Tudtuk, hogy nem tudunk élni egymás nélkül.Ez a mai napig így van.A következő döntést sikerült meghoznom.Hagyom hogy Matt kiöntse nekem a lelkét.Biztosan szüksége van egy lelki támaszra.Matt felé indultam, de Rebeka megakadályozott.
-Anya! Matt miért ilyen szomorú?-kérdezte.
-Kicsit összevesztek Caroline-al! De ne félj! Anya most kibékíti őket!-pusziltam homlokon.
Ez mosolyt csalt az arcára.Lehuppantam Matty mellé a kanapéra, és felém fordítottam a fejét.Ramatyul nézett ki.Mint aki egy szem hunyásnyit sem aludt.Szerintem ez valóban így van.
-Beszéld ki magad Donovan!-dőltem hátra.
-Mi?-értetlenkedett szokásos módon.
-Hallani akarom, mi volt ez a nagy vita Caroline-al!
-Semmi érdekes!-legyintett.
-Matty!-néztem csúnyán.-Csak, összevesztünk! Mint mindig... állandóan ugráltat! Mert ez kell, meg az kell! A csicskájának érzem magam!
-Matt! Caroline terhes! Érted? Ő fogja kihordani a gyereket, aki a te húsod és véred! Caroline a maga módján nagyon kiborító tud lenni, de rengeteg szeretetet ad.Gondolj bele! Pár hónap múlva a te gyerkőcöd is itt fog szaladgálni! De most Caroline elég fáradalmas időszakon fog keresztül menni! Fájni fog a dereka, sokat fog hízni! Csak gondold magad az ő helyzetébe!
- Igazad lehet! Ebbe még bele sem gondoltam!
-Na látod! Mikor Caroline-ra rájön a parancsolgatnék, mondogasd magadnak hogy: "Csak 1 hónap!"
-Köszönöm Elena!-mosolygott végre Matty.
Rá mosolyogtam.Akkora boldogság öntött el, hogy úgy éreztem, el kell meséljem Caroline-nak az örömhírt.Felfutottam a lépcsőn, és a kopogást kihagyva rontottam be.Gyorsan elhadartam hogy mi van, ő pedig nagyon boldog volt.Ki merészkedett "odújából" a társaságunkba.Matt karjaiba rohant, és megcsókolták egymást.Minden jó ha a vége jó.Lassacskán a Damon által elkészített ebéd is késznek nyilvánult, ezért jóízűen hozzáláttunk.Sorjában jöttek a jobbnál jobb dicséretek, amitől Damon mellkasa csak úgy dagadt a büszkeségtől.-Tényleg ne dicsérjétek már ennyire!-röhögtem.
-Csak nem féltékenyek vagyunk? A saját férjed még a főzésben is tökéleteset alkot!-vigyorgott Damon.
-Persze, persze! Mondogasd ezt magadnak!-nevettem.
Damon szerint az apjának lehetnek feljegyzései Klaus-ról, mert egy időben ő volt az egyik ellensége.És köztudott volt, hogy ő minden lehetséges információt megakart tudni az ellenségeiről.Ebéd után elment a fiúkkal a régi házukhoz, hogy felderítsék azokat a bizonyos feljegyzéseket.Mi lányok inkább itthon maradtunk.
-Szóval Caroline, végre kibékültetek Matt-el?-kérdezte Phoebe.-Azt hiszem!-vigyorgott.-Hibásnak érzem magam! Nem kellene folyton ugráltatnom!
-Mindketten hibásak vagytok!-mondta Bonnie.
Ebben a pillanatban csöngettek.
-Megyek megnézem ki az!-állt fel Caroline.
A kezét kilincsre helyezvén, lenyomta azt.Katherine sétált be az ajtón.
-Mit keresel itt te ribanc?-csukta be az ajtót Caroline.
-Én is örülök neked drága Caroline! Tévedek, vagy ma a szokásosabbnál is szőkébb vagy?-flegmázott Katherine.
-Még egy ilyen beszólás, és az ajtón kívül találod magad!-mondta Phoebe.
-Látom nem láttok szívesen!-húzta fel az orrát.
-Jól látod!-kacsintott Bonnie.
-Csak pont hogy nem érdekel! Tudjátok, amikor kicseszettül unatkozom, kénytelen vagyok a ti társaságotokat keresni! Bár, eléggé irritáló személyek vagytok de sebaj...
-Akkor miért jöttél ide egyáltalán?! Mert per pillanat most letudnám tépni a fejedet!-háborodtam fel.
-Tegyünk egy próbát!-szorítottam a falhoz.
-Ne csináld Elena! Ezzel még jobban magadra haragítód Klaus-t!-szólt Phoebe.
-Nyugodtan tedd meg Elena! Még szabadulsz tőlem!-vigyorodott el Katherine.
-Elena ne!-tette a vállamra kezét Caroline.
-Húzz innen!-engedtem el.-Legközelebb már nem leszek ilyen könyörületes!
-Ch!-vihogott Katherine.-Meg mondtam hogy nem vagy annyira gonosz, hogy zokszó nélkül megölj valakit!
-Mondom hagyd el a házunkat!!-mérgesedtem be.
-Jól van nyugi megyek már!-röhögött, majd kilépett az ajtón.
Az agyvizem teljesen felforrt komolyan.Hogy lehet valaki ennyire ellenséges számomra? A legszörnyűbb, hogy szakasztott olyan mint én.Legalábbis külsőre.Belsőre szerencsére mindenben különbözünk.Ha én is ilyen lennék, lehet nem találtam volna rá Damon-re, és a barátaimra.Mivel már szétuntuk itthon a fejünket, és kíváncsiak is voltunk arra, hogy a fiúk találtak e valamit a régi Salvatore házban, ezért oda vettük az irányt.Egy erdős ösvény végén találtunk rá.Meglátszik rajta az idő múlása.A falak már eléggé kopottak.Néhol az ablakok repedtek, vagy törtek.Damon épp beszélt valakivel telefonon, amikor megérkeztünk.
-Anya!!-ugrott a nyakamba Rebeka.
-Szia kincsem!-puszilgattam össze.-Majd még beszélünk Jhon!-tette le a mobilt.-Hát ti?-lepődött meg.
-Gondoltuk megnézzük hogy haladtok, és elmeséljük hogy Katherine újra meglátogatott minket.Egy hajszálon múlott hogy megöljem! Csak eszembe jutott, hogy ezzel magamra haragítom Klaus-t.-meséltem.-Találtatok valamit?
-Most apa irodájának kulcsát keressük.Stefan jól ismeri apa összes titkos cuccának a rejtekhelyeit, szóval szerintem mindjárt meglesz!
-Gondolod hogy Klaus-ról is vannak feljegyzései? Esetleg Katherine-ről is?
-Katherine nem volt apám ellensége.Ő és az anyja anno egy vacsorára voltak hivatalosak hozzánk! Akkor ismertem meg őt! Annyira összebarátkoztak a szüleinkkel, hogy apám megkérte őket, hogy költözzenek ide! Azt hiszem beleszeretett Katherine anyjába, aki özvegy volt.És párszor meg is csalta vele anyát, szóval apánk róla nem igen készíthetett feljegyzéseket! Viszont Klaus-ról egész biztos hogy van neki! Hisz évezredeken keresztül menekülnie kellett tőle, és csak itt Mystic Falls-ban nem talált rá!-magyarázta.
-Meg van!!-kiabálta a házból Stefan.
-Gyere!-intett a fejével Damon a ház felé.
Belülről hatalmas volt.Nem takarítottam volna az biztos.Egy hosszú, egyben sötét folyosó vezetett
"Ez az 500. napja, hogy Klaus elől menekülök.Miközben én az életemért küzdök, ő napról napra erősebbé válik! A családom mit sem sejt a közelgő veszélyről, és ez szeretném hogy így is maradjon.Klaus-t tehát egy tölgyfa karóval lehet csak megölni.Viszont azt a karót elpusztították, tehát lehetetlen megölni őt.Csak a nyers erőre számíthatók! És ha meg is lehetne ölni Klaus-t, azt egy embernek kell megtennie! Mert ha egy természet feletti öli meg, akkor az halált hoz az összes természet feletti lényre!"
-Egy lépéssel sem jutottunk előrébb!-mérgelődött Damon.
-Legalább azt megtudtuk hogy tudnánk megölni!-simítottam végig a vállán.
-Lássuk be! Klaus halhatatlan!
-Egy fakaró is simán megölheti! Ez a szabály csak arra a karóra vonatkozik!
-Nincs remény Elena!
-De van remény Damon! Nem szabad ilyen hamar feladnunk!-öleltem meg.
Nyomban visszaölelt.Klaus megölése nehezebb küldetés lesz mint gondoltam.De nem adhatom fel.Nem ilyennek neveltek.Amikor kiléptem a Salvatore ház ajtaján, egy fagyöngyöt fújt elém a szél.Nem értettem, de azért zsebre dugtam.Karácsonykor majd hasznát veszi.Talán többször is.Rebeka holnap megkezdi az iskolát.Ez is hozzátartozik a normális élethez.A beíratást pedig Jenna néni elintézte.Amikor hazaértünk, bekaptam pár falatót.Rebeka kissé zavartan felment a szobájába.Rossz előérzetem támadt, ezért utánamentem.Az ágyán feküdt, feje pedig a párnájába dugva.-A suli aggaszt ennyire igaz?-ültem le mellé.
-Mi lesz ha nem fognak szeretni?-kérdezte.
-Már hogy ne szeretnének majd! Sok új élménnyel gazdagodsz, és veled egy idős barátokat is szerzel majd! Csak mindig add önmagad, és nem lesz semmi baj!-bátorítottam.
Elmosolyodott, és magához ölelt.Természetes hogy ennyire fél.Nagy változás lesz ez az életében.Bekapcsoltam neki a Jégvarázst, amit nagy ámulattal kezdett bámulni.Visszabaktattam a nappaliba, ahol Damon-t találtam, miközben a kanapén feküdt.
-Rebeka fél a holnaptól!-ültem le mellé.-Ez érhető! Én nem tartom jó ötletnek hogy beírassuk a suliba! Sok lesz ott az ember, és mi lesz hogyha megérzi a vérük illatát?
-Tudja uralni! Ezt ő maga is megmondta! Szüksége van erre Damon!
-Nem is tudom!-sóhajtott.
-Én meg tudom!-vigyorogtam.
-Te mit nem tudsz?-röhögött.
-Ez teljesen jogos kérdés! Nincs olyan!-húztam ki magam.
-És még én vagyok az egoista! Na persze!
-Mindketten azok tudunk lenni! De így egészítjük ki egymást!
-Ahogy mondod!-mosolygott.
-Ezt nézd mit találtam!-rántottam elő a fagyöngyöt.
-Erre most arra utalsz, amire én gondolom hogy utalsz?-vigyorodott el.
-Attól függ! Te mire gondolsz?-mosolyogtam.
-Megcsókolnálak!-harapott az ajkába.
-Akkor ne habozz!-kuncogtam.
Nem is habozott.Rögtön az ajkaimra sikerült tapadnia.Nyelve táncra hívta az enyémet, amit én örömmel el is fogadtam.A tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz.
-Ha tovább megyünk nem fogunk tudni leállni!-lihegett Damon.
-Igazad van!-engedtem el.-Elég ramatyul nézel ki!-nevettem.-Köszi!-röhögött.-Csak kissé fáradt vagyok, szóval lefekszem!
-Rendben!-mosolyogtam.
-Szeretlek!
-Én is téged!
Majd felbaktatott a lépcsőn.Az ajkamba haraptam, és összevágtam magamnak pár darab gyümölcsöt, a személyes kedvenceimből.Azaz banán, alma, eper, és málna.Egy tálba rakosgattam őket, és eszegetni kezdtem.Amikor a hasam már teljesen tele volt, felnéztem a szobánkba.Damon békésen aludt.Elmosolyodtam, és lefeküdtem mellé.Elővettem a naplómat, meg értelem szerűen egy csinos tollat is.Majd kinyitottam a könyvet ott, ahol a könyvjelzőm volt.A Damon-nel készült fotóink összességét használom könyvjelzőnek.Jó emlékeket idéz elő.Ekkor Damon ébredezni kezdett.
-Nem sokat aludtál!-kuncogtam.
-Hát nem!-motyogta.-Gondolkodtam!
-Te mikor nem azt teszed? De min gondolkodtál? Feltételezem Klaus-on.
-Szerinted nem lehetne egy új tölgyfakarót készíteni?
-Tudtommal az utolsó tölgyfát is kivágták, ezért kipusztultak!-világosítottam fel.
-Tényleg!-mondta.-Akkor fogalmam sincs mit kéne tennünk.
-De nem tudok!-tápászkodott fel.-Nem hagy nyugodni a gondolat, amíg Klaus él, addig ti nem vagytok biztonságban! Nekem pedig az a legfontosabb, hogy biztonságban legyetek.
-Ezt értem! De nem kell folyton miattam, vagy Rebeka miatt aggódnod.
-Nem tehetek róla! Túl fontosak vagytok nekem!
-Számomra is nagyon fontos vagy! És Rebeka számára is!
-Tudom!-közelített felém.
Majd egy csókban forrtunk össze.Az ingét csak úgy széttéptem, ő pedig lerántotta rólam a pólómat.A nadrágjának övével elvacakoltam egy darabig, de azt is megoldottam.Levettem a nadrágomat, míg ő a melltartóm kapcsával bénázott.Amint azt kikapcsolta, egy csodás éjszakában volt részünk.
