A tegnap történtek után, már semmi nem fog érni meglepetésként.Egyrészt örülök, hisz véget vethetünk egy éveken át tartó viszálynak, és tegnap egy soha nem látott oldalát mutatták meg nekem a testvéreim.Másrészt viszont szomorú is vagyok, mivel az édesanyánk nem épp ezt várta el volna tőlünk.Ha okolnom kéne embereket, akkor azt csak egyszer tenném meg, és egy embert okolnék a történések miatt.Még pedig Klaust.Ő tehet mindenről, ami minket ért.Meggyalázott mindent, ami számomra szentnek számított.Csakúgy belerondított az életünkbe, és mást sem tesz, mint fájdalmat okoz.Az összes tette közül az fáj a legjobban, hogy ellenem uszította a saját testvéreimet, és hagyta, hogy évekig gyűlöljem őket, teljesen az ő hibájából.De mit is vártam tőle... Vannak neki egyáltalán érzései? Kétlem, hogy eggyel is bírna.Legfeljebb a gyűlölettel.Azzal viszont nagyon.A Klaus-ról szóló legendák szerint, Klaus anyja boszorkány volt, és összeszűrte a levet egy vérfarkassal.Miután Klaus, és a testvérei felnőttekké váltak, az édesanyjuk vámpírra változtatta őket, egy varázslat segítségével, melyhez halott boszorkányok segítségét kérte.Ők nem voltak hajlandók segíteni neki, így hát minden erejét összevetve változtatta át a gyermekeit, ezzel felborítva a természet egyensúlyát.Klaus volt az egyetlen az összes gyerek közül, aki vámpír, és vérfarkas is volt egyben.Más néven hibrid.Az első számú.Épp emiatt, Klaus édesapja mindenáron megakarta ölni a fiát, mert a gyűlölete nem hagyta nyugodni.Szóval Klaus nem éppen jó körülmények között nőtt fel, ennek köszönhetően vállt olyan természetűvé, amilyen most.Attól, hogy az apja ilyen volt, neki nem
feltétlenül volt muszáj példát vennie róla.Sőt! Okulhatott volna a hibáiból, és törekedhetett volna arra, hogy ne legyen olyan mint ő.A pici újra nyugtalankodni kezdett, de most csak pár percig.Már alig várom, hogy a karomban tarthassam.Egyébként, a vámpíroknál az első ultrahangon megállapíthatják a gyermek nemét.Nekem ma lesz az a nap, ezért mondanom sem kell, mennyire izgatott vagyok az esemény miatt.Meguntam a baloldalamon való fekvést, ráadásul nem is volt nagyon kényelmes pozíció, úgy hogy a jobboldalamra fordultam, és ráfeküdtem Damon mellkasára.Hallottam szívének egyenletes szívverését, és halk szuszogását.Keze a derekamra tévedt, és közelebb húzott magához.Halványan elmosolyodtam, és ujjamat végigvezettem jól kidolgozott felsőtestén.Feljebb csúsztam hozzá, és egy puszit nyomtam arcára, majd fejemet ismét a mellkasára helyeztem.
-Jó reggelt cica!-mosolygott rám.-Jól aludtál?
-Jó reggelt, és tökéletesen!-mosolyogtam.-A tegnapi dolgokhoz viszonyítva persze!
-Claire és David a javulás útjára léptek! Nem láttam még Claire-t ilyen őszintének!-mondta Damon.
-Inkább beszéljünk másról! Te is olyan izgatott vagy az ultrahang miatt mint én?-tereltem a témát.
-Hogyne lennék izgatott? Megtudom hogy a második gyermekem fiú vagy lány lesz e!-simogatta hajamat.
-Te mit szeretnél? Úgy igazán!-faggatóztam.
-Őszintén? Egy kislányt! Élvezetes kislányos apukának lenni! Szeretném átélni ahányszor csak lehet!
-Kíváncsi leszek, hogy akkor is ezt fogod e mondani, amikor Rebekának meg lesz az első párkapcsolata!-kuncogtam.
-Ebbe még bele sem gondoltam!-gondolkodott el.
-Pedig nem ártana!-majd nevetve kitakaróztam.
Kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegő is jusson a szobánkba.Szekrényem ajtaját szélesre tártam, és keresgélni kezdtem a vállfákon pihenő ruháim tömegében.Egyiket dobáltam a másik után, és döntés képtelenné váltam.Egy idő után már kezdett idegesíteni, tehát random elvettem egy pólót, meg egy nadrágot, amik egymáshoz passzoltak.A hajamból kifésültem az alvás során keletkező gubancok sokaságát.Utána fogmosás következett, azt pedig a felöltözés követte.Miután mindennel készen lettem, visszasétáltam az eredeti indulóhelyemre, hogy megtudjak ágyazni.
-Mondtam már milyen gyönyörű vagy?-ölelt át hátulról Damon.
-Igen, de szeretem hallgatni!-fordultam meg karjai között, és csókot nyomtam szájára.-És jól hazudsz!
-Én soha nem hazudok! Ezt te is tudod!-simított végig arcomon.
-Ha te mondod!-majd röpke pár másodperc alatt kisuhantam karjai közül.
Benyitottam Rebekához, kinek szobája üresen állt.Pár ruha kikészítve az ágya szélére, viszont a táskája nem volt megtalálható a szokásos helyén.Erről azt feltételeztem, hogy már valaki felkeltette.Visszapakoltam a szekrénybe ruháit, aztán lesiettem a konyhába.Melegség töltötte el a szívemet, mikor megláttam, amint Claire reggelit ad Rebekának, és puszit nyom a hajába.Odasétálván lányomhoz, én is megjutalmaztam egy puszival, majd elvettem a gyümölcsös üvegtálunkból egy piros almát.Békésen elrágcsáltam, majd a csutka a kukában végezte.
-Kész vagy Rebeka? Indulnunk kéne az iskolába!-sürgettem.
-Hagyd csak, elviszem! Úgy is arra van dolgom!-mosolygott rám David.
-Komolyan?-lepődtem meg.
-Hát persze!-bólintott.
-Köszönöm!-mosolyogtam.
Mivel láttam, hogy Caroline elég elfoglalt az ebéd elkészítésével, ezért megetettem Justin-t.Persze az utolsó falatok nem igazán akartak neki bejutni a pocakjába, úgy hogy inkább nem próbálkoztam tovább.Leültettem a kanapéra, és bekapcsoltam neki az egyik gyerekcsatornát.Mikor a színes formák beszélgetni kezdtek, Justin aranyosan felkacagott.
Hogy lehet ennyire édes valaki? Meg lehet zabálni.
-Szóval Elena, ma lesz az ultrahang nem igaz?-szólt hozzám Stefan.
-Igen!-vigyorogtam.
-Az előbb beszéltem Damon-nel! Csak arról tudott áradozni, hogy milyen jó lenne egy újabb kislány a családba! Jól belegondolt ő ebbe?-nevetett Stefan.
-Szerintem nem igazán!-nevettem én is vele.
Gyakorlatilag még én sem tudtam felfogni nagyon az új családtag érkezését.Nem hogy még Damon.A Rebekával való terhességemet is napokba tellett, mire feldolgoztuk, és eljutott a tudatunkig, hogy igenis, érkezik szerelmünk első gyümölcse.Most pedig már a másodikra várunk.Azt a döntést sikerült meghoznom, hogy segítő kezet nyújtok Caroline-ak a főzésben, hogy mielőtt elmegyünk az ultrahangra Damon-nel, együnk is valamit.Sugárzott rólam az izgatottság, és a boldogság.Caroline rá is kérdezett.
-Meg szabad kérdeznem, miért is vagy ennyire boldog? Feltételezem, Damon-höz van köze!-mosolygott Car.
-Ma tudjuk meg a pici nemét!-világosítottam fel.
-Áh, értem!-vigyorgott.-Ígérd meg, hogy az első akinek elmondod, az én leszek!
-Megígérem!-nevettem, majd elkezdtem felszeletelni apró darabokra a paprikákat.
A segítségemmel előbb is kész lettünk mint kellett volna, de ezt egyértelműen nem bántuk.Körül ültük az asztalt, és hozzáláttunk.Ebéd közben persze a sztorizgatásuk sem maradhattak ki.Látszólag Claire és David nagyon élvezték a társaságunkat.A kicsi újra elkezdte mocorgást, ezért ledőltem egy pillanatra a szobánkban.Az elalvás nem tűnt valami jó ötletnek, ezért klasszikusabb dolgot választottam.Az olvasást.A könyves polcomhoz sétáltam, és elvettem a legalább 30 darab könyvből
egyet, és olvasni kezdtem.Bevallom, nagyon szeretek olvasni.Olykor a főszereplő helyébe képzelem magam, és mindent másképp látok.Ráadásul, ezzel a szókincsem is fejlesztésre kerül.Nem mondhatnám, hogy az olvasás közben nem terelődtek el a gondolataim más irányba.Csak az járt a fejemben, hogy pár óra múlva már megtudjuk, hogy kisfiúnk lesz e, vagy értelem szerűen kislányunk.Nekem teljesen mindegy lenne.Az olvasás kissé unalmassá vállt, így abba is hagytam.Rápillantottam az órára, ami 12:30-at mutatott.Nyomban kipattantam az ágyból, hisz nekünk 14:00-re van időpontunk.Közöltem Damon-nel a mondanivalómat, aki sebesen felrohant elkészülni.
-Izgulsz igaz?-kérdezte David.
-Igen, nagyon!-mosolyodtam el.-Tényleg nagyon köszönöm hogy elvitted Rebekát a suliba! Örömmel látom hogy mindketten megkedveltétek őt! És szerintem ő is kedvel titeket!
-Nagyon hasonlít rád!-mondta.
-Nem te vagy az első aki azt mondja!-nevettem.
-Ebben biztos vagyok!-nevetett ő is.
Gondolkozás nélkül megöleltem.Fogalmam sincs, mi késztettet arra, hogy ezt megtegyem, de végül
is örülök hogy megtettem.Az ölelésünket Damon szakította félbe.
-Elena!-szólt mosolyogva.-Mennünk kell!
-Tudom!-engedtem el a bátyám.-Szia!
-Sziasztok!-mosolygott.
Kocsiba ültünk, és elindultunk a kórház felé.Egy pillanatig sem engedtük el egymás kezét.Ez pedig elég érthető.Tele voltunk izgalommal.Amikor a kórház területére értünk, reflex szerűen indultunk meg az ultrahang terem felé.Leültünk a váróban, és megvártuk a sorunkat.Ekkor sétált el előttünk egy igen ismerős alak, akit szerencsére elég régen láttam.A neve Oliver Lockwood.A polgármester fia, és Klaus egyik besúgója.
-Elena Gilbert, és Damon Salvatore! Minő kellemes meglepetés!-bájolgott.
-Csak ne bájologj itt nekem!-állt fel a székről Damon.-Könyörgöm, mond hogy nem te leszel Elena kezelő orvosa!
-Szerencsétekre nem! Az Jason Black lesz!
-Oh, hála istennek!-könnyebbültem meg.
-Mennem kell, vár az egyik betegem! Egy jó tanács Elena! Minél előbb hagyd el Damon-t! Ki tudja! Lehet fűvel-fával megcsal! Érdemes ezekre figyelni!-hergelte fel Damon-t Oliver, majd távozott.
-Had verjem be legalább a képét!-nézett rám Damon.
-Nem! Nem rendezünk patáliát a rendelő közepén!-mondtam.
-Már kezdtem örülni hogy nem látom soha többet!-ült vissza a helyére Damon.-De neki persze pont itt kellett munkát vállalnia!
Egy szót sem szólva ültem vissza Damon mellé.Ha valaki lehet elkényeztetett, akkor az Oliver.Mindenki barátkozott vele, és istenítette, hisz ő a polgármester fia.Gondolom ezt a munkát is az apja szerezte meg neki... Ahhoz hogy orvos legyen valaki, kitűnő tanulmányi eredmények
szükségesek, meg persze főiskolák, egyetemek... Ő pedig az alábbiakkal nem nagyon rendelkezik,Örülhetett, hogyha meg volt a kettese.
-Jól vagy?-kérdeztem Damon-től.
-Jobban leszek, hogyha végre megtudom hogy fiam lesz e vagy lányom!-mosolygott halványan.
Rápillantottam az órámra, ami 13:55-t mutatott.
-Már csak 5 perc!-mosolyogtam.
Az az 5 perc igen hamar eltelt.Mikor meghallottam az Elena Gilbert nevet, Damon-nel felálltunk, és besétáltunk a terembe.Köszöntem a doktor úrnak, Damon pedig kezet rázott vele.Ráfeküdtem az ágyra, a hasamra pedig egy átlátszó trutyit raktam, és egy fém tárggyal körözni kezdett rajta.A kivetítőn kirajzolódott a kicsi alakja, emiatt pedig öröm könnyek szöktek a szemembe.Damon úgy szorította a kezemet, ahogy csak tudta.
-Szeretnék tudni a nemét?-kérdezte Mr.Black.
-Igen!-vágtuk rá egyszerre.
-Kislány lesz!-közölte mosolyogva.
Megköszöntük hogy fogadott, majd távoztunk.Útközben ötletelgetni kezdtünk, hogy mi is legyen a kislányunk neve.Egy újabb kislány.Szerintem Damon örül neki a legjobban mindenki közül.Szóba került Lucy, Emma, anyám tiszteletére pedig Miranda.Félúton jutott eszembe, hogy Caroline-al
közölni kéne a hírt.Tárcsáztam a számát, és azonnal fel is vette.
-Na mizu?-kiabált bele a telefonba.
-Te hülye terhes vagyok,nem süket!-nevettem.
-Öhm, vágom! Szóval, mi a helyzet?
-Kislányunk lesz!-nevettem.
-Ez remek!-örvendezett.-Srácok, Damon-nek és Elena-nak kislánya lesz!-közölte a többiekkel.
Köszi Caroline! Erről is le van a gondunk! Még párszót beszéltünk, majd bontottuk a vonalat.Mikor hazaértünk, mindenki agyon ölelgetett minket.Lepattantam Car mellé, és dumálni kezdtük a lány nevek kapcsán.Lesz válogatni való az biztos.Ekkor az ajtónk kinyitódott.Mindenki arra szegezte a tekintetét.Az alak arcán egy gúnyos vigyor ült, ami átalakult mosollyá.Kezeim ökölbe szorultak, és elöntött a düh áradata.
-Klaus!-sziszegtem.
-Üdv mindenkinek! Látom jól összekovácsolódtak a Bell testvérek!-kacagott.
-Nem neked köszönhetően elhiheted!-mondtam gúnyosan.
-Ennél tekintélyesebb fogadtatást vártam tőled Elena! Mondjuk harsona szó a belépésemkor!-túrt a hajába Klaus.
-Elmondanád, hogy miért is kell megint bámulnunk a képedet, és utána elhúznál végre?!-mondta Caroline.
-Oh Caroline! A te csemetédet még nem sikerült látnom!-sétált Justin-hoz.
-Menj a közeléből!-lökte el onnan.
-Te rosszabb vagy mint Elena! Apropó Elena! Jól látom hogy terhes vagy?-pillantott a hasam.
-Közöd nem igen van hozzá!-flegmáztam.
-Úgy tűnik, egy újabb Salvatore gyereknek kell majd pokollá tennem az életét!-vigyorodott el Klaus.
-Menj a pokolba!-mondtam.
-Ch!-fordított hátat nekem.
-És itt van Claire is!-kezdett el ismét hangosan nevetni.-Tudod, az apád először nekem akart adni! De én ellenkeztem! Tudtam, hogy belőled nem lehet tisztességes nőt nevelni! Ahhoz túl rusnya voltál! Még baba korodban is! És van itt még valami! Egyszer elcsábítottam anyátokat az apátoktól! Nem kellett sokáig győzködnöm! Mivel ő nem szedett verbénát, igen könnyű volt!-feszegette a határokat.
-Dögölj meg!-pofozta meg Claire.
Klaus kicsit megszédült, de sikerült kitántorognia az udvarra.Szóval viszonya volt anyámmal.Ezek szerint anyámnak nem igazán volt szerencséje a férfijak terén.Sem ízlése.Klaus ocsmányabb egy trollnál is.Kinek kéne? Rendesen sajnálom a halott feleségeit.Igen, halottak.Klaus az összeset meggyilkolta, miután talált magának egy szemrevalóbbat.Kínos csend uralkodott a házban.Csak ültünk egymás mellett, egy mukkot sem szólva.Klaus jelenléte letablózott minket.
-Még soha nem láttalak ilyennek!-törte meg a csendet Damon.
-Milyennek?-kérdeztem.
-Ilyen, erőszakosnak! Ez nem te vagy!
-De, igen én vagyok! Akár tetszik, akár nem, nekem is van ilyen oldalam!-mondtam.-És honnan
tudod hogy nem vagyok ilyen?
-Onnan hogy ismerlek!-vágta rá.
-Ch!-mondtam.-Dehogy ismersz! Érdekes, mindenki jobban tud mindent rólam, mint én saját magamról!
-Azért nem kell ennyire felkapni a vizet!-háborodott fel Damon.
-Neked pedig nem kéne arról kioktatnod, hogy milyen vagyok!-háborodtam fel.
-Nem oktatlak ki! Csak szerintem nem kellene ilyen bunkónak lenned! De persze, fordítsd csak a te javadra! Újabban nem nagyon érdekel más, mint saját magad!-állt fel a kanapéról Damon.
Rosszat mondtam volna? Kétlem.Mindenki megakarja mondani hogy milyen legyek, és mit csináljak.Én csak anyám kérését teljesítem.Önmagamat adom.Én pedig ilyen vagyok! Igaz, hogy kicsit forrófejűvé váltam, de ez van.Ne akarjon engem senki megváltoztatni.Sóhajtva beletúrtam a hajamba, és elindultam Rebekáért az iskolába.Persze ő már nagy boldogan várt rám a nagy épület előtt.
-Szia anya!-mosolygott rám, majd puszit adott az arcomra.
-Szia!-mosolyogtam vissza, és elvettem tőle a táskáját.
Bekapcsoltattam vele a biztonsági övét, és hazaindultunk.Az út néma csöndben telt el.Sikerült egy kicsit elgondolkodnom azon, hogy kinek is volt igaza a veszekedésben.Sajnos Damon-nek.Nem az igazi önmagamat mutattam.Olyan voltam mint Klaus női változata.Ráadásul elég bunkó is voltam
Damon-nel.Elhatároztam, hogy amint hazaérünk, bocsánatot kérek tőle.Gondolom a szobánkban gubbaszt.Mikor hazaértünk, felszaladtam a lépcsőn, és bekopogtattam az ajtón.
-Damon, Elena vagyok!-mondtam.
-Megint leakarod hordani fejem? Mert akkor köszi, nem vagyok rá kíváncsi!
-Meg szeretném beszélni!-szóltam.
Erre kinyitotta az ajtót, és halványan elmosolyodott.
-Beszéljük ezt meg kérlek!-mondtam.
-Gyere!-engedett be.
Leültem az ágyunk szélére, ahogy ő is.
-Szeretnék bocsánatot kérni! Valóban nem én voltam! Egyáltalán nem szoktam erőszakos lenni, vagy gonosz, csak ezt hozza ki belőlem Klaus jelenléte!-kezdtem.
-Igen, és?-kérdezte.
-Azért is szeretnék bocsánatot kérni, amiért bunkó voltam veled! Nem állt szándékomban! Csak épp nem jó kedvemben találtál!
-Igen, és??-nyújtotta el az "é" betűt.
-És szeretlek!-nevettem.
-Én jobban!-támadt ajkaimra.
Nagy kő esett le a szívemről a megbocsátása miatt.A csókunkat sajnos a levegőhiánynak kellet megszakítania.Összekulcsoltuk a kezünket, és lesétáltunk a többiekhez.A kicsi megint nyugtalankodásba kezdett, ezért megittam egy pohár tejet.Azt hiszem amióta terhes vagyok, én iszom meg az összes tejet itthon.Egészen biztos vagyok benne! Tudomásomra jutott, hogy Rebeka már megfürdött, szóval itt az ideje, hogy mesét olvassak neki.Megálltam az ajtaja előtt, mert meghallottam Claire hangját.Ezek szerint ő olvas most neki mesét.Beléptem a szobába, ezzel a mesélést megszakítva.
-És itt a mese vége!-mosolygott Claire.
-Nagyon tetszett!-mosolygott Rebeka.
Nekem is!-mosolyogtam.-De most már itt az ideje lefeküdni!
-Ne már!-szontyolodott el.
-De igen!-takargattam be gondosan.-Szép álmokat!-majd puszit nyomtam homlokára.
Claire is megismételte a műveletet.Mielőtt mind a ketten lefeküdtünk volna, váltottunk pár szót.
-Rebeka nagyon megszeretett téged!-állapítottam meg.
-Én is őt! Gyönyörű kislány! El sem hiszem hogy a saját unokahúgomat akartam bántani...
-Ne kezd megint!-ráztam a fejemet.
-Ezen nem könnyű túl tennem magam Elena! Éveken át abban a hitben éltem, hogy nekem nincsenek testvéreim, és hogy az ősellenségem vagy! Igazából, nagyon is féltékeny voltam rád! Vannak barátaid, akik tűzbe mennének érted! Van egy szerető férjed, aki mindennél jobban szeret! És egy kislányod, akinek az életében meghatározó szerepet játszol! Mindened meg van! És pont emiatt, gyűlölködtem annyira!
-Nem tudhattad Claire!-mondtam.
-Hamarabb is rájöhettem volna! Anyánk most letagadna, az biztos!
-De megbocsátana!-mosolyogtam.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd mindketten nyugovóra tértünk.Betakaróztam, és Damon felé fordultam.
-Gondolkodtam a kicsi nevén?-közölte.
-És mire jutottál?-kérdeztem.
-Mit szólsz a Melodie-hoz?
-Hm, Melodie Salvatore! Tökéletes!-csókoltam meg.
-Mint te magad!-mosolygott.
-Ez közel sem igaz!-nevettem.
A következő pillanatban pedig már Damon mellkasán fekszem szuszogva.
feltétlenül volt muszáj példát vennie róla.Sőt! Okulhatott volna a hibáiból, és törekedhetett volna arra, hogy ne legyen olyan mint ő.A pici újra nyugtalankodni kezdett, de most csak pár percig.Már alig várom, hogy a karomban tarthassam.Egyébként, a vámpíroknál az első ultrahangon megállapíthatják a gyermek nemét.Nekem ma lesz az a nap, ezért mondanom sem kell, mennyire izgatott vagyok az esemény miatt.Meguntam a baloldalamon való fekvést, ráadásul nem is volt nagyon kényelmes pozíció, úgy hogy a jobboldalamra fordultam, és ráfeküdtem Damon mellkasára.Hallottam szívének egyenletes szívverését, és halk szuszogását.Keze a derekamra tévedt, és közelebb húzott magához.Halványan elmosolyodtam, és ujjamat végigvezettem jól kidolgozott felsőtestén.Feljebb csúsztam hozzá, és egy puszit nyomtam arcára, majd fejemet ismét a mellkasára helyeztem.-Jó reggelt cica!-mosolygott rám.-Jól aludtál?
-Jó reggelt, és tökéletesen!-mosolyogtam.-A tegnapi dolgokhoz viszonyítva persze!
-Claire és David a javulás útjára léptek! Nem láttam még Claire-t ilyen őszintének!-mondta Damon.
-Inkább beszéljünk másról! Te is olyan izgatott vagy az ultrahang miatt mint én?-tereltem a témát.
-Hogyne lennék izgatott? Megtudom hogy a második gyermekem fiú vagy lány lesz e!-simogatta hajamat.
-Te mit szeretnél? Úgy igazán!-faggatóztam.
-Őszintén? Egy kislányt! Élvezetes kislányos apukának lenni! Szeretném átélni ahányszor csak lehet!
-Kíváncsi leszek, hogy akkor is ezt fogod e mondani, amikor Rebekának meg lesz az első párkapcsolata!-kuncogtam.
-Ebbe még bele sem gondoltam!-gondolkodott el.
-Pedig nem ártana!-majd nevetve kitakaróztam.
Kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegő is jusson a szobánkba.Szekrényem ajtaját szélesre tártam, és keresgélni kezdtem a vállfákon pihenő ruháim tömegében.Egyiket dobáltam a másik után, és döntés képtelenné váltam.Egy idő után már kezdett idegesíteni, tehát random elvettem egy pólót, meg egy nadrágot, amik egymáshoz passzoltak.A hajamból kifésültem az alvás során keletkező gubancok sokaságát.Utána fogmosás következett, azt pedig a felöltözés követte.Miután mindennel készen lettem, visszasétáltam az eredeti indulóhelyemre, hogy megtudjak ágyazni.-Mondtam már milyen gyönyörű vagy?-ölelt át hátulról Damon.
-Igen, de szeretem hallgatni!-fordultam meg karjai között, és csókot nyomtam szájára.-És jól hazudsz!
-Én soha nem hazudok! Ezt te is tudod!-simított végig arcomon.
-Ha te mondod!-majd röpke pár másodperc alatt kisuhantam karjai közül.
Benyitottam Rebekához, kinek szobája üresen állt.Pár ruha kikészítve az ágya szélére, viszont a táskája nem volt megtalálható a szokásos helyén.Erről azt feltételeztem, hogy már valaki felkeltette.Visszapakoltam a szekrénybe ruháit, aztán lesiettem a konyhába.Melegség töltötte el a szívemet, mikor megláttam, amint Claire reggelit ad Rebekának, és puszit nyom a hajába.Odasétálván lányomhoz, én is megjutalmaztam egy puszival, majd elvettem a gyümölcsös üvegtálunkból egy piros almát.Békésen elrágcsáltam, majd a csutka a kukában végezte.
-Kész vagy Rebeka? Indulnunk kéne az iskolába!-sürgettem.
-Hagyd csak, elviszem! Úgy is arra van dolgom!-mosolygott rám David.
-Komolyan?-lepődtem meg.
-Hát persze!-bólintott.
-Köszönöm!-mosolyogtam.
Mivel láttam, hogy Caroline elég elfoglalt az ebéd elkészítésével, ezért megetettem Justin-t.Persze az utolsó falatok nem igazán akartak neki bejutni a pocakjába, úgy hogy inkább nem próbálkoztam tovább.Leültettem a kanapéra, és bekapcsoltam neki az egyik gyerekcsatornát.Mikor a színes formák beszélgetni kezdtek, Justin aranyosan felkacagott.
-Szóval Elena, ma lesz az ultrahang nem igaz?-szólt hozzám Stefan.
-Igen!-vigyorogtam.
-Az előbb beszéltem Damon-nel! Csak arról tudott áradozni, hogy milyen jó lenne egy újabb kislány a családba! Jól belegondolt ő ebbe?-nevetett Stefan.
-Szerintem nem igazán!-nevettem én is vele.
Gyakorlatilag még én sem tudtam felfogni nagyon az új családtag érkezését.Nem hogy még Damon.A Rebekával való terhességemet is napokba tellett, mire feldolgoztuk, és eljutott a tudatunkig, hogy igenis, érkezik szerelmünk első gyümölcse.Most pedig már a másodikra várunk.Azt a döntést sikerült meghoznom, hogy segítő kezet nyújtok Caroline-ak a főzésben, hogy mielőtt elmegyünk az ultrahangra Damon-nel, együnk is valamit.Sugárzott rólam az izgatottság, és a boldogság.Caroline rá is kérdezett.
-Meg szabad kérdeznem, miért is vagy ennyire boldog? Feltételezem, Damon-höz van köze!-mosolygott Car.
-Ma tudjuk meg a pici nemét!-világosítottam fel.
-Áh, értem!-vigyorgott.-Ígérd meg, hogy az első akinek elmondod, az én leszek!
-Megígérem!-nevettem, majd elkezdtem felszeletelni apró darabokra a paprikákat.
egyet, és olvasni kezdtem.Bevallom, nagyon szeretek olvasni.Olykor a főszereplő helyébe képzelem magam, és mindent másképp látok.Ráadásul, ezzel a szókincsem is fejlesztésre kerül.Nem mondhatnám, hogy az olvasás közben nem terelődtek el a gondolataim más irányba.Csak az járt a fejemben, hogy pár óra múlva már megtudjuk, hogy kisfiúnk lesz e, vagy értelem szerűen kislányunk.Nekem teljesen mindegy lenne.Az olvasás kissé unalmassá vállt, így abba is hagytam.Rápillantottam az órára, ami 12:30-at mutatott.Nyomban kipattantam az ágyból, hisz nekünk 14:00-re van időpontunk.Közöltem Damon-nel a mondanivalómat, aki sebesen felrohant elkészülni.
-Izgulsz igaz?-kérdezte David.
-Igen, nagyon!-mosolyodtam el.-Tényleg nagyon köszönöm hogy elvitted Rebekát a suliba! Örömmel látom hogy mindketten megkedveltétek őt! És szerintem ő is kedvel titeket!
-Nagyon hasonlít rád!-mondta.
-Nem te vagy az első aki azt mondja!-nevettem.
-Ebben biztos vagyok!-nevetett ő is.
Gondolkozás nélkül megöleltem.Fogalmam sincs, mi késztettet arra, hogy ezt megtegyem, de végül is örülök hogy megtettem.Az ölelésünket Damon szakította félbe.
-Elena!-szólt mosolyogva.-Mennünk kell!
-Tudom!-engedtem el a bátyám.-Szia!
-Sziasztok!-mosolygott.
Kocsiba ültünk, és elindultunk a kórház felé.Egy pillanatig sem engedtük el egymás kezét.Ez pedig elég érthető.Tele voltunk izgalommal.Amikor a kórház területére értünk, reflex szerűen indultunk meg az ultrahang terem felé.Leültünk a váróban, és megvártuk a sorunkat.Ekkor sétált el előttünk egy igen ismerős alak, akit szerencsére elég régen láttam.A neve Oliver Lockwood.A polgármester fia, és Klaus egyik besúgója.
-Elena Gilbert, és Damon Salvatore! Minő kellemes meglepetés!-bájolgott.
-Csak ne bájologj itt nekem!-állt fel a székről Damon.-Könyörgöm, mond hogy nem te leszel Elena kezelő orvosa!
-Szerencsétekre nem! Az Jason Black lesz!
-Oh, hála istennek!-könnyebbültem meg.
-Mennem kell, vár az egyik betegem! Egy jó tanács Elena! Minél előbb hagyd el Damon-t! Ki tudja! Lehet fűvel-fával megcsal! Érdemes ezekre figyelni!-hergelte fel Damon-t Oliver, majd távozott.
-Had verjem be legalább a képét!-nézett rám Damon.
-Nem! Nem rendezünk patáliát a rendelő közepén!-mondtam.
-Már kezdtem örülni hogy nem látom soha többet!-ült vissza a helyére Damon.-De neki persze pont itt kellett munkát vállalnia!
Egy szót sem szólva ültem vissza Damon mellé.Ha valaki lehet elkényeztetett, akkor az Oliver.Mindenki barátkozott vele, és istenítette, hisz ő a polgármester fia.Gondolom ezt a munkát is az apja szerezte meg neki... Ahhoz hogy orvos legyen valaki, kitűnő tanulmányi eredmények szükségesek, meg persze főiskolák, egyetemek... Ő pedig az alábbiakkal nem nagyon rendelkezik,Örülhetett, hogyha meg volt a kettese.
-Jól vagy?-kérdeztem Damon-től.
-Jobban leszek, hogyha végre megtudom hogy fiam lesz e vagy lányom!-mosolygott halványan.
Rápillantottam az órámra, ami 13:55-t mutatott.
-Már csak 5 perc!-mosolyogtam.
Az az 5 perc igen hamar eltelt.Mikor meghallottam az Elena Gilbert nevet, Damon-nel felálltunk, és besétáltunk a terembe.Köszöntem a doktor úrnak, Damon pedig kezet rázott vele.Ráfeküdtem az ágyra, a hasamra pedig egy átlátszó trutyit raktam, és egy fém tárggyal körözni kezdett rajta.A kivetítőn kirajzolódott a kicsi alakja, emiatt pedig öröm könnyek szöktek a szemembe.Damon úgy szorította a kezemet, ahogy csak tudta.
-Szeretnék tudni a nemét?-kérdezte Mr.Black.
-Igen!-vágtuk rá egyszerre.
-Kislány lesz!-közölte mosolyogva.Megköszöntük hogy fogadott, majd távoztunk.Útközben ötletelgetni kezdtünk, hogy mi is legyen a kislányunk neve.Egy újabb kislány.Szerintem Damon örül neki a legjobban mindenki közül.Szóba került Lucy, Emma, anyám tiszteletére pedig Miranda.Félúton jutott eszembe, hogy Caroline-al
közölni kéne a hírt.Tárcsáztam a számát, és azonnal fel is vette.
-Na mizu?-kiabált bele a telefonba.
-Te hülye terhes vagyok,nem süket!-nevettem.
-Öhm, vágom! Szóval, mi a helyzet?
-Kislányunk lesz!-nevettem.
-Ez remek!-örvendezett.-Srácok, Damon-nek és Elena-nak kislánya lesz!-közölte a többiekkel.
Köszi Caroline! Erről is le van a gondunk! Még párszót beszéltünk, majd bontottuk a vonalat.Mikor hazaértünk, mindenki agyon ölelgetett minket.Lepattantam Car mellé, és dumálni kezdtük a lány nevek kapcsán.Lesz válogatni való az biztos.Ekkor az ajtónk kinyitódott.Mindenki arra szegezte a tekintetét.Az alak arcán egy gúnyos vigyor ült, ami átalakult mosollyá.Kezeim ökölbe szorultak, és elöntött a düh áradata.
-Klaus!-sziszegtem.
-Üdv mindenkinek! Látom jól összekovácsolódtak a Bell testvérek!-kacagott.
-Nem neked köszönhetően elhiheted!-mondtam gúnyosan.
-Ennél tekintélyesebb fogadtatást vártam tőled Elena! Mondjuk harsona szó a belépésemkor!-túrt a hajába Klaus.
-Elmondanád, hogy miért is kell megint bámulnunk a képedet, és utána elhúznál végre?!-mondta Caroline.
-Oh Caroline! A te csemetédet még nem sikerült látnom!-sétált Justin-hoz.
-Menj a közeléből!-lökte el onnan.-Te rosszabb vagy mint Elena! Apropó Elena! Jól látom hogy terhes vagy?-pillantott a hasam.
-Közöd nem igen van hozzá!-flegmáztam.
-Úgy tűnik, egy újabb Salvatore gyereknek kell majd pokollá tennem az életét!-vigyorodott el Klaus.
-Menj a pokolba!-mondtam.
-Ch!-fordított hátat nekem.
-És itt van Claire is!-kezdett el ismét hangosan nevetni.-Tudod, az apád először nekem akart adni! De én ellenkeztem! Tudtam, hogy belőled nem lehet tisztességes nőt nevelni! Ahhoz túl rusnya voltál! Még baba korodban is! És van itt még valami! Egyszer elcsábítottam anyátokat az apátoktól! Nem kellett sokáig győzködnöm! Mivel ő nem szedett verbénát, igen könnyű volt!-feszegette a határokat.
-Dögölj meg!-pofozta meg Claire.
Klaus kicsit megszédült, de sikerült kitántorognia az udvarra.Szóval viszonya volt anyámmal.Ezek szerint anyámnak nem igazán volt szerencséje a férfijak terén.Sem ízlése.Klaus ocsmányabb egy trollnál is.Kinek kéne? Rendesen sajnálom a halott feleségeit.Igen, halottak.Klaus az összeset meggyilkolta, miután talált magának egy szemrevalóbbat.Kínos csend uralkodott a házban.Csak ültünk egymás mellett, egy mukkot sem szólva.Klaus jelenléte letablózott minket.
-Még soha nem láttalak ilyennek!-törte meg a csendet Damon.-Milyennek?-kérdeztem.
-Ilyen, erőszakosnak! Ez nem te vagy!
-De, igen én vagyok! Akár tetszik, akár nem, nekem is van ilyen oldalam!-mondtam.-És honnan
tudod hogy nem vagyok ilyen?
-Onnan hogy ismerlek!-vágta rá.
-Ch!-mondtam.-Dehogy ismersz! Érdekes, mindenki jobban tud mindent rólam, mint én saját magamról!
-Azért nem kell ennyire felkapni a vizet!-háborodott fel Damon.
-Neked pedig nem kéne arról kioktatnod, hogy milyen vagyok!-háborodtam fel.
-Nem oktatlak ki! Csak szerintem nem kellene ilyen bunkónak lenned! De persze, fordítsd csak a te javadra! Újabban nem nagyon érdekel más, mint saját magad!-állt fel a kanapéról Damon.
Rosszat mondtam volna? Kétlem.Mindenki megakarja mondani hogy milyen legyek, és mit csináljak.Én csak anyám kérését teljesítem.Önmagamat adom.Én pedig ilyen vagyok! Igaz, hogy kicsit forrófejűvé váltam, de ez van.Ne akarjon engem senki megváltoztatni.Sóhajtva beletúrtam a hajamba, és elindultam Rebekáért az iskolába.Persze ő már nagy boldogan várt rám a nagy épület előtt.
-Szia anya!-mosolygott rám, majd puszit adott az arcomra.
-Szia!-mosolyogtam vissza, és elvettem tőle a táskáját.
Bekapcsoltattam vele a biztonsági övét, és hazaindultunk.Az út néma csöndben telt el.Sikerült egy kicsit elgondolkodnom azon, hogy kinek is volt igaza a veszekedésben.Sajnos Damon-nek.Nem az igazi önmagamat mutattam.Olyan voltam mint Klaus női változata.Ráadásul elég bunkó is voltamDamon-nel.Elhatároztam, hogy amint hazaérünk, bocsánatot kérek tőle.Gondolom a szobánkban gubbaszt.Mikor hazaértünk, felszaladtam a lépcsőn, és bekopogtattam az ajtón.
-Damon, Elena vagyok!-mondtam.
-Megint leakarod hordani fejem? Mert akkor köszi, nem vagyok rá kíváncsi!
-Meg szeretném beszélni!-szóltam.
Erre kinyitotta az ajtót, és halványan elmosolyodott.
-Beszéljük ezt meg kérlek!-mondtam.
-Gyere!-engedett be.
Leültem az ágyunk szélére, ahogy ő is.
-Szeretnék bocsánatot kérni! Valóban nem én voltam! Egyáltalán nem szoktam erőszakos lenni, vagy gonosz, csak ezt hozza ki belőlem Klaus jelenléte!-kezdtem.
-Igen, és?-kérdezte.
-Azért is szeretnék bocsánatot kérni, amiért bunkó voltam veled! Nem állt szándékomban! Csak épp nem jó kedvemben találtál!-Igen, és??-nyújtotta el az "é" betűt.
-És szeretlek!-nevettem.
-Én jobban!-támadt ajkaimra.
Nagy kő esett le a szívemről a megbocsátása miatt.A csókunkat sajnos a levegőhiánynak kellet megszakítania.Összekulcsoltuk a kezünket, és lesétáltunk a többiekhez.A kicsi megint nyugtalankodásba kezdett, ezért megittam egy pohár tejet.Azt hiszem amióta terhes vagyok, én iszom meg az összes tejet itthon.Egészen biztos vagyok benne! Tudomásomra jutott, hogy Rebeka már megfürdött, szóval itt az ideje, hogy mesét olvassak neki.Megálltam az ajtaja előtt, mert meghallottam Claire hangját.Ezek szerint ő olvas most neki mesét.Beléptem a szobába, ezzel a mesélést megszakítva.
-És itt a mese vége!-mosolygott Claire.
-Nagyon tetszett!-mosolygott Rebeka.
Nekem is!-mosolyogtam.-De most már itt az ideje lefeküdni!
-Ne már!-szontyolodott el.
-De igen!-takargattam be gondosan.-Szép álmokat!-majd puszit nyomtam homlokára.
Claire is megismételte a műveletet.Mielőtt mind a ketten lefeküdtünk volna, váltottunk pár szót.
-Rebeka nagyon megszeretett téged!-állapítottam meg.
-Én is őt! Gyönyörű kislány! El sem hiszem hogy a saját unokahúgomat akartam bántani...
-Ne kezd megint!-ráztam a fejemet.
-Nem tudhattad Claire!-mondtam.
-Hamarabb is rájöhettem volna! Anyánk most letagadna, az biztos!
-De megbocsátana!-mosolyogtam.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd mindketten nyugovóra tértünk.Betakaróztam, és Damon felé fordultam.-Gondolkodtam a kicsi nevén?-közölte.
-És mire jutottál?-kérdeztem.
-Mit szólsz a Melodie-hoz?
-Hm, Melodie Salvatore! Tökéletes!-csókoltam meg.
-Mint te magad!-mosolygott.
-Ez közel sem igaz!-nevettem.
A következő pillanatban pedig már Damon mellkasán fekszem szuszogva.
