Nyugodtan feküdtem Damon mellkasán, amikor Melodie hangosan sírni kezdett.Esküszöm már hiányzott.Rebeka megszületése óta nem keltem reggel 8 óra előtt.Van egy olyan érzésem, hogy naponta többször fogok hajnalban kelni.Ekkor már Justin is rázendített.Már vagy 5 perce ment a fülsüketítő sírás, de még mindig nem sikerült erőt vennem magamon, és kimászni az ágyból.De tudtam, hogy igenis muszáj lesz megtenni.Emlékezetem szerint, Rebeka naphosszat csak sírt, és csak Damon tudta lenyugtatni.Ezért nappal mindig én csitítgattam, éjjel pedig ő.De most mindketten kivesszük belőle a részünket.
-Hagyd csak!-fogtam a fejemet, ami belőle egy kisebb nevetést váltott ki.
Elcsoszogtam Melodie szobájáig, és kiemeltem a síró kislányt kiságyából.A cumiját a szájába helyeztem, amitől rögtön elhallgatott.Ezek szerint erre volt éppen szüksége.Nem nagyon akartam kisérteni a sorsot, ezért elkezdtem vele sétálni a folyosón.Éhesnek is látszott, ezért megetettem.Még pár percig járkáltam vele, majd visszafektettem.Nem nagyon akart elaludni.Csak bámult rám, a hatalmas szemeivel.Mikor belenézek a szemeibe, ragyogást látok.Hiányoztak az ilyen pillanatok.Persze az első gyermek egészen más mint a második.Amikor Rebekát megszültem, kicsit féltem az anyaságtól.Féltem, hogy nem fogok megfelelni a megpróbáltatásokon.De szerintem ez Damon-nel sem volt másképp.Gyakorlatilag, semmit nem tudtunk a szülő nevezetű fogalomról.Nem tudtuk, hogy kell pelenkázni, vagy büfiztetni, és ehhez hasonló általános dolgokat.De mára már mindezek nem fogadnak meglepetésként.Igaz, hogy elszoktunk ettől az egész baba dologtól. Beláttam, hogy Melodie nem nagyon szeretne aludni, ezért picit játszottam vele a szőnyegen, ami végre egy kissé kifárasztotta.A szemei már lecsukódni látszottak.Újra befektettem a kiságyába, és gondosan betakartam.Egy apró puszit adtam homlokára, majd bekapcsoltam a zenélő játékát, ami igen álmosító zenét játszott.Még engem is elálmosított.Már azt hittem, hogy állva fogok elaludni.Miután Melodie álomba szenderült, visszacsoszogtam a szobánkba, és betakaróztam.
-Vissza aludt?-kérdezte Damon félálomban.
-Azt hiszem!-mondtam egy ásítás közepette.
-Rebekát nem volt ilyen nehéz elaltatni!-állapítottam meg.
-Ő szeretett aludni!-nevetett.-Ezek szerint Melodie kevésbé!
-Jó meglátás!-kuncogtam-De most már aludjunk vissza! Túl fáradt vagyok, hogy bárkivel is beszéljek!-ásítottam nagyokat.
-Akkor gyere bújj ide!-emelte fel a takarót.
Nem kellett kétszer mondani.Damon a derekamtól fogva közelebb húzott magához, én pedig a fejemet mellkasára hajtottam.Egy apró puszit nyomtam az említett részre, és lehunytam a szemeim.
-Jó reggelt napsugár!-emeltem ki ágyából.
-Vissza aludt?-kérdezte Damon félálomban.-Azt hiszem!-mondtam egy ásítás közepette.
-Rebekát nem volt ilyen nehéz elaltatni!-állapítottam meg.
-Ő szeretett aludni!-nevetett.-Ezek szerint Melodie kevésbé!
-Jó meglátás!-kuncogtam-De most már aludjunk vissza! Túl fáradt vagyok, hogy bárkivel is beszéljek!-ásítottam nagyokat.
-Akkor gyere bújj ide!-emelte fel a takarót.
Nem kellett kétszer mondani.Damon a derekamtól fogva közelebb húzott magához, én pedig a fejemet mellkasára hajtottam.Egy apró puszit nyomtam az említett részre, és lehunytam a szemeim.
~Másnap reggel~
Reggel 7-kor ismét felébredtem, viszont kialudtan.Nyújtóztam egyet, amitől a csontjaim apró ropogó hangot adtak ki.Perceken keresztül feküdtem az ágyban, csupán a plafont bámulva.Az okát nem igen tudnám megmondani, de a legegyszerűbb válasz talán ez lenne: Túlságosan is lusta voltam, hogy meg mozduljak.A hasam korogni kezdett, jelezvén hogy reggeli után kéne nézni.Ezért szépen felkeltem a pihe puha ágyból, és lecsoszogtam a konyhába.A palacsinta mellett döntöttem.Megcsináltam a tésztáját, majd a sütőben megsütöttem őket.Nem szokásom csak magamra gondolni, szóval 9 embernek elég adagot sütöttem.Letakartam egy kendővel, hogy ne száradjon meg.Nekem bőven elég 3 darab palacsinta, a hasam kielégítéséhez.Az üres palacsintát megtöltöttem pudinggal, majd a tetejét tejszínhabbal díszítettem.Az epret sem hagyhattam ki, ezért azt is rá szórtam, ezzel még gusztusosabb hatást elérve.Fogtam egy villát, majd egy kést, aztán hozzá láttam.10 perc alatt az el is fogyott, a hasam pedig maximálisan tele volt.A tányér belekerült a mosogatógépbe.Úgy döntöttem, megnézem Melodie-t, hogy az éjjelt végig aludta e.Lépcsőfokról lépcsőfokra léptem, majd a folyosóra érve Melodie szobáját kezdtem keresni.Halkan kinyitottam az ajtót, hogy véletlenül se ébresszem fel.A szemei már kinyitva voltak, és a cumijával játszott.
-Jó reggelt napsugár!-emeltem ki ágyából.
Egy hatalmas puszit nyomtam arcára, aztán leültettem a játszószőnyegére.Megcsikiztem a hasát, ami egy gyermeki kacajt eredményezett nála.Ez engem is nevetésre késztetett.Szülőnek lenni néha fárasztó, de amikor meghallod a gyermeked nevetését, rögtön elfelejted miért is vagy fáradt.És ki kell élvezni amíg lehet.Mert amilyen gyorsan megy az idő, olyan gyorsan nőnek meg a gyerekek is.És az időt nem állíthatód meg.Akármennyire is szeretnéd.Fogtam, és megettem, aztán átvittem a mi szobánkba, ami üresen állt.Ezek szerint Damon is erőt vett magán, és felkelt.Felhúztam egy fekete trikót, egy fekete pamut rövidnadrággal.Egy bokazokni is az összeállításhoz került, amire felhúztam egy sima sport cipőt.Hajamat copfba fogtam, és készen álltam a reggeli futásra.Mostanában nagyon elhanyagoltam a reggeli kocogásokat, de igyekszem újra visszaszokni.
-Csak nem futni készülsz?-hallottam a hátam mögül Damon hangját.
Megfordultam, és a félmeztelen felsőtestével találtam szembe magam.A tekintetem a kockáira tévedtek, és megnyaltam az alsó ajkam.
-Azért ki ne essen a szemed!-vigyorgott féloldalasan.-És nem válaszoltál a kérdésemre!
-Igen, futni megyek!-bólogattam,-Ezért, neked kell vigyáznod Melodie-ra!-adtam a kezébe a csöppségünket.
-Ezer örömmel!-adott egy homlok puszit a lányának.
-Akkor elmentem!-majd mindkettőjük arcára adtam egy puszit.
Mikor kiléptem házunk ajtaján, a fülhallgatómat a fülembe helyeztem, és kerestem egy pörgős számot, aminek az ütemére jól tudok majd futni.Amikor az meglett, útnak indultam.Igazság szerint, régebben nem nagy híve voltam a mozgásnak.Sokkal jobban szerettem nap hosszakat a kanapén heverni, és pizzát, hamburgert, és ezekhez hasonló gyors kajákat magamba tömni.Aztán egy nap Caroline kirángatott a négy fal közül, mondván, hogy kellene valaki, akivel futás közben beszélgethet.Ráadásul folyton arról nyavalyogtam neki, hogy le kéne fogynom, de a lustaságom valahogy minden egyes alkalommal felülkerekedett rajtam.Ez pedig még egy okot adott neki, hogy elrángasson magával.Végül pedig nem bántam meg.Sőt! Azóta rendszeresen próbálom csinálni, de
néha napján túl sok elfoglaltságom van, úgy hogy elmarad.Épp vettem egy hajtűkanyart, amikor egy nagyon ismerős alak csapódott mellém.
-Stefan?-lepődtem meg.
-Elena?-lepődött meg ő is.-Damon nem is említette hogy szoktál futni!
-Pedig szoktam!-mosolyogtam-Csak van amikor annyi minden összejön, hogy nincs időm rá! Se erőm!
-Értem én!-nevetett.
Az utunkat kettesben folytattuk tovább.Jól elökörködtünk a szokásos módon.Miután rendesen kifáradtunk, megálltunk meginni egy pohár limonádét a Grillben.Később pedig "meglepő" módon, hazaindultunk.Már alig vártam, hogy a zuhany alá állhassak, és megszabadulhassak ettől az izzadtság szagtól.Mikor hazaértünk, rögtön az volt az első dolgom, hogy lezuhanyozzak.A zuhanyzás végeztével felvettem magamra egy kényelmes felsőt, hozzá egy kényelmes nadrággal, amit itthon is használhatók.Lebaktattam a lépcsőn, és jól körülnéztem.Az asztalon lévő csokis kekszeken ragadt meg a szemem.Megnyaltam a számat, és elvettem egyet.Beleharaptam, és ízlelni kezdtem.A csokis keksz a gyengéim közé tartozik.Ekkor két kéz ölelt át hátulról.Beszívtam jellegzetes illatát, és világossá vállt, ki is ölel.
-Szia Damon!-fordultam meg a karjai között.-Hiányoztam?
-Nagyon!-adott egy puszit a számra.-Milyen volt a futás?
-Felfrissültem tőle!-mosolyodtam el.
-Jenna telefonált az előbb!-közölte.
-Tényleg? Mit szeretett volna?-kíváncsiskodtam.
-Jön babát látogatni! Tegnap azért nem tudott bejönni, mert dolgozott, és késő este engedték el!
-Értem!-mondtam.-Na és, hogy ment Melodie-val?
-Bepelenkáztam, játszottam vele, lefektettem, majd újra bepelenkáztam!-sorolta.
-Oh, nézzenek oda!-mondtam elismerően.-A végén még őstehetség lesz belőled!
-Merem remélni!-nevetett.-Egyébként, büfiztetés közben alaposan bepiszkította a pólómat, szóval örülj a fejednek!
-Örülök is!-nevettem.-Az én lányom!
-Meg az enyém!-döntötte homlokát az enyémnek.
Ebben a pillanatban rontott be Jenna néni az ajtón, ezzel a pillanatunkat megszakítva.
-Sziasztok!-mosolygott ránk.-Nos, hol van az új Salvatore?
-A szobájában!-válaszolt mosolyogva Damon.
Jenna néni és én felmentünk az emeletre, majd Melodie szobájába, aki békésen aludt.Az ajtó becsukódása némi zajt okozott, amire ő is felébredt.Jenna kiemelte a kiságyból, és gügyögni kezdett neki.Jenna-nak nem igazán volt szerencséje a pasik terén.Amióta szakított a híradós Logan Fell-lel, azóta senkivel sem sikerült komoly kapcsolatba kerülnie.Logan és ő már másodjára jöttek össze.Logan az első alkalommal egy hamar lelépett, és Jenna nem nagyon tudta megbocsátani.Aztán újra összehozta őket a sors, az eset pedig ismételten megtörtént.A sok játszadozástól Melodie nagyon kifáradt, szóval lefektetésre került a sor.Kíváncsivá tett, hogy Jenna néni egyáltalán tudott arról, hogy engem örökbe fogadtak? Szerintem igen.Hisz, a nővére lányaként nevelt fel engem, és ez egy olyan dolog, amit szerintem a testvéreknek illene megosztani egymással.Addig-addig gondolkodtam ezen, amíg el nem határoztam, hogy rá kérdezek.Sokat nem vesztek vele! Miközben Jenna a konyhában segédkezett, rá is kérdeztem.
-Jenna!-törtem meg a csendet.
-Igen?-fordult felém érdeklődve.
-Te tudtál róla, hogy engem örökbe fogadtak?-kérdeztem.
-Tessék?! Te erről honnan tudsz?-bombázott kérdésekkel.
-Az most mindegy! Kérlek, válaszolj a kérdésemre!-kértem.
-Igen, tudtam!-válaszolt.
-És miért nem mondtad el nekem?!-akadtam ki.
-Én...-dadogott.-Nem tudom Elena! Elakartam mondani, csak nem tudtam hogyan!
-Mondjuk így: Elena, sajnos téged örökbe fogadtak, ezért nem a vér szerinti szüleid neveltek fel!-daráltam.
-Úgy sajnálom!-sajnálkozott.
-Talán előbb kellett volna!-motyogtam, majd felrohantam a szobámba.
Magamra zártam az ajtót, a fejemet pedig párnámba temettem.Miért akar mindenki hazudni nekem? A hazugság csak újabb hazugságot szül! De engem csakis az vesz körül szinte! Egyedül Damon, és a többiek nem hazudtak a szemembe.Bezzeg ők mindig igazat tudtak mondani.Ezek szerint, nem érdemlem az igazságot! Elegem van mindenből. Az elmúlotz t órákat a szobámban töltöttem.Nem volt kedvem azt hallgatni, hogy a többiek azt mondják: "Minden rendben lesz Elena!" Dehogy lesz minden rendben! A legkevésbé sem! Megkívántam a kakaót, így hát kénytelen voltam elhagyni az "odúmat".Általában egy bögre kakaó gyógyír minden bajomra, szóval kapóra jön.Minden szem rám szegeződött, mikor az utolsó léptem miatt a padló recsegni kezdett.
-Igen, élek még!-rendeztem le ennyivel, majd a lábaim a konyha felé vittek.
Elvégeztem a szükséges folyamatot, majd azzal a lendülettel leültem a kanapéra Damon mellé.Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem, mire én csak egy halvány mosollyal reagáltam.
-Jenna azt mondta, hogy azért nem szólt neked erről az egész örökbefogadásról, mert félt a reakciódtól!-mondta Damon.
-Valahogy túléltem volna!-mondtam.
-Ne légy ilyen! Ő az egyetlen rokonod, akire még számíthatsz a Gilbert családból! Ő a nagynénéd! Igaz, hogy nem az igazi, de mégis úgy tekintettél rá éveken keresztül, mintha a sajátod lett volna! Ne told el magadtól!
-Csak, nehéz elviselnem, hogy egészen idáig majdnem mindenki a képembe hazudott!
-Nem okkal tették! Az ilyen dolgokat nem csak megemészteni nehéz, hanem elmondani is! Mert félő, hogy ezzel elveszítheted azt, akit szeretsz!-beszélt a lelkemre Damon.
Ebben a mondatban sok igazság rejlett.Valójában, több mint hittem volna.Nem Jenna-t kéne okolnom mindezért.Ő csak az érzéseimre figyelt.Tudom, hogyha tehetné, már rég a tudtomra adta volna!
-Utálom amikor igazad van!-mondtam mosolyogva, majd belekortyoltam a bögrémbe.
-Nem mintha meglepő lenne, de nekem mindig igazam van!-húzta ki magát.
-Haha!-álltam fel a kanapéról.
-Naa!-kulcsolta össze kezét a derekam körül, ezzel közelebb húzva magához.-Had lássam azt a gyönyörű mosolyt az arcodon!-kezdte el piszkálni szám sarkát.
Kicsit elnevettem magam, amitől a szám felfelé kezdett görbülni.
-Erről beszéltem!-nevetett.
-Köszönöm!-öleltem meg.
-Igazán nincs mit!-öleltem vissza.
Úgy gondoltam, hogy Melodie-ra lehet hogy ráférne egy pelus csere, szóval fellépkedtem a szobájába, ami teljesen üres volt.Visszabaktattam az eredeti indulóhelyemre, és kérdőn néztem mindenkire.Egyedül Claire-t nem láttam sehol.Kiléptem az ajtón, és egy igen ritka látvány tárult a szemem elé.A mosolyom szélesebb lett a szokásosnál.Claire hintáztatta Melodie-t.És az a hatalmas vigyor mindkettőjük arcán...A párkányról néztem őket, ahogy jól elnevetgélnek.Örök időn keresztül tudtam volna bámulni őket.Ahogy látom, Claire is szeretné megtapasztalni, milyen érzés is anyának lenni.De nem mondok véleményt előre.Először majd valamelyik nap rá kérdezek, aztán meglátjuk mi lesz.Meguntam az ácsorgást, én is csatlakoztam hozzájuk.
-Nézd csak, itt van anya!-gügyögött neki.
Melodie felém fordította tekintetét, mire én integetni kezdtem neki, amitől kicsit nevetni kezdett.Én hátulról löktem, míg Claire elölről.A hintázás után beültettük a babakocsiba, és elmentünk vele sétálni.Melodie csak ámult a sok ismeretlen dolog láttán.Kacagott amikor a madarak elrepültek felettünk.Nem sok mindent láthatott a nagy világból, most pedig lesz rá lehetősége.Persze pár ismerősünkkel is találkoztunk, akik dajkálhatták a kislányomat.Kezdett lehűlni az idő, így hát haza mentünk.Mikor hazaértünk, Damon rögtön felvitte Melodie-t a szobájába, mivel eléggé fáradt volt
már.Én addig is elpakoltam a nappaliban, majd a konyhában is.
-Alaposan kifárasztottátok!-nevetett Damon.
-Hidd el,nem csak mi! Egy páran agyon ölelgették!-nevettünk.
Ebben a pillanatban Damon hívást kapott, ezért félrevonult, hogy felvegye.Az arckifejezéséből ítélve nem épp jó hírt kaphatott.A szemeiben némi könnyeket lehetett észrevenni.Már nagyon furdalt a kíváncsiság.Amikor letette, nem tudott szóhoz jutni.
-Mi történt Damon?-kérdeztem.
-Anya...életben van!-bökte ki.
Nagyon meglepődtem, de szerintem a többiek is.Tudtunk szerint, Damon anyja halott.Állítólag akkoriban nagyon felkapott betegségnek számított a torokgyík, ami az embereket egyhamar a túlvilágra is küldte.Sajnos Damon és Stefan anyját is utolérte ez a betegség.Most meg beharangoztatja, hogy mégis életben van, csak évek óta nem jelentkezett? Nem értem én ezt.Damon kiborultan leült a kanapéra, az arcát pedig a tenyerébe temette.Leültem mellé, és simogatni kezdtem a hátát.
-Damon, az anyád halott nem?-értetlenkedett Matt.
-Eddig én is azt hittem!-motyogta.
-Mit mondott még ezen kívül?-faggattam.
-Hogy azért nem jelentkezett évekig, mert összejött valakivel, és járták a világot! És hogy holnap találkozni szeretne velem, és Stefan-nal!-magyarázta.-De, én nem fogok elmenni!
-Damon!-fogtam tenyerem közé arcát.-Ez egy soha nem visszatérő alkalom! Nem szabad elhalasztanod, csakis azért, mert most úgy érzed hogy nem lennél képes találkozni vele! Esélyed van újra találkozni az anyáddal! Tudod hogy én mit meg nem adnék érte, hogy újra találkozhassak a nevelő anyámmal? Vagy hogy megismerjem az igazi anyámat? Nem haboznék! És kitudja, még jót is tehet nektek ez a találkozás!-próbáltam rábeszélni.
-Nem tudnék a szemébe nézni! Egy férfi miatt hagyta hátra a gyerekeit! Milyen anya az ilyen Elena?
-Mindenkinek vannak hibái! Lehet, hogy az életében követett el baklövéseket, de ki nem? Legalább 1 esélyt adj neki! És én is elkísérhetlek titeket, ha gondolod!-magyaráztam.
-Azt megköszönném!-mosolyodott el.-Magabiztosabbnak érezném magam, hogyha ott lennél velem!
-Akkor ezt megbeszéltük!-mosolyogtam.
-Szeretlek!-húzott közelebb magához Damon.
-Én is szeretlek!-mosolyogtam rá.
Nem lesznek könnyű órák az biztos.Mégis évek óta nem találkoztak, és a kapcsolatot sem tartották.Bár, hogy tartották volna, hogyha mindeddig azt hitték, hogy halott.Tisztán emlékszem hogy Damon egyszer megmutatta, hogy hol is nyugszik az ő édesanyja.Ezek szerint abban a sírban senki sem fekszik.Az apjuk is már a túlvilágon él, mivel Stefan hirtelen felindulásból megölte! A vámpírrá válása estéjén történt.Az apjuk tudtára akarta adni, hogy azzá változott, amit ő évtizedek óta gyűlölt.Vámpírrá.Damon és Stefan apja megakarta ölni Stefan-t, de a fiú erősebb volt nála.A halála után Stefan-t hetekig mardosta a bűntudat, de Damon mindig mellette volt, és segítette.Nem számított, hogy haragban voltak e vagy nem.Készek voltak tűzbe menni egymásért.A lányokkal elkezdtük megcsinálni a vacsorát, amit a pizza testesített meg.Míg a fiúk természetesen mi mással foglalkoztak volna, mint a másik idegesítésével.Igazán érettek igaz? Persze a gyerekek addig sem hagyták abba a sírást, szóval kénytelenek voltak egyszer kétszer abba hagyni.Amikor kész lett, mindenki ide csődült.
-Anya, leellenőrized a házi feladatomat?-kérlelt Rebeka.
-Hát persze!-mondtam, majd puszit nyomtam homlokára.
Amint végeztem a vacsorával, rögtön neki is láttam.Először matekot, majd nyelvtant.Azt követte az irodalom, és a természet ismeret.Meg sem tudom mondani, mikor jártam a Mystic Falls-i suli területén.Egy biztos, hogy szerettem odajárni.Természetesen én is lázongva vártam már a több hetes szüneteket, meg persze a több hónapos nyári szünetet.De sosem voltam szomorú, hogy elkezdődik az iskola.Normális dologként fogtam fel.Amikor végeztem a tömérdek lecke átnézésével, felsóhajtottam, és fáradtan beletúrtam a hajamba.Csiga lassúsággal mentem le a lépcsőn, majd a konyhába.Ebben a pillanatban sírt fel Melodie.
-Melodie méz édes hangja!-vigyorgott kissé Damon.-Megyek én! Fáradtnak tűnsz!
-Hagyd csak, megnézem!-indultam vissza felé.
Etetésre volt szükség, ezért elvégeztem.A fürdés következett.Engedtem neki meleg vizet, amit felhabosítottam, hogy még élvezetesebb legyen számára.Nagy nehezen belekönyörögtem a kádba, és a gumikacsája társaságában élvezte a vizet.Tusfürdővel jól bekenegettem, majd átmosdattam vízzel.Kiemeltem a kádból, és a törölközőbe bugyoláltam.A szobájában ráfektettem a pelenkázólapra, és ráadtam egy teljesen tiszta pelenkát.Majd a babarózsaszín pizsamája is rákerült.Legutoljára az elengedhetetlen cumi is a szájába került, aztán dajkálni kezdtem.Énekelni kezdtem
azt az altató dalt, amit még a nevelő anyám énekelt nekem kiskoromban.Állítása szerint mindig elaludtam tőle, és kihúztam az éjjeleket sírás nélkül.Bízom benne, hogy még most is hatásos.Melodie szemei egy az egyben lecsukódtak, tehát sikerült elaludnia.Befektettem a kiságyába, és gondosan betakargattam.Mire megfordultam, Damon-nel találtam szembe magam.
-Ez igen!-mondta elismerően.
-Annabell is ezt énekelte nekem, mikor kicsi voltam!-beszéltem a nevelő anyámról.
-Sok mindent köszönthetsz neki!-mosolygott.
-Az biztos!-mondtam.-Mész fürödni, vagy menjek én?
-Menj csak! Nekem még el kell intéznem valamit!
-Rendben!-bólintottam.
Damon egyik pólójában, és egy fehér csipkés bugyiban tervezem az alvást.Imádok Damon pólójában aludni.Érzem rajta a tipikus Damon illatot.Whisky illatú, hisz az a kedvenc itala.Mikor Klaus után nyomoztak, folyton az egyik itt maradt pólójában aludtam.Mert úgy éreztem, hogy itt volt velem.A hajamat felkötöttem, hogy véletlenül se legyen vizes.Befeküdtem a habok közé, s ellazultam.Eljátszadozván a habokkal, észre sem vettem az idő múlását.A testemet átkenegettem az orchidea illatú testápolómmal, amit vízzel le is mostam.Miután kiszálltam, felhúztam a bugyit, majd Damon pólóját is.Az arcomat bekentem a ráncok eltüntetésére alkalmas krémmel, aztán kifésültem a hajamat.A szobámba érvén, ráfeküdtem a francia ágyunkra, és megvártam, amíg Damon is végez a fürdéssel.Addig is, a jelenleg olvasott könyvemnek a folytatását kezdtem el olvasni.A térdemre helyeztem a könyvet, a szememmel pedig a szöveget követtem.
-Jól áll rajtad a pólóm!-vigyorgott féloldalasan Damon.
-Köszi!-mosolyogtam, majd becsuktam a könyvet.-Jó gyors voltál!
-Volt rá okom!-tűrt a fülem mögé egy kósza hajtincset.
-Milyen ok?-értetlenkedtem.
-Adni szeretnék valamit!-sétált az éjjeli szekrénye fiókjához.
-Damon!-sóhajtottam.
-Meg ne halljam, hogy azt mondott hogy nem kellett volna! Igen is, megérdemled!-kotorászott a fiókban.-És szerintem tetszeni fog!
-Ha te mondod!-mosolyogtam.
Ekkor előhúzott egy fekete, bőrhatású dobozt.Felcsillantak a szemeim.Egy karkötőre tippelek.Levette a doboz tetejét, így megláttam, mit is rejt a doboz.Egy igen gyönyörű nyaklánc lapult odabent.
-Ez gyönyörű!-ámultam.
-A mi nap sétálgattam az ékszerboltok előtt, és mikor ezt megláttam, rögtön rád gondoltam!-mosolygott.-És kinyithatós! Tegnap jártam Anne-nál, akinek voltak fényképei Miranda-ról.Adott is egyet, amit belerakhatsz a nyakláncodba! Így legalább azt érezheted, hogy veled van!
A szememben örömkönnyek gyűltek.Hihetetlen, hogy ő mi mindent meg nem tesz értem.Szerintem, nem minden nőnek adatik meg, hogy ilyen férjet szerezzen magának! Aki így törődik vele!
-Damon! Annyira, de annyira köszönöm!
-Ha boldog vagy tőle, már megérte!-törölte le az öröm könnyeket.
-Hihetetlen vagy!-ráztam a fejemet mosolyogva.
-Tudom!-jött elő az egoista énje.
-A végén nem dicsérlek meg többször!-nevettem.
-Csak azt ne! Növelni kell az így is alacsony egomat!
-Mi?! Neked alacsony az egod?! Ezt meg sem hallottam!-kacagtam.
-Haha!-forgatta meg a szemét.
Ekkor hirtelenjében már az ajkain csüngtem.Ebben a csókban minden benne volt, amit jelenleg éreztem.Öröm, szerelem, megnyugvás, de legfőképp, büszkeség. Büszke vagyok magamra, hogy sikerült rátalálnom erre a csodás férfira, akit a férjemnek mondhatok.Akár elhiszi akár nem, ő is megváltoztatta az életemet.Mielőtt nem ismertem, az életem nagyon unalmas volt.Ugyan azokon a monoton eseményeken mentem végig.De aztán, azon a varázslatos reggelen, minden megváltozott.Belépett az életembe, és felforgatta azt.
-Hálás vagyok neked! Mindenért!-váltam el tőle.
-Dettó!-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nagyon szeretlek, Damon Salvatore! Az örökké sem lesz elég hosszú idő, hogy mindezt kifejezzem!
-Én is szeretlek, Elena Gilbert! Az örökké valóban nem lesz hosszú idő, hogy bebizonyítsam, mennyit is jelentesz nekem! Épp ezért, örökké, és tovább szeretni foglak!
-Ez jól hangzik!-vigyorogtam.
-Így is lesz!-adott egy homlok puszit.
Betakaróztunk, majd el is nyomott minket az álom, eme fáradalmas, meglepetésekkel teli, de mégis szép nap után.
néha napján túl sok elfoglaltságom van, úgy hogy elmarad.Épp vettem egy hajtűkanyart, amikor egy nagyon ismerős alak csapódott mellém.-Stefan?-lepődtem meg.
-Elena?-lepődött meg ő is.-Damon nem is említette hogy szoktál futni!
-Pedig szoktam!-mosolyogtam-Csak van amikor annyi minden összejön, hogy nincs időm rá! Se erőm!
-Értem én!-nevetett.
Az utunkat kettesben folytattuk tovább.Jól elökörködtünk a szokásos módon.Miután rendesen kifáradtunk, megálltunk meginni egy pohár limonádét a Grillben.Később pedig "meglepő" módon, hazaindultunk.Már alig vártam, hogy a zuhany alá állhassak, és megszabadulhassak ettől az izzadtság szagtól.Mikor hazaértünk, rögtön az volt az első dolgom, hogy lezuhanyozzak.A zuhanyzás végeztével felvettem magamra egy kényelmes felsőt, hozzá egy kényelmes nadrággal, amit itthon is használhatók.Lebaktattam a lépcsőn, és jól körülnéztem.Az asztalon lévő csokis kekszeken ragadt meg a szemem.Megnyaltam a számat, és elvettem egyet.Beleharaptam, és ízlelni kezdtem.A csokis keksz a gyengéim közé tartozik.Ekkor két kéz ölelt át hátulról.Beszívtam jellegzetes illatát, és világossá vállt, ki is ölel.
-Szia Damon!-fordultam meg a karjai között.-Hiányoztam?
-Nagyon!-adott egy puszit a számra.-Milyen volt a futás?
-Felfrissültem tőle!-mosolyodtam el.
-Jenna telefonált az előbb!-közölte.
-Tényleg? Mit szeretett volna?-kíváncsiskodtam.
-Jön babát látogatni! Tegnap azért nem tudott bejönni, mert dolgozott, és késő este engedték el!
-Bepelenkáztam, játszottam vele, lefektettem, majd újra bepelenkáztam!-sorolta.
-Oh, nézzenek oda!-mondtam elismerően.-A végén még őstehetség lesz belőled!
-Merem remélni!-nevetett.-Egyébként, büfiztetés közben alaposan bepiszkította a pólómat, szóval örülj a fejednek!
-Örülök is!-nevettem.-Az én lányom!
-Meg az enyém!-döntötte homlokát az enyémnek.
Ebben a pillanatban rontott be Jenna néni az ajtón, ezzel a pillanatunkat megszakítva.
-Sziasztok!-mosolygott ránk.-Nos, hol van az új Salvatore?
-A szobájában!-válaszolt mosolyogva Damon.
Jenna néni és én felmentünk az emeletre, majd Melodie szobájába, aki békésen aludt.Az ajtó becsukódása némi zajt okozott, amire ő is felébredt.Jenna kiemelte a kiságyból, és gügyögni kezdett neki.Jenna-nak nem igazán volt szerencséje a pasik terén.Amióta szakított a híradós Logan Fell-lel, azóta senkivel sem sikerült komoly kapcsolatba kerülnie.Logan és ő már másodjára jöttek össze.Logan az első alkalommal egy hamar lelépett, és Jenna nem nagyon tudta megbocsátani.Aztán újra összehozta őket a sors, az eset pedig ismételten megtörtént.A sok játszadozástól Melodie nagyon kifáradt, szóval lefektetésre került a sor.Kíváncsivá tett, hogy Jenna néni egyáltalán tudott arról, hogy engem örökbe fogadtak? Szerintem igen.Hisz, a nővére lányaként nevelt fel engem, és ez egy olyan dolog, amit szerintem a testvéreknek illene megosztani egymással.Addig-addig gondolkodtam ezen, amíg el nem határoztam, hogy rá kérdezek.Sokat nem vesztek vele! Miközben Jenna a konyhában segédkezett, rá is kérdeztem.
-Jenna!-törtem meg a csendet.
-Igen?-fordult felém érdeklődve.
-Te tudtál róla, hogy engem örökbe fogadtak?-kérdeztem.-Tessék?! Te erről honnan tudsz?-bombázott kérdésekkel.
-Az most mindegy! Kérlek, válaszolj a kérdésemre!-kértem.
-Igen, tudtam!-válaszolt.
-És miért nem mondtad el nekem?!-akadtam ki.
-Én...-dadogott.-Nem tudom Elena! Elakartam mondani, csak nem tudtam hogyan!
-Mondjuk így: Elena, sajnos téged örökbe fogadtak, ezért nem a vér szerinti szüleid neveltek fel!-daráltam.
-Úgy sajnálom!-sajnálkozott.
-Talán előbb kellett volna!-motyogtam, majd felrohantam a szobámba.
Magamra zártam az ajtót, a fejemet pedig párnámba temettem.Miért akar mindenki hazudni nekem? A hazugság csak újabb hazugságot szül! De engem csakis az vesz körül szinte! Egyedül Damon, és a többiek nem hazudtak a szemembe.Bezzeg ők mindig igazat tudtak mondani.Ezek szerint, nem érdemlem az igazságot! Elegem van mindenből. Az elmúlotz t órákat a szobámban töltöttem.Nem volt kedvem azt hallgatni, hogy a többiek azt mondják: "Minden rendben lesz Elena!" Dehogy lesz minden rendben! A legkevésbé sem! Megkívántam a kakaót, így hát kénytelen voltam elhagyni az "odúmat".Általában egy bögre kakaó gyógyír minden bajomra, szóval kapóra jön.Minden szem rám szegeződött, mikor az utolsó léptem miatt a padló recsegni kezdett.
-Igen, élek még!-rendeztem le ennyivel, majd a lábaim a konyha felé vittek.
Elvégeztem a szükséges folyamatot, majd azzal a lendülettel leültem a kanapéra Damon mellé.Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem, mire én csak egy halvány mosollyal reagáltam.
-Jenna azt mondta, hogy azért nem szólt neked erről az egész örökbefogadásról, mert félt a reakciódtól!-mondta Damon.
-Valahogy túléltem volna!-mondtam.
-Ne légy ilyen! Ő az egyetlen rokonod, akire még számíthatsz a Gilbert családból! Ő a nagynénéd! Igaz, hogy nem az igazi, de mégis úgy tekintettél rá éveken keresztül, mintha a sajátod lett volna! Ne told el magadtól!-Csak, nehéz elviselnem, hogy egészen idáig majdnem mindenki a képembe hazudott!
-Nem okkal tették! Az ilyen dolgokat nem csak megemészteni nehéz, hanem elmondani is! Mert félő, hogy ezzel elveszítheted azt, akit szeretsz!-beszélt a lelkemre Damon.
Ebben a mondatban sok igazság rejlett.Valójában, több mint hittem volna.Nem Jenna-t kéne okolnom mindezért.Ő csak az érzéseimre figyelt.Tudom, hogyha tehetné, már rég a tudtomra adta volna!
-Utálom amikor igazad van!-mondtam mosolyogva, majd belekortyoltam a bögrémbe.
-Nem mintha meglepő lenne, de nekem mindig igazam van!-húzta ki magát.
-Haha!-álltam fel a kanapéról.
-Naa!-kulcsolta össze kezét a derekam körül, ezzel közelebb húzva magához.-Had lássam azt a gyönyörű mosolyt az arcodon!-kezdte el piszkálni szám sarkát.
Kicsit elnevettem magam, amitől a szám felfelé kezdett görbülni.-Erről beszéltem!-nevetett.
-Köszönöm!-öleltem meg.
-Igazán nincs mit!-öleltem vissza.
Úgy gondoltam, hogy Melodie-ra lehet hogy ráférne egy pelus csere, szóval fellépkedtem a szobájába, ami teljesen üres volt.Visszabaktattam az eredeti indulóhelyemre, és kérdőn néztem mindenkire.Egyedül Claire-t nem láttam sehol.Kiléptem az ajtón, és egy igen ritka látvány tárult a szemem elé.A mosolyom szélesebb lett a szokásosnál.Claire hintáztatta Melodie-t.És az a hatalmas vigyor mindkettőjük arcán...A párkányról néztem őket, ahogy jól elnevetgélnek.Örök időn keresztül tudtam volna bámulni őket.Ahogy látom, Claire is szeretné megtapasztalni, milyen érzés is anyának lenni.De nem mondok véleményt előre.Először majd valamelyik nap rá kérdezek, aztán meglátjuk mi lesz.Meguntam az ácsorgást, én is csatlakoztam hozzájuk.
-Nézd csak, itt van anya!-gügyögött neki.
Melodie felém fordította tekintetét, mire én integetni kezdtem neki, amitől kicsit nevetni kezdett.Én hátulról löktem, míg Claire elölről.A hintázás után beültettük a babakocsiba, és elmentünk vele sétálni.Melodie csak ámult a sok ismeretlen dolog láttán.Kacagott amikor a madarak elrepültek felettünk.Nem sok mindent láthatott a nagy világból, most pedig lesz rá lehetősége.Persze pár ismerősünkkel is találkoztunk, akik dajkálhatták a kislányomat.Kezdett lehűlni az idő, így hát haza mentünk.Mikor hazaértünk, Damon rögtön felvitte Melodie-t a szobájába, mivel eléggé fáradt volt már.Én addig is elpakoltam a nappaliban, majd a konyhában is.
-Alaposan kifárasztottátok!-nevetett Damon.
-Hidd el,nem csak mi! Egy páran agyon ölelgették!-nevettünk.
Ebben a pillanatban Damon hívást kapott, ezért félrevonult, hogy felvegye.Az arckifejezéséből ítélve nem épp jó hírt kaphatott.A szemeiben némi könnyeket lehetett észrevenni.Már nagyon furdalt a kíváncsiság.Amikor letette, nem tudott szóhoz jutni.
-Mi történt Damon?-kérdeztem.
-Anya...életben van!-bökte ki.
Nagyon meglepődtem, de szerintem a többiek is.Tudtunk szerint, Damon anyja halott.Állítólag akkoriban nagyon felkapott betegségnek számított a torokgyík, ami az embereket egyhamar a túlvilágra is küldte.Sajnos Damon és Stefan anyját is utolérte ez a betegség.Most meg beharangoztatja, hogy mégis életben van, csak évek óta nem jelentkezett? Nem értem én ezt.Damon kiborultan leült a kanapéra, az arcát pedig a tenyerébe temette.Leültem mellé, és simogatni kezdtem a hátát.
-Damon, az anyád halott nem?-értetlenkedett Matt.
-Eddig én is azt hittem!-motyogta.
-Hogy azért nem jelentkezett évekig, mert összejött valakivel, és járták a világot! És hogy holnap találkozni szeretne velem, és Stefan-nal!-magyarázta.-De, én nem fogok elmenni!
-Damon!-fogtam tenyerem közé arcát.-Ez egy soha nem visszatérő alkalom! Nem szabad elhalasztanod, csakis azért, mert most úgy érzed hogy nem lennél képes találkozni vele! Esélyed van újra találkozni az anyáddal! Tudod hogy én mit meg nem adnék érte, hogy újra találkozhassak a nevelő anyámmal? Vagy hogy megismerjem az igazi anyámat? Nem haboznék! És kitudja, még jót is tehet nektek ez a találkozás!-próbáltam rábeszélni.
-Nem tudnék a szemébe nézni! Egy férfi miatt hagyta hátra a gyerekeit! Milyen anya az ilyen Elena?
-Mindenkinek vannak hibái! Lehet, hogy az életében követett el baklövéseket, de ki nem? Legalább 1 esélyt adj neki! És én is elkísérhetlek titeket, ha gondolod!-magyaráztam.
-Azt megköszönném!-mosolyodott el.-Magabiztosabbnak érezném magam, hogyha ott lennél velem!
-Akkor ezt megbeszéltük!-mosolyogtam.
-Szeretlek!-húzott közelebb magához Damon.
Nem lesznek könnyű órák az biztos.Mégis évek óta nem találkoztak, és a kapcsolatot sem tartották.Bár, hogy tartották volna, hogyha mindeddig azt hitték, hogy halott.Tisztán emlékszem hogy Damon egyszer megmutatta, hogy hol is nyugszik az ő édesanyja.Ezek szerint abban a sírban senki sem fekszik.Az apjuk is már a túlvilágon él, mivel Stefan hirtelen felindulásból megölte! A vámpírrá válása estéjén történt.Az apjuk tudtára akarta adni, hogy azzá változott, amit ő évtizedek óta gyűlölt.Vámpírrá.Damon és Stefan apja megakarta ölni Stefan-t, de a fiú erősebb volt nála.A halála után Stefan-t hetekig mardosta a bűntudat, de Damon mindig mellette volt, és segítette.Nem számított, hogy haragban voltak e vagy nem.Készek voltak tűzbe menni egymásért.A lányokkal elkezdtük megcsinálni a vacsorát, amit a pizza testesített meg.Míg a fiúk természetesen mi mással foglalkoztak volna, mint a másik idegesítésével.Igazán érettek igaz? Persze a gyerekek addig sem hagyták abba a sírást, szóval kénytelenek voltak egyszer kétszer abba hagyni.Amikor kész lett, mindenki ide csődült.
-Anya, leellenőrized a házi feladatomat?-kérlelt Rebeka.
-Hát persze!-mondtam, majd puszit nyomtam homlokára.
Amint végeztem a vacsorával, rögtön neki is láttam.Először matekot, majd nyelvtant.Azt követte az irodalom, és a természet ismeret.Meg sem tudom mondani, mikor jártam a Mystic Falls-i suli területén.Egy biztos, hogy szerettem odajárni.Természetesen én is lázongva vártam már a több hetes szüneteket, meg persze a több hónapos nyári szünetet.De sosem voltam szomorú, hogy elkezdődik az iskola.Normális dologként fogtam fel.Amikor végeztem a tömérdek lecke átnézésével, felsóhajtottam, és fáradtan beletúrtam a hajamba.Csiga lassúsággal mentem le a lépcsőn, majd a konyhába.Ebben a pillanatban sírt fel Melodie.
-Melodie méz édes hangja!-vigyorgott kissé Damon.-Megyek én! Fáradtnak tűnsz!-Hagyd csak, megnézem!-indultam vissza felé.
Etetésre volt szükség, ezért elvégeztem.A fürdés következett.Engedtem neki meleg vizet, amit felhabosítottam, hogy még élvezetesebb legyen számára.Nagy nehezen belekönyörögtem a kádba, és a gumikacsája társaságában élvezte a vizet.Tusfürdővel jól bekenegettem, majd átmosdattam vízzel.Kiemeltem a kádból, és a törölközőbe bugyoláltam.A szobájában ráfektettem a pelenkázólapra, és ráadtam egy teljesen tiszta pelenkát.Majd a babarózsaszín pizsamája is rákerült.Legutoljára az elengedhetetlen cumi is a szájába került, aztán dajkálni kezdtem.Énekelni kezdtem
azt az altató dalt, amit még a nevelő anyám énekelt nekem kiskoromban.Állítása szerint mindig elaludtam tőle, és kihúztam az éjjeleket sírás nélkül.Bízom benne, hogy még most is hatásos.Melodie szemei egy az egyben lecsukódtak, tehát sikerült elaludnia.Befektettem a kiságyába, és gondosan betakargattam.Mire megfordultam, Damon-nel találtam szembe magam.
-Ez igen!-mondta elismerően.
-Annabell is ezt énekelte nekem, mikor kicsi voltam!-beszéltem a nevelő anyámról.-Sok mindent köszönthetsz neki!-mosolygott.
-Az biztos!-mondtam.-Mész fürödni, vagy menjek én?
-Menj csak! Nekem még el kell intéznem valamit!
-Rendben!-bólintottam.
Damon egyik pólójában, és egy fehér csipkés bugyiban tervezem az alvást.Imádok Damon pólójában aludni.Érzem rajta a tipikus Damon illatot.Whisky illatú, hisz az a kedvenc itala.Mikor Klaus után nyomoztak, folyton az egyik itt maradt pólójában aludtam.Mert úgy éreztem, hogy itt volt velem.A hajamat felkötöttem, hogy véletlenül se legyen vizes.Befeküdtem a habok közé, s ellazultam.Eljátszadozván a habokkal, észre sem vettem az idő múlását.A testemet átkenegettem az orchidea illatú testápolómmal, amit vízzel le is mostam.Miután kiszálltam, felhúztam a bugyit, majd Damon pólóját is.Az arcomat bekentem a ráncok eltüntetésére alkalmas krémmel, aztán kifésültem a hajamat.A szobámba érvén, ráfeküdtem a francia ágyunkra, és megvártam, amíg Damon is végez a fürdéssel.Addig is, a jelenleg olvasott könyvemnek a folytatását kezdtem el olvasni.A térdemre helyeztem a könyvet, a szememmel pedig a szöveget követtem.
-Jól áll rajtad a pólóm!-vigyorgott féloldalasan Damon.-Köszi!-mosolyogtam, majd becsuktam a könyvet.-Jó gyors voltál!
-Volt rá okom!-tűrt a fülem mögé egy kósza hajtincset.
-Milyen ok?-értetlenkedtem.
-Adni szeretnék valamit!-sétált az éjjeli szekrénye fiókjához.
-Damon!-sóhajtottam.
-Meg ne halljam, hogy azt mondott hogy nem kellett volna! Igen is, megérdemled!-kotorászott a fiókban.-És szerintem tetszeni fog!
-Ha te mondod!-mosolyogtam.
Ekkor előhúzott egy fekete, bőrhatású dobozt.Felcsillantak a szemeim.Egy karkötőre tippelek.Levette a doboz tetejét, így megláttam, mit is rejt a doboz.Egy igen gyönyörű nyaklánc lapult odabent.
-Ez gyönyörű!-ámultam.
-A mi nap sétálgattam az ékszerboltok előtt, és mikor ezt megláttam, rögtön rád gondoltam!-mosolygott.-És kinyithatós! Tegnap jártam Anne-nál, akinek voltak fényképei Miranda-ról.Adott is egyet, amit belerakhatsz a nyakláncodba! Így legalább azt érezheted, hogy veled van!
A szememben örömkönnyek gyűltek.Hihetetlen, hogy ő mi mindent meg nem tesz értem.Szerintem, nem minden nőnek adatik meg, hogy ilyen férjet szerezzen magának! Aki így törődik vele!-Damon! Annyira, de annyira köszönöm!
-Ha boldog vagy tőle, már megérte!-törölte le az öröm könnyeket.
-Hihetetlen vagy!-ráztam a fejemet mosolyogva.
-Tudom!-jött elő az egoista énje.
-A végén nem dicsérlek meg többször!-nevettem.
-Csak azt ne! Növelni kell az így is alacsony egomat!
-Mi?! Neked alacsony az egod?! Ezt meg sem hallottam!-kacagtam.
-Haha!-forgatta meg a szemét.
Ekkor hirtelenjében már az ajkain csüngtem.Ebben a csókban minden benne volt, amit jelenleg éreztem.Öröm, szerelem, megnyugvás, de legfőképp, büszkeség. Büszke vagyok magamra, hogy sikerült rátalálnom erre a csodás férfira, akit a férjemnek mondhatok.Akár elhiszi akár nem, ő is megváltoztatta az életemet.Mielőtt nem ismertem, az életem nagyon unalmas volt.Ugyan azokon a monoton eseményeken mentem végig.De aztán, azon a varázslatos reggelen, minden megváltozott.Belépett az életembe, és felforgatta azt.
-Hálás vagyok neked! Mindenért!-váltam el tőle.
-Dettó!-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nagyon szeretlek, Damon Salvatore! Az örökké sem lesz elég hosszú idő, hogy mindezt kifejezzem!
-Én is szeretlek, Elena Gilbert! Az örökké valóban nem lesz hosszú idő, hogy bebizonyítsam, mennyit is jelentesz nekem! Épp ezért, örökké, és tovább szeretni foglak!-Ez jól hangzik!-vigyorogtam.
-Így is lesz!-adott egy homlok puszit.
Betakaróztunk, majd el is nyomott minket az álom, eme fáradalmas, meglepetésekkel teli, de mégis szép nap után.
