A szívemet megnyugvás töltötte el, hisz a férjem arcát pillantottam meg reggel, aki az igazak álmát aludta.Bele sem merek gondolni, mi lett volna velem, hogyha ő meghal David miatt.Bizonyára nem lennék képes újra igazán szeretni valakit.Őt senki nem helyettesítheti.Azt hiszem, őrületesen belé szerettem.Már az első pillanattól fogva, amikor megláttam.Bár, először kicsit tartottam a kapcsolatunktól.Hiszen, ő mégis vámpír.Én pedig egy könnyen megsebezhető ember voltam.De ő bebizonyította, hogy ő ezt az egészet komolyan gondolja, és esze ágában sincs bántani.Akkoriban az emberek mintsem tudtak a vámpírok létezéséről.Csak puszta legendák alapján hallottak róluk.Azt hiszem Damon és Stefan volt az első két vámpír, aki itt tartózkodott Mystic Falls-ban.Damon elmesélése szerint, a szülei, és a rokonaik is itt éltek.Az apjuk mindig többet várt tőlük, amit nyújtani tudtak.Ezért állandóan gonosz volt velük.Az anyjuk pedig egy kedves lélek volt, aki mindig adakozott a szegényeknek.1964.Damon és Stefan ekkor ismerte meg Katherine-t.Damon első látásra beleszeretett, de Katherine fantáziáját inkább Stefan izgatta.Valójában, csak játszani akart mindkettőjükkel, de egy idővel később Katherine valós érzelmeket kezdett el táplálni Stefan iránt.Viszont Stefan egyáltalán semmit nem érzett Katherine iránt.Miután Damon végleg feladta azt a csipetnyi reményt is, hogy megszerzi Katherine-t, gonosszá vállt.Ártatlan embereket gyilkolt meg, és ártott másoknak.Damon akkoriban nem dühöngött.Inkább visszavágott.Stefan hiába próbálta megváltoztatni, nem sikerült.Később beléptem Damon életébe, és állítólagosan megváltoztattam az életét.Életem egyik legjobb döntése volt, hogy igent mondtam neki.Elég romantikus módon kérte meg a kezem.Még most is beleremeg minden porcikám, hacsak rá gondolok.Az erdőben Damon-nek és Stefan-nak volt egy úgymond "Nyaralója" ahol eltöltöttünk két csodás hetet.Mindentől távol, és csak egymással törődtünk.Az esküvőnk pedig egyszerűen egy valóra vállt álom volt.Caroline nem győzött lenyugtatni, mert annyira izgultam.A tudat, hogy végre tartozom valakihez, felvillanyozott.Apró puszikat hintettem Damon bársonyos arcára, majd egy hirtelen mozdulattal kitakaróztam.Úgy döntöttem, csinálok kettőnknek reggelit, amit az ágyban fogyasztunk el.Belebújtam a nyuszis mamuszomba, ami sípoló hangot adott ki minden egyes léptemnél.Mielőtt levonaglottam volna a konyhába, a hajkoronámból valami elviselhetőt csináltam.Még pedig, egy laza copfot sikerült kreálnom magamnak.Felvettem magamra a köntösömet, és lesiettem a
konyhába.Megcsináltam a gofri tésztáját, miközben bedugtam a gofri sütött.Egy nagy kanállal eloszlattam a tésztát, majd ráhajtottam a gofri sütő fedelét.Két pohárba narancslevet öntöttem, amiket elhelyeztem egy tálcán.Az elkészült gofrikra nutellát, és epret tettem.Óvatosan felvittem a szobánkba, és az éjjeli szekrényünkre tettem.Ébresztgetni kezdtem Damon-t.
-Ébresztő édesem!-keltegettem.-Hasadra süt a nap!-mosolyogtam.
-Jó reggelt kicsim!-mosolygott.
-Csináltam kettőnknek egy kis reggelit!-tettem középre a tálat.
-Édes vagy!-puszilt meg, majd hozzáláttunk.
Damon levágott egy kis darabot a gofriból, majd a számba adta.Majd én is megtettem ugyan ezt.Mikor megettük a gofrikat, felöltöztünk.Ahogy haladtunk le a lépcsőn, szokatlan hangokat hallottunk.Ezek a hangok pedig Caroline-től származtak.Matt-el veszekedtek.
-Car, akarom a babát! Tényleg! Csak, nem most!-magyarázta Matt.
-Persze!-folytak végig a könnyek Caroline arcát.
Egy gyors mozdulattal letörölte azokat, majd felrohant az emeletre.Pontosabban a szobájukba.Azonnal utána mentem.Biztos szüksége van rám, és a támogatásomra.Becsapta maga után az ajtót, és keservesen zokogni kezdett.Álltam pár percet az ajtaja előtt, majd vettem a bátorságot, és bekopogtam.
-Hagyj békén Matt!-szólt elhaló hangon.
-Én vagyok az Caroline!-mondtam.
-Gyere!-szipogott.
Becsuktam magam után az ajtót, majd az ölelésembe zártam a szőke hajú, zokogó lányt.Ahogy látom már nagyon szeretne anya lenni, amit meg is értek.Hisz annak idején én is nagyon rá voltam kattanva a baba témára.Mindennél jobban akartam már, hogy Damon-nek és nekem legyen végre egy gyermekünk.És íme, most már felelősségteljes szülőkké váltunk.Rebekának még mindig van elsajátítani valója, de szerintem már egész jól megy neki.Damon gőz erővel tanítja, szóval nem lesz gond.
-Miért vagyok ilyen szerencsétlen?-ostorozta magát Car.
-Jaj Car!-töröltem le a könnyeit.-Nem vagy te szerencsétlen! Mi történt hogy ennyire összevesztetek?
-Közöltem vele, hogy én már nagyon szeretnék babát.Azt válaszolta hogy ő is, csak később.Mi az hogy később? Félek, hogyha most nem akarja, akkor máskor sem fogja!-zokogott.
-Te is tudod, hogy az ilyen döntések meghozatalához idő kell.Lehet hogy Matt még nem áll rá készen.Ez még nem a világ vége.Majd ha Matt is készen áll rá, belevághattok a dologba! Csak légy türelmes!-vigasztaltam.
-Gondolod?
-Nem gondolom, tudom!-mosolyogtam.
Caroline csak magához ölelt, majd miután lenyugodott, elengedett.Mivel láttam rajta, hogy egy kicsit egyedül szeretne lenni, magára is hagytam.Úti célnak a nappalit néztem ki magamnak, ezért oda vettem az irányt.Reflexszerűen levetődtem Damon mellé, aki átdobta a karját a vállam felett.Hozzábújtam, amit ő egy hajba puszival díjazott.Keze a vállamról a combomra vándorolt.Egy aprót rácsaptam a kezére, mire ő nevetve karolt át újra.
-Rebeka, ebéd után tudod mi vár rád ugye?-mondta Damon.
-Tudom!-sóhajtott Rebeka.-De apa, miért kell ennyit gyakorolnom? Már tudok gyors vagyok, az
emlékek feledtetését is tudom, ráadásul a vér látványa sem jelent már gondot annyira!-mondta Rebeka.
-Van még mit tanulnod! Én sem egy nap tanultam meg mindent!
Rebeka csak fújtatott, majd újra az ebédjére koncentrált.Van benne igazság.Minimum egy fél év, mire minden képességet elsajátítasz.Egyértelműen a legnehezebb feladat az összes közül az az, hogy megtanuljunk ellenállni a vérnek.A fiatalabb vámpíroknak jóval nehezebb, mint a náluk öregebbeknek.Hisz ha túl önfejűvé válnak, akkor bármire képesek lesznek.Valójában, ők sem vannak annak tudatában, amit tesznek.Csak meggondolatlanságból teszik.Viszont, ha egyszer megölsz egy embert, nem biztos hogy időben le tudsz majd állni.Hacsak megérzed a vére illatát, olyan felülmúlhatatlan érzés kerít hatalmába, amit elmagyarázni nem lehet.A zsigereidben érzed, hogy nem lenne helyes döntés ha meg ölnéd, de annyira csábít a dolog, hogy mégis megteszed.Ahogy belemélyeszted az agyaraid a nyakába, érzed felduzzadt ereit.Aztán kezdesz egyre jobban felgyorsulni, ezért gyorsabb tempóban vetsz véget az életének. Másnap viszont már nem lesz olyan jó érzés, mint előtte.Együtt kell élned a
bűntudatoddal.Hisz elvetted egy ártatlan ember életét, akinek volt egy teljesen felépített élete.Szerető feleség vagy férj, aki mindig boldogan várja haza.Gyerekek, akik bearanyozzák az életét.Álom állás, amit ha lehetne, örökké csinálna.Ez mind a te hibádból nem lehet többé számára.Tisztán emlékszem arra a napra, amikor megöltem az első embert.Mintha csak tegnap lett volna.
*Visszaemlékezés*
Mintha az érzéseim a duplájára fokozódtak volna.A körülöttem lévő emberek vérének illata, mindennél jobban felcsigázott.Mindennél jobban megakartam kóstolni az emberi vért.Bár, lehet nem helyes az amit teszek, de nem bírok ellenállni.Ahogy átléptem volna a Grill küszöbét, valami megakadályozott.Mintha egy láthatatlan fal lenne előttem.10 percen keresztül álltam az ajtó előtt, egy lépést sem téve, míg az egyik alkalmazott be nem hívott.Aki mellékesen elég vonzóan nézett ki.Vagy csak a vére lehetett ilyen vonzó? Leültem a pulthoz, és kértem egy pohár whiskyt.Ahogy lehajtottam, különös érzés fogott el.Lelassultam tőle.Nem kellet sokáig flörtölgetnem a pultos sráccal.Kimentünk a lépcsőházhoz.A falhoz szorítottam, majd így szóltam.
-Maradj nyugton, és ne sikíts!-néztem mélyen a szemébe.
A nyakához hajoltam, és az agyaraimat az ereibe mélyesztettem.Elkapott a vér mámora, és még többet akartam.Később még annál is többet.Hallottam heves szívverését.Már úgy éreztem hogy nem bírok leállni, és az utolsó csepp vérét.De, ekkor megjelent Damon, és egy amolyan "Elég lesz Elena" pillantással nézett rám.
-Fejezd be Elena!-rántott le az áldozatomról.
-Akarok meg!-próbáltam újra megharapni.
-Elena fékezd magad!-ültetett be a kocsiba Damon.
*Visszaemlékezés vége*
A kanapé kényelmét élvezem jelenleg, miközben aprókat harapok a piros színben virító almámba.Innen hallom Rebeka sóhajait, mikor az apja azt mondja neki, hogy közel sincs vége a gyakorlásnak.Muszáj mindennap legalább 2 órát gyakorolni, mert csak akkor rázódik bele a dolgokba rendesen.Car és Matt látszólag megbeszélték a dolgokat, hisz per pillanat itt ülnek mellettem összeölelkezve.Ebben a pillanatban ült le mellém Damon, és átdobta a karját a vállam felett.
-Na? Hogy ment?-kérdeztem.
-Még tanulgatja, de egész jól halad!-mondta Damon.
-Ennek örülök!-mosolyodtam el.
Alaric-nak csörögni kezdett a mobilja, ezért félrevonult hogy felvegye.Bonnie a varászerejével kápráztatta Rebekát.Phoebe épp Hope-nak tart hegyi beszédet arról, hogy a szobájában igen is el kell pakolnia.Stefan pedig a szobájában van.Matt és Caroline párosról pedig már beszámoltam.Pár perccel később Alaric vissza is tért, rémült fejet vágva.
-Miért érzem én azt, hogy valami baj van?-utaltam az arckifejezésére.
-Mert van is!-nyelt egy nagyot Alaric.-Damon, Matt, Stefan! Klaus találkozni akar velünk! De csak velünk!-mondta Alaric.
-Nem jöhetnék...-kezdtem volna bele.
-Szó sem lehet róla! Te is hallottad! Nem véletlenül akar csak velünk találkozni!-fejezte be Damon.
Ezennel ő lezártnak tekintve a témát, felment a szobánkba, ahová persze követtem.Nem akarok újra agyon aggódni magam, mint tegnap.Leültem az ágyunk szélére, és bámulni kezdtem az ablaknál ácsorgó férjemet.
-Ne kezdjük ezt jó?-sóhajtott Damon.
-Nem is akarom! Kérlek had menjek veletek! Még szükség is lehet rám! Nem akarom végig aggodalmaskodni az egész napot ahogy tegnap is tettem.
-Nem is kell! Tudod miért nem akarom hogy velem gyere?-fogta tenyerei közé az arcom.-Mert ott veszély leselkedik rád! Pusztán csak vigyázok rád!
-Szinte már túlságosan is!-motyogtam.
Rájöttem, hogy nem tudnám meggyőzni Damon-t, hogy változtasson a döntésén.Hogyha ő valamit elhatároz, akkor azt meg is valósítja, és nem tágít mellőle.Ahogy ismerem magamat, azon fog kattogni az agyam órákon keresztül, hogy minden rendben van e velük.Mielőtt elmentek volna, Damon egy utolsó búcsú csókot adott.
-Szeretlek!-mondta a csókunk végeztével.
-Én is téged! Mindennél jobban!-haraptam az ajkamba.
Azonnal el is hajtottak.Felsóhajtottam, és ránéztem a lányokra, akik a "Szépen itthon maradsz Elena!" pillantást szegezték rám.Egy aprót bólintottam.Nem tehetek mást.Hacsak... na jó nem.Nem szökhetek ki.Esetleg fontolóra vehetném.De akkor Damon jól letolna, ha meglátna ott.Az meg mit érdekel
engem?? Elővettem a kedvenc könyvemet, és buzgón olvasni kezdtem.Egy nyálas szerelmi történet, ami tragikus halállal ér véget.Kicsit hasonlít a Rómeó és Júliához.Csak itt "Júlia" legjobb barátja, Melodie hal meg, rákban.Valahogy ez sem tudta lekötni a gondolataimat.A lányok nagyon elvoltak foglalva Rebekával.Talán ez lenne a megfelelő alkalom.Halk léptekkel az ajtó felé indultam, mikor Phoebe elém állt.
-Mégis hova készülsz Elena?-kezdett el gyanakodni.
-Csak, öhm, szóval...-makogtam.
-Nem mész sehová!-rántott le a kanapéra.
-De Phoebe...
-Nincs de! Damon a lelkünkre kötötte hogy tartsunk téged itthon!
-És te mióta hallgatsz Damon-re?
-Jogos!-bólogatott.-De akkor sem mehetsz sehová!
-Istenem már!-bosszankodtam.
Ez már kezd egyre jobban idegesíteni.Miért nem tehetem azt amit én akarok? Lehetnek szabad döntéseim.Felmentem a szobámba, és órákat ott töltöttem,Egészen addig, amíg Bonnie be nem merészkedett hozzám.
-Elena, tudom hogy azt hiszed, hogy most mi vagyunk a rosszak, de csak téged próbálunk óvni.Egy részt azért, mert Damon-nek igaza van.Ezt pedig neked nem ártana beismerned!-mondta Bonnie.
-Miért akar minden engem megóvni? Hányszor mondjam még el, hogy engem nem kell megvédeni!
-Azért mert mindenki számára fontos vagy!-ölelt meg Bonnie. amin őszintén szólva meglepődtem.
Visszaöleltem.Amikor Bonnie elhagyta a szobám területét, támadt egy ötletem.Kinyitottam az ablakot, és kimásztam rajta.Most már csak azt kell kiderítenem, hogy Klaus hol találkozik a fiúkkal.Tárcsázni kezdtem Matt számát, mivel tudtam hogy Alaric nem mondaná el, Damon pedig pláne nem.Viszont Matt még talán.
-Hali Elena!-köszönt.
-Szia Matt!-Kérhetnék egy szívességet?-érdeklődtem.
-Azt akarod hogy mondjam el hol vagyunk nem igaz?-mondta unottan Matt.
-Eltaláltad!-kuncogtam.
-Ez nem jó ötlet Elena!
-Kérlek Matty! Ígérem nem mondom el Damon-nek, hogy elmondtad!
-Hát...Jó! Gyere a Grill melletti elágazáshoz!
-Köszönöm Matty!-hálálkodtam, majd bontottam a vonalat.
A kocsimba pattantam, és elhajtottam az elágazáshoz.Az udvaron nem volt senki, ezért feltételeztem hogy a Grillben vannak.Elvegyültem a tömegben, és a szememmel keresni kezdtem Matt-et.Meg is találtam, ezért odasiettem hozzá.
-Még egyszer köszi Matt!-öleltem meg.
-Ez volt a legkevesebb! Segítettél kibékülni Caroline-al!-mosolygott, majd felém nyújtotta a sörös üvegét.
Átvettem tőle, és ittam belőle egy kicsit.Természetesen a hatását előérte.Megszédültem tőle, és lassabban mozogtam.Emiatt kicsit kimentem levegőzni, ahol sikeresen bele is botlottam Stefan-ba.Először meglepődött, viszont másodszorra már nem tűnt olyan meglepetnek.
-Gondolhattam volna!-bólogatott.
-Hisz ismersz Stefan!-nevettem.-Mentségemre szóljon, a lányok nem igazán próbáltak otthon tartani.Vagyis, csak Phoebe!
-Áh értem!-mondta.
-Hol van Klaus?-faggattam.
-Jó embertől kérdezed!-válaszolt.-Még csak ide sem tolta a képét!
-Jellemző!-mondtam.
-Elena?-hallottam meg Damon hangját
Nyeltem egy nagyot, és összeszorítottam a szemem.Megfordultam, és Damon égő tekintetét éreztem magamon.Halványul elmosolyodtam, ő pedig mérgesen megrázta a fejét.
-Meg mondtam hogy ne gyere ide igaz?-idegeskedett!-Most már csak reménykedhetek hogy nem lesz bajod!
-Nem reagálod túl ezt egy kicsit? Ha érdekel, gyakorlatilag az egész napom úgy telt, hogy szétaggódtam magam miattad.Féltem hogy nem kaplak vissza! Abba én belehaltam volna tudod? És emlékezz! Amikor házasságot kötöttünk, megfogadtuk hogy jóban és rosszban egyaránt együtt leszünk! Most próbálom ezt betartani!-magyaráztam.
-Ez idáig világos! Talán tényleg jobban védelek téged a kelleténél, de ennek is meg van a megfelelő oka! Hogy mi az? Mert számomra te, és Rebeka vagytok a legfontosabbak! Az apám egyszer azt mondta nekem, hogyha megtalálom a számomra legkülönlegesebb nőt, foggal körömmel védjem meg mindentől.Bármilyen kőszívű is volt, ebben az egyben igaza volt!
-Ha nem tűnt volna fel, ez a különleges nő saját magát is megtudja védeni.Egyszer elintéztem a gonosz vámpír tanács három legerősebb tagját rémlik?
-Nem unod még hogy folyton ezen kell összevesznünk?
-De! Épp ez az, hogy unom! De hogyan értessem meg veled végre, hogy nem kell engem megvédeni! Köszönöm, hogy így vigyázol rám, de nem kell hogy folyton a nyomomban légy!
Ekkor Damon az ajkaimra tapadt.Nyomban visszacsókoltam.Átkaroltam a nyakát, és közelebb húztam magamhoz.A levegőhiány véget vetett mennyei csókunknak.Damon a homlokát az enyémnek döntötte, és a kezemet összekulcsolta az övével.
-Bocsáss meg!-mondta.-Ígérem visszaveszek egy kicsit!
-Rendben!-mosolyogtam.
Kézen fogva besétáltunk a Grill-be.Kitudja, lehet hogy Klaus el sem jön, csak becsapott minket.Simán kinézem belőle.Tipikusan Klaus-ra vall.Szeret becsapni másokat.Legfőképp minket.Damon kért nekem is neki egy pohár whisky-t, amit fel is hajtottam.Beletúrtam a hajamba, és
ránéztem Damon-re, aki elég idegesnek tűnt.
-Jól vagy?-kérdeztem.
-Hát persze!-válaszolta.
-Nekem nem úgy látszik!-mondtam.
-Csak megártott a whisky!
-Biztos?
-Persze!-mondta.
-Hát jó!-mondtam.
-Szia Elena!-láttam meg egy igen ismerős alakot.
-Te?-váltam idegessé.
-Ahogy mondod!-vigyorgott.
-Ébresztő édesem!-keltegettem.-Hasadra süt a nap!-mosolyogtam.
-Jó reggelt kicsim!-mosolygott.
-Csináltam kettőnknek egy kis reggelit!-tettem középre a tálat.
-Édes vagy!-puszilt meg, majd hozzáláttunk.
Damon levágott egy kis darabot a gofriból, majd a számba adta.Majd én is megtettem ugyan ezt.Mikor megettük a gofrikat, felöltöztünk.Ahogy haladtunk le a lépcsőn, szokatlan hangokat hallottunk.Ezek a hangok pedig Caroline-től származtak.Matt-el veszekedtek.
-Car, akarom a babát! Tényleg! Csak, nem most!-magyarázta Matt.
-Persze!-folytak végig a könnyek Caroline arcát.
Egy gyors mozdulattal letörölte azokat, majd felrohant az emeletre.Pontosabban a szobájukba.Azonnal utána mentem.Biztos szüksége van rám, és a támogatásomra.Becsapta maga után az ajtót, és keservesen zokogni kezdett.Álltam pár percet az ajtaja előtt, majd vettem a bátorságot, és bekopogtam.-Hagyj békén Matt!-szólt elhaló hangon.
-Én vagyok az Caroline!-mondtam.
-Gyere!-szipogott.
Becsuktam magam után az ajtót, majd az ölelésembe zártam a szőke hajú, zokogó lányt.Ahogy látom már nagyon szeretne anya lenni, amit meg is értek.Hisz annak idején én is nagyon rá voltam kattanva a baba témára.Mindennél jobban akartam már, hogy Damon-nek és nekem legyen végre egy gyermekünk.És íme, most már felelősségteljes szülőkké váltunk.Rebekának még mindig van elsajátítani valója, de szerintem már egész jól megy neki.Damon gőz erővel tanítja, szóval nem lesz gond.
-Miért vagyok ilyen szerencsétlen?-ostorozta magát Car.
-Jaj Car!-töröltem le a könnyeit.-Nem vagy te szerencsétlen! Mi történt hogy ennyire összevesztetek?
-Közöltem vele, hogy én már nagyon szeretnék babát.Azt válaszolta hogy ő is, csak később.Mi az hogy később? Félek, hogyha most nem akarja, akkor máskor sem fogja!-zokogott.
-Te is tudod, hogy az ilyen döntések meghozatalához idő kell.Lehet hogy Matt még nem áll rá készen.Ez még nem a világ vége.Majd ha Matt is készen áll rá, belevághattok a dologba! Csak légy türelmes!-vigasztaltam.
-Gondolod?
-Nem gondolom, tudom!-mosolyogtam.
Caroline csak magához ölelt, majd miután lenyugodott, elengedett.Mivel láttam rajta, hogy egy kicsit egyedül szeretne lenni, magára is hagytam.Úti célnak a nappalit néztem ki magamnak, ezért oda vettem az irányt.Reflexszerűen levetődtem Damon mellé, aki átdobta a karját a vállam felett.Hozzábújtam, amit ő egy hajba puszival díjazott.Keze a vállamról a combomra vándorolt.Egy aprót rácsaptam a kezére, mire ő nevetve karolt át újra.
-Rebeka, ebéd után tudod mi vár rád ugye?-mondta Damon.-Tudom!-sóhajtott Rebeka.-De apa, miért kell ennyit gyakorolnom? Már tudok gyors vagyok, az
emlékek feledtetését is tudom, ráadásul a vér látványa sem jelent már gondot annyira!-mondta Rebeka.
-Van még mit tanulnod! Én sem egy nap tanultam meg mindent!
Rebeka csak fújtatott, majd újra az ebédjére koncentrált.Van benne igazság.Minimum egy fél év, mire minden képességet elsajátítasz.Egyértelműen a legnehezebb feladat az összes közül az az, hogy megtanuljunk ellenállni a vérnek.A fiatalabb vámpíroknak jóval nehezebb, mint a náluk öregebbeknek.Hisz ha túl önfejűvé válnak, akkor bármire képesek lesznek.Valójában, ők sem vannak annak tudatában, amit tesznek.Csak meggondolatlanságból teszik.Viszont, ha egyszer megölsz egy embert, nem biztos hogy időben le tudsz majd állni.Hacsak megérzed a vére illatát, olyan felülmúlhatatlan érzés kerít hatalmába, amit elmagyarázni nem lehet.A zsigereidben érzed, hogy nem lenne helyes döntés ha meg ölnéd, de annyira csábít a dolog, hogy mégis megteszed.Ahogy belemélyeszted az agyaraid a nyakába, érzed felduzzadt ereit.Aztán kezdesz egyre jobban felgyorsulni, ezért gyorsabb tempóban vetsz véget az életének. Másnap viszont már nem lesz olyan jó érzés, mint előtte.Együtt kell élned a
bűntudatoddal.Hisz elvetted egy ártatlan ember életét, akinek volt egy teljesen felépített élete.Szerető feleség vagy férj, aki mindig boldogan várja haza.Gyerekek, akik bearanyozzák az életét.Álom állás, amit ha lehetne, örökké csinálna.Ez mind a te hibádból nem lehet többé számára.Tisztán emlékszem arra a napra, amikor megöltem az első embert.Mintha csak tegnap lett volna.*Visszaemlékezés*
Mintha az érzéseim a duplájára fokozódtak volna.A körülöttem lévő emberek vérének illata, mindennél jobban felcsigázott.Mindennél jobban megakartam kóstolni az emberi vért.Bár, lehet nem helyes az amit teszek, de nem bírok ellenállni.Ahogy átléptem volna a Grill küszöbét, valami megakadályozott.Mintha egy láthatatlan fal lenne előttem.10 percen keresztül álltam az ajtó előtt, egy lépést sem téve, míg az egyik alkalmazott be nem hívott.Aki mellékesen elég vonzóan nézett ki.Vagy csak a vére lehetett ilyen vonzó? Leültem a pulthoz, és kértem egy pohár whiskyt.Ahogy lehajtottam, különös érzés fogott el.Lelassultam tőle.Nem kellet sokáig flörtölgetnem a pultos sráccal.Kimentünk a lépcsőházhoz.A falhoz szorítottam, majd így szóltam.
-Maradj nyugton, és ne sikíts!-néztem mélyen a szemébe.
A nyakához hajoltam, és az agyaraimat az ereibe mélyesztettem.Elkapott a vér mámora, és még többet akartam.Később még annál is többet.Hallottam heves szívverését.Már úgy éreztem hogy nem bírok leállni, és az utolsó csepp vérét.De, ekkor megjelent Damon, és egy amolyan "Elég lesz Elena" pillantással nézett rám.
-Fejezd be Elena!-rántott le az áldozatomról.
-Akarok meg!-próbáltam újra megharapni.
-Elena fékezd magad!-ültetett be a kocsiba Damon.
*Visszaemlékezés vége*
A kanapé kényelmét élvezem jelenleg, miközben aprókat harapok a piros színben virító almámba.Innen hallom Rebeka sóhajait, mikor az apja azt mondja neki, hogy közel sincs vége a gyakorlásnak.Muszáj mindennap legalább 2 órát gyakorolni, mert csak akkor rázódik bele a dolgokba rendesen.Car és Matt látszólag megbeszélték a dolgokat, hisz per pillanat itt ülnek mellettem összeölelkezve.Ebben a pillanatban ült le mellém Damon, és átdobta a karját a vállam felett.-Na? Hogy ment?-kérdeztem.
-Még tanulgatja, de egész jól halad!-mondta Damon.
-Ennek örülök!-mosolyodtam el.
Alaric-nak csörögni kezdett a mobilja, ezért félrevonult hogy felvegye.Bonnie a varászerejével kápráztatta Rebekát.Phoebe épp Hope-nak tart hegyi beszédet arról, hogy a szobájában igen is el kell pakolnia.Stefan pedig a szobájában van.Matt és Caroline párosról pedig már beszámoltam.Pár perccel később Alaric vissza is tért, rémült fejet vágva.
-Miért érzem én azt, hogy valami baj van?-utaltam az arckifejezésére.
-Mert van is!-nyelt egy nagyot Alaric.-Damon, Matt, Stefan! Klaus találkozni akar velünk! De csak velünk!-mondta Alaric.
-Nem jöhetnék...-kezdtem volna bele.
-Szó sem lehet róla! Te is hallottad! Nem véletlenül akar csak velünk találkozni!-fejezte be Damon.
Ezennel ő lezártnak tekintve a témát, felment a szobánkba, ahová persze követtem.Nem akarok újra agyon aggódni magam, mint tegnap.Leültem az ágyunk szélére, és bámulni kezdtem az ablaknál ácsorgó férjemet.
-Ne kezdjük ezt jó?-sóhajtott Damon.-Nem is akarom! Kérlek had menjek veletek! Még szükség is lehet rám! Nem akarom végig aggodalmaskodni az egész napot ahogy tegnap is tettem.
-Nem is kell! Tudod miért nem akarom hogy velem gyere?-fogta tenyerei közé az arcom.-Mert ott veszély leselkedik rád! Pusztán csak vigyázok rád!
-Szinte már túlságosan is!-motyogtam.
Rájöttem, hogy nem tudnám meggyőzni Damon-t, hogy változtasson a döntésén.Hogyha ő valamit elhatároz, akkor azt meg is valósítja, és nem tágít mellőle.Ahogy ismerem magamat, azon fog kattogni az agyam órákon keresztül, hogy minden rendben van e velük.Mielőtt elmentek volna, Damon egy utolsó búcsú csókot adott.
-Szeretlek!-mondta a csókunk végeztével.
-Én is téged! Mindennél jobban!-haraptam az ajkamba.
Azonnal el is hajtottak.Felsóhajtottam, és ránéztem a lányokra, akik a "Szépen itthon maradsz Elena!" pillantást szegezték rám.Egy aprót bólintottam.Nem tehetek mást.Hacsak... na jó nem.Nem szökhetek ki.Esetleg fontolóra vehetném.De akkor Damon jól letolna, ha meglátna ott.Az meg mit érdekel engem?? Elővettem a kedvenc könyvemet, és buzgón olvasni kezdtem.Egy nyálas szerelmi történet, ami tragikus halállal ér véget.Kicsit hasonlít a Rómeó és Júliához.Csak itt "Júlia" legjobb barátja, Melodie hal meg, rákban.Valahogy ez sem tudta lekötni a gondolataimat.A lányok nagyon elvoltak foglalva Rebekával.Talán ez lenne a megfelelő alkalom.Halk léptekkel az ajtó felé indultam, mikor Phoebe elém állt.
-Mégis hova készülsz Elena?-kezdett el gyanakodni.
-Csak, öhm, szóval...-makogtam.
-Nem mész sehová!-rántott le a kanapéra.
-De Phoebe...-Nincs de! Damon a lelkünkre kötötte hogy tartsunk téged itthon!
-És te mióta hallgatsz Damon-re?
-Jogos!-bólogatott.-De akkor sem mehetsz sehová!
-Istenem már!-bosszankodtam.
Ez már kezd egyre jobban idegesíteni.Miért nem tehetem azt amit én akarok? Lehetnek szabad döntéseim.Felmentem a szobámba, és órákat ott töltöttem,Egészen addig, amíg Bonnie be nem merészkedett hozzám.
-Elena, tudom hogy azt hiszed, hogy most mi vagyunk a rosszak, de csak téged próbálunk óvni.Egy részt azért, mert Damon-nek igaza van.Ezt pedig neked nem ártana beismerned!-mondta Bonnie.
-Miért akar minden engem megóvni? Hányszor mondjam még el, hogy engem nem kell megvédeni!
-Azért mert mindenki számára fontos vagy!-ölelt meg Bonnie. amin őszintén szólva meglepődtem.
Visszaöleltem.Amikor Bonnie elhagyta a szobám területét, támadt egy ötletem.Kinyitottam az ablakot, és kimásztam rajta.Most már csak azt kell kiderítenem, hogy Klaus hol találkozik a fiúkkal.Tárcsázni kezdtem Matt számát, mivel tudtam hogy Alaric nem mondaná el, Damon pedig pláne nem.Viszont Matt még talán.
-Hali Elena!-köszönt.
-Szia Matt!-Kérhetnék egy szívességet?-érdeklődtem.
-Azt akarod hogy mondjam el hol vagyunk nem igaz?-mondta unottan Matt.
-Eltaláltad!-kuncogtam.-Ez nem jó ötlet Elena!
-Kérlek Matty! Ígérem nem mondom el Damon-nek, hogy elmondtad!
-Hát...Jó! Gyere a Grill melletti elágazáshoz!
-Köszönöm Matty!-hálálkodtam, majd bontottam a vonalat.
A kocsimba pattantam, és elhajtottam az elágazáshoz.Az udvaron nem volt senki, ezért feltételeztem hogy a Grillben vannak.Elvegyültem a tömegben, és a szememmel keresni kezdtem Matt-et.Meg is találtam, ezért odasiettem hozzá.
-Még egyszer köszi Matt!-öleltem meg.
-Ez volt a legkevesebb! Segítettél kibékülni Caroline-al!-mosolygott, majd felém nyújtotta a sörös üvegét.
Átvettem tőle, és ittam belőle egy kicsit.Természetesen a hatását előérte.Megszédültem tőle, és lassabban mozogtam.Emiatt kicsit kimentem levegőzni, ahol sikeresen bele is botlottam Stefan-ba.Először meglepődött, viszont másodszorra már nem tűnt olyan meglepetnek.
-Gondolhattam volna!-bólogatott.
-Hisz ismersz Stefan!-nevettem.-Mentségemre szóljon, a lányok nem igazán próbáltak otthon tartani.Vagyis, csak Phoebe!-Áh értem!-mondta.
-Hol van Klaus?-faggattam.
-Jó embertől kérdezed!-válaszolt.-Még csak ide sem tolta a képét!
-Jellemző!-mondtam.
-Elena?-hallottam meg Damon hangját
Nyeltem egy nagyot, és összeszorítottam a szemem.Megfordultam, és Damon égő tekintetét éreztem magamon.Halványul elmosolyodtam, ő pedig mérgesen megrázta a fejét.
-Meg mondtam hogy ne gyere ide igaz?-idegeskedett!-Most már csak reménykedhetek hogy nem lesz bajod!
-Nem reagálod túl ezt egy kicsit? Ha érdekel, gyakorlatilag az egész napom úgy telt, hogy szétaggódtam magam miattad.Féltem hogy nem kaplak vissza! Abba én belehaltam volna tudod? És emlékezz! Amikor házasságot kötöttünk, megfogadtuk hogy jóban és rosszban egyaránt együtt leszünk! Most próbálom ezt betartani!-magyaráztam.
-Ez idáig világos! Talán tényleg jobban védelek téged a kelleténél, de ennek is meg van a megfelelő oka! Hogy mi az? Mert számomra te, és Rebeka vagytok a legfontosabbak! Az apám egyszer azt mondta nekem, hogyha megtalálom a számomra legkülönlegesebb nőt, foggal körömmel védjem meg mindentől.Bármilyen kőszívű is volt, ebben az egyben igaza volt!-Ha nem tűnt volna fel, ez a különleges nő saját magát is megtudja védeni.Egyszer elintéztem a gonosz vámpír tanács három legerősebb tagját rémlik?
-Nem unod még hogy folyton ezen kell összevesznünk?
-De! Épp ez az, hogy unom! De hogyan értessem meg veled végre, hogy nem kell engem megvédeni! Köszönöm, hogy így vigyázol rám, de nem kell hogy folyton a nyomomban légy!
Ekkor Damon az ajkaimra tapadt.Nyomban visszacsókoltam.Átkaroltam a nyakát, és közelebb húztam magamhoz.A levegőhiány véget vetett mennyei csókunknak.Damon a homlokát az enyémnek döntötte, és a kezemet összekulcsolta az övével.
-Bocsáss meg!-mondta.-Ígérem visszaveszek egy kicsit!-Rendben!-mosolyogtam.
Kézen fogva besétáltunk a Grill-be.Kitudja, lehet hogy Klaus el sem jön, csak becsapott minket.Simán kinézem belőle.Tipikusan Klaus-ra vall.Szeret becsapni másokat.Legfőképp minket.Damon kért nekem is neki egy pohár whisky-t, amit fel is hajtottam.Beletúrtam a hajamba, és
ránéztem Damon-re, aki elég idegesnek tűnt.
-Jól vagy?-kérdeztem.
-Hát persze!-válaszolta.-Nekem nem úgy látszik!-mondtam.
-Csak megártott a whisky!
-Biztos?
-Persze!-mondta.
-Hát jó!-mondtam.
-Szia Elena!-láttam meg egy igen ismerős alakot.
-Te?-váltam idegessé.
-Ahogy mondod!-vigyorgott.
