21.Fejezet

Akármennyire is próbálok nem tegnap este részleteire gondolni, nem megy.Mondhatni minden foszlány, minden tett, és minden perc a fejembe vésődött.És azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni egyik pillanatát sem.Pedig jó lenne.Sőt! Kifejezetten örülnék annak, hogy soha többet nem kellene ezekkel az élményekkel együtt élnem.Sajnos az emlékek elfeledtetése nem igazán működik a vámpíroknál, szóval ezt kilőhetjük.Nem nagyon sikerült egy helyben maradnom, ezért leindultam a konyhába, hogy melegszendvicset készítsek.Miután 4 darabot megcsináltam, egy tálcára helyeztem őket.Két bögrébe kakaóport raktam, amit tejjel sikerült felöntenem.Gondoltam kicsit kényeztetem Damon-t, a tegnapi dolgok után.Halkan felsétáltam a lépcsőn, közben egyensúlyozva a tálcával a kezemben.Résnyire nyitottam az ajtót, és halkan visszacsuktam.
-Szia!-fordult felém Damon.-Már kezdtem megijedni hogy itt hagytál!-mosolygott.
-Felébresztettelek?-kérdeztem, majd a tálcát az ágyra raktam.
-Nem, dehogy! Az imént keltem fel!-válaszolt.
-Értem!-takaróztam be ismét.-Csak leszaladtam reggelit csinálni! Ránk fért a tegnap történtek után!
-Ne is beszéljük a tegnapról! Megtörtént.Nem tudunk rajta változtatni!
-Egy percre azt hittem, hogy elveszítelek!
-Ezt jegyezd meg! Soha, de soha nem fogsz elveszíteni! Ezt megígérhetem!
-Tudom, csak...
-Nincs csak! Te és én vagyunk! Két vámpír, akik őrülten szeretik egymást, és van egy tündéri 6 éves
kislányuk! Ez pedig így is van rendjén!
-Igazad van!-hintettem csókot ajkaira.-Inkább együk meg ezeket a szendvicseket, míg ki nem hűlnek!-nyújtózkodtam a tálcáért.
-Teljes mértékben egyet értek veled!-nyalta meg a száját.
Pár perc múlva a bögrék, és a tányér üresen állt.Mielőtt levittem volna őket a konyhába, letusoltam.A testemet egy orchidea illatú tusfürdővel kentem be, majd vízzel el is tüntettem.A hajamat egy kissebb kontyba fogtam, magamra pedig egy köntöst húztam.Visszasétáltam a szobánkba, és kutakodni kezdtem a ruháim között.Némi keresgélés után meg is találtam, a számomra legkényelmesebb összeállítást, ami percek múltán rajtam is volt.Végig néztem magamon a tükörben, és némileg elégedett voltam magammal.
-Tévedek, vagy napról napra gyönyörűbb leszel?-bókolt Damon.
-Szerintem tévedsz!-kuncogtam.-Azért köszönöm!-mosolyogtam.
Damon és köztem a házasságunk óta semmi nem változott.Még mindig meg van az a tűz, ami az elején volt.A szerelmünk még mindig olyan szenvedélyes, mint az elején.Talán még annál is jobban.Annak örülök a legjobban, hogy mi elég ritkán veszekszünk.És ha veszekszünk is, akkor sem olyan durván, hogy elválásra kerülne a sor.Mindketten tudjuk, hogy órákat nem bírnánk ki egymás nélkül.Legalább is én.
-Ne mondj ilyet!-ölelt át hátulról.
Megfordultam karjai közt, és egy csókkal jutalmaztam meg.
-Szeretlek!-mosolyogtam rá.
-Én is téged!-mosolygott.
Összekulcsoltuk a kezünket, és együtt lebaktattunk a nappaliba.Egyenlőre még csak Rebeka és Bonnie volt fent.
-Jó reggelt mindenkinek!-ásítottam.
-Jó reggelt!-vigyorgott Rebeka.
-Viszont!-mosolygott Bonnie.
-Hát te meg mitől vagy ilyen boldog?-kapta fel Damon Rebekát.
-Bonnie mutatott varázslatokat!-fedte fel boldogságának okát.
-Oh, igen?-vigyorogtam.
Bonnie szempillantás alatt csinált vagy 10 darab palacsintát.Bármilyen guszták is voltak, az én bendőm már tele volt, ezért nem igen falatoztam belőle.Lassacskán már mindenki felébredt.Kivéve
Matt-et és Caroline-t.Vettem a bátorságot, és felébresztettem őket.Caroline-t egész könnyű volt felébresztenem, de Matt kissé makacskodott.Addig ütöttem a párnájával, amíg fel nem ébredt.Büszkén kihúztam magam, és úgy ballagtam vissza oda, ahonnan elindultam.
-Damon, a feleséged ma túlságosan is pörög! Állítsd le!-vakargatta a tarkóját Matty.
-Hidd el, már próbáltam! Én húztam a rövidebbet!-nevetett Damon.
Caroline pocakja már igazán gömbölyű.Én kislányra tippelek, mivel ha kisfiú lenne, akkor a hasa egy picit úgymond hegyesebb volna.Bár, ezt még nem nagyon lehet tudni.Damon mellett, Stefan is szokott gyakorolni Rebekával, mivel ő is kiszeretné venni a részét az unokahúga tanításában.Per pillanat most is azt csinálják.Ha Rebeka továbbra is ilyen gyorsan fog fejlődni, akkor még talán elképzelhetővé is válhat, hogy Klaus-tól egy egészen kicsit erősebb legyen.A nap folyamán észrevettem, hogy Damon lelkét igazán nyomasztja valami, de nem adja senki tudtára.Ma van az Alapítók napja, és ma tartanak odakint egy felvonulást.A többiek elmentek megnézni.Csak Damon, Matt, Car és én nem mentünk el.Úgy döntöttünk, hogy később megyünk el megnézni.Holnap pedig egy bált tartanak az alapítok részére, amin mi is részt veszünk.Car és Matty odafent tartózkodnak, míg Damon és én inkább itt a nappaliban pihenünk.Kaptam az alkalmon, és rákérdeztem arra, mi is nyomja Damon lelkét.
-Valami baj van Damon? Olyan feszültnek tűnsz!-kezdtem el faggatni.
-Nem érdekes!-legyintett.
-De én szeretném tudni! Érzem, hogy valami nincs rendben!-faggattam tovább.
-Csak annyi, hogy Klaus mindig is részt vett ezeken az alapítói eseményeken, mivel a családja is az alapítok tagja volt.Csak nem éppen a jó fajta.És, általában ő szeret ott kioltani emberi életeket!-magyarázta.
-Mire akarsz kilyukadni?-érdeklődtem.
-Meg kéne akadályoznom!-mondta.
-Damon, én azt mondom hogy egyenlőre még ne folyunk ebbe az egészbe bele.Klaus-nak mostanában annyiszor kellett tönkretennie a mindennapjainkat, hogy arra sincs ideje, hogy elmenjen a felvonulásra.Ráadásul, nem hiszem hogy jó ötlet lenne most Klaus közelében tartózkodnod.Rögtön megölne!-regéltem.
-Talán igazad van!-mondta.
-Még szép!-húztam ki magam, ami őt jobb kedvre derítette.
-Ennek örömére..-dőlt el a kanapén.-Gyere és búj ide!-mosolygott.
Nem kellet kétszer mondani, azon nyomban a mellkasára feküdtem.Olyan jó érzés csak feküdni a mellkasán, és nem szólni semmit.A tetteink beszélnek helyettünk.Miközben Damon mellkasán feküdtem, ő az oldalamat simogatta.Azt kívántam, hogy ez a pillanat soha ne érjen véget.De sajnos be kellet látnom, hogy úgy is véget ér majd.Ha tehetném örökké ezt csinálnám.Biztonságot, és melegséget ad.
-Bárcsak így tölthetnék az örök életünket!-sóhajtottam.
-Tényleg jó lenne!-puszilt bele a hajamba.
-Csak, nem tehetjük meg!-keltem fel kényelmes helyemről.
Ekkor csöngettek.
-Megyek, megnézem ki az!-simított végig a karomon Damon, majd az ajtó felé vette az irányt.
Másodpercek múltán Klaus és Katherine már a nappalinkban ólálkodott.Düh, és félelem öntött el egyszerre.Féltem, mert tudtam, hogyha ők összefognak, abból semmi jó nem fog kisülni.Dühös voltam, mert a jelenlétük ezt hozza ki belőlem.
-Szép lakás!-mondta Katherine.
-Már megint mi a francot akartok? Komolyan nem unjátok még?-bukott ki Damon.
-Csigavér Damon! Tegnap könnyen megölhettelek volna.Most is könnyedén megtehetem!-mondta Klaus.
-Oh igen? Akkor miért nem tetted meg?-hergelte Damon.
-Még hasznomra válhatsz!-kacsintott Klaus.-Oh, és Elena! Nyugodtan köszönd meg nekem, hogy megkímélem a drága férjed életét! Talán már rég a hulláim között lenne!
-Ezt most jól jegyezd meg Klaus! Neked, soha az életben nem fogok hálálkodni semmiért sem! Megkeseríted az életem! Tudod mikor lennék a legboldogabb? Hogyha egy életre kiiktathatnálak!
-Egy ujjal elintézhetlek! Ezt tudod ugye?
-Hát persze hogy tudja! Csak Elena szereti magára haragítani az ősellenségét, ezzel megfelelő figyelmet fordítani magára! Szeret a középpontban lenni!-vigyorgott Katherine.
-Én nem te vagyok Katherine!-vágtam rá.
-Igazad van! Én sokkalta szebb, és okosabb vagyok! Ez nyilvánvaló!-dicsérte magát Katherine.
-Ennél beképzeltebb már nem lehetsz Katherine!-mondta Damon.
-De te mégis őrülten szerelmes voltál belém! Vagy tévedek?-feszegette a határokat Katherine.-Hát persze hogy nem!
-Az régen volt!-vágta rá Damon.-Mostanra mindennél jobban meggyűlöltelek és megvetlek! Túl
vagyok rajtad! Ráadásul, az a szerelem nem is volt valós!
-A párválasztásodat elnézve, még sem vagy annyira túl rajtam!
-Na de, térjünk a tárgyra!-mondta Klaus.-Gondolom most a hátatok közepére sem kívántok! De ha jobban belegondolok, nem is nagyon érdekel! Szóval, Katherine elrendezte nekem hogy visszakerüljek a vámpírtanácsba! Csak szólni akartam, hogy megint nem sikerült a tervetek! Immár sokadjára!-hagyta el a házunkat Klaus.
-Te nem mész?-flegmáztam.
-Nem! Kissé megéheztem! És ahogy látom, ti nem nagyon akartok megkínálni egy kis vérrel, ezért kénytelen vagyok magamat kiszolgálni!-sétált be a konyhába Katherine.
-Valami itt nem stimmel!-mondtam alig halhatóan.
-Ahogy mondod! Katherine vajon mit mondhatott Marcus-nak, hogy megváltoztatta a döntését?
-Fogalmam sincs! De egyben biztos vagyok! Egy emberi életnek volt ehhez köze!
-Gondolod hogy, Katherine egy embert ajánlott fel Marcus-nak hogy...
És ekkor megjelent Katherine.
-Hogy visszavegye Klaust-t? Igen! Marcus-nak már szüksége volt egy új játékszerre, akivel kedvére játszadozhat!
-Nem szokás hallgatózni!-mondta ridegen Damon.
-Azt hiszed érdekel? Egyébként, azzal hogy kiakartad rúgni Klaus-t a tanácsból, még jobban magadra haragítottad Kol-t!-jelentett Katherine.
-Most pont hogy nem érdekel!-mondta Damon.-Elhagyod magadtól a házunkat, vagy dobjunk ki téged? Az utóbbi szíves örömest megtenném!
-Nem muszáj! Kitalálok önmagamtól is!-majd kinyitotta az ajtót, és távozott.
-Ez egy újabb ok arra, hogy megöljük Katherine-t igaz?-kérdeztem.
-Igen!-mondtuk egyszerre.
Perceken keresztül azon gondolkoztunk, miképp is kéne megoldani a Katherine, és Klaus problémát.Egyértelműen macerás műveletben lesz részünk.Mindketten erősek, és kitartók.A világ minden részén akadnak barátaik, akik készen vannak meghalni értük.Ez pedig eléggé megnehezíti a dolgunkat.De ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk vele megbirkózni.Sok minden mentünk végig életünk során.Ez is sikerülni fog.Remélem.

-Kicsim!-szólalt meg Damon.
-Igen?-fordultam felé érdeklődve.
-Nem engedhetnénk meg magunknak azt az örömöt, hogy nem emésztjük magunkat ezeken a hülye
gondokon? Nem tehetnénk úgy, mintha Klaus, Rebeka, Kol és Katherine nem is létezne? Hmm?-nézett rám amolyan "kiskutya" tekintettel Damon.
-Ez nem is olyan rossz ötlet!-mosolyodtam el.
-Ezt már szeretem!-döntötte homlokát az enyémnek.
Igazad van.Naponta mást sem teszünk, mint azzal pazaroljuk el az időnket, hogy olyan dolgokkal foglalkozunk, amik semmit sem érnek.Ráérünk ezeken agyalni holnap, vagy holnap után.Vagy csak hetek múlva.Nem tesz jót az egészségünket ez a sok stressz, ami ezek miatt a szörnyetegek miatt alakul ki.Már csak pár centi választott el minket egymástól, mikor megjelent Car és Matt.
-Bocsi, hogy megzavartuk a fontos nyálcseréteket!-nevetett Matt.-Damon, kimegyünk a fesztiválra?
-Mehetünk!-majd egy utolsó csókot adván maradtunk ketten Car-el.
Elmeséltem Caroline-nak mi történt, akivel legutoljára átbogarásztuk Klaus aktáit.És találtunk benne egy igen érdekes dolgot.Katherine, Klaus egyik közeli rokona.Akkor már értem miért gonosz ennyire mindkettő.Megragadtam a távirányítót, és a híradót kezdtem el bámulni.
-Car! Ezt nézd!-mutattam a képernyőre.
-Nagy botrány tört ki a Mystic Fall-s alapítóinak rendezett felvonuláson.Percek alatt több mint 22 ember sérült meg, vagy vesztette életét.Mi lehet ezeknek a hirtelen halálhíreknek az oka? Kiderítjük! De egyenlőre, maradjanak otthon, és reménykedjenek abban, hogy szépen lassan minden rendbe jön!-mondta a bemondó.
-Oda kell mennünk!-pattantam fel a kanapéról.
-Hallottad! Azt mondták maradjunk otthon!-hezitált Car.
-De Damon és Matt is ott vannak! Mi lesz, ha bajuk esik? És a többiek?
-Menjünk!-indultunk meg az ajtó felé.
A kezem és a lában egyaránt remegett.Lenyugtatni sem tudott volna senki.Amint megérkeztünk, vérfürdőt láttunk,Viszont az emberek nagyon is boldogok voltak.Gondolom Katherine és Klaus kitörölte az emlékeiket, és azt parancsolták nekik, hogy a látvány ellenére mulassanak.Rájuk vall.A szememmel keresni kezdtem Damon-t.Szerencsére megtaláltam, ahogy a holtesteket égetik el, Stefan-al együtt.
-Oh hála istennek!-rohantam a karjaiba.
-Édesem!-fújta ki a levegőt.-Mit keresel itt?
-Hallottuk a híradóban mi történt, és megijedtem hogy bajod esett!
-Jól vagyok! Most hogy itt vagy, sokkal jobban!-ölelt meg újra.

Szívem szerint el sem engedtem volna, de sajnos muszáj volt.Klaus-t és Katherine-t sehol sem találtuk, ezért azt feltételeztük, hogy elhagyták a helyszínt.Mint mindig, amikor halál híreket keltenek, amik miatt ők a felelősek.Miután a terep tiszta volt, megnyugodtunk.
-Szerencsére az emberek nem sejtenek semmit!-sóhajtottam.
-Nem csoda! Csak arra emlékezhetnek, hogy boldogan iszogattak!-mondta Damon.
-És a legjobb, hogy Klaus és a kis ribanca sincs itt!
-Engem kerestek?-hallottuk meg Katherine hangját.
-Könyörgöm mond hogy ez nem az akire gondolok!-motyogta Damon.
-Köszi hogy elvégeztétek helyettem a piszkos munkát!-vigyorgott Katherine.
-Húzz innen, amíg szépen mondom!-váltam idegessé.
-Szíves örömest!-húzta fel az orrát.
Damon homlokon csókolt, és haza indultunk.Bonnie mondta hogy Rebekát Jenna néni elvitte magához, és szólt neki hogy hozza haza.Még jobban megnyugodtam, hisz tudtam hogy biztonságban van,Amikor hazaértünk, Jenna néni már ott volt.Agyon ölelgettem szeretett kislányomat, aztán megköszöntem Jenna néninek a segítséget.
-Azt hiszem, lefektetem Rebekát!-mosolygott Damon, ami engem is mosolygásra késztetett.
-Rendben!-mondtam.
Leültem a kanapéra, és Bonnie vállára hajtottam a fejem.Menten el tudtam volna aludni.A hasam korogni kezdett, ezért előkaptam egy zacskó vért, amelybe szívószálat is raktam.Mikor az üres lett, felmentem Rebekához.Békésen aludt.Elmosolyodtam, és az ágya mellé léptem.Ekkor megjelent mellettem Stefan.
-Büszke vagy rá igaz?-mosolygott Stefan.
-El sem tudom mondani mennyire!-mosolyogtam.
-Látszik rajtad!-mosolygott.
-Azért sajnálom is.Ez a sok baj csakis miattam zúdult a fejére!
-Ne mond ezt!-mondta Stefan.-Te is tudod hogy nem így van!
-De, nagyon is így van!
-Tény, hogy szokatlan neki a helyzet, de úgy gondol rátok, mint egy teljesen normális szülőkre, akik nevelik a teljesen normális kislányukat.Nem zavarja, hogy vámpír.Látnád gyakorlás közben.Majd
kicsattan, mikor sikerül neki valami!-mesélte Stefan.
Ez némi önbizalom löketet adott.