19.Fejezet

*Álom*

Megtettem az első léptem a csikorgó fapadlón.E hatalmas ház üresen állt.Csak az én lépteimnek hangját lehetett hallani.Odakint süvített a szél.Az égből hatalmas esőcseppek hullottak.Emellett az ég hangosan dörgött, és villámok is cikáztak a levegőben.Ám ez nem igazán okozott feszültséget számomra.Áram nem igen volt, ezért a nagy vaksötétségben járkálva, próbáltam kiigazodni a házban.Egyszer csak egy nagy dörrenés miatt megrezzentem, és azt hittem kiugrik a szívem a helyéről.Már kissé kezdtem megijedni.Hirtelen az ablak kinyitódott, és megcsapott a süvítő szél.Gyorsan becsuktam.Félelmemet tetézvén furcsa hangokat hallottam odakintről.Igen ismerős ez a hang... Olyan mint, mint, Damon-é! A lépteimet sietősebbre vettem, és a hallott hangok után siettem.Végül a teraszon kötöttem ki.Megfordultam, és nem hittem a szememnek.A falat vér borította.Újra felcsendült Damon hangja.A hang irányába eredtem.A ház mögött megálltam, mert a hangok egyre élesebbek kezdtek lenni.Megmarkolván a garázs kilincsét, vártam egy kicsit, majd lenyomtam azt.Klaus találtam odabent, ahogy készül legyilkolni Damon-t.Caroline hallottan feküdt a földön, Matt pedig megkötözve.Bonnie úgy nézett ki, mintha az összes varázserejét csak úgy leszívták volna.Phoebe és Alaric szintén megkötözve.Rebeka pedig könnyes szemekkel nézte az eseményeket.

-Segíts Elena!-mondta elhaló hangon Matt.-Kérlek!

Megpróbáltam lépést tenni felé, de nem tudtam.Szinte a lábaim a földbe gyökereztek.

-Megmondtam, hogy így lesz Elena!-vigyorgott gonoszul Klaus.-Damon után, a kicsi lányod lesz a következő!

-Meg ne próbáld!-sziszegtem.

-Menekülj Elena!-kiabálta Damon.

De már késő volt.Klaus egy fakarót döfött Damon szívébe, aki a földre rogyott.

-Damon!!-kiabáltam zokogva.

*Álom vége*

-Damon!!-kiabáltam, mire az említett felébredt.

A szememből folyni kezdtek a könnyek.Egy hang sem jött ki a torkomon.Picit megnyugodtam, mikor eljutott a tudatomig hogy ez csak álom volt.Szerencsére.Kifújtam a levegőt, majd az orromon keresztül befújtam.Damon semmit sem értett, az arckifejezéséből ítélve.

-Mi történt kicsim?-simított végig az arcomon.

-Rossz álom volt!

-Miért, mit álmodtál?-faggatott.

-Egyedül voltam itthon,és vihar volt.Meghallottam a hangodat, ezért kimentem a garázsba.Klaus megölte Caroline-t,  Phoebe-t, Matt-et, és Alaric-ot pedig megkötözte.Végül téged is megölt.Annyira megijedtem!-zokogtam.

-Shh!-zárt az ölelésébe.-Senki sem bánthat engem.Sem téged.Sem a többieket.Nyugodj meg jó? Nincs mitől félned, amíg itt vagyok!-csitítgatott.

-Tudom!-mosolyogtam végül.

-Szeretem ha mosolyogsz!-puszilta meg a homlokom.

Miután sikerült végérvényesen lenyugodnom, álomra hajtottam a fejemet Damon mellkasán.

~ ~ ~

Másnap reggel kipihentebben ébredtem mint bármikor.Valamennyire sikerült elfelednem az álmom kínzó részleteit, de azért még ott vannak az emlékeimben azok a foszlányok.Merem remélni, hogy ez a történés soha nem fog valósággá válni.Oldalra fordulván a férjemet vettem szemügyre.Ő legjobb dolog ami életemben történt.Mellette önmagam lehetek, és a hibáim ellenére is, ami megjegyzem elég csekély... na jó nem!

Szóval ott tartottam hogy a hibáim ellenére is tiszta szívből, de legfőképp, őszintén tud szeretni.Ezt pedig soha nem tudom neki elégszer megköszönni.Egy apró puszit nyomtam a szája sarkába, majd a másik oldalamra fordultam.Az éjjeli szekrényemen pihenő naplómra, és a mellette lévő tollra helyeztem a tekintetem.Mivel az álmosság valamilyen szinten már kiment a szememből, kaptam az alkalmon.Neki dőltem az ágy támlájának, és térdemre helyeztem a bőrhatású naplómat.

"Kedves naplóm!

Azt hiszem, jobban járunk hogy ide írom le mi is zajlik le bennem éppen.Jelenleg aggódottságot érzek.Az álmom vajon utalt volna valamire? Biztos nem! Vagyis, hát, remélhetőleg! Az utóbbi napokban nem igazán vagyok tisztában azzal, mi is történik körülöttem.Egyre több furcsaságnak vagyok szemtanúja.Tegnap Caroline megtalálta Liz naplóját, amit alaposan jól át is böngésztünk kettesben.Rettenetesen hiányzik.És tudom, hogy Car-nek is.Hiába mondja azt hogy már kezdi megszokni a helyzetet, tudom hogy nem így van.Nem könnyű túl tennünk magunkat rajta.Ő mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben.Még ha nem is volt az anyám, de úgy tekintettem rá.Megadta nekem azt a lehetőséget, hogy az anyám halála után, újra azt érezhessem, hogy van egy anyám.Még ha nem is a vér szerinti.Kai újra felbukkant az életünkben.Látszólag rengeteget fejlődött, az eltelt hónapok alatt.Próbál Bonnie fölé kerekedni, de nem sok sikerrel.Damon szavai rengeteget segítettek.Én vagyok az univerzum legboldogabb nője, mióta mellettem van.Szinte már a második felem.Minden mozzanatomat ismeri, és mindig rájön mit is forgatok a fejemben.A barátaink szerint, mi egymásnak lettünk teremtve.Valóban így lenne? Szerintem igen!"
Ezennel véget is vetettem a napló írásnak.Az foglalkoztatott inkább, hogy mit is kéne felvegyek.Bármennyire is imádok pizsamában lenni, valamikor fel kell öltöznöm.Nem lehetek pizsiben egész nap.Bár örömmel megfontolnám.A szekrényem legmélyén a kedvenc felsőm, és a hozzátartozó világos farmer nadrágom rejtőzött.Rátettem őket az ágy szélére, aztán megszabadultam a pizsama felsőmtől.
-Hú de jó erre kelni!-kuncogott Damon.
-Takard a szemet Salvatore!-szóltam rá.
-Most miért? Hisz láttalak már ruha nélkül! Többször is!-harapott az ajkába.
-Pont hogy nem érdekel!-vágtam "ez van" fejet.
Damon mosolyogva elterült az ágyon, és várta a további fejleményeket.Mosolyogva megforgattam a szemem, és felkaptam magamra a fekete csipkés melltartómat, majd arra a felsőt.Már csak a nadrág hiányzik, ám nem sokáig.Felnyitottam az üvegdobozom fedelét, amiben kiegészítőim lapulnak.Ezt az üvegdobozt még a szüleimtől kaptam, a 16. szülinapomra.Azóta kincsként őrzöm.A hajamat kifésültem, és pár tincset elcsatoltam egy sima fekete hullámcsattal.Ezennel késznek is nyilvánítottam magam.
-Tőlem nyugodtan öltözhettél volna lassabban is!-kacsintott, majd egy csókot hintett ajkaimra.
Azonnal visszacsókoltam.Nyelve vadtáncra hívta az enyémet, amit el is fogadtam.Szenvedélyesen beletúrtam a hajába, ő pedig a kezét fenekem irányába vezette.Amint észhez kaptam, elvettem onnan, mire ő csak belemosolygott a csókunkba.Sajnos levegőhiány miatt képtelenek voltunk elválni.Az alsó ajkamba haraptam, majd megvártam amíg ő is felöltözik.Mondanom sem kell, mennyire élveztem, mikor levette a pólóját.Istenem az a test...A szemeim csillogtak jól kidolgozott felső teste láttán.Az arcán egy önelégült vigyor terült el, hisz élvezte hogy ilyen reakciót vállt ki belőlem.
-Öltözz már lassabban Salvatore!-kuncogtam.
-Örülnél annak a csinos fejednek!-nevetett, majd felhúzta magára a nadrágját.
-Szóval szerinted csinos a fejem!-vigyorogtam.
-Nem csak a fejed! Mindened!-bókolt.
-Köszönöm!-pirultam el kissé.
-Most mond hogy én is csinos vagyok!-nevetett.
-Ronda vagy!-röhögtem.
-Nem ezt kértem!-"durcáskodott" .
-Na jó, tűrhető vagy!-kacsintottam.
-Mindjárt más!-kacagott.
Amíg Damon a fürdőben tartózkodott, én a tévé társaságában ütöttem el az időt.Minden csatornán csak unalmas hirdetéseket, és reklámokat találtam.Addig addig nyomogattam a gombot, amíg a híradóhoz nem értem.
-A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a támadásokat állat okozta.Tehát semmi ok az aggodalomra.Csupán az állatot kell megkeríteni, és minden a legnagyobb rendben lesz Mystic Falls-ban!-mondta a bemondó.
Aha, persze... állatok! Ha jobban belegondolok, Katherine valóban egy állat... egy vérengző, gonosz állat, aki mindenkit legyilkol, aki a közelében van.Nagy tévedésben van ez a bemondó.Ki tudja, lehet Katherine ezt hitette el vele.Sőt, biztos vagyok benne! Ekkor visszajött Damon.
-Hallottad igaz?-kérdeztem.
-Igen! Elég gyanúsak már ezek az állít támadások.Nem igaz hogy nem tűnik fel nekik, hogy ezeket a támadásokat nem egy állat követte el!
-Előbb vagy utóbb úgy is fény derül az igazságra! Akkor Katherine kénytelen lesz elmenni Mystic Falls-ból!
-Reméljük minél hamarabb kiderül!-mosolygott Damon.
Összekulcsoltuk a kezünket, és lementünk a többiekhez.Még csak Stefan-t, és Rebekát találtuk meg.Egy apró puszit nyomtam a lányom hajába, Stefan-t pedig egy öleléssel köszöntöttem.Fogtam egy poharat a tálcáról, majd narancslevet öntöttem abba.Elvettem két teljesen üres palacsintát a tányéról, és megtöltöttem kakaó porral.A tetejét pedig tejszínhabbal díszítettem.Leültem Rebeka mellé, és fogyasztani kezdtem a reggelimet.Amikor már minden a hasamban volt, elmosogattam a piszkos tányérokat, és poharakat.
-Apa, Klaus akiről állandóan beszéltek!-kezdte Rebeka.
-Mi van vele?-érdeklődött Damon.
-Nem találkozhatnék vele?-kérdezte félénken.
-Felejtsd el!-mondta Damon, és ott is hagyta a konyhát.
Rebeka ránézett az apjára, és felsóhajtott.
-Miért akarsz te találkozni Klaus-al?-érdeklődtem.
-Tudni akarom, hogy mennyire erősebb nálam! Lehet hogy le is tudnám győzni!
-Nézd kicsim! Klaus a mi problémánk! Neked nem kell foglalkoznod vele! Az tény, hogy napról napra a gyakorlások miatt sokat fejlődsz! De nem eleget ahhoz, hogy le tudd győzni Klaus-t! Ahhoz több éves gyakorlás kell! Érted?
-Igen!-bólintott.
-Remek!-mosolyogtam rá, majd visszatértem a feladatomhoz.
Ezek szerint Rebeka kezd egyre jobban érdeklődni Klaus iránt.Ami azt illeti, nem kellene előtte beszélnünk Klaus-ról! Ha Rebeka elhatározza, hogy találkozni akar Klaus-al, akkor addig fog harcolni, amíg nem sikerül.Elég makacs.Ezt kétségtelenül az apjától örökölte.Mikor mindent elvégeztem, amit akartam, letelepedtem Damon mellé a kanapéra.Ekkor sétált le Matty és Caroline a lépcsőn, nagy mosollyal az arcukon.
-Mi ez a nagy boldogság?-kérdeztem mosolyogva.
-Áh semmiség!-legyintett Car.-Elena, arra gondoltam, hogy nem kísérnél el e engem tapétákat nézegetni a kicsi szobájához!-mondta Car, én pedig elég hülyén néztem.
-Milyen kicsi?-kérdeztem.
-Lebuktunk!-vigyorgott Car Matty-re, aki vigyorogva megrázta a fejét.
-Te terhes vagy?!-ugrottam fel a kanapéról izgatottan.
-Igen!-bólogatott könnyes szemekkel.
-Annyira gratulálok!-ugrottam a nyakába.-Mióta?-örültem.
-Úgy 1 hónapja!-válaszolt.
-Miért nem szóltál előbb?-öleltem újra magamhoz.
-Vártuk a megfelelő alkalmat hogy elmondhassuk nektek!-mondta Matt.
-Gratulálok haver!-pacsizott le Matt-el Damon.-Figyelmeztetlek! Fáradalmas hónapok várnak rád! 9 hónapig azt kell csinálnod amit mond, ha pedig nem teszed, kitörik a 3. világháború! Tapasztalatból beszélek!-mondta Damon.
-Mit merészeltél mondani Damon Salvatore?-tettem csípőre kezdtem.
-Áh semmit édesem!-vigyorgott.
-Én is így gondoltam!-villantottam egy vigyort.-Mikor indulunk?-fordultam Car felé.
-Akár most is!-majd odasétált Matt-hez és megcsókolta.
-Búcsú csók?-csücsörítette ajkait Damon.
Nevetve odatrappoltam hozzá, és megcsókoltam.
-Megfelel?-nevettem.
-Tökéletesen!-vigyorgott.
-Mennem kell! Car már odakint vár rám, és nem szereti ha várakoztatom! Szóval, szia!-nyomtam le a kilincset.
-Szia!-mosolygott.

Mivel én vezettem, ezért a volán mögé ültem.Útközben kifaggattam Caroline-t a baba témáról.Elmesélése szerint már nagyon várja, és kislányt szeretne.És Amy lenne a neve.Mindent előre tervezett.Őszintén örülök, hogy ő is megtapasztalja, milyen érzés anyának lenni.Rebeka minden balesetére emlékszem.Minden meg nem történtre, minden majdnem csakra tisztán emlékszem.Amikor a megfelelő bolthoz értünk, nézelődni kezdtünk.A biztonság kedvéért a fiúknak való tapétákból is bevásároltunk, hátha kisfiú lenne.Bár, még vissza van 4 hónap, hogy megtudhassuk
a nemét.Ahogy ránéztem Caroline hasára, nem is értem, hogy nem vettük észre a változást.Sokkal többet evett, és a hasa is nőtt.Őszintén szólva eléggé elfáradtam tapéta vásárlás közben, ráadásul Car ma eléggé válogatós kedvében van, szóval nem volt egy könnyű menet.Mire hazavezettem, már hulla voltam.Még volt annyi erőm, hogy felvánszorogjak a lépcsőn, és levetődjek az ágyra.

*órák múlva*

Amikor felébredtem, egy takaró is pihent rajtam.Nem emlékszem hogy ez rajtam lett volna.Mindenesetre hálás vagyok az illetőnek, hisz az eltelt órák alatt jól átmelegedtem a takaró alatt.Beletúrtam a hajamba, és megtöröltem a szemeimet.Kitakaróztam, majd levánszorogtam a
bagázshoz.
-Nem tudom ki volt az aki betakart, de hálásan köszönöm neki!-ültem le Damon mellé a székre.
-Én voltam! Elég hűvös volt odafent, és nem akartam hogy megfázz!-mosolygott rám Damon.
-Köszi!-mosolyogtam rá.
-Hát van mit!-nevetett.
-Jelenleg úgy nézek ki mint egy zombi, de te ilyenekkel jössz?-temettem a tenyerembe az arcom.
-Nem nézel ki te zombinak! Gyönyörű vagy! Alvás előtt, és alvás után is!
-Hu de nyálas!-fintorgott Stefan.
Ekkor elkezdett rezegni a mobilom a zsebemben.Elolvastam az üzenetet.

"Gyere a házatok mögé! Senkinek se szólj! Katherine!"
Hát oké... lerendeztem azzal, hogy kimegyek egy kicsit levegőzni.Becsuktam magam után az ajtót, és a ház mögé siettem.Katherine már ott várt rám.
-Látom megfogattad a tanácsomat!-mosolygott.
-Bökd már ki végre, mi a frászt akarsz! Most kicsit sem vagyok jó hangulatomban!
-Akkor garantálom hogy ezután rosszabb hangulatodban leszel!-vigyorgott.
-Ezt hogy értsem?
-Kétlem, hogy Damon mindent elmond neked.Legalább is, azt amit most mondani fogok, bizonyára még nem említette neked!
-Ha nem tudnád, Damon és én soha nem titkolózunk egymás előtt! Az semmi jóra nem vezet!
-Ne gyere nekem az ilyen hülye dumáiddal!
-Inkább bemegyek! Úgy tűnik nem nagyon akarsz mondani semmit!-fordultam meg.
-Várj!-szólt utánam.-Máris mondom!
-Kapkodd magad! De gyorsan ám!
-Szóval, a házasság kötésetek után pár hónappal, Damon megkért hogy találkozzunk.Elhiheted hogy mennyire meg voltam lepődve, de elmentem.Arra kért, hogy mielőtt örökre el kell hogy felejtsen engem, töltsünk együtt egy éjszakát! Csakis azért van veled, hogy valaki elfeledtesse vele engem!
-És te ezt miért mondod el nekem?
-Mert akármennyire is gyűlöllek téged, tudom hogy nem vagy rossz ember.Ráadásul, nekem sem kőből van a szívem!
-Ha azt mondom hogy nem hiszek neked?
-Higgy amit akarsz! Engem nem nagyon érdekel! De nem mondhatod, hogy nem hívtam fel rá a figyelmedet!
A szemeim elsötétültek, az agyaraim pedig kibújtak a helyükről.A kezeim ökölbe szorultak.
-Te szemét ribanc!-támadtam a nyakára.
Ő azonban erősebb volt, és ellökött magától.Még hozzá egyenesen a falnak.Elhagyta a házunk területét.Miért nem mondta el ezt nekem Damon? Egyáltalán hinnem kéne Katherine-nek.Úgy zavar már ez a bizonytalanság.Bementem a házba, de előtte letöröltem magamról a vért.Zavartan levetődtem a kanapéra, és csak néztem ki a fejemből.Órák múlva sem sikerült megemésztenem a hallottakat.Damon látszólag látta rajtam, hogy valami nincs rendben velem, de így a többiek előtt nem kérdezte meg.
-Elena, gyere egy kicsit!-indult meg a terasz felé.
-Megyek!-sóhajtottam fel.
-Mi van veled? Olyan zavartnak tűnsz!-fogta meg a kezem Damon.
-Mert zavart is vagyok! Hogy miért vagyok zavart? Mert rájöttem hogy nem mindent mondasz meg nekem!
-Na jó! Igen, én voltam aki megette az utolsó fagyit a hűtőből! Ez nem olyan nagy ügy!
-Hogy mi? Nem!
-Hanem?
-Az előbb Katherine elmesélte a kis viszonyotokat egymással a házasságunk után!-tettem keresztbe a kezem.
-Miféle viszony?-értetlenkedett.
-Csak arra használtál hogy elfeledtessem veled Katherine-t igazam van?
-Nem, dehogy! Nézd Elena, akármit is mondott neked Katherine kettőnkről, az nem igaz! Soha nem titkoltam előtted semmit vele kapcsolatban! Te is tudod, hogy nem tudok titkot tartani előtted!
-Azt várod hogy elhiggyem?
-Kérlek! Esküszöm hogy semmi sem igaz belőle! Higgy nekem! Soha nem csalnálak meg senkivel!

Te is tudod hogy kénytelen vagyok rá! Soha, de soha nem tenném ezt veled! És tudod miért nem? Mert mindennél jobban szeretlek! Az életemet adnám érted!
Szavai a szívemig hatoltak.Már megint sikerült bedőlnöm Katherine hazugságának, szokásomhoz híven.Megöleltem Damon-t, aki puszit nyomott a homlokomra.
-Szent a béke?-kérdezte.
-Mindenképpen!-bólintottam.
Visszamentünk a többiekhez, akik éppen egy filmet néztek.Mi is csatlakoztunk hozzájuk.Rendesen elültük a hátsónkat, mire vége lett a 2 órás filmek.Na mindegy.A film egy végtelen nagy szerelemről szólt, ami emlékeket ébresztett fel Stefan-ban.Egy hasonló szerelem volt az övék.Még mindig nem tudott igazán túl lépni Lexie halálán.A film végeztével Stefan kiviharzott az ajtón, én pedig utána.Leült a lépcsőre, és lehajtotta a fejét.
-Jól vagy Stefan?-ült le mellé.-Hülye kérdés!-simogattam a hátát.
-Klaus soha nem fog eléggé megfizetni, amiért megölte azt a lányt, akit a legjobban szerettem a világon!-mondta Stefan.
-Lexie szerintem most odafentről is büszke rád! Amióta meghalt, te nem fojtottad alkoholba a bánatodat, nem cserélgetted a nőket, és nem fordultál magadba! Élted tovább a mondhatni átlagos életed! Lexie is pontosan ezt szerette volna!
-Gondolod?-nézett rám.
-Még szép!-bokszoltam a vállába.
-Köszönöm Elena!-ölelt meg.
-Máskor is! Rám mindig számíthatsz!-mosolyogtam.
-Tudom!-bokszolt gyengén a vállamba, ami nevetésre késztetett.
Épp indultam volna befelé, mikor Damon megállt az ajtóban.
-Csodálatos vagy!-ölelt meg, majd leült a nyikorgó hintára.
-Messze állok tőle!-ültem le mellé.
-A támogatásod sokat segít Stefan-nak! Átsegíti a nehezén!
-Csak próbáltam lelket önteni belé! Nem lehetnek könnyű napjai Lexie halála óta!
-Hát nem! Még mindig alig tudom felfogni, hogy ő már nincs köztük!
-Gyakorlatilag annyi vidámságot hozott a csapatba, mint senki más! Mindig nevetett!
-Néha még azon is, amin nem kellett volna!-nevetett Damon, mire én is nevetni kezdtem.
-Valóban! Ő és Stefan remekül kiegészítették egymást! Soha nem láttam egy olyan lányt sem, aki ennyire boldoggá tudta tenni Stefan-t.Szó szerint virult a boldogságtól!
-Idővel vissza fog térni a régi Stefan!-mondta Damon.-Ne menjünk be? Kezd hideg lenni!
-Felőlem!-rántottam vállat.
Átléptem volna az ajtó küszöbét, de inkább megálltam.
-Várj! Mondani szeretnék valamit!-állítottam meg.
-Hallgatlak!-tette derekamra a kezét.
-Szeretlek, Damon Salvatore!-karoltam át a nyakát.
-Szeretlek, Elena!
Majd egy csókban forrtunk össze.A szívem hevesen vert.Majd kiugrott a helyéről.Azt hiszem, örökké bolondulni fogok Damon Salvatore-ért.