20.Fejezet

A napsugarai ébresztettek fel édes álmomból.Még mindig ostorozom magam a naivságom miatt.Egyszer az fog engem a sírba vinni komolyan...Tudom milyen Katherine, mégis bedőltem a hazugságának.Ha neki és Damon-nek valaha is viszonyuk lett volna a házasságunk után, arról én biztosan tudnék, mivel köztudott, hogy Damon előttem képtelen titkot tartani, mert tudja hogy én bármelyik pillanatban rájövők.Kezem Damon mellkasán pihent.Ezek szerint még álmomban és megtalálom a jó helyet.Fáradtan a hajamba túrtam, majd belebújtam a nyuszis mamuszomba.Elcsoszogtam a fürdőig, majd végig néztem magamon a tükörben.Egy elviselhető hajkoronát kreáltam magamnak, aztán neki álltam fogat mosni.Miután a fogkefémet bevizeztem, nyomtam rá a tubus fogkrémből egy keveset.A fogamra helyeztem, és végig sikáltam az összesen.Amikor ezzel is végeztem, feltettem magamra a bőrápoló krémemet, utána pedig felöltöztem.Legutolsó műveletem az volt, hogy felébresszem Damon-t.Mellé térdeltem, és megcsikiztem a mellkasát.Semmi válasz.Apró puszikat hintettem bársonyos arcára.Kezét a derekamra tette, és közelebb húzott magához.Végül felém kerekedett, és egy szenvedélyes csókot adott, melynek a levegőhiány vetett véget.Rá mosolyogtam, és további puszikat nyomtam az orrára, majd az arcára.Ezúttal a legkevésbé sem volt kedvem még rá is várakozni, ezért inkább megcéloztam a nappalit.Lassan lesétáltam a lépcső fokokon, végül a tervezett helyen kötöttem ki.Egyenlőre még csak Matt és Rebeka volt fen.Rápillantottam a falon pihenő órára, ami még csak 6:30-at mutatott.

-Ti hogy hogy fent vagyok ilyen korán?-lepődtem meg.

-Caroline nem igazán hagyott aludni, mert egész éjjel ugrálnom kellett neki!-forgatta meg a szemét Matt.-Rebeka pedig az imént kelt fel!

-Értelek!-nevettem.-Szóval Caroline belépett az igen kívánós korszakba!

-Igen, és eléggé nehezen viselem!-hajtotta le a pohár narancsléét Matt.

-Anya képzeld, megtanultam hogyan kell parancsolni az embereknek!-örült Rebeka.

-Ennek örülök! De még mindig van mit megtanulnod!

-Viszont, ez már haladás!-mosolygott Matt.

-Látod? Matt szerint igenis fejlődöm! Miért kell mindig ennyit tanulni!-bosszankodott Rebeka.

-Csak légy türelmes kincsem, rendben?

-Igen anya!-bólogatott Rebeka.

Rávigyorogtam, majd egy puszit adtam az arcára, amit ő egy széles mosollyal jutalmazott.Valójában, még közel sincs elején.Ez a milliónyi lépésből egy kicsi.Mire elsajátít minden képességet, addigra biztosan eltelik legalább majdnem 1 év.Helyet foglaltam az asztalnál, és majszolni kezdtem a tányéron lévő Gofrit, ami később kiderült hogy Matt-é.

Kit izgat? Most már jobb helyen van!

Ebben a pillanatban érkezett meg Damon is.Belepuszilt Rebeka hajába, amit én egy vigyorral díjaztam.Annyira büszke vagyok mindkettőjükre.Pontosan egy ilyen családról álmodtam.Akik ennyire összetartanak, és támogatják egymást.Az egész életem, olyan mint egy álom.Kivéve a Klaus féle embereket, és azok társait.Meg persze a vámpírlétet.
-Na és Donovan, fiút szeretnél vagy kislányt?-érdeklődött Damon.
-Leginkább a kisfiú felé hajlok!-válaszolt Matt.
-Érdekes! Caroline azt mondta nekem hogy ő kislányt szeretne!-nevettem.
-Teljesen mindegy! Csak egészséges legyen!-mondta Matt.
Szerintem a közeledő gyermekük jobban összefogja őket hozni.Képzelem milyenek lesznek a mindennapjaink miután megszületett.Caroline és Matt részéről állandó kialvatlanság. nyűgösség.De mindezek ellenére élvezni fogják, hisz az ő gyermekük.Mi pedig majd jót röhögünk rajtuk minden bizonnyal.Kényelembe helyeztem magam a kanapén, egy alma társaságában, amelybe egy nagyot haraptam.Rebeka a hűtőhöz sétált, és kivett egy zacskó vért, és szívni kezdte.
-Ha sokat megiszok ebből, akkor erősebb leszek?-érdeklődött Rebeka.
-Az nem kifejezés! Viszont az emberi vértől ennek a dupláját kapod! De ha azt iszod, akkor mindennap csak pár cseppet, hogy uralni tudd!-oktatta Damon.
-Lassan már Stefan bácsinál is erősebb leszek! De ha jobban belegondolok, nála mindenki erősebb!-vigyorgott Rebeka a nagybátyjára.
-Most beszólt nekem a saját unokahúgom?-nevetett Stefan.
-Sajnálom öcskös!-veregette hátba nevetve Damon.
Rebeka ahogy növekszik, kezd egyre pimaszabb lenni, amit kétséglenül az apjától örökölt.Ha elkezdeném sorolni, hogy mit is örökölt még ezen kívül Damon-től, akkor sosem érnénk a
végére.Napokon keresztül tudnám sorolni.Amikor megszületett, már akkor látszódtak rajta a Salvatore gének.Csak rá kellett nézni.Damon le sem tudta volna tagadni, hogy az ő lánya.Damon szerint, kiköpött én.Talán haja, meg a szemei.De a többi vonása az teljesen Salvatore.Ekkor kopogtattak az ajtón.Megindultam, majd kinyitottam azt.Jess állt az ajtóban.Annyira megörültem, hogy magamhoz öleltem.
-Hát te? Jó régen láttalak!-vigyorogtam.
-Damon küldött ide hogy vigyázzak rád!-sétált be Jess.
-Már miért kéne rám vigyázni?-értetlenkedtem.
-Mert a többiekkel megyünk valahová, ahová neked nem szabad jönnöd! Majd ha hazajöttünk elmesélem! És szeretném hogy legyen melletted valaki, hogyha Kol újra berontana!-mondta Damon.
-Rendben!-sóhajtottam.
-Szeretlek kincsem!-csókolt meg.
-Én is téged!-mosolyogtam.
Ezennel el is hagyták a házat.Örülök hogy Jess itt van.Nem volt alkalmunk mostanában találkozni, most pedig kivesézhetünk pár dolgot az életünkben.Megcéloztuk a szobámat.
-Mesélj! Klaus még mindig zaklat titeket?-faggatott Jess.
-Már nem csak ő! Mióta Kol is betette a lábát a varárosba, ő is hozzátársult.Tudod, az életem tökéletes.Van egy szerető férjem, akit a mai napig imádok.A lányom pedig a csúcspontja mindennek.Erre jön Klaus, hogy ezt az egészet elrontsa!-magyaráztam.
-Majd csak belefárad ebbe az egészbe! Nem teheti ezt örök életen keresztül!
-Belőle bármit kinézek!-mondtam.
-Nem is értem, hogy járhattam vele?! Hisz csúnya mint a bűn!-szidta Jess mire én nevetni kezdtem.
- És egy farok!-nevettem.
Jess mosolyogva bólogatni kezdett.Jó volt végre úgy beszélgetni mint régen.Feleleveníteni a régi emlékeket.Rengeteg hülyeséget csináltunk, azt meg kell hagyni.Például tojással dobáltuk meg az ex pasimat.Ráadásul részegen! Többnyire Jess sodort bele ezekbe az igen izgalmas dolgokba, amiket egyáltalán nem bántam.Még a barátságunk kezdetén vállt vámpírrá, és csak később merte el mondani.A csevej a konyhában folytatódott, egy csésze kávé mellett.Rebeka megismerkedett Jess-el.Rebeka rögtön a szívébe zárta.Jess már a kis barátnőjének nevezi.Ekkor érkeztek meg a többiek.De Damon nélkül.
-Hol van Damon?-kérdeztem.

-Akadt egy kis elintézni valója! De azt mondta hogy nem sokára jön!-számolt be Stefan.
-Értem!-mondtam.
Elköszöntem Jess-től, majd leültem tévét nézni Caroline-al, egy tál chips mellett.Caroline-on egyre
jobban meglátszik hogy terhes.Sokkal többet eszik a szokásosnál.Kissé nyűgösebb a kelleténél.
-Le sem bírok állni a chips zabálással!-állapította meg Car.
-Azt látom!-kacagtam.-Ismerem az érzést!
-De már úgy várom!-vigyorgott.
-Elhiszem!-mosolyogtam rá.
Ekkor érkezett meg Damon.Rám nézett, majd a fejével intett, hogy menjünk ki.Felpattantam a kanapéról, és kifelé indultam.Ráültünk a hintaágyra, és beszélgetni kezdtünk.
-Valamit el kell mondanom!-sütötte le a szemét Damon.
-Ne kímélj!-mondtam.
-Az előbb a vámpírtanácsnál jártam! Azt mondták hogy Klaus jóvá hagyta a kérésemet! Azaz, hogy rúgják ki Klaus-t a tanácsból!-mesélte.
-Damon, ez volt a legrosszabb döntés amit hozhattál!-kezdtem bele a mondandómba.-Hisz, ezzel bajt hoztál a saját fejedre! Csakis miattam!
-Nekem az a legfontosabb, hogy te és Rebeka biztonságban legyetek! Klaus pedig nem érdekel!
-Gyere ide!-tártam szét a karjaim, és megöleltük egymást.
Most nagyobb szükségem van rá mint valaha.Nem akarom hogy baja essen.Sem senki másnak.Ha Klaus ezt megtudja, nagyon dühös lesz, az biztos.Besétáltunk a nappaliba, és folytattuk a lazulást.Egészen addig, amíg a mobilom csörgése meg nem zavarta.Klaus neve állt a kijelzőn.Kicsit hezitáltam, de felvettem.
-Mi az?-flegmáztam.
-Nem ezt a választ vártam, miután a férjed ki akart rúgatni a tanácsból!
-És ez engem azért érdekel mert...?
-Ne játszadozz velem Elena! Találkozzunk ma sikátornál 19:00-kor! Ott mindent elrendezzünk!-majd bontotta a vonalat.
A többiek hallottak mindent. mivel ki volt hangosítva.Nyeltem egy nagyot, majd másra tereltem a szót,Éreztem a feszültséget a légkörünkben,Ebben a pillanatban rontott be Jenna néni az ajtón.
-A pasik barmok!-vetődött le a székre.
-Azt hiszem mi felmegyünk!-mondta nevetést visszafojtva Damon, és felmentek a fiúkkal.
-Egy fagyi mellett elmesélheted!-vettem elő a hűtőből az édességet.
-Az most jól jönne!-mosolygott halványan.
Elmesélte, hogy a pasija csak úgy lelépett.2 év után.Ez gyönyörű... gyűlölőm az ilyen pasikat.Nem mondják meg mi a bajuk a másikkal, csak úgy lelécelnek.Szerencsére egy ilyet sem fogtam ki magamnak.Lassan elérkezett a 18:00 óra.Damon szerint jobban járnánk hogyha ő menne, de én épp az ellenkezőjét gondolom.Én akarok menni.
-Ha bármi bajod esik Elena...-mondta Damon.
-De nem fog!
-Honnan tudod? Klaus a sátánnál is rosszabb! Helyben meg is erőszakolhat!
-Hülye!-nevettem, mire ő kicsit nevetni kezdtem.
-Ígérem vigyázok magamra! De ha ettől megnyugodsz egy kicsit, elvihetsz!
-Már miért nyugodnék meg ettől?-nevetett.
-Csak úgy!-rántottam vállat, majd tenyerembe fogtam arcát.-Tudok vigyázni magamra!
-Tudom!-mosolygott.
-Hát akkor? Nincs miről beszélnünk!-vettem fel a kabátomat.
Stefan is velünk tartott, meg ő is kicsit tartott az ötlettől.Egy szorításban érzem magam, amiből nem engednek.Nem akarom, hogy vigyázni keljen rám.Nem vagyok már kislány, aki állandó felügyeletre szorul...Amikor odaértünk, vártunk egy kicsit Klaus-ra.
-Biztos hogy ezt akarod Elena?-kérdezte Stefan.
-Egészen biztos!-válaszoltam határozottan.
-Itt leszünk a közelben! Sikíts ha bármi baj van!
-Értettem uram!-tisztelegtem.
-Csak most ne poénkodj!-nevetett egy kicsit.
-Muszáj! Túl feszült a hangulat!
-Mint mindig!-röhögött.-Csókolj meg!-támadt az ajkaimra Damon.
Úgy faltuk egymás ajkait, mintha az utolsó csókunk lett volna.A levegőhiány végeztével elváltunk, és szorosan megöleltük egymást.Végül Stefan-t is megöleltem.
-Itt az idő!-sóhajtottam.
-Tényleg nem kell megtenned!-mondta Damon.
-Épp az, hogy megakarom tenni! Nem menekülhetek tőle örökké!
-Jaj, kicsim!-csókolt homlokon Damon.
-Jól leszek!-mosolyogtam.
Ekkor leparkolt Klaus kocsija.
-Most Klaus egy életre megemlegeti!-sétáltam a kijelölt helyre.
Stefan és Damon leparkolt a parkolóban, és elbújtam a falak mögött, figyelvén a fejleményeket.
-Meglep. hogy nem hoztad a Salvatore testőreidet!-vigyorgott Klaus.-Ajánlottam!
-Nem félek tőled Klaus! Te is tudod!
-Kötve hiszem!-kacsintott.-Bármilyen határozott, és bátor külsővel rendelkezel, legbelül tudod hogy te messze állsz a bátorságtól!
-Rendezzük már le végre!-türelmetlenkedtem.
-Ennyire megakarsz halni?
-Nem! Ennyire akarom hogy végre a földbe döngölhesselek, ahogy mindig is akartam!
-Arra várhatsz egy ideig!-szorított a falhoz.
-Csak ennyit tudsz?!-löktem el magamtól.
-Dehogy!-támadott rám.
Kezeimet lefogta, és ismét a falhoz szorított.Próbáltam a lábaimmal védekezni, de azokat is kivédvén ugrott el előlük.
-Kezdesz már félni végre?
-Dehogy!-majd a tarkójánál fogva a falhoz szorítottam, és rugdosni kezdtem.
-Ez még mindig kevés!-fordított magával szembe, majd előhúzott egy fakarót.
-Klaus!-nyögtem ki.
-Itt a vége Elena!-közelített a szívem felé.
A szívem hevesen dobogott.Talán ez lenne a vég?
-Elena!!!-lökte el tőlem Damon.
Klaus egy heves mozdulattal a földbe döngölte Damon-t, és verni kezdte.Stefan azonnal a segítségére sietett.Klaus már le volt sérülve, ezért a semmiből előbukkantak az emberei, aki haza vonszolták.Damon csak hevert a földön.Meg sem mozdult.A szememből könnycseppek folytak.
-Damon, kelj fel! Könyörgök!-sírtam.
-Elena!-mondta elhaló hangon.
-Itt vagyok édesem!-fogtam meg a kezét.-Nem hagylak itt!
-Ugye te jól vagy?-suttogta.
-Igen! De nem igazán nézel ki jól!-állítottam fel.
Stefan segítségével beültettük a kocsiba, és hazavittük.Otthon annyi vérkészítményt ivott, amennyit csak tudott, hogy visszanyerje az erejét.Nézni sem bírtam összetörtségét, ezért inkább a szobámban tartózkodtam.Egyedüllétre volt szükségem.Azt hiszem, nehezen fogom megemészteni azt ami történt.Örökre a fejembe vésődött az az állapot, amiben a férjemet láttam.Soha nem láttam még ennyire kimerültnek, és erőtelennek.Miközben a képeket néztem a fotóalbumban, kopogtattak.
-Ki az?-kiabáltam ki.
-Én vagyok!-hallottam Damon hangját.
-Gyere be!-raktam el a cuccokat.
-Hogy vagy?-ült le mellém, majd megfogta a kezem.-Nagyon megijedtem amikor Klaus ilyen erőszakosan rád támadt.Most legszívesebben most letépném a fejét annak a...
-Hé!-fogtam meg én is kezét.-Ne beszéljünk se rólam, sem pedig Klaus-ról! Az érdekel, hogy te hogy vagy! Egy percre minden megfordult a fejemben! Féltem hogy itt hagysz!
-Örökké élünk! Te is tudod!-mosolygott.
-Az egy dolog! Csak tényleg megállt a szívem!
-Meg vagyok!-puszilta meg a kézfejem.-Most még jobban, mert itt vagy velem!
-És leszek is!-mosolyogtam.
-Örökké?
-Örökké!-válaszoltam.-Gyere, fektessük le Rebekát, aztán mi is feküdjünk le aludni!
Így is lett.Először megpróbálkoztam én az elaltatással, de csak ugyan nem akart sikerülni.Aztán az apja elmesélt neki egy teljesen magától kitalált mesét, és már aludt is mint a bunda.Elég hülyén néztem, hisz ugyan ezzel próbálkoztam mint ő.
-Ezt meg hogy!-lepődtem meg.
-Shh! Még felébred!-suttogta.
-Olyan gyönyörű!-ámultam.
-Napról napra egyre jobban hasonlít rád tudod?-ölelt át hátulról Damon.
-De azért belőled is van benne bőven!-kuncogtam.
-Le sem tagadhatnánk egymást!-nevetett halkan.
-Hát nem!-mosolyodtam el.
-De olyan hisztis tud lenni mint te!
-Fogd be!
-Kis rossz kislány!-puszilt meg.
-És egy rossz kislányhoz, egy rossz fiú illik!-pusziltam vissza.