Az éjszaka folyamán sikerült jó párszor felébrednem, mivel az a tudat, hogy Damon mindvégig titkolt előttem valamit, nem hagyott nyugodni.A madarak csicsergése, és a fák halk susogása ébresztett fel édes álmomból.Hunyorogni kezdtem az éles fény miatt, aztán megdörzsöltem a szemeimet.Kinyújtóztam, és beletúrtam szétállt hajamba.A lábamat a cuki rózsaszín nyuszis mamuszom melegébe rejtettem, és lecsoszogtam a konyhába.Közben kontyba fogtam a hajamat.Elővettem egy sima fehér tányért a szekrényből, amit megtöltöttem finom színes müzlivel.Felöntöttem tejjel, majd hozzáláttam.Egyedül én voltam képes felkelni, ezért csak én uraltam a konyha birodalmát.Miközben aprókat kanalazgattam a müzlimből, gondolkozni kezdtem.Kitelik Claire-től, hogy ezt a hazugságot találta ki, hogy megharagudjak Damon-re.Nem tudom... olyan nehéz eldönteni mi is az igazság.Miután a tányérom már üresen állt, a helyére raktam, azaz a mosogatóba.Elsétáltam a fürdő nevezetű helységig, és a mosdókagyló fölé hajoltam.Megnyitottam a csapot, amiből folyni kezdett a jég hideg víz.A tenyerem a víz alá tettem, majd amint megtelt az arcomhoz tettem.Körkörös mozdulatokkal oszlattam végig a bőrömön a vizet, és hagytam hogy felfrissüljek tőle.Így is történt.Kicsit megborzongtam a hideg víz nyújtotta hatástól.Megvakartam a tarkómat, majd neki láttam az öltözködésnek.Egy laza, de egyben kényelmes szettet kerestem magamnak, amit némi keresgélés után meg is találtam.Amint azt magamra öltöttem, most már csak az volt a dolgom, hogy felébresszem Damon-t.Besétáltam a szobánkba, és lefeküdtem mellé.Végig simítottam az arcán, ami nála egy féloldalas mosolyt eredményezett.
-Jó reggelt szépség!-mosolygott rám.
-Jó reggelt!-mosolyogtam halványan.
-Történt valami?-kérdezte.
-Nem dehogy!-tűrtem a fülem mögé egy kósza hajtincset.-Menj zuhanyozni!-mondtam zavartan.
-Hát...oké!-hezitált egy kissé, majd kikelt az ágyból.
Ennél feltűnőbb nem is lehettem volna.Mit fogok neki mondani, hogyha még világosabbá válik számára, hogy semmi sincs rendben? Gondterhelten felsóhajtottam, és elterültem az ágyon.Miért ilyen értelmetlen minden? Miért nehéz az élet ennyire? Az ilyen esetekben, ezernyi kérdés fordul meg az ember fejében.Amire elég nehéz választ kapni.Amikor meguntam az ágyon heverészést, és Damon már viszonylag hosszú időt töltött a fürdőben, bekopogtattam az ajtón.Nem kaptam választ.Másodszorra sem.Ahogy harmadszorra sem.A következő módszert választottam.Leültem az ajtó elé, és csak vártam.És vártam... és vártam...
-Damon lehúztad magad a WC-n?-kiabáltam.
-Itt vagyok nyugi!-lépett ki nevetve az ajtón.
-Na végre!-fújtattam.
-Most már elmondod végre mi a baj? Ne is tagadd Elena! Látszik rajtad hogy valami nincs rendben!-mondta Damon.-Megbeszéltük hogy nincs titkunk egymás előtt! Most pedig titkolózol!
-Ezt most pont te mondod?!-háborodtam fel.-Aki egészen idáig őrizgetett előttem egy átkozott titkot!-
-Mégis miféle titokról beszélsz?-értetlenkedett.
-Jaj ne játszd itt az ártatlant! Tudom hogy viszonyod volt Claire-el a kapcsolatunk előtt! Mikor akartad te ezt elmondani?!
-Nekem nem volt viszonyom Claire-el!! Ki mondta neked ezt a baromságot?-faggatott Damon.
Ekkor esett le a tantusz.Claire átvágott.Az a kis... nyeltem egy nagyot, és egy szó sem jött ki a torkomon.Damon a homlokát az enyémnek döntötte, majd így szólt.
-Nincs olyan dolog az életemben, amiről nem tudnál! Nekem soha nem volt, és nem is lesz viszonyom Claire-el.Előbb vetek véget az életemnek.Kicsim, nem kell mindent elhinned, amit mások mondanak.Ez szemenszedett hazugság volt.Érted?
-És le sem feküdtetek egymással?-kérdeztem félénken, mire ő csak egy aprót felnevetett.
-Még csak meg sem csókoltam.Tény, hogy előtted ismertem Claire-t, de nem történt semmi semmi!
Nekem ez a válasz bőven elég volt ahhoz hogy elhiggyem, Claire becsapott.Olyan naiv vagyok.Hisz Damon mindig is megosztotta velem a titkait, és szerintem az ilyen súlyos titokról én már rég tudtam volna.Még a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy sosem lesz titkunk egymás előtt.Egy részt azért, mert azok képesek tönkretenni egy szépen kiépített, felépített kapcsolatot.Ezennel ezt a témát lezártnak tekintettük.Damon összekulcsolta kezét az enyémmel, és így lesétáltunk a többiekhez.Hirtelen csörögni kezdett Damon mobilja, aki félrevonult hogy beszélhessen az illetővel, aki felhívta.Pár perccel később, kissé zavartan tért vissza.
-David volt az!-közölte.
-Mit akart?-faggattam.
-Találkozni akar velem!-válaszolt.-És nem épp van jó kedvében!
-Nem tetszik ez nekem!-húztam a számat.
Damon csak vállat vont.Meg kell akadályoznom, hogy Damon elmenjen arra a bizonyos találkozóra.Hogy miért? Mert rossz előérzetem van ezzel az egésszel kapcsolatban.Bár, ahogy ismerem Damon-t, a makacssága miatt nem lesz könnyű dolgom.Ráadásul, David egészen biztos hogy megakarja majd ölni.Ha baja esik, én abba belepusztulok.Ebéd után Damon felviharzott a szobánkba.Rögtön követni kezdtem őt.Kinyitottam az ajtót, és megláttam, ahogy a fiókban motoszkál.
-Mit keresel?-kérdeztem kíváncsian.
-Hová tehettem!-idegeskedett.-Tisztán emlékszem hogy ide rejtettem szükség esetére!-keresgélt tovább.
-De micsodát?!-váltam idegessé.
-Egy fakarót!-járkált oda vissza.
-Ugye nem fogsz elmenni?
-Dehogy nem!-vágta rá.
-Damon...-kezdtem volna bele a mondadómba.
-Ne is próbálj le beszélni róla Elena!-fogta meg mindkét kezem.
Érintésébe beleborzongtam.Tekintetemet két gyönyörű szemére vezettem.Benedvesítettem alsó ajkamat, majd lehunytam a szemem.Orromon át beszívtam a levegőt, majd a számon keresztül ki is fújtam.
-Nem lesz semmi bajom, ígérem!-nézett mélyen a szemembe.
-Félek hogy bajod esik!-könnyezett be a szemem.
-Nem fog! Mint már ezerszer is elmondtam, te vagy az életem! Még ha kényszerítenél is, akkor sem hagynálak el! Szóval nem kell hogy aggódj miattam!
Majd ezennel ott is hagyott.Gyorsan letöröltem a könnyeimet, majd a férjem után vettem az irányt.Nem hagyhatom hogy elmenjen.Damon levette az akasztóról bőrkabátját, majd köszönés nélkül kilépett az ajtón.Azonnal utána mentem.
-Damon! Mégis hová készülsz?-idegeskedtem.
-Miért kérdezed, ha úgy is tudod?-csapta be a kocsija ajtaját.
-Damon!-kezdtem volna bele a mondandómba.
-Úgy sem akadályozhatod meg hogy elmenjek Elena! Nézd, meg fogom ölni David-et.Bármennyire is fáj, hogy ezt kell tennem, de ha csak így tudhatlak titeket biztonságban Klaus elől, akkor megteszem.Kerül amibe kerül!-magyarázta Damon.-Szeretlek, Elena!
Majd rátaposott a gázra, és elhajtott.Gondterhelten beletúrtam a hajamba, és felsóhajtottam.Most már csak annyit tehetek, hogy imádkozom hogy semmi baja ne essen.Gondolhattam volna, hogy a makacssága ellen semmit nem tudok tenni.Úgy döntöttem, felnézek egy kicsit Rebekához.Bekopogtattam a szobájába, majd résnyire nyitottam az ajtót.Az ágyon feküdt, már félálomban.Mosolyogva megráztam a fejem, majd az ágya mellé sétáltam.Jól betakartam, és leültem az ágya szélére.A homlokára egy puszit hintettem, és egy kósza hajtincset tűrtem a füle mögé.
Bekapcsoltam a rádiót, ami elnyomta a kínzó csendet.Csakis Elena körül cikáztak a gondolataim.Nem tudom mi lenne velem nélküle.Ha dühkitörésem lenne Klaus miatt, ő mindig ott van, hogy lenyugtasson.Én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon, hogy őt a feleségemnek tudhatom.A lámpa pirosra váltott, ezért lefékeztem.Kicsit megéheztem, ezért kutakodni kezdtem a kesztyűtartóban, egy zacskó vérkészítmény után.Lassan felszívtam a vörös folyadékot, ami szétáramlott a testemben.Ebben a pillanatban csörögni kezdett a telefonom.Elena neve állt a kijelzőn.Mosolyogva megforgattam a szemem, majd felvettem.
-Stefan?-suttogtam.-Mit csinálsz itt?
-Most már minden rendben lesz! David megmenekült! Nem ölt meg!
Nekem ez a válasz bőven elég volt ahhoz hogy elhiggyem, Claire becsapott.Olyan naiv vagyok.Hisz Damon mindig is megosztotta velem a titkait, és szerintem az ilyen súlyos titokról én már rég tudtam volna.Még a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy sosem lesz titkunk egymás előtt.Egy részt azért, mert azok képesek tönkretenni egy szépen kiépített, felépített kapcsolatot.Ezennel ezt a témát lezártnak tekintettük.Damon összekulcsolta kezét az enyémmel, és így lesétáltunk a többiekhez.Hirtelen csörögni kezdett Damon mobilja, aki félrevonult hogy beszélhessen az illetővel, aki felhívta.Pár perccel később, kissé zavartan tért vissza.
-David volt az!-közölte.
-Mit akart?-faggattam.
-Találkozni akar velem!-válaszolt.-És nem épp van jó kedvében!
-Nem tetszik ez nekem!-húztam a számat.
Damon csak vállat vont.Meg kell akadályoznom, hogy Damon elmenjen arra a bizonyos találkozóra.Hogy miért? Mert rossz előérzetem van ezzel az egésszel kapcsolatban.Bár, ahogy ismerem Damon-t, a makacssága miatt nem lesz könnyű dolgom.Ráadásul, David egészen biztos hogy megakarja majd ölni.Ha baja esik, én abba belepusztulok.Ebéd után Damon felviharzott a szobánkba.Rögtön követni kezdtem őt.Kinyitottam az ajtót, és megláttam, ahogy a fiókban motoszkál.
-Mit keresel?-kérdeztem kíváncsian.
-Hová tehettem!-idegeskedett.-Tisztán emlékszem hogy ide rejtettem szükség esetére!-keresgélt tovább.
-De micsodát?!-váltam idegessé.
-Egy fakarót!-járkált oda vissza.
-Ugye nem fogsz elmenni?
-Dehogy nem!-vágta rá.
-Damon...-kezdtem volna bele a mondadómba.
-Ne is próbálj le beszélni róla Elena!-fogta meg mindkét kezem.
-Nem lesz semmi bajom, ígérem!-nézett mélyen a szemembe.
-Félek hogy bajod esik!-könnyezett be a szemem.
-Nem fog! Mint már ezerszer is elmondtam, te vagy az életem! Még ha kényszerítenél is, akkor sem hagynálak el! Szóval nem kell hogy aggódj miattam!
Majd ezennel ott is hagyott.Gyorsan letöröltem a könnyeimet, majd a férjem után vettem az irányt.Nem hagyhatom hogy elmenjen.Damon levette az akasztóról bőrkabátját, majd köszönés nélkül kilépett az ajtón.Azonnal utána mentem.
-Damon! Mégis hová készülsz?-idegeskedtem.
-Miért kérdezed, ha úgy is tudod?-csapta be a kocsija ajtaját.
-Damon!-kezdtem volna bele a mondandómba.
-Úgy sem akadályozhatod meg hogy elmenjek Elena! Nézd, meg fogom ölni David-et.Bármennyire is fáj, hogy ezt kell tennem, de ha csak így tudhatlak titeket biztonságban Klaus elől, akkor megteszem.Kerül amibe kerül!-magyarázta Damon.-Szeretlek, Elena!
Majd rátaposott a gázra, és elhajtott.Gondterhelten beletúrtam a hajamba, és felsóhajtottam.Most már csak annyit tehetek, hogy imádkozom hogy semmi baja ne essen.Gondolhattam volna, hogy a makacssága ellen semmit nem tudok tenni.Úgy döntöttem, felnézek egy kicsit Rebekához.Bekopogtattam a szobájába, majd résnyire nyitottam az ajtót.Az ágyon feküdt, már félálomban.Mosolyogva megráztam a fejem, majd az ágya mellé sétáltam.Jól betakartam, és leültem az ágya szélére.A homlokára egy puszit hintettem, és egy kósza hajtincset tűrtem a füle mögé.
Damon Salvatore
Bekapcsoltam a rádiót, ami elnyomta a kínzó csendet.Csakis Elena körül cikáztak a gondolataim.Nem tudom mi lenne velem nélküle.Ha dühkitörésem lenne Klaus miatt, ő mindig ott van, hogy lenyugtasson.Én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon, hogy őt a feleségemnek tudhatom.A lámpa pirosra váltott, ezért lefékeztem.Kicsit megéheztem, ezért kutakodni kezdtem a kesztyűtartóban, egy zacskó vérkészítmény után.Lassan felszívtam a vörös folyadékot, ami szétáramlott a testemben.Ebben a pillanatban csörögni kezdett a telefonom.Elena neve állt a kijelzőn.Mosolyogva megforgattam a szemem, majd felvettem.
-Szia kicsim!
-Damon? Jól vagy? Hol vagy?-árasztott el kérdésekkel.
-A kocsiban ülök! És igen, jól vagyok!
-Hála istennek!-mondta megnyugodva.
-Miért hívtál fel?-kérdeztem.
-Meg akartam tudni hogy jól vagy e!-válaszolt.
-Most már tudod! Később hívlak! Szeretlek!
-Én is szeretlek!
Bontottam a vonalat.Amikor a megbeszélt helyre értem, leparkoltam.Körül néztem, és egy kissé eldugott helyen találtam szemben magam.David késik...Addig is sétálgatással töltöttem el az időt.
-Engem keresel?-hallottam meg David hangját.
-Miért kellett ide jönnöm?-tértem a tárgyra.
-Nem beszélhetünk csak úgy mint, barát a baráttal?-húzta gúnyos vigyorra a száját.
-Nekem te már nem vagy a barátom!-mondtam ridegen.
-Oh tényleg? Igazad van! Egy barát, nem tenne ilyet!-rántott elő egy fakarót, amit a szívemhez helyezett.
Elrántottam onnan, majd kitéptem a kezéből a karót.Nem habozva előhúzott egy újabbat.
-Nem adod fel igaz?-lihegtem.
-Meg kell öljelek Damon! Ez volt Klaus parancsa!
-Marhára nem érdekel, hogy Klaus mit parancsolt neked! Ölj meg! Na gyerünk! Mire vársz?
-Nem bírom megtenni!-szorította össze a szemét.
-Tudod miért? Mert valahol még benned lappang a régi David! Csak elő kell hoznod!
Perceken keresztül álltunk egymással szemben.Bárcsak David rájönne arra, hogy ez nem ő.Nem az igazi énjét mutatja,Mikor még David nem volt ilyen gonosz, az egyik legjobb barátom volt.Ő segített
át a vámpírlét kezdetleges nehézségein.De amióta Klaus hatalma alá került, mintha a régi David megszűnt volna létezni.
-Sajnálom Damon!-hunyta le a szemeit.
Ekkor lépett elő pár tag, a Klaus féle gonoszok tanácsa közül.Ők évezredek óta gyűlölnek engem és Stefan-t, mert az apánk folyton keresztbe tett a terveiknek.
A nap további részében a szobámban gubbasztottam, és csak aggodalmaskodtam.Szóltam a többieknek, hogy ne jöjjenek be percenként, mert egyedül szeretnék lenni, a gondolataim társaságában.Szerencsére megértették, egy valaki kivételével.Caroline volt az.Azt mondta hogy túlságosan aggódik értem.Miközben a párnáim tömege terített be, kopogni kezdtek.
-Miért hívtál fel?-kérdeztem.
-Meg akartam tudni hogy jól vagy e!-válaszolt.
-Most már tudod! Később hívlak! Szeretlek!-Én is szeretlek!
Bontottam a vonalat.Amikor a megbeszélt helyre értem, leparkoltam.Körül néztem, és egy kissé eldugott helyen találtam szemben magam.David késik...Addig is sétálgatással töltöttem el az időt.
-Engem keresel?-hallottam meg David hangját.
-Miért kellett ide jönnöm?-tértem a tárgyra.
-Nem beszélhetünk csak úgy mint, barát a baráttal?-húzta gúnyos vigyorra a száját.
-Nekem te már nem vagy a barátom!-mondtam ridegen.
-Oh tényleg? Igazad van! Egy barát, nem tenne ilyet!-rántott elő egy fakarót, amit a szívemhez helyezett.
Elrántottam onnan, majd kitéptem a kezéből a karót.Nem habozva előhúzott egy újabbat.
-Nem adod fel igaz?-lihegtem.
-Meg kell öljelek Damon! Ez volt Klaus parancsa!
-Marhára nem érdekel, hogy Klaus mit parancsolt neked! Ölj meg! Na gyerünk! Mire vársz?
-Nem bírom megtenni!-szorította össze a szemét.-Tudod miért? Mert valahol még benned lappang a régi David! Csak elő kell hoznod!
Perceken keresztül álltunk egymással szemben.Bárcsak David rájönne arra, hogy ez nem ő.Nem az igazi énjét mutatja,Mikor még David nem volt ilyen gonosz, az egyik legjobb barátom volt.Ő segített
át a vámpírlét kezdetleges nehézségein.De amióta Klaus hatalma alá került, mintha a régi David megszűnt volna létezni.
-Sajnálom Damon!-hunyta le a szemeit.
Ekkor lépett elő pár tag, a Klaus féle gonoszok tanácsa közül.Ők évezredek óta gyűlölnek engem és Stefan-t, mert az apánk folyton keresztbe tett a terveiknek.
Elena Gilbert
A nap további részében a szobámban gubbasztottam, és csak aggodalmaskodtam.Szóltam a többieknek, hogy ne jöjjenek be percenként, mert egyedül szeretnék lenni, a gondolataim társaságában.Szerencsére megértették, egy valaki kivételével.Caroline volt az.Azt mondta hogy túlságosan aggódik értem.Miközben a párnáim tömege terített be, kopogni kezdtek.
-Caroline!-motyogtam.
-Ahogy mondod!-nyitott be az említett.-Jöttem boldogítani téged!-ült le az ágyam szélére.
-Az most jól jönne!-mosolyogtam halványan.
-Nyugodtan beszéld ki magadból a gondokat! Hivatásos lelki szemetes vagyok!-vigyorgott, mire én kicsit felkuncogtam.
-Aggódom Damon miatt.Ha baja esik én...-könnyeztem újra.
-Jaj!-ölelt magához Caroline.-Ne aggódj Elena! Damon-t kemény fából faragták.Egy ujjal elintézi David-et!-próbált jobb kedvre deríteni Caroline.
-Nem tudom Car.
-Öblítsd le a bánatod! Mondjuk egy jó kis tea?vagy vodka?-rántott elő a háta mögül egy vodkát üveget, amitől elnevettem magam.
-Hogy te mindenre gondolsz!-nevettem.
-Tudod milyen vagyok!-röhögött.
-Igen tudom!-nevettem.
Nem nagyon akartam falnak menni, ezért csak két pohárkával ittam.Car-nek sikerült lecsalnia a szobából.Egy kis időt eltöltöttem a többiekkel.Stefan gondolom elment valahová, mert sehol nem találtam.Kihasználtam ameddig senki sem figyelt, és kiosontam a hátsó ajtón.Elhatároztam, hogy Damon után megyek.Mivel David-nek van egy saját helye, amit még akkor mutatott meg nekem, amikor még jóban voltunk, ezért oda vettem az irányt.Az út egy órát vett igénybe.Amikor odaértem, megláttam Damon kocsiját, így biztosra vettem hogy itt van.Kiszálltam a kocsiból, és halk léptekkel indultam el.Ebben a pillanatban egy alakot, akitől kicsit megijedtem.Befogta a számat a kezével, és karjaiba zárt.
-Stefan?-suttogtam.-Mit csinálsz itt?
-Jöttem megmenteni Damon-t! Te mit csinálsz itt? Ez túl veszélyes!
-Azt hiszed érdekel?-mondtam, majd figyelni kezdtem a fejleményeket.
-Azt hiszed érdekel?-mondtam, majd figyelni kezdtem a fejleményeket.
Damon sorra ölte meg a gonosz vámpírtanács embereit.Viszont volt egy, akivel igen meggyűlt a baja.A neve Edwárd.A fő vámpír, a tanács között.Edwárd ütni kezdte Damon-t, amitől összeszorult a szívem.Mikor Edwárd már készült megölni Damon-t, Damon egy fa karót döfött a szívébe.
-Ennyi volt!-rohantam a férjemhez.-Damon!-kiabáltam.
-Elena!-zárt a karjaiba-Mondtam hogy ne gyere ide!-simogatta fejem búbját.
-Úgy aggódtam miattad! Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy bajod esik!-dőltem a falnak.
-Most már minden rendben lesz! David megmenekült! Nem ölt meg!
-Hogy mi?
-Ő még mindig a régi! Csak nem képes bevallani magának
-Örülök hogy jól vagy!-folyt le egy újabb könnycsepp az arcomon.-Láttam magam előtt ahogy David végzett volna veled.Én nem bírom már!-kezdtem el keservesen zokogni.
Damon széttárta a karjait, és megölelt, ami megnyugvást adott.
-Itt vagyok!-nyugtatott.-Shh!
