13.Fejezet

Az erősen beverődő napfény hatására képtelen voltam kinyitni a szemem.Beletúrtam a hajamba, amitől kicsit úgy néztem ki mint egy őrült zeneszerző.Rákukkantottam az éjjeliszekrényemen pihenő órára, ami 7:01-t mutatott.Ilyen sem volt még hogy Elena Gilbert ilyen korán felkeljen.Megpróbáltam visszaaludni, de nem nagyon sikerült.Bizonyára minden álmosság kiment a szememből.Damon halk szuszogása mosolyt csalt az arcomra.Szempillái néha néha kicsit megrebegtek.Nem volt szívem felkelteni a téli álmából, ezért inkább hagytam tovább aludni.Halkan lesétáltam a lépcsőn, majd a konyhát vettem úti célul.Elővettem a számomra legkedvesebb bögrét, amibe egy kanál kakaóport szórtam.A hűtőhöz sétáltam tej után keresve.Már vagy 5 perce be voltam "bújva" a hűtőszekrénybe, de még mindig nem találtam meg azt az átkozott tejet.Úgy döntöttem nem pazarlom rá az időmet, inkább más reggeli után néztem.Tojásrántottára esett a választásom.Feltörtem a tojásokat, majd a serpenyőn megsütöttem őket.Igazi kis konyhatündér vagyok igaz? Nélkülem a srácok már éhen haltak volna.Na jó nem... van mikor olyan lusta vagyok, hogy főzni sincs kedvem.Ilyenkor kihasználom Damon főzőképességét.Hülye lennék nem kihasználni.Az elkészült tojásokat egy tányérra helyeztem, majd letelepedtem vele a kanapéra.Hirtelen Stefan mellém ugrott, és egy amolyan "Mivel te vagy a legjobb sógornő a világon, megdobhatnál egy tükörtojással" tekintettel nézett rám.Mosolyogva megráztam a fejem, majd eleget tettem a kérésének.Ma különösen adakozó hangulatomban vagyok.Megesik az ilyen.A reggelim elvégeztével a piszkos tányért a helyére, azaz a mosogatóba helyeztem.Elővettem egy poharat, majd teletöltöttem narancslével.Belekortyoltam, majd a narancs finom íze ellepte a torkomat.Visszacsücsültem az ülőalkalmatosságra Stefan mellé.Előkotortam a távirányított a kanapé mögül, és ha engem kérdeztek, a fiúk jóvoltából került oda.És unottan váltogatni kezdtem a csatornák között, hátha lesz valami érdekes csatorna számomra, ami megjegyzem elég kevésszer fordul elő.Ekkor baktatott le a lépcsőn Rebeka.Mosolyogva puszit nyomtam homlokára, és találtam a reggeliét.Ő addig is beült Stefan ölébe, és puszit nyomott nagybátyja arcára, aki rögtön viszonozta a puszit.Örülök hogy ilyen jól kijönnek egymással.Beparancsoltam Rebekát a konyhába, aki rögtön eleget tett a kérésemnek.Egy nagy lendülettel a székre vetődött.Az orra alá toltam a tányérján lévő tojásokat, ő pedig nem habozva

hozzálátott.Azt a döntést hoztam meg, hogy megnézem az én téli álmot alvó medvémet, hogy sikerült e már felébrednie.Lenyomtam a szobánk kilincsét, és pont ugyan olyan pózban feküdt, mikor ott hagytam.Kicsit gonoszkodni akartam vele, ezért felébresztettem,És az tény, hogy őt soha az életbe nem keltheti fel senki, mert az gazdagodhat egy újabb ellenséggel.Na igen, a nagy Damon Salvatore...Kicsit sem nagy a szája... áhh... Befeküdtem a helyemre, és kicsit megráncigáltam az orrát, amitől résnyire nyitotta a szemét, majd mind a kettőt kinyitotta.Kicsit felkuncogtam, az összeborzolt haja láttán.Halványan elmosolyodott, majd a fejére nyomta a párnáját.Teljes erőmből húztam le róla, de ő sokkalta több erővel bírt mint én, ezért nem sikerült elérnem a célomat. Brühühü...Addig addig noszogattam, amíg le nem lettem dobva egy párnával.Oh komolyan? Ez az a pillanat, amikor Elena Gilbert sikeresen beindul.Egy hirtelen mozdulattal ráugrottam, amin ő csak nevetett.Nagy nehezen leküzdött magáról, de én visszavetődtem.Nem adtam fel könnyen.
-Te komolyan nem adod fel?-nevetett Damon.
-Te is tudod milyen kitartó vagyok!-kacsintottam.
-Hát persze hogy tudom!-húzta perverz mosolyra a száját.
Mosolyogva megforgattam a szemem, és rávettem hogy felöltözzön végre.Ennyit legalább sikerült elérnem.Amíg ő a ruháival ügyködött, addig felöltöztettem Rebekát.6 éves, de igazi kis díva.Maga válogatja ki ruháit, és minden áldott napra kiválaszt egyet, és csak azt lehet felvennie.Kifésültem a hosszú mogyoró barna haját, amit copfba is fogtam.Egy puszival megköszönte, majd behuppant a babzsákfotelébe.Bekapcsoltam neki a kedvenc meséjét, amit oly nagy csodálattal vizslatott végig.Olyan tüneményes kislány.Le sem vette szemét a képernyőről, ami mosolygásra késztetett.Megágyaztam az ágyát, majd megnéztem Damon hogy halad.A szobánk üresen állt amikor odaértem, ezért úgy feltételeztem, hogy már a konyhában lopja a napot.Úgy is volt.Egy puszit nyomtam az arcára, ami nála egy nagy mosolyt eredményezett.Leültem Caroline mellé, aki épp a kakaóját kortyolgatta.Rámeresztettem a hatalmas boci szemeimet, arra várva, hogy lesz olyan édes és kedves, hogy megkínál engem.
-Hát persze hogy nem kapsz belőle!-mosolygott rám ártatlanul.-Egyébként is, miért nem csinálsz magadnak?-tett fel egy teljesen jogos kérdést.
-Nem találtam tejet!-mondtam szomorúan.
-Drága vakcsori barátnőm, ott volt oldalt!-vigyorgott.
-Én nem láttam!-lepődtem meg.
-Legközelebb arra használd azokat a gyönyörű szép szemeidet amire kell!-nevetett.
-Ne már, még elpirulok!-nevettem, ami nagyobb nevetést váltott ki belőle.
-Le sem tagadhatnátok hogy a legjobb barátnők vagytok!-röhögött Alaric.
-Tudjuk!-nevettünk.
Caroline és én olyan sok mindenben hasonlítunk, hogy párszor meg sem lepődünk dolgokon egymással kapcsolatban.Szinte már testvérként tekintünk egymásra, mert olyan sok mindenben segítsük egymást.Bár, szerintem az hogy egy házban is laktunk, közrejátszhatott abban, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz.Nagy nehezen beláttam, hogy Caroline által soha nem fogok az én szeretett kakaómhoz jutni, ezért inkább vettem a fáradtságot, és elkészítettem magamnak.Jól megszórtam tejszínhabbal, mivel tudtam hogy Caroline-nak az a gyengéje.Az én drága ártatlan
mosolyommal leültem mellé, és vártam a reakciót.Nagy szemekkel méregette a gondosan kidíszített italomat.Bevallom, élveztem hogy ennyire az agyára mehetek.Sőt! Nagyon is!
-Drága legjobb barátnőm!-rebegtette rám a szempilláit.
-Már rosszul kezdődik!-kacagtam.-Hozz magadnak!-vágtam rá.
-Gonosz vagy!-"durcázott" be.
-A legjobbtól tanultam!-vigyorogtam rá.
Damon idesétált hozzám, majd belenyúlt a tejszínhabba, amitől csúnyán néztem rá.Belekortyoltam az italomba, majd egy cuppanós puszit adtam a férjem arcára.Ennek egy hatalmas barna folt lett az eredménye.Büszkén néztem a művemet.Miután szerencsésen kivégeztem a bögrémet, a többi koszos dolog közé tettem.Beültem Damon ölébe, aki látszólag nagyon élvezte a helyzetet.Ők persze mi mást sem csináltak, mint egész végig a focimeccset nézték.Már egy idő után eléggé unalmassá vállt az egész, így inkább a saját szobámban kerestem elfoglaltságot.Kihasználtam a némi csend és nyugalmamat, és elkezdtem olvasni a jelenleg legjobban tetsző könyvemet.Legalább mondhatom hogy értelmes dolgot csinálok.Nem mintha eddig nem tettem volna értelmes dolgokat az életben.Nem sokáig élvezhettem az egyedül létet, mert a következő pillanatban Damon nyitott be a szobába.
-Szia!-vigyorogtam.
-Te meg mi jót csinálsz?-ült le mellém.
-Próbálok megszabadulni egy kicsit tőletek!-kacagtam
-Az most nehézkes lesz!-bújt közelebb hozzám.
-Miért is?-faggattam.
-Mert egy könnyen nem szabadulsz tőlem szívi!-húzogatta fel és le a szemöldökét.
-És ki mondta hogy megakarok?-közelítettem felé.
Már csak pár centi választott el minket egymástól, amikor Matt nyitott be amolyan, "Vészhelyzet van" nézéssel.Gyorsan szétrebbentünk, majd lefáradtunk.Mindenki elég rémült arckifejezéssel bámult minket, szóval ebből azt sikerült leszűrnőm, hogy tényleg komoly lehet a baj.Körülbelül 10 perce néztünk szótlanul mindenkire, de még semmi nem derült ki... Gondolom Klaus keze lehet a dologban.Hát ki másé?
-Eláruljátok végre hogy mi van, vagy harapófogóval kell kiszednem belőletek!-türelmetlenkedtem.
-Klaus!-nyögte ki.

-Mi van vele?-faggatóztam továbbra is.
-Elrabolta Rebekát!-fejezte be Phoebe.
-Hogy micsoda?!-váltam rémülté, majd felszaladtam a lányom szobájába, ami üresen állt.
Eluralkodtak rajtam az anyai ösztönök, és csak az járt a fejemben, hogy mielőbb visszakaphassam a lányomat, és örökre véget vethessek Klaus ördögi ármányainak.Az arcomon végig folyt az első könnycsepp, majd pár másodperc múlva abból több lett.Damon szó nélkül szorosan magához ölelt, ezzel sok erőt sugallva.Belepuszilt a hajamba, és csak ennyit mondott."Megtaláljuk! Ígérem!"Ez nem sokat segített, de egy kicsit növelte az önbizalmamat.Azonnal megragadtam a mobilomat, és tárcsázni kezdtem Klaus számát.Tudnom kell hogy biztonságban van e lányom, és hogy nem bántják e őt.A kezeim szó szerint remegtek minden egyes szám benyomása közben.Pár csörgés után fel is vette, és egy ördögi kacaj hagyta el a száját.
-Hol van a lányom?!-tértem rögtön a tárgyra idegesen.
-Jó helyen!-válaszolt röviden.
-Ne szórakozz velem Klaus!-sziszegtem.-Ha bármi baja esik miattad Rebekának, nem éred a reggelt!
-Te csak ne fenyegetőzz! Nem vagy olyan helyzetben! Aki fenyegetőzhet itt, az egyedül én vagyok! Valóban visszaakarod kapni a lányodat?
-Miféle kérdés ez? Hát persze!-mondtam.
-Akkor gyere az otthonomba! Közel van ahhoz a sikátorhoz, ahol megölted a lányomat!-vált mérgessé.
-Áh hogy innen fúj a szél!-sóhajtottam.
-Itt találkozunk!-bontotta a vonalat.
Beszámoltam a többieknek is a hallottakról, majd kocsiba szálltunk, és elhajtottunk.Damon egész úton ideges volt, rólam nem is beszélve.Szerintem senki nem tudott volna minket lenyugtatni.Egyszerűen túlságosan is féltünk hogy a lányunknak baja esik.El sem merem képzelni hogy mit művelhetnek ott vele.Verbénás vizet itathatnak vele, hogy egyezzen bele abba, hogy Klaus hibridjévé válik.A verbéna a lehető legrosszabb dolog a vámpírok számára.Az égető hatás amit nyújt, semmihez sem hasonlítható.Damon el sem engedte a kezemet, de nem is akartam hogy elengedje.Biztonságban éreztem magam miatta.Amikor megérkeztünk, becsaptam magam után az ajtót, és mérgesen Klaus házának ajtajához siettem.
-Nyugodj meg Elena!-próbált nyugtatni Bonnie.
-Majd lenyugszom hogyha ez a féreg már nem lesz az élők között!-vágtam rá.
A pulzusom az egekbe szökött, a szívem pedig hevesebben vert mint bármikor, mikor meghallottam  a lányom kiáltását.Szaporábbra vettem a lépteim, és zokszó nélkül berontottam a hatalmas ajtón.A hangok az emeletről származtak. ezért sietősen felmentem.Minden ajtón berontottam, de az összes üresen állt.A folyosó legvégén egy vasajtó állt, elég ijesztő külsővel.A kilincsre helyeztem a kezem, majd lenyomtam.Vascellák mindenhol, és dermesztő hideg.Nagyon rossz előérzetem támadt a hely láttán.Cellánként egy-egy hibrid tartózkodott a cellákban.A szememmel a lányomat kezdtem el keresni, de sehol nem találtam.Damon látszólag majd felrobbant a dühtől.Ez volt az a pillanat, ahol életcélé vállt az, hogy Klaus minden bűnéért bőségesen megfizessen.
-Őt keresitek?-hallottam meg Claire hangját.
Rögtön megfordultam, és a lányom meggyötört, fáradt arcával találtam szembe magam.Menten magamhoz akartam szorítani, de két őr rögtön el is vitte.Szúrósan Rebekára néztem, akinek egy gúnyos vigyor terült el az arcán.Kedvem lett volna letörölni a képéről azt az undorító vigyort, de tudtam hogy erősebb nálam, hisz Klaus sok vámpírvért itathatott vele.Már pedig attól a vámpírok nagyon megerősödnek.Pláne, hogyha Klaus véréből kapnak.Neki köszönhetően halhatatlan maradsz örökkön örökké.Még a gyógymód sem segít. Klaus minden vámpírtól erősebb, és ezt tudja is magáról.Ezért ilyen amilyen.
-A te kezed is benne volt igaz?-idegeskedtem.
-Ch, Elena.Ennyire nem lehetsz hülye... még szép hogy benne volt!-kacagott a képembe.-Ha ennyire visszaakarjátok kapni Rebekát, hogy még Klaus házába is volt merszetek belépni, akkor gyertek
utánam.De csak te, és Damon! Klaus csak titeket óhajt fogadni!-jelentette Rebeka.
Damon-re néztem, aki bólintott egyet.A többiek a folyosón várakoztak ránk, míg mi követni kezdtük Claire-t.A torkomban dobogott a szívem.Megfogtam Damon kezét, aki halványan rám mosolygott.Csak az járt a fejemben, hogy minél hamarabb a karjaimban akarom tartani Rebekát.Belepuszilni a hajába, és nyugtatgatni a nagy zokogása közepette.Ahogy a szememmel végig néztem a folyosón lévő dolgokat, rájöttem hogy Klaus ennél nem is lehetne visszataszítóbb, és önimádóbb.A festmények amik a falon pihennek, őt ábrázolják.Összességében minden zord és sötét.Amint a kijelölt helyhez értünk, Rebeka kinyitotta az ajtót.Egyből Klaus-t láttam meg, aki ördögi vigyorral méregetett minket.Legfőképp engem.

-Te undorító szemétláda!-ugrott neki Damon.
A nyakánál fogva a falhoz szorította, de Klaus sokkal erősebb volt tőle, ezért erősen ellökte magától, Damon pedig a földre zuhant.Rögtön a segítségére siettem.Hála istennek semmi komolyabb baja nem eset.Klaus szeme villámokat szórtak felém, de ez fordítva is igaz volt.Aki a családomat bántja, az engem is bánt.És aki engem bánt, nem fogja megélni a reggelt.
-Damon, Damon! Egyszer a hirtelen haragod fog a sírba vinni!-rázta jobbra-balra a fejét Klaus.-Nem hallottál még tiszteletről?
-Te soha sem fogod kivívni magadnak senki tiszteletét! Ezért kellenek neked a hibridjeit igaz? Hogy valakik istenítsenek, és tiszteljenek! De abba még soha nem gondoltál bele, hogy téged mindenki csak megvet és gyűlöl?-vágtam hozzá a szavakat.
-A szavaid egyáltalán nem hatnak meg Elena! Ha így folytatod, a lányodat előbb teszem hibriddé mint gondoltam.De várj, van jobb ötletem is.Talán megölöm! Végül is, az ős ellenségeim sarja.Mit veszíthetek? Ezzel nagyobb fájdalmat okozok nem igaz?-játszadozott az idegeimmel Klaus.
-Most fejezd be Klaus!-sziszegte Damon.
-Különben?-feszegette tovább a határokat.
-Különben nem állok jót magamért!-mondta Damon.
-Áhh tényleg? Felteszem, szeretnél köszönteni valakit! David!-szólt az ajtó felé.
Az ajtón belépett Klaus egyik bűntársa David.Damon elmondása szerint David valaha jó ember volt.Sőt, amikor vámpírrá vállt, életcéljává tette hogy segít a rászoruló embereken.Szállást adott a hajléktalanoknak.Megtanította az írni olvasni nem tudókat mindenre.Velük szemben mindig fékezni tudta a vérszomját.Nála tisztességesebb, és kedvesebb ember találni sem lehetett a városban.Folyton ú hozzá fordultak segítségért, ő pedig előszeretettel segített amiben csak tudott.Aztán Klaus egyre több hülyeségébe rángatta bele.Ő próbált ellenkezni, de nem tudott.Klaus erejének hatása alá került.Leült a székre, majd bólintott egyet.
-Damon! Elena!-mosolygott.

-El sem hiszem David! Hogy süllyedhettél ennyire mélyre? Hol van a régi David?-akadtam ki.
-A régi David nincs többé!-mondta.-A régi David-et mindenki kihasználta.De most, enyém minden hatalom!
-Nem David! Nem a tiéd! Addig nincs hatalmad, ameddig nem vagy olyan mint régen! Emlékezz! Nem volt jó érzés, amikor segítettél másokon? Nem dagadt a mellkason a büszkeségtől, hogy segítettél egy ártatlan emberen?-magyaráztam.
-Mint mondtam, nem vagyok olyan mint régen.És tudjátok mit? Nem is akarok olyan lenni!-jelentette ki.
-Ez sajnálatos David!-sóhajtott Damon.
-Van itt még valaki, aki köszönteni szeretne titeket! Lefogadom hogy már nagyon jól ismeritek!-titokzatoskodott Klaus.
-Had találjam ki! Katherine igaz?-motyogtam.
-Hát ki más?-rontott be az ajtón az emlegetett, egy üveg boros üveggel a kezében.-Gondoltam, nem jövők üres kézzel!-majd megnyalta az ujján lévő bor cseppet.
-Gondoltam hogy ehhez neked is közöd lesz te ribanc!-kiabáltam.
-Vegyél vissza Elena! Nem én fogtam el a lányodat két alkalommal is!-mondta.
-Most megtudnálak ölni tudod?!-szorult ökölbe a kezem.
-Akkor miért nem teszed?-tett fel egy jogos kérdést.
-Talán mert hiszem, hogy benned is van akár egy csöppnyi emberség is!-mondtam.
-Jaj hogy te mindenből csak drámát csinálsz... Fogd már fel végre! Én Katherine Pierce vagyok! Aki bárkit megöl, bármikor!!-olvasott be.
-Tudtommal elhoztátok az egész csapatot nem igaz? Engedjék be őket is!-utasította az őrt Klaus.-Sorjában megfogom őket ölni, itt helyben! Kezdhetném, mondjuk Caroline-al!-vigyorgott Klaus.
Eddig bírtam.Elöntött a düh, és már nem voltak korlátaim.A következő pillanatban Klaus arcán a tenyerem pirosló nyoma látszott.Egy életre meggyűlöltem Klaus-t.A sor végén Claire kullogott, egy idegen férfival az oldalán.
-Ez meg ki?-utaltam az ismeretlen alakra.
-Ő a barátom Justin! Figyelmeztetnélek, Klaus képezte ki! Szóval eszetekbe se jusson megölni, mert egy suhintással széttép bármelyikőtöket!-magyarázta Claire, Justin pedig csak bólogatott.
-Ő az új áldozatod Claire? Ne éld bele magad túlságosan Justin! 1 hét és rád un!-mondta Matt.
-Matty, Matty, Matty! Csak nem féltékeny vagy? Bár nem is csodálom, hisz engem ki nem akarna?-majd hátra söpörte a haját.

-Öhm had találgassak! Senki! És tudod miért? Mert te egy önző, egoista, ribanc vagy, aki bárkivel összefekszik, bárhol!-mondta Phoebe.-Javíts ki ha tévedek!-majd egy gúnyos mosolyt párosított mondatához.
-Számos jelzővel tudnálak illetni titeket.De ez a kedvencem:Jelentéktelenek!!
-Ezt a szót saját magadról sikerült mintázni ugye?-flegmázott Bonnie.
-Vigyázz kivel beszélsz!-kelt a védelmére Justin.
-Tudod Justin, elég naiv lehetsz, ha sikerült bedőlnöd Claire csapdájának.Ne lepődj meg hogyha 1 hét múlva már az utcán végzed, és egy másik pasival látod!-mondta Caroline.
Köztudott, hogy Claire nem arról híres, hogy megállapodik egy pasinál.Minden héten egy új.Boldogan rámászik egy olyan férfira is, aki már házas, vagy boldog párkapcsolatban él.Egyszóval, egy szajha.És ezt tudja is magáról.És nagyon büszke rá.Egyszer Damon-re is ráakart mászni, de Damon tudatta vele, hogy én vagyok neki, és hogy én többet érek bármelyik lánynál.Később Stefan-ra is szemet vetett, de neki sem jött be a rámenős viselkedése.Rájött, hogy semmi esélye sincs a Salvatore fiúknál.Justin megjegyzést tett arra, hogy én Claire lába nyomába sem érek, és egy utolsó ribanc vagyok.Damon-nél betelt a pohár.Az agyarai kinőttek, a szeme elsötétült.Ekkor letépte Justin fejét.Damon utoljára megnyalta a száját, és egy vigyorra húzta a száját.
-Mindenesetre isteni volt!-vigyorgott.
Claire ölni tudott volna a méregtől.Az őrök kivitték a holttestet.Claire csak ennyit tudott mondani:Szörnyeteg vagy! Ez Damon-t egyáltalán nem hatotta meg.Sőt! Claire szemében könnyek gyűltek.Soha nem láttam még sírni.Valóban szerette volna? Bár, ő is annyi fájdalmat okozott már nekünk, hogy ennyit ő is megérdemel.Tudom tudom, kicsit gonosz vagyok.Ez van.
-Hogy tehetted ezt?!-háborodott fel Claire.
-Nem tetszett a személyisége!-rántott vállat Damon.
Claire egy nagy hisztérika rohamot kapva kiviharzott az ajtón.Klaus nem akarta átadni a lányunkat, de az őröknek már elegük volt Klaus zsarnokoskodó viselkedéséből, ezért odavezettek Rebeka cellájához, majd kiengedték.Rebeka rögtön a karjaimba vetette magát, én pedig úgy szorítottam mint még soha.Az arcomon végig folytak az első könnycseppek, és belepusziltam bársonyos hajába.Damon is ugyan így tett.Rebekának sikerült a kocsiban bealudnia a sok fáradtságtól.Amikor hazaértünk, lefektettük aludni.Mindketten egy-egy puszit adtunk a homlokára.Kiültünk ez erkélyre, hogy egy kicsit kiszellőztessük a fejünket.
-Túl csöndes vagy!-állapította meg Damon.
-A mai nap sok minden történt, szóval egy szót sem tudok kinyögni!-mondtam.
-Biztos jól vagy?-fogta tenyerébe az arcom.
-Hát persze!-mosolyogtam halványan.
-Egy őszinte mosolyt szeretnék látni!-mosolygott.
Bevillantottam egy colgate vigyort, majd az ajtófélfának támaszkodtam.
-Hé! Ez soha többé nem fog megtörténni rendben? Ígérem!-közelített az ajkaim felé.
Majd egy csókban forrtunk össze.Izzott körülöttünk a levegő.Vadul téptük egymás ajkait.A nyaka köré fontam mindkét karom, és a tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz.Keze a derekamról a fenekemre tévedt, majd megmarkolta azt.Ennek hatására belemosolyogtam a csókunkba.Homlokát az enyémnek döntötte, majd megpuszilta a homlokom.Megöleltem.Lehelete súrolta vállam megremegett.Tisztán hallottam, ahogy a szíve hevesen ver.Elmosolyodtam.Mindig itt van, amikor szükségem van rá.
-Köszönöm!-mosolyogtam.
-Micsodát?-érdeklődött.
-Hogy itt vagy nekem! És minden döntésemben te támogatsz először!
-Ez csak természetes!-mosolygott.
Mivel már kezdett kissé hideggé válni az idő, ezért bementem a szobámba.Előkotortam a fényképalbumokat, és unalmamban nézegetni kezdtem őket.Emlékek egy kis könyvbe sűrítve.Egyből megakadt a szemem egy képen, ami különösen közel áll a szívemhez.Ez a kép a kedvencem Bonnie-ról és Caroline-ról.A 18. születésnapomon készült.Aznap alaposan berúgtunk, bár ez természetes szerintem.Meg kell ünnepelni azt, hogy hivatalosan is felnőtt lettél.Damon és én akkor már egypárt alkottunk.Emlékszem hogy az egész bulit Caroline és Damon szervezte, mind ezt titokban.Meghívták az összes barátomat.Az osztálytársaimtól kezdve az egyetemi évek alatti barátaimig.Nagyon örülök, hogy ők itt vannak nekem.Ha padlón vagyok, ők mindig felkaparnak onnan.Persze mindhármunknak voltak nehéz, és kevésbé nehéz korszakai, de mindig kitartottunk egymás mellett.Legfőképp Caroline volt az, akinek nehéz volt a korszakait megélnie.Gyorsan esett

szerelembe, és olyan gyorsan csalódott is.De szerencsére Matt most a lehető legboldogabbá teszi őt.És csak ez számít.Bonnie és Jeremy pedig nagyon jól kiegészítik egymást, ami szintén nagy öröm.Jeremy pont Bonnie-hoz való.Sajnos Bonnie-nak nem volt sok szerencséje a pasik terén.Folyton elutasították, vagy kihasználták.Ő egy olyan fajta lány volt, aki mindig mindent elhallgatott, és inkább a könyvek mögé bújt, mit sem hogy barátkozzon valakivel.Csak mi voltunk neki.Próbáltuk kirángatni a maga kis világából.Vásárolni régen nagyon nem szeretett, de mi megszerettettük vele.Sok házibuliba vittük el, hogy egy kicsit kikapcsolódjon.Szerettük volna, hogy mindenki megismerje a valódi Bonnie-t.Aztán, később kicsit fordult a kocka.Bonnie úgy érezte, hogy mi megakarjuk őt változtatni, ami teljességgel nem volt igaz.Mi szerettük őt úgy ahogy volt, csak nem akartuk, hogy nap mint nap ugyan azt csinálja.Továbblapozgattam a képek között, és egyre több emlék tört fel bennem.A diploma osztóm, az első meztelen fényképek Rebekáról.Egy képen viszont megakadt a szemem.Damon és én voltunk rajta.A 2. évfordulónkat ünnepeltük, és Alaric lefényképezett minket.Mi kicsit sem voltunk átlagos pár.De ezt mi élveztük.Nagyon is.A kapcsolatunk idején gyakran összevesztünk, de ilyen apró kis dolgokon.És mindig Damon volt az, aki bocsánatot kért, ezzel bizonyítva, hogy mit is jelentek számára.Már az első találkozásunk alkalmával sikerült rájönnünk, hogy mennyi közös van bennünk.Caroline elmondása szerint, nagyon működött köztünk a kémia, és már a vak is látta, hogy nekünk együtt kell

lennünk.A srácok nem is egyszer próbáltak minket összehozni, amit őszintén mondva élveztem is.Romantikus vacsoráktól kezdve minden volt.Ahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz, rá kellet jönnöm hogy kezdek alaposan belé szeretni.Pedig egyáltalán nem akartam.Hogy miért? Mert semmi kedvem nem volt újra csalódni valakiben.Szerencsére Damon-ben minden meg van, amire csak vágyom.A tevékenységemet Damon szakította félbe.Fürdésre utasított, amit én meg is tettem.Mikor végeztem, hozzábújtam.Megcsapott tusfürdőjének mámorító illata, ezért közelebb bújtam hozzá.
-Mondtam már hogy mennyire imádom ezt a tusfürdőt?-motyogtam mellkasába,
-Nem rémlik!-mosolygott.
-Claire szerintem szerette Justin-t! Ő soha nem sír senki miatt sem.
-Lehet, de ezt a kis szenvedést azért megérdemelte.-mondta Damon.
-Én azért sajnálom!

-Nem érdemli meg, hogy sajnáljuk őt!
-Nem tudom.Egyszerűen nem tudom gyűlölni őt úgy, ahogy kellene.
-Inkább aludjunk rendben? Túlságosan is sok minden történt ma.
-Rendben!-fogtam meg a kezét.
-Nagyon szeretlek!-hajtotta fejét az enyémre.
-Én is téged! Mindennél jobban!-mosolyogtam.
Pár perc múlva sikerült álomra hajtanom a fejemet.