31.Fejezet

Az éjjel szemhunyásnyit sem tudtam aludni, melynek oka, az én egyetlen más fél éves kislányom volt.Ahányszor csak adandó alkalmat kapott, bömbölni kezdett.Damon-t lehetetlenség lett volna felkelteni, úgy hogy rám hárult e hősies feladat.Be is lázasodott, emiatt pedig kénytelen voltam megfürdetni egy jég hideg vízben.Bizonyára jön a foga.De álmatlanságomnak nem csak ez volt az okozója.Nyugtalan voltam.Némi félelemmel sűrítve.Aggasztott, hogy Jeremy hibrid.Az is benne van a pakliban, hogy nem tudjuk megtörni az átkot.Még Ruth segítségével sem.Már ha elvállalja... nem sok mindenben értettünk egyet, így elég sokat vitáztunk.A gimis éveimben találkoztunk először.Cserediák volt nálunk.A diákok tartottak tőle, mert elég rémisztő külsőt mutatott.Magyarán mondva, emos csajszi volt.Még a narkósok csapatába is bekerült.Ha belépett a folyósora, a légkör megfagyott.Vállig érő fekete haját folyton kontyba fogta.Szinte mindig fekete pólót viselt, melyen egy fehér halálfej kapott helyet.Sima fekete farmer helyett, szaggatott farmert viselt, egy némileg elhasznált tornacipővel.És az ajkain lévő ében fekete rúzs csak rontott a róla alkotott összképen.Én valahogy mindezek ellenére kedveltem.Mondhatni, én voltam az egyetlen normális barátja.A titkot, miszerint természet feletti lény, csak velem volt hajlandó megosztani.És a lelkemre kötötte hogy soha, semmien körülmények között, nem csacsogjam el senkinek.Nem is állt szándékomban.Egy páran úgy gondolták, hogy nem normális dolog ilyen csajokkal barátkozni.Erre csak azt válaszoltam: "Attól hogy így néz ki, még lehet jó fej!" Számtalan pletyka keringett róla a levegőben. Vagdossa magát, ezzel meg azzal a narkós csávóval látták a női mosdóban, lopott egy boltból..." Ez mind alaptalan pletykával volt egyenlő.De ahogy múlt az idő, mi is változtunk.Egyre távolabb kerültünk egymástól.És ha láttuk is egymást, ami hozzá teszem elég ritka esett volt, csak egy egyszerű "Szia"-t tudtunk elmotyogni.Az összes testrészem elzsibbadt, plusz még unalmasnak láttam az egy helyben fekvést.Így felkeltem.Jelenleg egy felfrissítő zuhanyra vágytam, ezért beálltam a zuhanyrózsa alá.A testemet gondosan átkenegettem egy teavaj, és vanília keverék illatú tusfürdővel,

amely nem csak jó illatot ad a bőrömnek, de még puhítja is.Végül magam köré tekertem egy törölközőt, és bekentem az arcomat a szokásos reggeli krémemmel.Tevékenységemet Damon ölelő karjai szakították félbe.

-Állandóan megszöksz mellőlem.Miért?-motyogta vállamba.

-A válasz rendkívül egyszerű.Mert te is azt csinálod!-mondtam a karikáim eltüntetése közben.

-Jogos!-puszilt a vállamba.-Mikor fogsz beszélni Ruth-al?

-Máris!-fordultam meg karjaiban, és egy apró puszit hintettem ajkaira.

-Csak ennyit kapok?-szólt utánam.

-Igen!-válaszoltam nevetve.

Az éjjeliszekrényemen pihenő mobilomra akadt tekintetem.Egyáltalán még ugyan az a száma? És hajlandó lesz felvenni? Kis hezitálás után rányomtam a névjegyzék rubrikára.A neve mélyen lent szerepelt.A nevét meglátván némi félelem uralkodott el rajtam.Remegő ujjal megnyomtam a nevét, és hívni kezdtem a számot.
-Halló?-hallottam e régen hallott hangot.
-Szia, Ruth!-törtem meg a csendet.
-Elena?-ismerte fel a hangomat.
-Meglep, hogy felismered még a hangom!-sütöttem le a szemem.
-Valóban régen beszéltünk.Amióta vége szakadt a...
-A gimis éveknek!-fejeztem be a mondatot.
-Minek köszönhetem hogy felhívtál?-tért a tárgyra.
-Akadt egy kis hibrid problémám.És hálásan megköszönném, hogyha segítenél megoldani.Emlékszel még Bonnie-ra? Tudod, Bonnie Benett-re.Nos tegnap kiderült, hogy az ő barátja Jeremy hibrid.És megszeretnénk törni az átkot.És ugye neked már ebben van gyakorlatod.Akkor, segítesz?
-Nem is tudom Elena... az már nagyon régen volt!-hezitált.
-Kérlek Ruth! Te vagy az egyetlen reményünk.Ha nem törjük meg az átkot, Jeremy késztetést fog érezni arra, hogy segítsen Klaus-nak.-kérleltem.
-Az sem biztos hogy megtudom törni.Sokat gyengült az erőm azóta.
-Egy próbát meg ér!-győzködtem.
-Ahj...-sóhajtott.-Ha most odamegyek az neked jó?
-Tökéletes! Köszönöm Ruth.-hálálkodtam, majd bontottam a vonalat.
Olyan jó volt hallani a hangját.De az még jobb, hogy van reményünk.És ahogy a mondás tartja, a remény hal meg utoljára.
-Na?-sétált be Damon.
-Hajlandó segíteni nekünk!-tudattam.
-Máris előrébb vagyunk!-állapította meg Damon.
Így volt.A hasam hangos korgásba kezdett, ezzel jelezvén, hogy szükség lenne egy kis kajapótlásra.A konyhából pedig isteni illatok érkeztek fel az emeletre, tehát úgy véltem, ideje lenne reggelizni.Lecsoszogtam a konyhába, és három darab palacsintát vettem el a tányérról.Nem számított, hogy nem volt megtöltve.Csak enni akartam belőlük.Békésen elfogyasztottam a kívánt reggelimet, és teli hassal indultam a napnak.Csöngetni kezdtek.Ez aztán gyors volt.Az ajtóhoz sétáltam, hogy beengedhessem a régen látott barátnőmet.Egy egészen más alak tekintett vissza rám, mint akire emlékeztem.Nagyon sokat változott az eltelt idő alatt.Sokkal, hogy is mondjam, normálisabban nézett ki.Már ha lehet így mondani.Az arcára egy halvány mosoly ült ki, amit én is viszonoztam.
-Gyere be nyugodtan!-álltam félre az útból.
-Köszönöm!-bólintott, majd átlépte a küszöböt.
Egyenként bemutattam mindenkit, Matt-en, Bonnie-n, és Caroline-on kívül, hisz őket már ismerte.
-Tisztázzuk! Közel sem vagyok olyan erős mint akkor voltam.Tehát lehetséges, hogy a segítségemmel csak félútig juttok.Akkor Jeremy képtelen lesz felvenni magával a harcot.A saját erejével kell megtörnie az átkot! De, van egy kis bökkenő.-világosított fel minket Ruth.
-Miféle bökkenő?-kérdezte Bonnie.
-Ha túl sok erőt fektet bele, abba belehalhat.Ahhoz viszont hogy megtörd az átkodat, hatalmas mennyiségű erőfeszítés kell.-árulta el Ruth.
-És ha az átok megtörik, mi fog történni?-faggatózott Ric.
-Nem lesz köteles Klaus parancsát teljesíteni.De, ennek is van hátulütője.Fejébe szállhat az önállósága, és olyan dolgokat vihet majd véghez, amire a közel jövőben nem igen lesz büszke!-válaszolt Ruth.
-Minden oldalról kockázatos.-mondta Car.
-Tőlem most is elkezdhetjük.Tudnotok kell, hogy ez nem pár órás munka.Napokba telik, míg megtörni készül a hibridek átka.-mondta Ruth.
Damon és én elvállaltuk, hogy elvisszük a pincéhez.Semmi esetre sem vállaltam volna el úgy, hogy nem jön velem senki.Ha megint lesz "szerencsém" belebotlani Klaus-ba, legalább ott lesz velem Damon.Jeremy az éjszakát már odalent a pincében töltötte, hogy megszokja a környezetet.Mikor odaértünk, Ruth sietni kezdett a pincéhez.
-Ric komolyan nem tudott volna jobb helyet mondani? Mondjuk ahol kevesebb a domb!-finnyáskodott Damon.
-Ne finnyáskodj már!-szóltam rá nevetve.-Így is egész nap a tévé előtt heversz a foci meccset bámulva! Kell egy kis testmozgás.
-A foci meccs érdekes! Ez a pince régibb mint nagyanyám. Nyugodjon békében!
-Csak, gyere!-hagytam magam mögött.
Mire leértünk, Jeremy már meg volt kötözve.
-Kezdhetjük?-kérdezte Ruth.
-Igen, azt hiszem!-nyelt egyet Jer.
-Mire gondolsz most?-fogta meg Ruth Jeremy fejét.
-Arra, hogy kedvem lenne parancsot teljesíteni Klaus-nak!-válaszolta Jeremy.
-Üríts ki minden ehhez hasonló gondolatot a fejedből, és állj ellen nekik!-parancsolta Ruth.
Jeremy-t leverte a víz, és torkaszakadtából ordítani kezdett.Mentem elhagytam a helyszínt.Inkább ráhagytam Ruth-ra.Nézni se bírtam.Damon azonnal utánam jött.A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Jeremy ennyire meg fog szenvedni azért, hogy szabad lehessen.Az az átkozott hibrid átok.Damon rátaposott a gázra, és hazaindultunk.Nem csak Jeremy szenved.Hanem Bonnie is.Így is teljes szívéből gyűlöli Klaus-t.De most, hogy a szerelmét is rabul ejtette Klaus hibridjeinek szenvedése, ez a gyűlölet nagyobbá nőtte ki magát.Megérkezésünkkor a kocsi lepihenhetett a garázsban.Beléptünk a házunk ajtaján, és Stefan épp bámult egy csukott könyvet maga előtt.
-A nagy Stefan Salvatore könyvet vett a kezébe? A csodák napja lenne ma?-viccelődtem.
-Ez nem csak egy sima könyv.Ez Lexie naplója.-pontosított Stefan.
-Miért nem nyitód ki?-kérdeztem értetlenül.
-Nem tudom.Félek.Félek, hogy olyan dolgokra bukkanók, amiket Lexie nem mert elmondani nekem.És tudod hogy utálom, ha hazudnak nekem.-sütötte le szemét Stefan.
-Nyisd ki, Stefan! Biztos vagyok benne, hogy Lexie nem titkolt előtted semmit.Ő nem olyan fajta volt.-bátorítottam.
Bólintott egyet, majd kinyitotta a naplót.Az első sorok arról szóltak, hogy mennyire szerette Stefan-t.Ez megmosolyogtatta az illetőt.Ezek szerint még a kapcsolatuk elején kezdett bele a napló írásba.Aztán Klaus is bekerült a képbe.Az iránta érzett megvetéséről írt.Hát, jobban gyűlölte mint mi az egyszer fix.
-Ezt nézd!-utalt a következő sorra Stefan.

"Utálok hazudni.Főleg Stefan-nak.Életem szerelmének.De ez a titok, áldozatokat hagy maga után.Ha tehetném, visszafordítanám az időt, és azt a részt átugranám.A bűntudattól mai napig nem tudok szabadulni.Bele sem merek gondolni, hogy Stefan mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy Klaus-tól van egy születendő gyermekem. Hát biztos hogy nem így : Képzeld Stefan, a Klaus-al való egyik vad éjszakámból fogant egy gyermek, akit most a szüleim nevelnek.Ja, és egyébként Lilly a neve.Megszakadna a fájdalomtól.Nem az fájna neki, hogy Klaus-tól van, hanem az, hogy ennyi ideig hazudtam neki."

-Jól vagy, Stefan?-érdeklődtem némi csend után.
-Mégis hogy a fenébe lennék jól Elena!-csattant fel.-A barátnőm éveken keresztül hazudott nekem! És csak a halála után került rá sor, hogy megtudjam! Ezt érdemeltem szerinted?! Nem! Úgy hogy nem, rohadtul nem vagyok jól! Kösz a kérdésed...
-Azért nem kell ennyire felkapnod a vizet!-váltottam hangosabb hangnemre.

-Nem tudom hogy te mit szólnál hozzá, hogyha neked is ennyi ideig hazudtak volna! Ja igen, neked nem lehet, mert te vagy a nagy tisztességes Elena Gilbert!-kiabált Stefan, ami az emeletre is
felhallatszott.
-Itt meg mi folyik?-sétált le a lépcsőn döbbenten Damon.
-Kérdezd meg az öcsédet!-sandítottam az ifjabb Salvatore-ra.
-Elegem van! Lássuk be, Lexie egy ribanc volt, aki nagyon jól tudott titkot tartani! Én meg bődületesen belé szerettem.Ilyen az én szerencsétlenségem!-csapott rá az asztalra Stefan.
Ez volt az a pont, hogy a tenyerem az arcán ért végbe.Hogy mondhatott ilyen?! És pont Lexie-re?! Arra a lányra, akiért kész lett volna meghalni.Megértem, hogy most kiborult.Én is ki lennék borulva.De egy ártatlan kérdés miatt nem kellett volna leharapnia a fejemet.Stefan Salvatore, örökre levizsgázott előttem.

~Damon Salvatore~

Elena mérgesen feltrappolt az emeletre.Idegesen az öcsémre néztem, aki megsemmisülve állt egy helyben a nappali közepén.Mi történhetett, hogy ennyire mérgesek lettek mindketten? Biztos valami igen rossz dolog, hisz Stefan leribancozta Lexie-t.Azt pedig soha nem tenné meg.Túlságosan is szerette.

-Na mi lesz? Nem mész a drága feleséged után?! Úgy is mindig loholsz utána, mint egy pincsikutya!-flegmázott Stefan.

-Hűtsd le magad Stefan! Látom hogy mérges vagy, de lehetőleg ne Elena-n töltsd ki! Nem hinném, hogy ő valaha is bántott volna téged.De most nagyon megbántottad.Mázlid lesz, hogyha képes lesz megbocsátani.-mondtam.

-Nincs szükségem a megbocsátására!-bökte ki Stefan.

-Jó! De később nem ezt fogod mondani! Nézz végre magadba Stefan.Ez nem te vagy.-majd felloholtam a szobánkba, hogy megnyugtathassam Elena-t.

Az ágyon volt elterülve, arcán pár kisebb könnycsepp volt látható.Elhúztam a számat.Az öcsém jelenleg rosszabb egy vadállatnál.Ő mindig is jámbor lélek volt.Senki nem tudta kihozni a sodrából.De ha meg is tették, akkor sem ordította le az illető fejét.Inkább csak elvonult, hogy csendben lerendezhesse magában.De most... Úgy látszik még sem olyan, mint akinek mindenki hitte.Vagy, csak a belőle áradó düh igazolja ezt.

-Hé!-ültem le mellé az ágyra.-Ne is figyelj rá!

-Lexie nem érdemelte meg őt!-nyugodott le egy kicsit.

-Hiába mondta rá azt hogy ribanc.A lelke mélyén tudja, hogy mindennél jobban hiányzik neki.Azt mondja, hogy már túl van rajta.De nem így van.Még saját magának sem bírja bevallani.-simogattam Elena hátát monológom közben.

-Rá sem ismerek.-szipogott.

-Hát én sem.-sóhajtottam.-De figyelj, idővel majd lenyugszik.És akkor fog majd rádöbbenni, mekkorát is hibázott.De ő egyenesen a képembe mondta, hogy nincs szüksége a megbocsátásodra.

-Még jó.Mert én nem fogok megbocsátani neki.-pásztázta földet.

-Te is tudod, hogy ez nem így van.-tűrtem a füle mögé egy kósza hajtincset, mire rám vezette két szép szemét.

-Tudom.-hajtotta vállamra fejét.

~Elena Gilbert~

Egy idő után kénytelen leszek megbocsátani Stefan-nak.Nem vagyok haragtartó.És nem is szeretek haragban lenni senkivel.De amiket mondott, mélyen megbántottak.Nem hittem volna, hogy ilyen oldala is van.Ennyire, sötét és gonosz.Mázlista vagyok, hogy Damon-nek ilyen nincs.Ha lenne is, az csak akkor mutatkozna meg, ha igazán felhergelte valaki.Olyankor minden ember legyilkolna a környezetében.És azzal végezne legutoljára, akit a legjobban gyűlölt az összes közül.És gondoskodna róla, hogy szenvedjen közben.Percekig pihentettem fejemet Damon vállán, de az említett testrészem

már a zsibbadás szélén állt.

-Megnyugodtál?-kérdezte Damon.

-Teljesen!-adtam egy rövid puszit szájára.

-Ennek örülök.-szorította meg kezemet.-Magadra hagyjalak egy kicsit? 

-Megköszönném!-mosolyodtam el.

Teljesítette kérésemet.Az egyedüllétemet kihasználván, tollat ragadtam a kezembe, és írni kezdtem a naplómba.

"Kedves naplóm!

Igen, egy ideje már nem "beszéltünk".Olyan sok dolog történt az utóbbi időben velem, amit megszeretnék veled osztani.Neked még nem meséltem Ruth-ról nem de bár? Hosszú idő után újra láthattam, és beszélhettem vele.Emiatt pedig elképesztően boldog vagyok.Hogy miért van itt? Nos, kiderült, hogy Jeremy hibrid.És értelemszerűen ha hibrid, akkor tartozik hozzá egy hibrid átok is.Na ezért van itt Ruth.Megtudta törni a saját átkát, és merem remélni, hogy Jeremy-ében is tud majd segíteni.Az előbb összevesztem Stefan-nal.Lexie túlzottan sokáig hazudott neki.Emiatt pedig Stefan kikelt a hitéből.Elértünk arra a pontra, amit úgy hívnak: Első pofon.Hogy ő pofozott e meg? Nem, Stefan azért annyira nem erőszakos.Fordítva történt.Miért pofoztam meg? Mert leribancozta az állítólagos élete szerelmét.Klaus tegnap a fejemhez vágta, hogy neki és az igazi anyámnak viszonya volt egymással.Nem mintha nem tudtam volna róla."

-Bejöhetek?-nyitotta résnyire ajtómat Phoebe.

.-Hát persze!-adtam meg neki az engedélyt, és becsuktam a naplómat.

-Gondoltam megnézem, hogy sikerült e lehiggadnod.-közölte látogatása okát.

-Többé kevésbé-túrtam bele a hajamba.

-Tetszett, hogy megpofoztad Stefan-t!-vigyorgott.-Megérdemelte!

-Azt mindjárt gondoltam!-kuncogtam.

-Egyébként, Caroline most beszél Ruth-al! Már félúton járnak.-mesélte Phoebe.

-Ez jó jel nem?-mosolyogtam.

-Igen!-mondta határozottan.

Én magam is kíváncsi voltam a fejleményekre, így kimerészkedtem a kuckómból.Tudtam, hogy Ruth a segítségünkre lesz.Kissé éhesnek bizonyultam, ezért megajándékoztam a hasamat egy tábla epres csokoládéval.Néha szabad bűnöznöm egy kicsit.Ennyit én is megérdemlek.

-Ezek szerint, előrébb vagyunk?-beszélt a kihangosított telefonba Car.

-Jóval, előrébb!-mondta boldogan Ruth.

-Köszönjük Ruth!-bontotta a vonalat.

Örömömben kedvem lett volna körbe ugrálni mindenkit.Kivéve Stefan-t.Apropó Stefan.Ő hol van? A nappali területén nem tartózkodott, de a konyhában sem.A szobájában úgy szintén.Végül az udvaron találtam meg, az egyik lépcsőfokon ücsörögve.Az agyam azt súgta, hogy ne menjek oda, de a szívem épp az ellenkezőjét diktálta.A szívemre hallgattam.Szó nélkül leültem mellé, és csak hallgattam.

-Sajnálom!-nézett rám.

-Úgy tudtam nincs szükséged a megbocsátásomra.-flegmáztam.

-Amiket mondtam, azokra nincs mentségem.Csak az, hogy dühös volt.De az sem elég nagy

mentség.Elena, én őszintén, nagyon sajnálom.Nem rajtad kellett volna kitöltenem a dühömet.Legszívesebben most szíven szúrnám magam egy fakaróval-ostorozta magát.

-Válaszolj egy kérdésemre.Komolyan gondoltad, amit Lexie-ről mondtál?

-Nem, persze hogy nem.Tudod mennyire szerettem!

-Igen, tudom!-mosolyogtam.

-Még egyszer rettenetesen sajnálom!

-Elég a bocsánat kérésekből!-nevettem, majd a vállába bokszoltam.