17.Fejezet

-Kol?-döbbentem meg a régen látott ismerős láttán.

-Örülök hogy látlak Elena!-húzódott egy gonosz vigyor Kol szájára.-Damon!-bólintott.

-Rólam ez nem igazán mondható el!-válaszoltam egyhangúan.

Amióta csak az eszemet tudom, gyűlölőm, és megvetem Kol-t.Egyrészt azért, mert egyszer megpróbált megölni.Mert megöltem az akkori barátnőjét.Mégpedig azért, mert rám támadt.Nekem pedig meg kellett védenem magam.Damon arcvonásai megfeszültek.Ő is ugyan olyan véleménnyel van erről az idiótáról, mint én.Egyébként, Kol Klaus öccse.Kol talán a kicsit kedvesebb kiadás.De csak egészen kicsit.
-Klaus küldött ide nem igaz?-vágtam le a szitut.
-Eltaláltad! De bevallom, kíváncsi voltam mennyit változtál! Megjegyzem semmit sem változtál!-mondta Kol.
-Rég hallottunk felőled!-mondta Damon.
-Áh, a nagy Damon Salvatore! A bátyám már évek óta a halálodat tervezi.Utánad pedig az öcséd lesz a következő! Apropó Stefan! Ő hol van?-játszott Damon idegeivel Kol.
-Most fejezd be Kol!-váltott mérges üzemmódba Damon.
-Csigavér Damon! Lehetséges hogy nem Klaus fog veled végezni! Hanem én! Vagy talán a lányoddal kéne végeznem előbb? Hmm, fontolóra venném!-vigyorgott Kol.
-Hacsak egy ujjal is hozzáérsz, én esküszöm!-fenyegetőztem.
-Te csak ne fenyegetőzz Elena! Ahogy végeztél a barátnőmmel, én ugyan úgy végezhetek veled is!-simított végig az arcomon Kol, mire én elrántottam a kezét.
-Menjünk Elena!-vezetett ki a helyszínről Damon.
Ha még tovább feszegette volna a határokat, felpofoztam volna.Kol ugyan olyan mint régen.Talán még sokkal rosszabb.Most hogy Kol itthon van, segíteni fog Klaus-nak és Claire-nek megkeseríteni az életünket.A többieknek is elmeséltük a történteket, és ők is ugyan úgy le voltak döbbenve mint mi.Elfoglaltam a helyem az anyós ülésen, Damon pedig beindította a motort.Az út néma csendben telt el.Le voltunk sokkolva az imént történtek miatt.Mikor hazaértünk, a lányok a látványomtól megkönnyebbülten felsóhajtottak.
-Már azt hittük elraboltak!-ölelt meg Car.
-Megmondtam hogy nem tudtok itthon tartani!-mosolyodtam el.
-Rebekát lefektettem!-közölte Bonnie.
-Köszönöm!-hálálkodtam, majd a szobámba vettem az irányt.
Elterültem ágyon, és lehunytam a szemem.Hallottam agyamnak éles kattogását.Az egyedüllétemet nem sokáig tudtam élvezni, hisz Damon azonnal bejött a szobánkba, és lefeküdt mellém.A mellkasára feküdtem, ő pedig belepuszilt a hajamba.
-Kezdek félni Damon!-jelentettem ki.
-Mégis mitől?-kérdezett rá.
-Jól tudod te is!-álltam fel az ágyról, és az ajtófélfának támaszkodtam.-Ha Kol és Klaus összefog, abból semmi jó nem sül ki!
-Meglehet! Viszont, talán mi képesek leszünk őket megállítani!-öntött lelket belém Damon.
-Ha az a talán nem lenne ott, még el is hinném!-sóhajtottam.
-Csak, ne légy ennyire ború látó rendben?

-Megpróbálok! De nem ígérhetek semmit!-mondtam.
-Szeretlek!-suttogta ajkaimra.
-
Én jobban!-majd egy csókban forrtunk össze.
Damon a falnak nyomott, mire én fordított helyzetben cselekedtem.Az ágy felé tolattunk, Damon pedig eldöntött azon.A nyakamat apró csókokkal hintette el, ami belőlem egy nagy sóhajt váltott ki.A ruha darabok egyesével kerültek le rólunk, és egy csodás éjszakában volt részünk, e feszült nap után.

*Másnap reggel*

Az egész testemet csak a takaró fedte.A tegnap estére gondolva, az alsó ajkamba haraptam.Viszont még mindig nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy Kol már megint mesterkedik valamiben.És ebben az egészben az aggaszt a legjobban, hogy ehhez a tervhez a lányomnak is köze van.A mobilomért nyúltam,hogy szemügyre vehessem, mégis hány óra van.08:00 volt.Felhúztam Damon egyik pólóját, és egy bugyit, majd a fürdő felé indultam.Hosszú barna hajam egy kontyba fogtam, és a zuhany alá álltam.Bekentem magam tusfürdővel, amit a víz egyhamar le is mosott.A zuhanyzás végeztével magam köré tekertem egy törölközőt, és ahogy megfordultam, Damon-nel találtam szembe magam.
-Máris megszöksz mellőlem?-húzott közelebb magához a derekamtól fogva.
-Én olyat nem teszek!-karoltam át a nyakát.
-Csodás éjszaka volt!-állapította meg Damon.-Túl hangosan...-kezdte volna de befogtam a száját.
-Shh! A srácok mindent hallanak!-mondtam.
-Úgy is hallották az egészet, nem mindegy?-rántott vállat Damon.
-Végül is igen!-nevettem.
-Visszatérve a tegnap éjszakára, bevezethetnénk!-vigyorgott.
-Álmodozz csak!-kuncogtam, majd tovább indultam.
-Most miért? Feszültség levezetésére jó kis ágy torna!-röhögött, mire engem is elkapott a röhögőgörcs.
-Nesze neked ágytorna! Öltözz fel végre!-dobáltam hozzá a ruháit.
-Jól van már asszony!-kacagott, majd felkapta a pólóját.
-Kezdhetted volna a nadrággal!-kacsintottam.
-Örülne az az édes kis fejed!-kacsintott, majd hátat fordítva ment is zuhanyozni.
Mosolyogva megráztam a fejem, és felkaptam magamra a ruháim.Az utolsó simításokat elvégezve magamon, lebaktattam a konyhába.Car már lent reggelizett Matt-el.Megöleltem mindkettőjüket, majd elkészítettem magamnak a saját müzlimet, amit egy szempillantás alatt el is fogyasztottam.Mikor a hasamat már telinek lehetett nevezni, a piszkos tányér a mosogatóban landolt.Ebben a pillanatban sétált le lépcsőn Rebeka.
-Jó reggelt mindenkinek!-mondta fáradtan.
-Jó reggel kicsim!-villantottam egy vigyort.-Jól aludtál?-kérdeztem.
-Aha!-ásított egy nagyot, majd levetődött a székre.
-Jó étvágyat!-toltam elé a reggeliét, amihez hozzá is látott.
Ekkor már Damon is lent tartózkodott.Agyon puszilgatta a lányát, aki nem sokáig tűrte.Damon még egy utolsó puszit nyomott kislánya hajába, majd ő is reggelizni kezdett.Bekapcsoltam a tévét, és egy igen érdekes hírt közöltek velünk.
-Mystic Falls-ban egyre több az állat támadás! Vajon ez véletlen? Miféle állat követheti el ezeket a támadásokat? Vagy talán nem is ember?-mondta a híradós.
-Katherine!-ráztam a fejemet.
-Lassan már lebuktatja saját magát!-mondta Matt.
-Mihamarabb elhúzhatna innen!-jegyezte meg Bonnie.
-Amíg tudja hogy itt vagyunk, nem fog elmenni! Miután végre hajtotta a bosszúját rajtunk, csak utána lenne hajlandó elhagyni a várost!-mérgelődtem.
Damon mobilja csörgésének moraja szakította meg a beszélgetésünket.Damon félrevonult hogy felvegye a készüléket, mi pedig figyeltük a híreket.Katherine nem tudom mit élvez ennyire ebben az egészben, de őszintén szólva nem is igazán érdekel.Csak is az érdekel, hogy tőle, és a társaitól, név szerint Klaus-tól, Claire-tól, és Kol-tól végérvényesen megszabaduljunk.
-Matt, Stefan, Alaric! James talált Klaus-ról íratókat, amiket el kell hoznunk!-mondta Damon.
-Miféle íratókat?-érdeklődtem.
-Klaus családjával kapcsolatban.Kicsit kutakodunk a múltjában!-válaszolt Stefan.
-Nem szívesen hagylak itthon téged a tegnapi után! Ráadásul Bonnie, és Phoebe sem lesznek itthon!-fogta meg a kezem Damon.
-Én viszont itthon maradok vele, szóval nyugi!-állt mellém Caroline.
-Megleszek!-mosolyogtam, majd az ajkaira tapadtam.
-Nagyon szeretlek!-döntötte homlokát az enyémnek.
-Én jobban!-nyomtam egy rövid puszit a szájára.
Féloldalasan elmosolyodott, és átle az ajtót, a két sráccal, és a két lánnyal együtt.
-Nos, ketten maradtunk.Viszont, támadt egy ötletem!-jelentette ki Caroline.
-Hallgatlak!-fordultam felé érdeklődve.
-Emlékszel Connor-ra? Kol egykori legjobb barátjára?-érdeklődött.
-Persze hogy emlékszem! És?
-Rávehetnénk, hogy mondja el Kol miben mesterkedik!
-Car, úgy sem fogja elmondani!
-Egy próbát megér! Nos?
-Próbáljuk meg!-egyeztem bele.
Ezennel kocsiba is ültünk, és elhajtottunk Connor-hoz.Kol egyik legjobb barátja, és bűntársa az ügyeiben.Ugyanakkor, Damon egyik rokona.Szerencsére távoli rokona.Amikor az ismerős házhoz értünk, nem volt más dolgunk, mint hogy leparkoljunk.Mivel egy kis illedelmesség is szorult belénk, bekopogtattunk.Pár perc múlva Connor ajtót is nyitott.
-Szia te barom!-dobta rá a kabátját Car.
Na jó, talán csak belém szorult egy kis illedelmesség.
-Caroline! Elena! Micsoda kellemes meglepetés!-vigyorgott Connor.
-Ne ad itt a kedveset Connor!-vágódtam le a kanapéjára.
-Mivel segíthetek?-kérdezte.
-Ugye te jóban vagy Kol-lal.Nem tudod véletlenül mire készül?
-Ti ezt komolyan gondoljátok? Nem fogom elárulni a barátomat!
-Most azonnal áruld el, vagy átharapom a...-kezdte volna fenyegetni Car, mikor leállítottam.
-Caroline! Nem mondja el, kész! Mehetünk!-ráncigáltam ki az ajtón.
-Ne már Elena! Késztetést éreztem hogy megöljem!-mérgelődött Car.
-Épp ezért hoztalak ki onnan, mielőtt megölted volna!-mondtam.
Hazafelé már én vezettem, mivel Car túl mérges volt hogy vezessen.Világ életében utálta Connor-t.Ez szerintem nem meglepő.Amikor hazaértünk, megtárgyaltuk az imént történteket.
-Sajnálom hogy így kellett látnod! Nem szeretek erőszakot alkalmazni,Hisz ismersz.De Connor jelenléte annyira feldúlttá tett hogy...nem tudtam az indulataimnak kellőképpen parancsolni!-magyarázkodott Caroline.
-Jaj Caroline!-öleltem magamhoz.-Megértem hogy Connor látványa felidegesített.Engem is, csak én nem mutattam ki!
Ebben a pillanatban csörögni kezdett a mobilom.Felvettem a konyhapultról, és megnyomtam a fogadás gombot.
-Szia szívem!
-Szia! Nem találod ki mit tudtunk meg Klaus-ról!-mondta Damon.
-Nem, de tuti elmondod!-kuncogtam.
-Klaus-nak a testvére, Elijah is itt tartózkodik Mystic Falls-ban!
-Mire akarsz kilyukadni?
-Holnap meglátogathatnánk!
-Benne vagyok!-mondtam.-De most mennem kell, Car és én épp kitárjuk a lelkünket-nevettem.
-Ohh értem!-nevetett.
-Szeretlek!
-Én is szeretlek!-bontotta a vonalat.
Visszabaktattam Car mellé, aki az arckifejezésemből leszűrte, hogy Damon-nel beszéltem.Amikor meghallom a hangját, a szemeim jobban csillognak mint valaha.A számra pedig egy széles mosoly húzódik.
-Kiöntjük a lelkünket mi?-röhögött.
-Nem illik hallgatózni!-bokszoltam gyengén vállba.
-És ez engem azért érdekel mert....?
-Jaj te lány!-kacagtam.
-Szóval már nevetelsz is... ennek nem lesz jó vége!-röhögött.
Ekkor az ajtó kinyitódott.Mindketten oda fordítottuk a tekintetünket, de amikor megláttuk, hogy ki van az ajtóban, a mosoly rögtön lefagyott az arcunkról.Kol volt az, egy gúnyos vigyor
kíséretében.Azonnal felpattantunk a kanapéról.
-Oh milyen gyönyörű ház! Ugye nem baj ha bejövők?-lépte át a küszöböt.
-Ki invitált be?-faggattam.
-Pizzafutárként fel sem ismertetek, amin eléggé meglepődtem!
-Ne merészelj tovább jönni!-toltam ki az ajtón, de ő erősebb volt, és neki lökött a falnak.
-Egy kézzel elbánok veled!-tápászkodtam fel.
-Azt azért megnézem!-nevetett fel.-Kevés vagy te ahhoz!
-Mi a terved? Megölsz engem, utána pedig Rebekát? Azzal mivel lenne jobb? Ugyan olyan kis senki maradsz mint most!
-Ezzel okozhatom Damon-nek a legnagyobb fájdalmat! Ráadásul, ha téged megöllek, azzal bosszút állok Jenna-ért!
-Csak ezért csinálod? Hogy bosszút állhass?
-Mi másért? Akkor édes a bosszú, hogyha ezüsttálcán kínálják!
-Velem azt csinálhatsz amit akarsz, de Rebekát hagyd békén!
-Apropó Rebeka! Gondolom a szobájában van! Gond lenne hogyha felnéznék hozzá?-vigyorodott el, és felsietett az emeletre.
Utána eredtem.Nem hagyhattam, hogy bántsa a lányomat.Előbb velem kell elszámolnia.A következő pillanatban pedig már csak Rebeka kiáltását hallottam.A szemeim elvörösödtek.Kol próbálta megfogni Rebekát.Egy hirtelen mozdulattal rávetődtem, és az agyaraim pedig kibújtak a helyükről.Két kezemmel átfogtam előröl Kol nyakát.
-Hagyd békén a lányomat!-mondtam parancsolóan.
-Azt várhatod!-fuldokolt.
Amikor Kol-nak sikerült kissé legyengülnie, Car könnyedén elbánt vele.Amíg Car otthon kidobta Kol-t, addig én próbáltam lenyugtatni a lányomat.Az arcán végig folytak a sós könnycseppek, amiket felitattam egy illatos zsebkendővel.Nyugtatásképp simogatni kezdtem a fejét,Belepusziltam a hajába, és a karjaimba zártam.Kicsit szipogott, de már nyugodtabbnak látszott.
-Ki volt az?-szipogott.
-Tudod kicsim, vannak emberek, akik hiába is akarnának megváltozni, akkor is ugyan olyan gonoszok maradnak!
-Ő ilyen volt?
-Igen!-sütöttem le a szemem.-De mindenesetre, próbálj meg ne gondolni az imént történtekre! Ezt majd apa és én elintézzük! Te csak éld az életed, ahogy eddig is tetted rendben?
-Őt már láttam álmomban!-mondta Rebeka.
-Tessék?-döbbentem le.
-Az álmomban nem volt ennyire gonosz!
-Meséld el mit álmodtál!

-Ez a férfi ment az utcán, és mindenkivel kedves volt!-magyarázta.
-Neked ezekkel az álmokkal sem kell foglalkoznod! Viszont ha megint vele álmodnál, mielőbb szólj nekem!
-Jó!-próbált mosolyogni.
Én egy apró halvány mosolyt eresztettem felé, majd egy utolsó puszit hagyva a homlokán, hagytam egyedül lenni.Bizonyára szokatlanok neki a dolgok a körülötte történő dolgokkal kapcsolatban.Most már szembesült a rossz dolgokkal is.Később pedig már saját magát is megtudja védeni.Elmeséltem Caroline-nak Rebeka álmát.Szerinte Rebeka előre láthatja a dolgokat.Valóban így lenne? Lehetséges.
-Előfordulhat hogy ez Rebeka képessége! Csak még kifejlődőben van!
-Lassan már meg sem lepődöm az ilyen dolgokon!-mondtam.
-Rebeka még túl fiatal hogy ezt mind felfogja, és megeméssze! Fogalma sincs, hogy mi folyik körülötte!
-És ez szeretném hogy így is maradjon!-mondtam.
-Jobb ez így! Klaus már így is majdnem tönkretett mindent! Rebeka életét nem kell hogy megkeserítse!
Egy halvány mosollyal válaszoltam.Ekkor megjelentek a fiúk.Damon épp beszélt valakivel telefonon.Gondolom James-el.Matt kezében Klaus papírjai pihentek.Ezek az íratok rengeteget fognak segíteni a közel jövőben.Legalább is remélem.Egy csókot nyomtam Damon ajkaira, ami nála egy féloldalas vigyort eredményezett.Amikor végre sikerült megszabadulnia a mobiljától, elmeséltük neki mi történt.Rögtön a karjaiba zárt.
-Tudtam hogy nem kéne hogy itthon hagyjalak titeket!-simogatta a hajam.
-Nem történt komolyabb bajom! És ez a lényeg nem?-mosolyogtam.
-Jaj édesem!-puszilta meg a homlokom.
-Na mutasd azokat az íratókat!-sétáltam a kitett papírokhoz.
Minden szerepelt rajta, amiről tudnunk kellett.Klaus családfájától kezdve, az azon belüli rokonokig.Jó sokan vannak a családban, azt megmondom.Merem remélni, hogy Klaus testvérei nem olyan bunkó barmok mint ő.Bár, Kol után már meg sem lepődöm.Aki Klaus családjába tartozik, nincs biztonságban.Bármikor képes lenne az összes rokonát legyilkolni, pusztán azért, mert unatkozik.Logikus...
-Klaus testvérei elég közel laknak Mystic Falls-hoz nem gondoljátok?-mondta Damon.
-Eszedbe se jusson! Elég lesz egyet meglátogatnunk! Nem veszélyeztetem az életemet! Sem a tiédet!-mondtam.
-Csak egy ötlet volt nyugi!-röhögött.
-Piros jelzésed van Elena?-nevetett Matt.
-Pofa be Donovan!-szóltam rá, aki lepacsizott Damon-nel.
-Huh, de viccesek vagytok!-sóhajtottam.-Inkább erre koncentráljatok!
-Máris asszonyom! Egyéb óhaj?-mondta a röhögést visszafojtva Matt.
-Igen, hozz nekem egy sütit a pultról!-vigyorogtam.
-Mire vannak azok a gyönyörű lábaid? Dísznek?
-És ha igen?-húztam fel az orrom, de a végén elröhögtem magam, és kisétáltam a konyhába.
-Na látod hogy tudsz te ha akarsz!-vigyorgott Matt.

-Ne is számíts arra hogy kapsz belőle!
-Ohh!-szontyolodott el.
Büszkén megeszegettem a sütit, és újra a papírokra összpontosítottam.Mindent kiderítettünk Klaus-ról, amit csak lehetett.Még többet is, mint kellett volna.Klaus-nak összesen 5 felesége volt.A
gyerekekről pedig nem is beszélek.De kétségtelenül Rose-t szerette a legjobban.Az egekig tudta isteníteni, amit Rose természetesen nagyon élvezett.Hisz, ő volt a kis kedvenc az összes gyerek közül.Azt a döntést hoztam, hogy felnézek Rebekához, és lefektetem.
-Megnézem Rebekát!-mondtam, majd egy puszit nyomtam Damon arcára.
Lépcsőfokról lépcsőfokra haladtam felfelé.A hangok alapján éppen tévézhetett.Bekopogtattam az ajtaján, és résnyire nyitottam az ajtót.Felém fordult, és rám mosolygott.Leültem az ágya szélére, és eltűrtem egy kósza hajtincset a füle mögé.
-Ideje ágyba bújni hercegnő!-mosolyogtam rá.
-Még nincs kedvem!-mondta.
-Sokat kell aludnod ahhoz, hogy nagyra nőj!-takargattam be.
-Nem vagyok fáradt!-ásított egy nagyot.
-Azt látom!-kuncogtam.
-Anya, az a férfi aki ma bántott minket, ugye nem fog visszajönni?
-Nem hinném! Apád egy szempillantás alatt elintézi! De majd később te magad is megtudod tenni!
-Megijedtem!-sóhajtott.
-Azt elhiszem! De most már aludj! Sok energia kell a holnaphoz! Szeretlek!-pusziltam meg a
homlokát.
-Én is szeretlek! És téged is apa!-sandított az ajtó felé, mire én oda kaptam a tekintetem.
-Én is szeretlek pöttöm!-mosolygott halványan.
Rácsuktam Rebekára az ajtót, és átkaroltam Damon nyakát.Homlokomat az övének döntöttem, ő pedig lenyelte a torkában lévő gombócot.
-Mindent hallottál?-kérdeztem.
-Szóról szóra!-válaszolt.-Én annyira sajnálom Elena! Nem voltam itt amikor szükségetek lett volna rám! Akkora barom vagyok!-ostorozta magát.
-Nem kell sajnálkoznod.Nem tudhattad hogy ez lesz.Csak felejtsük el! Jó?-közelítettem felé.
Majd egy csókban forrtunk össze.Damon kezei a fenekeimre tévedtek.Most az egyszer engedtem neki.Had legyen gyereknap.Kezemet az ajtónk kilincsére helyeztem, majd lenyomtam azt.Damon eldöntött az ágyon, majd mélyen a szemembe nézett.
-Most próbálj halkabb lenni!-vigyorgott.
-Hülye!-nevettem.
Ő pedig újra az ajkaimra tapadt.Először megszabadított a pólómtól, majd a nadrágom következett.Én is levettem róla a pólóját, és kigomboltam a nadrágját.Damon a melltartóm kapcsával kezdett el vacakolni, de végül azt is megoldotta...