26.Fejezet

~1 hónap elteltével~

Újabb 1 hónap.A hónapok talán gyorsabban tellenek mint gondoltam volna.Tegnap ilyenkor még annak a hírnek szenteltem örömömet, hogy újra anyuka leszek.Most pedig bármelyik pillanatban megtörténhet a csoda.Ha én ennyire izgatott vagyok, képzelhetitek Damon mennyire.Tegnap minden cuccost bepakolt a kocsiba, amire szükség lehet.Babahordozó, ruhák, stb.Caroline 5 percenként ellenőrizget, mondván, hogy csak felakar készülni.Azt hittem Damon lesz az, akit nem lehet majd lenyugtatni.Tévedtem.Rebeka is tűkön ül, hogy mikor tarthatja már karjában egy szem kistestvérét.Persze mi mindig azt válaszoljuk, hogy nem sokára.Gyakorlatilag, a heteket nagyrészt a szobámban kellett töltenem, vagy nem igen végezhettem a teendőimet.Hogy miért? Mert Damon szó szerint ágyba parancsolt, és nem engedte, hogy kivegyem a részemet a feladatokból.Azt mondta, hogy nekem csak annyi dolgom, hogy pihenek, és nem erőltetem túl magam.Úgy hogy szétuntam a fejemet hetekig.Csodának számított, hogy egyedül kimehettem a mosdóba.Az ő meglátása szerint, a túlzottan sok munkabéli megterhelés, árt a babának.Ez eddig rendben is van, de apróbb munkák,, például a felsöprés, nem számít fizikai megerőltetésnek.Legalábbis szerintem.A napsugarai beverődtek az ablakon keresztül.Az álmosság egyhamar kiment a szememből, ezért azok ki is

nyitódtak.Összehúztam magam, és még jobban betakaróztam.A kicsi a szokásosabbnál is jobban nyugtalankodott, ezért nem tehettem mást, minthogy lemegyek a konyhába, és megiszok egy pohár tejet.Így hát kénytelen voltam kitakarózni.Megcsapott a hideg levegő, amitől kicsit megborzongtam.Hang nélkül lesétáltam a lépcsőn, és neki láttam tej megmelegítésének.Ekkor lépteket hallottam, és a következő pillanatban már Alaric is lent tartózkodott velem együtt.Ránéztem a faliórára, ami 6:00-t mutatott.

-Hát te meg hogy-hogy fent vagy ilyen korán?-kérdeztem érdeklődve.

-Mostanában elég korán szoktam kelni!-válaszolt mosolyogva.-És lejöttem meginni egy kávét!

-Áh, értem!-mondtam, majd megmelegítettem a tegnap este főzött kávét.

Mivel tudtam, hogy Alaric feketén issza, ezért miután kész lett, át is nyújtottam.

-Köszi!-mosolygott.-Meglep, hogy Damon zokszó nélkül megállta hogy lejöttél!-nevetett.

-Nem is tud róla!-nevettem.-Le kellett jönnöm, mert a kicsi elég nyugtalan, erre pedig a legjobb orvosság nem más, mint a jó meleg tej!

-Az orvos nem mondta hogy pontosan mikorra készüljünk fel?-kérdezte Alaric.

-Hát, így reggel, vagy még délelőtt!-mondtam.

-Rendben!-mondta.-Boldog vagy nem igaz?

-A lehető legboldogabb!-vigyorogtam, ami Alaric-ot mosolygásra késztette.

A mai napon, nincs nálam boldogabb ember.Ezt bátran kijelenthetem! Ha egy szülést végig csináltam, ez is menni fog.És feltételezem, könnyebb is lesz végig csinálni.Emlékszem, hogy Rebeka szülésénél kicsit megszenvedtem, de megérte.Egy gyönyörű kislány édesanyává lettem.Az ápolónők, és a kezelőorvosom minden elismerésüket tették.Damon úgy szorította kezemet, hogy azt hittem
eltöri.Utána napokig vérkészítményeken éltem, hogy visszanyerhessem a maradék erőmet.Akkor még kezdő vámpírnak számítottam.Megittam a pohár meleg tejemet, majd a poharat a mosogatóba helyezvén, visszamentem a szobánkba.Aludni már nem nagyon sikerült volna, és nagyon nem is akartam, ezért inkább fogtam magam, és letusolni indultam, Damon-t pedig hagytam tovább aludni.Had legyen gyerek nap.A hajamat kontyba fogtam, és beálltam a zuhanyzó alá.A meleg víz hatására ellazultam, és mintha minden gondom egy szempillantás alatt elszállt volna.Magamra öltöttem a köntösömet, és a szobánkba érkezvén kezdtem el válogatni a szokásos módon a ruháim között.Mikor kiválasztottam a megfelelő összeállítást, azt nyomban fel is vettem.Olyan felsőben gondolkodtam, amiben nem nagyon látszik az immár nagy hasam.De ez lehetetlennek bizonyult, ezért nem nagyon lacafacáztam.Bukóra nyitottam az ablakot, hogy azért egy kis friss levegő is jusson a házba.Az én térfelemre sétáltam, és megágyaztam.Erre már Damon is felébredt.
-Mondtam hogy...-kezdett volna bele a hegyi beszédbe.
-Ez nem megerőltető Damon!-ráztam a fejemet mosolyogva.-Te is tudod hogy nem tudok nyugton maradni sokáig! Így is csoda hogy kihúztam idáig!
-Meg is lepődtem rajtad!-nevetett.-De hogy van pici?-majd gügyögni kezdett a hasamnak.
A pöttöm picit mozgolódni kezdett odabent, ezért Damon tenyerét a hasamra helyeztem.Ezáltal megérezhette, milyen is ha kicsi megrúg.
-Imádom az ilyen pillanatokat!-mosolygott rám.
-Én is, elhiheted!-örvendtem.
-Matt megkért, hogy segítsek neki a szülei házából kivinni pár dolgot! Tudod, amikre már nem nagyon lesz szükség! Tudod, kanapé meg ilyenek! De nem szívesen hagylak így itthon!
-Megleszek!-nyugtattam.
-Ráadásul, a felügyeletünk alatt tartjuk!-állt meg az ajtónk előtt Caroline.
-Látod? Minden rendben lesz!-mondtam.

-Reménykedjünk benne!-mosolygott, majd ő is felkelt.
Mire kész lett, Matty már odakint várt rá.Egy búcsú csókkal jutalmazott meg, majd így szólt.
-Ha bármire szükséged lenne, azonnal jövők!-döntötte homlokát az enyémnek.
-Ne várd a hívásomat!-mosolyogtam-Menj, Matt nem szeret várakozni!
-Hidegen hagy!-suttogta ajkaimra, majd kilépett az ajtón.
A további órákban jól feltaláltuk magunkat a lányokkal.Számtalan lányos, romantikus filmet néztünk, és jót csevegtünk.Ebben a pillanatban a hasam őrjítően görcsölni kezdtem.A kanapén pedig egy vizes foltot láttam.Elérkezett az idő.
-Elena, te...-keresgélte a megfelelő szavakat Bonnie.
-Igen!-bólogattam vigyorogva.
Caroline kifújta a benne gyülemlő levegőt, és tárcsázni kezdte Damon számát.
-Damon, a feleséged szül! Szóval told a hülye seggedet a kórházba de most azonnal!-sürgette Car, majd bontotta a vonalat.
Ekkor belém nyílalt a fájdalom, amitől a még a könnyeim is kiszöktek a szememből.
Úgy tűnik hogy a kis lurkó nagyon ki szeretne jönni.Hát oké...Essünk túl rajta!
Az egyik oldalról Caroline-ba, a másikról Phoebe-ba karoltam, akik nagy fájdalmaim ellenére, nehézkesen kivezettek a kocsihoz, és beültettek.Caroline helyet foglalt a volánnál, mert négyünk közül ő tud a leggyorsabban vezetni.Bonnie mellette, Phoebe pedig itt mellettem, és borogatta a homlokomat.
-Caroline siessünk, mert nincs kedvem a kocsiban megszülni!-kiabáltam.
-Nyugalom Elena!-nevetett, majd rátaposott a gázra.
Nem tehettem mást, mint nyomtam, és nyomtam, amennyire csak tudtam.Mikor a kórház területére értünk, részben meg könnyebülés töltött el.Amint a portára értünk, rögtön oda toltak hozzánk egy hordágyat, amire nehezen, de felfeküdtem.Damon mellettem teremt, és megfogta a kezem.
-Minden rendben lesz!-puszilta meg a homlokom.
-Te könnyen mondod... nem te hozod világra a gyerekünket!-fújtattam.
-Csak nyugi!-nevetett.
A szülészetre vittek, a hasamra pedig egy közepes méretű lepedő féleséget raktak.Az orromon befújtam a levegőt, a számon pedig ki.Ezt a folyamatot legalább hússzor kellet megismételnem.Kétség kívül hatalmas fájdalmakat éltem át.
-Most nyomjon egy nagyot!-szólt a kezelő orvosom.
A következő pillanatban pedig már a babasírás töltötte be a szobát.Az arcomra egy hatalmas vigyor ült ki, és az egyik nővér elvágta a köldökzsinórt.Damon szemében örömkönnyek gyűltek, de az enyémben is.
-És mi lesz a neve?-kérdezte az egyik nővér.
-Melodie Salvatore!-mondtam mosolyogva.
-Gyönyörű név!-ismerte el a nővérke.-Most pihennie kell, szóval kap egy kis altatót!-szúrta a tűt a jobb karomba.
Perceken belül hatott, így el is aludtam

~~~~ 

Az altató hatása 1 óra múlva el is múlt.Az első személy, akit megpillantottam, az Damon volt.

-Szia!-adott egy puszit homlokomra.-Ügyes voltál, büszke vagyok rád!

-Szia!-mosolyogtam-A többiek hol vannak?-néztem körbe.

-Itt vagyunk!-nyitott be Caroline vigyorogva.

Végig vezettem a tekintetem mindenkin.Már csak David, és Rebeka hiányzott.A fejemet oldalra fordítottam, és megláttam egy kiságyat,

amiben gondolom Melodie feküdhetett.

-Felsegítenétek?-kértem.

Claire rögtön a segítségemre sietett.Belé karoltam, és a kiságyhoz sétáltam.A kislányom csillogó szemei, és bársonyos arca nézett vissza rám.

-Megszeretnéd fogni?-kérdezte Damon.

-Még szép!-mosolyogtam.

Erre ő kiemelte a kiságyból, és a kezembe adta.A fejét óvatosan megtámasztottam, és mosolyogva egy puszit nyomtam homlokára.Büszkeségtől dagadt a mellkasom, hisz ő az én kislányom.Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Rebeka, mögötte David-el.

-Sziasztok!-köszöntem vigyorogva.

-Szia!-puszilta meg a homlokom David.-Megfoghatom?

-Hát persze!-nyújtottam át neki.

-Hivatalosan is nekem vannak a legédesebb, és a leggyönyörűbb unokahúgaim!-kezdett el gügyögni Claire Melodie-nak, David pedig egy puszit nyomott az említett feje búbjára.

Sajnos a látogatási időnek vége szakadt, ezért csak egy ember maradhatott itt.Az az ember pedig Car volt, mivel Damon-nek haza kellett mennie, mert ő szeretné berendezni Melodie szobáját.Caroline pedig önként felvállalta, hogy itt marad.Így legalább többet tud majd babázni, mint a többiek.Nekem egy zacskó vérkészítményre volt szükségem, Caroline pedig villám gyorsan szerzett is nekem egyet.Úgy szívtam magamba, mintha legutoljára kóstolnám életemben.

-Ne legyél mohó!-röhögött Car.

-Jól van na!-röhögtem én is vele.

A fülig érő mosolyt egész nap le sem lehetett törölni az arcomról.A kórházi kaja valami förtelem, de szerencsére Damon gondoskodott mindenről.Kicsomagoltam a melegszendvicsemet, és falni kezdtem.Olyan jó végre nem fog fájni a derekam, és nem fog kínozni az étvágy.És ami a legjobb, a felszedett kilók, most nem igazán vehetők észre rajtam.A nővérek 10 percenként néztek be hozzám, hogy nem romlott e az állapotom.Könyörgöm...nem kell ellenőrizgetni! Ekkor kopogtattak az ajtón.Bizonyára egy újabb látogató.Car kinyitotta az ajtót, és Stefan volt odakint, egy virággal a kezében.

-Megérkezett a sofőr, és hozott egy kis ajándékot!-mosolygott Stefan.

-Gyere be Stefan!-szóltam mosolyogva.

-Hogy vagy?-érdeklődött.

-Egész jól!-válaszoltam.

-Mehetünk?-kérdezte.

-Tőlem!-rántottam vállat.

Melodie-t a babahordozóba ültettem, és gondosan betakartam.Kisétáltunk a parkolóba, és beültettem hátra.Aztán hazaindultunk.Kíváncsi vagyok Damon mit hozott össze abból az üres szobából, de abban biztos vagyok, hogy minden igyekezetét bele tette.Rebeka szobáját is ő rendezte be.Akkor sem csalódtam benne, szóval szerintem most sem fogok.Mikor hazaértünk, boldogság járta át a szívemet.Amint beléptünk az ajtón, minden szem ránk szegeződött.

-Miért néztek úgy ránk, mint akik szellemet láttak?-kérdeztem nevetve.

-Visszatért!-mondták egyszerre, és nevetni kezdtek.

-Haha!-mondtam.

-Most már had csodálhassam meg Melodie-t!-vette át tőlem a babahordozót Bonnie.

-Szia szépség!-húzott magához egy csókra Damon.

Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamtól fogva, közelebb húzott magához.Nyelve táncra kérte az enyémet, amit örömmel el is fogadtam.

-Örülök hogy újra itt vagy!-mosolygott.

-Csak pár órára mentem el!-kacagtam.

-Nekem egy örökké valóságnak tűnk!-nevetett.-Gyere,megmutatom Melodie szobáját! Rebeka és segített berendezni!-sétáltunk fel a lépcsőn.

Nem jutottam szóhoz a látványtól.Egyszerűen csodálatos volt.Mintha csak én rendeztem volna be.A fal halvány rózsaszín, a kiságy pedig fehér színben pompázott.Az ágy belülről körbe volt rakosgatva plüss macikkal.Egy fehér, prémes szőnyeg hevert a padlón.A sarokban egy járóka foglalt helyet.A kisággyal szemben pedig kis égő sorok voltak a falra ragasztva.Minden tökéletes volt.

-Ez gyönyörű!-ámultam.

-Csalódtál te bennem valaha?-húzta ki magát Damon.

-Nem tudok róla!-nevetgéltem.-Biztos Melodie is imádni fogja!

-Apropó Melodie, ő hol van?-kérdezte.

-Bonnie babusgatja!-kuncogtam.

-Értem én!-mosolygott.-Egyébként, mikor hazaértünk a kórházból, Klaus felhívott!

-Mit akart?-váltam idegessé.

-Gratulált a babához! De a háttérben valaki kuncogását is hallottam!

-Tutira tervez valamit! Ez a...-tette ajkaimra ujját Damon.

-Shh! Most örüljünk annak, hogy ismételten szülök lettünk! Nem szabad hagynunk, hogy Klaus ezt is elrontsa! 

-Csak...

-Nincs csak! Mint mondtam, foglalkozzunk kettőnkkel, Rebekával, és Melodie-val! Más egyébként sem számít!

-Rendben!-egyeztem bele.-Köszönöm!

-Mégis mit?-tette a hülyét.

-Tudod te azt!-nevettem.-Mindent! Hogy vagy nekem, és hogy lenyugtatsz!

-Csak végzem a kötelességem! Neked is köszönhetek számos dolgot!

-Azt nem tagadom!-vigyorogtam.

-Na ki is az egoista!-kacagott.

-Egyértelmű, hogy te!-kacsintottam.

Kissé fáradt voltam, ezért inkább ledőltem.Kereken 2 órát aludtam.Most már nem mondhatja senki, hogy nem vagyok maximálisan tele energiával.Nem nagyon akartam felkelni az ágyból, úgy hogy szépen bekapcsolván a tévét, kényelembe helyeztem magam.Pont a kedvenc sorozatom ment, ezért

nézni kezdtem.Lényegében arról szól, hogy van egy pap, aki a feleségével neveli 7 gyermeküket.A címe Hetedik Mennyország.Miután megnéztem leadott 2 részt, felkeltem az ágyból.Lebaktattam a lépcsőn, és összetalálkoztam Damon-nel.

-Neked nem pihenned kéne? A szülés sok energiát szívott le tőled!

-Damon, most aludtam 2 órát! Maximálisan fel vagyok pörögve!

-Azért csak feküdj vissza!-simított végig a karomon Damon.

-Eleget aludtam!-fogtam tenyerembe Damon arcát.

-Damon, indulhatunk Klaus-ék házához?-jelent meg Matt.

-Hogy hová?-lepődtem meg.

-Köszi Matt!-motyogta Damon.

-Beszámolót kérek!-fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt.

-Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Klaus gyerekkori házához, hátha találunk a hibridjeiről listát!-mondta Damon.

-Mire kell az neked?-kérdezősködtem.

-Hogyha vannak Mystic Falls közelében élő hibridjei, akkor megkérjük őket, hogy árulják el Klaus tervét, mert ha nem, megöljük őket!

-Ők megrögzötten szolgálják Klaus-t! Biztos nem fogják elmondani!

-Épp ezért, visszük magunkkal Enzot! A hibridjei azt hiszik, hogy Enzo Klaus egyik szövetségese! Szóval ha Enzo azt mondja nekik, hogy Klaus azt parancsolta nekik, hogy árulják el a tervet, könnyű menet lesz!

-Ez nem is olyan rossz ötlet tőled!-ismertem be.-De ott én is tudnék segíteni!

-De nem fogsz!-mondta Damon.-Neked itthon kell maradnod! Azzal is rengeteget segítesz! Megnyugtatsz vele! Legalább ebből az 1 dologból maradj ki! A kedvemért!

-Jaj, rendben!-sóhajtottam.

-Megbízhatok benned? Amikor elmegyünk, nem fogsz a lányok tudta nélkül kimászni az ablakon, és utánunk jönni?

-Igen!-hazudtam.

-Biztos?

-Igen!-válaszoltam határozottan.

Vártam pár percet,majd előrébb léptem, de Damon megakadályozta.

-Kérlek Elena!-kérlelt.

-Megígérem!-adtam fel.

-A biztonság kedvéért hoztam erősítést!-nyitotta ki az ajtót, amin Jess sétált be.

-Szia Jess!-nevettem.

-Vigyázz vele Jess! Ma különösen pörgős hangulatban van!

-Ne aggódj Damon! Rajta tartom a szemem!-nevetett Jess.

-Ebben én nem vagyok olyan biztos!-motyogtam.

-Hogy mondtad?-kérdezte Damon.

-Áh, semmi, semmi!-legyintettem.

-Én is így gondoltam!-röhögött, majd csókot nyomott ajkaimra.-Szeretlek!

-Nálam nem jobban!-mosolyodtam el.

-Lenne min vitatkoznunk!-majd kilépett az ajtón.

-Nos, mit csináljunk?-kérdeztem Jess-től.

-Nem tudom! Ne feledd, rajtad tartom a szemem!-mutogatott rám Jess vigyorogva.-De előbb, mutasd meg azt a gyönyörű kisbabát!

-Máris!-nevettem, majd felbaktattunk a szobájába.

Kiemeltem a kiságyból, és Jess kezébe adtam.Jó lenne, hogyha már ő is anyuka lenne.Biztos vágyik már rá.Hisz, ki nem vágyik erre a csodálatos dologra? Valakinek az édesanyjává válni, felér egy lottó nyereménnyel.Sőt, sokkal jobb érzés! Melodie hangosan sírni kezdett, ezért azt feltételeztem, hogy éhes, úgy hogy megetettem.Mikor végeztünk, visszafektettem az ágyba.

-Milyen békésen alszik!-mosolygott Jess.

-Reménykedjünk benne, hogy ez így is marad egy jó darabig!-suttogtam.

-Akkor arany életek lesz!-nevetett halkan.

-Az egészen biztos!-kuncogtam, majd kimentünk Melodie szobájából.

A nap további része részemről lustálkodással telt.A lányok körül ugráltak, amit bevallom, nagyon élveztem.De persze nem fogok hozzászokni! Holnap fogadni mernék, hogy majd nekem kell körbe ugrálnom őket! Mint a régi szép időkben.A fiúk nem sokáig időztek a Hastings fészekben.Eljött az idő,  hogy ránézzek Melodie-ra, nem kelt e fel véletlenül.Meg is tettem.Épp Phoebe játszott vele, mikor odaértem.

-Na mit csinál a baba?-gügyögött neki.

-Megy aludni!-kaptam fel a szőnyegről.

-Mindenesetre, nagyon jól elvoltam vele!-nevetett.

-Ennek örülök!-nevettem.

Gondosan betakargattam, majd puszit nyomtam a homlokára.Kicsit megcsikiztem a pocakját, ami nevetést váltott ki belőle.Istenem ez a nevetés... Zene füleimnek.Most már nem volt más dolgom, mint hogy bezuhanjak az ágyba, és aludjak egy jót.