32.Fejezet

~Álom~

Végig néztem magamon a tükörben, miközben az járt a fejemben, nem kövérít e a pompon lány ruhám.Én vagyok a pompon lány csapat kapitánya, tehát sokkalta jobban kell hajtanom, mint a többi lánynak.Igazság szerint, először vonakodtam a posztol.Egyrészt azért, mert a te kezedben van a csapat sikerre.A csapatot a két legjobb barátnőm, Caroline és Bonnie is erősíti.Caroline szerintem sokkal jobban illene kapitánynak, mint én.Meg van benne az a kisugárzás, ami bennem elég gyatra mennyiségben található.Bár, néha túlságosan is szereti a főnököt játszani.Emiatt pedig fent áll az esély, hogy csapatagokat veszíthetünk, amire nincs szükségünk.Jason szerint csináljam, mert a lányoknak szüksége van egy profi kapitányra.Én minden vagyok, csak nem profi.Köztem és Jason között már nem minden a régi.Mostanában a szokásosabbnál is jobban veszekszünk, és folyton beleakar szólni a döntéseimbe.Nem az lenne a párok dolga, hogy támogassák egymást? Dehogynem! Az óra 6:50-t mutatott.Nekem pedig a nulladik órában lesz egy edzés, ami 7:10-kor kezdődik.Így hát sietősre vettem a figurát.A hajamat egy hajgumi helyett inkább egy kék szalaggal kötöttem fel.Lesiettem a konyhába, és elvettem egy almát a gyümölcsös tálból.
-Hova ez a nagy sietség?-kérdezte apa kíváncsian.
-Edzésem lesz! És így is késni fogok!-haraptam bele az almámba.-Anya hol van?
-Még öltözködik!-forgatta meg a szemét mosolyogva.-Tudod milyen! Szereti cicomázni magát!
-Nagyon vicces, Jerry!-sétált be a konyhába anya.-Szia kicsim!-adott egy puszit az arcomra.
-Szia!-mosolyogtam.

Az uzsonnám már be volt pakolva az uzsonnás dobozomba, anya jóvoltából.Igen, még uzsonnás dobozzal járok a suliba.Bepakoltam a táskába, majd azt egy nagy lendülettel a vállamra dobtam.Rá mosolyogtam anyáékra, majd az ajtó felé indultam.
-Várj, Elena!-szólt utánam anya.-Beszélhetnénk, négyszemközt?
-Öhm, persze!-egyeztem bele zavartan.
Apa természetesen vette a lapot, tehát hagyott minket átesni, egy amolyan anya lánya beszélgetésen.
-Minden rendben veled?-kérdezte.
-Mért ne lenne?-értetlenekedtem.
-Az anyai fülek mindig meghallják a fontos dolgokat! Többek között, a lányom, és a pasija közötti veszekedést is!-simított végig az arcomon, én pedig felsóhajtottam.
-Olyan zűrös a kapcsolatunk! Már nem érzem azt, amit régen!-meséltem.
-Ha így érzel, mond meg neki! Mert ha elhallgatod, akkor csak rosszabb lesz! Ne feledd! Mindig, és mindenhol, légy őszinte!
-Köszönöm anya!-háláltam meg egy öleléssel.
-Mindennél jobban szeretlek! Bármi is történjék!

~Álom vége~

A szemeim egyszer csak kipattantak, és a kórházi plafont pillantottam meg először.A redőny lehúzva, Damon pedig oda-vissza járkált, a mondhatni, nagy teremben.A fejemre mintha egy millió kő zuhant volna.Erősen kívántam vért, a vágyat pedig a mellettem lévő vértasakok is növelték.Damon arcán jól látszódtak a fáradtság jelei.Bizonyára egész éjjel mellettem virrasztott.Mi történhetett? Nem emlékszem arra, hogy kórházba kerültem volna.Hogyha már az emlékezet hiányánál tartunk, semmi egyébre nem emlékszem, mint hogy a karjaimban tartottam a kislányom.Utána pedig teljes képszakadás.
-Damon!-nyöszörögtem.
Ő rám kapta a tekintetét, és egy mosoly húzódott arcára.Egy apró puszit nyomott homlokomra, és elsöpörte a hajamat látókörömből, majd simogatni kezdte arcomat.
-Hogy kerülök ide?-nyögtem ki az első mondatot.
-Rosszul lettél, és elájultál.Ragaszkodtam hozzá, hogy vizsgáljanak meg, ezért idehoztalak. De nyugi, amilyen gyorsan idehoztalak, úgy ki is viszlek!-kapott fel óvatosan.-Szólj, hogyha rosszul vagy oké?
-Jó!-motyogtam a vállába.
Egy kis idő múlva már nem éreztem az undorító kórház illatot.Nagyon utálom a kórházakat.A légkör elviselhetetlen, a kosztról pedig ne is beszéljünk.Mikor Rebekával voltam terhes, megkértek, hogy menjek be megfigyelésre.És a szobatársam azt mesélte, hogy egyszer egy műköröm darabot talált az ételben.A nővérkék pedig közel sem kedvesek.Ők egy az egyben megmondják neked, hogyha haldokolsz.Nem érdeklik, hogy fogod megemészteni.Damon beültetett a kocsiba, s a hideg időre tekintettel betakart egy prémes takaróval.Hirtelen az égből potyogni kezdtek az esőcseppek, amik a kocsi ablaküvegén landoltak.Egyik lassan, némelyik gyorsan indult lefelé.
-Remek!-mérgelődött Damon, s bekapcsolta az ablaktörlőt.
-Morcos vagy!-állapítottam meg.-Nem szeretem, hogyha morcos vagy!
-Ne is törődj velem!-mosolygott rám.-Pihenj nyugodtan!
-Az lesz!-csuktam le a szemeimet.

~~~~

A kocsi leparkolt a házunk előtt, mire én is felébredtem.Megdörzsöltem a szemeimet, majd a folyamatot az ásítás követte.Damon kiemelt a kocsiból, és a fejemre bugyolálta a takarót, hogy véletlenül se ázzak meg sehol.Úgy néztem ki, mint egy nagy pólyásbébi.A könyökével lenyomta a kilincset, és hang nélkül felvitt az emeletre.Lábával kirúgta az ajtót, aztán az ágyra helyezett.

-Kérsz valamit?-kérdezte kedvesen.

-Egy kis tea most jól jönne!-mosolyogtam.-Kicsit hideg volt a kocsiban!

-Jaj, miért nem mondtad hogy kapcsoljam be a fűtést?-bugyolált be még jobban.

-Damon, már nem fázom!-nevettem halkan.

-Máris hozom a teádat! Meggyeset, hisz az a kedvenced!-adott egy puszit a homlokomra, majd az ajtó felé vette az irányt.

-Damon!-szóltam utána.

-Igen?-fordult felém.

-Szeretlek!-mosolyodtam el.

-Én is szeretlek!-mosolygott féloldalasan, s becsukta az ajtót.
Az szemeim akaratlanul is lecsukódtak, hisz még nagyon fáradt voltam.Így hát mire Damon visszaért a szobába, addigra már én az igazak álmát aludtam.

Másnap reggel viszont kialudtabban ébredtem mint bármikor.Kedvem lett volna órákig ugrálni a kedvenc zenémre, és torkom szakadtából ujjongani.De ezt a férjem nem díjazza, szóval igyekeztem csitítani az ilyen vágyaimat.A vér iránti vonzalmam felfokozódott,  tehát nem tettem mást, mint hogy felkeltem, és lebattyogtam a mélyhűtőhöz, ahol a vértasakok kaptak helyet.Már a puszta látványuk is fokozta  a mérhetetlenül nagy étvágyamat.Kiemeltem egyet a sok közül, és perceken keresztül legeltettem rajta a szemem.Csak arra tudtam gondolni, hogy a vér szétáramlik a testemben, az ereim pedig megtelnek erővel.Kibontottam a zacskót, és mohón hozzá láttam.Leírhatatlan volt minden pillanata.Az üres tasakok sorjában a földön landoltak.Amikor már azt lehetett mondani, hogy elég volt, felslattyogtam a szobánkba, és bebújtam a jó öreg takaró alá.Kicsit forgolódni volt kedvem, de miután megtaláltam a tökéletes pozíciót, ismét álomra hajtottam a fejem.

Mire felébredtem, Damon hűlt helyét találtam.Hasra fordultam, és "morogni" kezdtem a párnámba.Ezek az átkozott reggelek... kikészítenek. A hideg szellő megcsapta a függönyöket, melynek következtében azok "repültek" a levegőben.A huzat engem is elért, amitől kirázott hideg.Elcsoszogtam az ablakig, és bezártam azt.Az egyedüllétem nem tartott sokáig, ugyan is Damon lépett be az ajtón, egy tálca társaságában, amelyen a következő finomságok szerepeltek: Frissen sütött Gofri csokiba mártott eperrel a tetején, és egy bögre gőzölgő kakaó, tejszínhabbal és mályvacukorral díszítetten.
-Elena!-nézett szigorúan.-Neked ágyban lenne a helyed!
-Neked is jó reggelt Damon!-kuncogtam.
-Az orvos elrendelte, hogy szigorúan ágyban kell tölts a napjaidat!-tette le a tálcát az éjjeliszekrényre.
-Te meg mióta hallgatsz az orvosokra?-néztem értetlenül.

-Ha a te egészségedről van szó, minden tanács jól jön. Most pedig, vissza az ágyba! Különben nem kapsz a reggelidből!-mondta Damon ellenmondást nem tűrően.
-Máris uram!-nevettem, majd betemettem magam a takarómmal.
Damon az ölembe helyezte a tálcát, s egy puszit adott homlokomra.Habozás nélkül kezdtem el felvágni a gofrit, ami csiga lassúsággal jutott el a hasamba.
-Ízlik? Bevallom, sokat vesződtem vele!-nevetett halkan.
-Nagyon is!-adtam egy puszit az arcára.-De Damon, nem kell körül ugrálnod.Nem vagyok terhes, sem beteg.
-Nem baj.-mosolygott.-Élvezem.
-De én nem! Olyan, mintha semmire nem lennék képes.-falatoztam tovább.
Mikor a tálcán semmi sem maradt, Damon készült levinni a konyhába.Én pedig természetesen, felöltözni készültem.
-Oh, majdnem elfelejtettem! Elena...-fordult meg Damon.
A pihenésem megszüntetésére, neki a homloka összeráncolása volt a válasza.
 -Kérlek, hagyd ki a felesleges kioktatás jó? Nincs szükség rá.Te is tudod, hogy én képtelen vagyok órákig csak azt csinálni, hogy fekszem az ágyban, míg ti azért harcoltok, hogy Rebeka biztonságban legyen! Hasznavehetetlennek érzem akkor magam! Nem vagyok egy törékeny porcelán, ami

bármelyik pillanatban összetörhet, ezért nagyon kell rá vigyázni. Egészséges vagyok! A tegnapi elájulásom bizonyára azért történhetett, mert sok vért veszhettem, és azt nem sikerült időben pótolnom. Sokkal jobban érzem magam.Hidd el.
-Elhiszem!-mosolygott halványan, majd hozzám sétált, s egy rövid csókot hintett ajkaimra.
-Köszönöm a megértésed!-kulcsoltam össze kezem nyaka körül.-Menjünk le a többiekhez!
-Azokra a többiekre gondolsz, akik nagyon aggódtak miattad? Mehetünk!-kulcsolta össze kezünket Damon.
Nem is értem, miért aggódik ennyire értem mindenki.Idővel minden olyan lesz mint régen.Remélem.A nappaliba leérvén, a szemek ránk szegeződtek.A barátaim száját egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el.
-Jó reggelt!-mosolygott rám Claire.-Hogy vagy?
-Őszintén? Felpörögve mint valaha!-válaszoltam a kérdésre.
-Nagyon ránk ijesztettél!-jegyezte meg Caroline.-Ne merészelj még egyszer elájulni! Bár, az ápolók nagyon jóképűek voltak... Na jó, talán színlelhetnél egy kis rosszul létet.
-A nővérkék is szexik voltak!-kacsintott Matty.
-Nagyon vicces!-vágott be egy művigyort Car.
Mosolyogva megráztam a fejem, és levetődtem Stefan mellé, aki a szokásos köszönésünkkel, egy öklössel köszöntött.

-Elena, nem áll szándékomban feltépni  a sebeidet a történtekkel kapcsolatban, de mire is emlékszel pontosan?-faggatott Ric.

-Hát, fent voltam a szobámban, és anya levelét nézegettem.Aztán egy kendőt szorítottak az arcomhoz, onnantól pedig egy kisebb képszakadás.Később egy barlangszerűségben ébredtem fel, ahol ugye ott volt Katherine, meg egy teljesen ismeretlen alak.Gondolom Klaus egyik hibridje.Katherine olyasmiket zagyvált össze, hogy ott fogok megrohadni, majd elkezdett rugdosni a falhoz.Utána pedig jött Stefan, és hazahozott.Ennyi amire emlékszem.-meséltem.
-Hogy nézett ki a hibrid?-jött a következő kérdés Damon-től.
-Ha Joseph-re gondolsz, igen ő volt! Elintéztem!-válaszolt helyettem Stefan.
-Ki a fene az a Joseph?-próbáltam megérteni a történetet.
-Csak egy idióta, aki nálunk dolgozott egy ideig kocsisként.Klaus megszöktette tőlünk, és a hibridjévé tette!-rendezte le ennyivel Damon.
-Hol van Melodie?-néztem körbe a nappaliban.
-Még fent alszik! Viszont, az egész éjszakát sírás nélkül végig aludta!
-Hála istennek!-mosolyodtam el.
-Máris lehozom!-indult meg Phoebe.
-Már csak azon csodálkozom, hogy Klaus nem volt ott!-mondta David.
-Az egészben az ő keze van benne!-rázta fejét Bonnie.-Nem értem Katherine-t.Egy kicsi emberség sem maradt benne?
-Ne gondoljátok, hogy mikor megismertük őt Damon-nel, nem volt ilyen.Ravaszabb volt a rókánál is.Sorra csábította el a férfiakat, az anya pedig erre büszke is volt, mondván hogy az ő gyönyörű
kislányára mindenkinek fáj a foga!-magyarázta Stefan.-Vagyis egy vérbeli ribanc volt már akkor is!
-A legrosszabb fajtából!-mondta Damon.
Ebben a pillanatban ért vissza Phoebe, Melodie-val a kezében.
-Nézd csak, ki van itt!-vigyorgott Phoebe.
-Szia kincsem!-vettem át tőle, és egy cuppanós puszit adtam arcára.
Kicsit babusgattam, majd megreggeliztettem.Mondhatni.A fele nem éppen odakerült ahová kellett volna, de mindegy.Reggeli után, az apja gondoskodását élvezte.
-Mi az hogy meg sem említitek, hogy Elena-t Katherine elrabolta?!-rontott be Jess.
-Nyugalom van!-röhögtem.
-Nagyon jókedvű vagy, ahhoz képest hogy elrabolt téged egy őrült szociopata ribanc. Alapos beszámolót kérek!
-Gyere!-forgattam meg a szemem, és felvonultunk a szobába, hogy négyszemközt tudjunk beszélni.Történésről történésre meséltem el neki mindent.
-Kikaparom a szemét Klaus-nak! Ezt megígérhetem.-csapott rá a combjára Jess.
-De ne beszéljünk Klaus-ról! Sem Katherine-ről.Az sokkalta jobban érdekel, mi van veled és Tony-val! Hogy haladnak az esküvői előszületek?
-Egy hisztérika vagyok!-sóhajtott.-Ennyire döntésképtelen nem lehetek.Ennek pedig Tony issza meg a levét.Már csak azt kívánom, hogy mihamarabb boldog feleség lehessek.
-Ezt maximálisan megtudom érteni!-bólogattam.-És nem vagy hisztérika.Vagyis, néha az tudsz lenni, de egy idő után már megszoktam.Csak szeretnéd, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen.
-De biztos lesz valami, ami majd elrontja a különleges napot.Elfolyik a sminkem, vagy leszakad a ruhámról az egyik fodor...-festette az ördögöt a falra Jess.
-Elég legyen!-ráztam meg a fejemet nevetve.-Csak beképzeled magadnak!
-Legyen úgy!-motyogta.-Emlékszel Josefina-ra? Az egykori vámpírbarátnőmre?
-Hogy érted hogy egykori?-terültem el az ágyon.
-Őt kértem volna fel tanúmnak, hisz az ő esküvőjén elvállaltam a posztot.Azt hittem, hogy ebben
legalább tudok majd rá számítani.Az utóbbi időben nagyon elhanyagoltuk egymást, és reménykedtem benne, hogy újra egymásra találunk, s jót tudunk beszélgetni mint régen.De ő tegnap lemondta.Azt felhozva kifogásként, hogy az nem neki való.Ennyi erővel én is mondhattam volna ugyan ezt.Nem? Ha egyszer elvállalsz valamit, akkor csináld is meg! Ne az utolsó pillanatban akarj meghátrálni!-papolta.-De tudhattam volna, hogy újra nem számíthatok rá.Mint általában.
-És most ki lesz a tanúd?-kérdeztem.
-Még nem tudom.Idővel majd csak találok valakit.Hacsak...-sandított rám.-Nem szeretnél az lenni?
-Ezer örömmel!-válaszoltam határozottan.
Ekkor a beszélgetésünket, Rebekának sikerült megszakítania.
-Szia Jessy!-ölelte magához lányom a barátnőmet.
-Szia, nagylány!-simított végig arcán Jess.
-Anya, kérdezhetek valamit?-kérdezte félénken.
-Hát persze, kicsim!-tápászkodtam fel az ágyról.-Miről lenne szó?
-Az előbb felhívott az egyik osztálytársam, és meghívott a szülinapi bulijára.Elmehetek?
-Mégis mi lesz azon a bulin?-faggattam.
-Tudod, tortát eszünk, társasjátékokat játszunk, meg ilyenek!-sorolta.
-Ez esetben, elmehetsz!-adtam rá áldásomat.
-Köszi!-örvendett, majd elszaladt.
-Óvatosan a lépcsőn!-szóltam utána, de már mintha elnyelte volna a föld.
Egy apró nevetés hagyta el számat.A szobánkba felhallatszott a csengő éles hangja.Azt a döntést hoztuk, hogy megnézzük, mégis kimerészkedett házunk tájékára. Mire leértünk, Jeremy-t pillantottuk meg, amint megcsókolja Bonnie-t.
-Szia, Jer!-köszöntöttem egy mosollyal.
-Hali Elena!-mosolygott rám kedvesen.
-Hát te? Egy ideje nem jártál nálunk.-kezdte a beszélgetést Matty.
-Jeremy és én, egy ideje nyomózgattunk a családfája körül.A nagybátyjának volt egy féltve őrzött titka, amit senkinek sem mondott el.Vérfarkas volt.Több, mint vérfarkas.Hibrid volt.Ő indította a hibridek vérvonalát.A hibridek átka apáról fiúra száll.Jeremy apja színtiszta vámpír volt, így ő nem volt hibrid.De miután megszületett Jeremy, a szülei észrevették rajta a hibrid jeleket.-konzultálta Bonnie.
-És, és egy ideje teliholdkor olyan érzésem támad, mintha a hold a hatalmába kerített volna.-mondta

Jeremy.
-Összegezzük! Szóval Jeremy egy hibrid? Akire Klaus vadászik?-vettem a lényeget.
-Ahogy mondod!-mondta Jer.
-Klaus-nak semmiképp sem szabad megtudnia!-szólt Damon.
-Ha megtudja, nekünk végünk!-mondta Car.-Elvégre, Klaus annak örül, hogyha minél több hibridje van.Akikből egy egész hadsereget készít, és megölet vele minden embert!
-Erre magunk is rájöttünk, Caroline!-forgattam meg a szemem.
-Csak mondom!-rántott vállat.
-És ha, megtörnénk a hibrid átkot?-vetettem fel az ötletet.
-Ezt hogy érted?-nézett rám Jer.
-Tény, hogy nagy munka, és erőfeszítés kell hozzá, de szerintem megoldható lenne.És ismerek valakit, aki a saját hibridátkát törte meg.A neve Ruth.Bár, évek óta nem beszéltünk.És abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán Mystic Falls közelében él e még.Mindig is kalandvágyó típus volt.-magyaráztam a tervemet.
-Beszélnél Ruth-al? Hogy segítsen?-kérlelt Bonnie.
-Meglátom mit tehetek!-egyeztem bele.
-De kell egy hely, ahol letudjuk láncolni Jer-t!-világosított fel Phoebe.
-Mit szóltok a régi Lockwood pincéhez?-ötletelt Ric.-Évezredek óta nem járt ott senki!
-Ráadásul fejből tudom az utat odafelé!-mondta Bonnie.
-Mondom  a tervet! Bonnie és én elmegyünk megnézni a pincét, míg ti megpróbáljátok kiötleni, hogy is törjük meg az átkot! Esetlegesen, hogyha Ruth-ot nem érném el!-vázoltam fel a gondolatomat.

A többiek előszeretettel támogatták az ötletet.Így Bonnie elirányított az erdő legeldugottabb mélyére, ahol a régi Lockwood pincét találtuk.Ha beléptünk, rögtön láncokat találhattunk, meg persze rácsos ajtókat.Minden megfelelt a célnak, tehát eldöntöttünk.Tökéletes lesz, az átok megtörésére.
-Hihetetlen, mennyire eldugták ezt a pincét nem?-mondtam.
-De igen.Vajon miért?-gondolkodott el Bonnie.
Amikor kiértünk, már nem voltunk egyedül.Klaus várt ránk.
-Kiket látnak szemeim? Csaknem két vámpír cafka? Oh bocsánat, boszorkány és egy vámpír cafka!-vigyorgott gúnyosan Klaus.
-Klaus!-sziszegte Bonnie, majd a varázserejével megakadályozta, hogy nekünk rontson.
-Meglepően sokat fejlődött a varázserőt kis Benett boszorka.Ha már a meglepő dolgoknál tartunk, mit kerestek ti itt? Tudtommal semmi dolgotok nincs erre!-mondta Klaus.
-Semmit, amihez közöd lenne!-flegmáztam, majd a kocsihoz indultam.
-Ch, szánalmas vagy Elena Gilbert! Vagy mondjam inkább, Elena Bell? Az anyád nagy ribanc volt.Bárkivel összefeküdt, akit csak meglátott az utcán.Talán még velem is!-feszegette a határokat Klaus.
-Ne beszélj így az anyámról!-förmedtem rá.-A lába nyomába sem érhetsz!
-Menjünk, Elena! Láthatóan csak provokálni akar minket!-nyugtatott Bonnie.
Nem szóltam semmit, csak beültem a kocsiba.Túl mérges, és ideges voltam, hogy bárhová is elvezessek, ezért Bonnie vette át a volánt.


Otthon sem tudtam igazán lenyugodni, de egy fokkal jobb volt, mikor kiadtam magamból a dühöm egy részét.Már holnap elkezdjük megtörni a hibrid átkot.Bonnie ideges, hisz fél.Hogy mitől fél? Hogy Jeremy vesztét a hibridátok fogja okozni.
-Gyűlölőm Klaus-t, gyűlölőm Klaus-t!-kántálta Bonnie.
-Mint mindenki más, ezen a föld nevezetű bolygón!-mondtam unottan.-Holnap beszélek Ruth-al, és szólok mire jutottam!
-Köszönöm!-ölelt magához, mire én csak elmosolyodtam.
Most egy amolyan Damon támogatásra lett volna szükségem, tehát gőzerővel kezdtem el keresni a férjemet.Tűvé tettem érte az egész házat.Végül az udvaron találtam meg, ahogy bámulta a csillagokat.
-Már kerestelek!-adtam tudtára.
-Hiányoztam?-vigyorodott el.
-Nagyon is!-ültem le mellé, és a vállára hajtottam a fejem.
Idekint nagyon hideg volt, és a szellő nagyon meg is csapott, melynek a didergésem lett az eredménye.
-Fázol?-csókolta meg a homlokom.
-Egy kicsit.-válaszoltam.-De nem vészes!

-Hallottam elengedted Rebekát arra a bulira.Nem kockázatos ez egy kicsit?
-Már miért lenne az? Abban egyeztünk meg, hogy mindent megteszünk, hogy normális élete legyen.És ez is beletartozik.
-Ha te mondod!-rántott vállat.
-Mire jutottatok? Tudod, Jeremy-vel!-kérdezősködtem.
-Semmire! Szó szerint.Nem tudom mihez kezdhetnénk!
-Megfogjuk oldani.Ebben biztos vagyok!
-Szeretem, hogy ilyen magabiztos vagy!-mosolygott.
-Szeretlek!--bújtam közelebb hozzá.
-Szeretlek!
-Mindennél jobban?
-Még annál is jobban!-nevetett halkan.-Nincs kedved egy közös fürdőhöz?
-Már hogyne lenne?-örvendtem.
A fürdőkádban már a víz benne volt, csak egy kicsit fel kellett melegíteni.Sorra kerültek le rólunk a ruhadarabok.Felbontottunk egy üveg pezsgőt, és italozgatni kezdtünk.
-Mondtam már, hogy ezeket az estéket szeretem a legjobban?-törte meg a csendet Damon.
-Én is imádom őket.Elterelik a figyelmemet minden rosszról!
-Nem szeretném hangoztatni, de nekem jutott eszembe, hogy fürödjünk együtt!-húzta ki magát
Damon.
-Gondoltam hogy megfogod említeni!-kuncogtam.
-Apa!!-kiabálta Rebeka.-Gyere mesét olvasni!
-És, megszakadt a mámor!-forgatta szemét Damon, majd kiszállt, és maga köré tekert egy törölközőt.
-Mindjárt jövők vissza hozzád, gyönyörűm!-dörzsölte össze orrunkat.