34.Fejezet

Miután lefektettem Melodie-t, furcsa hangokat hallottam a nappaliból.Furdalt a kíváncsiság, ezért utána néztem.Lebaktattam az említett helyiségbe, ahol a többiek idegesen járkáltak egyik sarokból a másikba.

-Elmondaná valaki, mégis mi a frász karika van veletek?-tettem fel a nagy kérdést.

-Stefan, elment!-közölte Damon.
-Hogy hogy elment?-értetlenkedtem.-Hová ment?
-Nem tudjuk, csak ezt a levelet hagyta!-mondta Car, majd kezembe nyomta Stefan levelét, amit nyomban olvasni is kezdtem.

"Srácok!
Mire megtaláljátok ezt a levelet, én már valószínűleg elhagytam Mystic Falls területét.Ne haragudjatok, hogy nem jelentettem be, hogy eltűnök egy kis időre, de szükségem van egy kis egyedül létre, és arra, hogy kiszellőztessem a fejemet.Ne hívjatok, és ne keressetek.

Stefan." 

-Először is, mindenki nyugodjon már le!-nyugtattam a többieket.-Stefan-nak biztos nyomos oka volt arra, hogy elmenjen.Ha elmondta volna nekünk, hogy hová megy, akkor biztos marasztaltuk volna.Stefan visszafog jönni.

-Igaza van, Elena-nak.-állt mellém Damon.

Stefan-nal sok minden történt mostanában, és bizonyára kell neki egy kis idő, hogy mindezt megeméssze, és kiereszthesse a gőzt.Amikor mindenki látszólag megnyugodott, a nap folytatódhatott nyugodtan tovább.Épp a vacsora után készültem elpakolni, két kar simult derekam köré.Fejét a vállamon pihentette, majd apró csókokat hintett nyakhajlatomba.Beszívtam jellegzetes illatát, amiből rögtön kitudtam következtetni, ki is ölel ily szorosan.

-Neked is szia, Damon.-mosolyodtam el.

-Arra gondoltam, hogy fürödjünk együtt.Olyan rég voltunk már kettesben.

-Csábító ajánlat.-haraptam az alsó ajkamba.-Rendben van.

Damon egy percet sem várva felkapott, és felvitt egyenesen a fürdőszobába, ahol már készen állt a kád, amelybe természetesen már a víz is bele volt engedve.Levedlettük magunkról ruháinkat, és elmerültünk A kád szélén egy pezsgős üveg kapott helyett, mellette két pohár.Damon kibontotta azt. és töltött mindkettőnknek.

-Koccintsunk a lányainkra, és arra, hogy évek óta boldog házasságban élünk.-mondta Damon.

-Az örökké valóságig.-vigyorogtam.-Szeretlek!

-Szeretlek.-adott egy puszit a homlokomra Damon.

Damon egy kis idő múlva kiszállt a kádból, s csupasz dereka köré tekert egy törölközőt.A mobilom pittyegni kezdett, jelezve hogy üzenetem jött.Az üzenet feladója, nem más volt, mint az én régen látott unokaöcsém, Chris
"Szia Elena!
Ne haragudj, hogy nem hívtalak fel mostanság, csak a Whitmore-on töltött napjaim elszívják minden erőmet.Ezt az üzenetet is csak úgy gyorsan bepötyögöm.Szükségem van rád.Jenna néni teljesen kifordult magából, amióta ő is itt kezdett tanulni.Kérlek segíts!"
Az üzenetet olvasván kicsit rossz előérzetem lett.Félek, hogy valami baja lett Jenna néninek.Az arccsontom kicsit megfeszült, s hanyagul eldobtam a mobilomat.
-Minden oké?-fordult felém a tükörtől Damon.
-Chris most írt egy üzenetet, hogy el kéne mennem a Whitmore-ra, mert szüksége van rám.Úgy érzem, valami rossz fog történni.
-Fog is.-mondta Damon, majd leült a kád szélére, s egy kósza hajtincset.-Holnap elmész.
-De csak egy kis időre, szóval próbáld meg kibírni.-nevettem.
-Inkább leitatlak és rábeszéllek hogy maradj-nevetett Damon, majd végig simított az arcomon.
-Apa!!-hallottuk Rebeka hangját.
-Mindjárt jövők!-forgatta meg a szemét.-Szólítanak az apai kötelességek.
-Ne siess!-szóltam utána, majd lehunytam a szemem, és kicsit elbóbiskoltam.

~Másnap reggel~

 A vekker korábban ébresztett, mint gondoltam volna.Pontban 7:00-kor.Mosolyogva kikapcsoltam, majd az oldalamra fordulva kezdtem el Damon-t bámulni.Nagyon jól tudtam, hogy őt ezt mennyire zavarja, de egy cseppet sem érdekelt.Akár órákig képes lennék őt bámulni.Birizgálni kezdtem pár szétálló tincsét, amit ő meg is érzett, és egy mosollyal nyugtázta.

-Bárcsak ez a pillanat örökké tartana-motyogta a párnájába.

-Én is szeretném, de a családomnak szüksége van rám.
-Igazad van.-csókolt homlokon.-Megyek, felöltöztetem a lányokat.
-Rendben.-vigyorodtam el, majd készülődni kezdtem.
Ma a szokásosabbnál is jobban sütött a nap, szóval megpróbáltam lengén öltözni.Egy könyökig érő fehér felsőben, és a hozzá tartozó kék kardigánnál döntöttem.A hajamat lófarokba fogtam, s lementem a konyhába, hogy enni adjak a pockosnak.Az étvágyamat bőven kielégítette egy piros alma is.A konyha lassan megtelt emberekkel.Matt és Car azon veszekedtek, hogy Matt kicsit túl engedékeny Justin-al szemben.Phoebe és Alaric pedig csak fogták a fejüket miattuk.Bonnie épp könyörgött Melodie-nak, hogy egye meg az utolsó falatot.Damon pedig a lányunkat vigasztalta, aki azért búslakodott, mert elmegyek
.
-Nézd, kincsem.-guggoltam le elé.-Ha kell, óránként beszélni fogunk majd, jó? Észre sem fogod venni hogy nem leszek itthon.De holnap reggel már úgy fogsz ébredni, hogy itthon vagyok.Megígérem.És ne felejtsd! Te vagy az asszony a háznál! Amíg távol leszek, próbáld meg helyettem is megnevelni apádat.
-Nem hiszem, hogy ez sikerülne.-nevetett Rebeka.
-Jó meglátás!-kacsintott Damon.
-Nagyon szeretlek.-majd megpusziltam homlokát.
-Én is téged.-mosolygott.
Egy utolsó nagy ölelést adva Rebekának, a férjemhez léptem, és átkaroltam a nyakát.Ő homlokát az enyémnek döntötte, s mélyen a szemembe nézett.
-Nem tudom hogy fogom bírni nélküled.-mondta.
-Jaj, Damon.-sóhajtottam.-Csak egy napról van szó! És a Whitmore csak pár órányira van!
-Ígérd meg, hogy amint odaérsz, felhívsz!
-Megígérem.-nevettem egy kicsit.-Te pedig azt ígérd meg, hogy épségben eljuttatod Rebekát az iskolába.
-Ami azt illeti...-szólt közbe Rebeka.
-Szó sincs róla!-mondtuk egyszerre Damon-nel.-Nem maradhatsz itthon.
-Egy próbát megért.-rántotta meg a vállát Rebeka, majd felszaladt a szobájába.
-Tiszta anyja.-állapította meg Damon.
-Belőled és akad benne bőven.-mondtam.
-Nagyon szeretlek Elena!-közeledett az ajkaim felé.
-Az örökké valóságig?
-Még annál is tovább!-majd az ajkaimra vetette magát.
Percekig faltuk egymás ajkait.E tökéletes pillanatnak a levegőhiány vetett véget.Damon elengedett, s elkísért a kocsiig.Ott még egy csókot váltottunk, majd útra keltem.Izgatottan vártam, hogy a Whitmore-ra érjek.A terveim szerint, miután elvégeztem a gimnáziumot, én is a Whitmore-ra mentem volna fősulira.Csak a gimnáziumi éveim alatt megismerkedtem Damon-nel.Damon is azt szerette volna, hogy fősulira menjek, hisz ez is hozzá tartozik az átlagos emberi lányok életéhez.Nem akarta, hogy azért ne valósulhassanak meg az álmaim, mert egy vámpírral járok.Tisztán emlékszem arra napra, amikor elindultam a Whitmore főiskolán lévő életem felé, de az utolsó pillanatban visszafordultam, s nem érdekelt, hogy kimaradok egy jó emlékből.Damon-ért, megérte.

~Visszaemlékezés~

 -Talán itt kéne maradnom egy kis időre, amíg lezajlanak ezek a beköltözéssel járó bonyodalmak meg...-ecseteltem, de Damon közbe szólt.

-Nem!-ellenkezett.-Elmész.Olcsó sört iszol majd, s olyan dolgok ellen tüntetsz majd, amiket letojsz.

Mosolyogva megráztam a fejem, majd átkaroltam a nyakát.

-Szerinted működni fog, ez a távkapcsolat dolog?-kérdeztem félénken.

-Hát, azt tervezem hogy elfelejtelek amint kilépsz az ajtón.-mosolyodott el féloldalasan.

Elnevettem magam, majd megcsókoltam őt.Beletúrtam tökéletesen beállított hajába, ami fokozta a hangulatot.

-Szeretlek.-néztem mélyen a szemébe.

-Szeretlek.-mosolygott.-Na, indulás.

Átléptem Damon ajtaján, majd megindultam az új élet felé.Beültem a kocsimba, és felbúgattam a motort.Útközben minden lezajlott a fejemben.A főiskola jót is tehet nekem, ugyanakkor kárt is tehet bennem.Tény, hogy új élményekkel gazdadogom, de félek, hogy a távolság miatt megromolhat a Damon-nel való kapcsolatom.Amikor megláttam a Whitmore nevet a táblán, lenyeltem egy hatalmas gombócot a torkomban.Az eszem azt súgta, hogy ne álljak meg, ne forduljak vissza, s kezdjek új életet.A szívem viszont egészen mást diktált.Azt diktálta, hogy forduljak vissza, s folytassam tovább az életemet.Építsem fel azt, amit már elkezdtem.A szívemre hallgattam.Amint egy alkalom adódott, megfordultam, és Mystic Falls felé vettem az irányt.Úgy érzem, ez a helyes döntés.Amikor Damon házához értem, rögtön berohantam az ajtón.

-Neked már rég a Whitmore-on kéne lenned, Elena!-lepődött meg Damon.

-Nem érdekel.-ráztam a fejemet.

-Tudod te, miből maradsz ki miattam?

-Igen, persze hogy tudom.De, érted megéri.Érted akár ezer álmot is feladnék.

~Visszaemlékezés vége~

 Így ért hát véget a Whitmore-i történetem.A mai napig nem bánom, hogy így döntöttem.Sőt.Büszke vagyok magamra.Hisz, meglehet, hogy a Whitmore-ral többre mentem volna, de nyertem valami sokkal értékesebbet.Barátokat, szerelmet, gyerekeket.Mindenem meg van, amire emberi, és vámpír életemben vágytam.Mikor megérkeztem a Whitmore-ra, a szememmel keresni kezdtem Chris-t.Kis idő múlva meg is találtam, ahogy a távolban integet nekem.Nagyon megváltozott, amióta nem láttam.Utoljára 18 éves korában láttam, amikor készült ide költözni.Most pedig 22 éves.
-Szia.-öleltem magamhoz régen látott unokaöcsémet.
-Szia Elena.-ölelt vissza.-Jól nézel ki.
-Te is.-bokszoltam a vállába.-De mesélj, mi van Jenna-val?
-Amióta ő is itt kezdett el tanulni, egészen megváltozott.Úgy viselkedik, mint egy 17-18 éves tini.Szerintem jobban járt volna, hogyha ott marad Mystic Falls-ban.De megtudom érteni...Klaus...
-Te tudsz Klaus-ról?-lepődtem meg.
-Igen, Jenna mesélt róla.
Chris-nek gyors elintézni valója akadt, ezért egymagam próbáltam megkeresni Jenna szobáját.Sokra nem mentem.Mintha tűt kerestem volna a szénakazalban.Ráadásul próbáltam segítséget kérni az egyik tanulótól, ő pedig csak lehurrogott.Nem túl barátságosak itt az emberek.Ekkor eszembe jutott, hogy ígéretet tettem Damon-nek.Amint ide érek, fel kell hívnom.Ezért az ígéretemnek eleget téve, kezdtem tárcsázni a férjem számát, miközben Jenna szobáját kajtattam.Pillanatokon belül fel is vette.
-Máris hiányzom?-hallottam mély dörmögős hangját.
-Csak betartottam az ígéretemet.Most pedig te jössz.Rebeka épségben eljutott a suliba?
-Viccelsz? Még szép.Még a héjat is levágtam a szendvicséről.
-Oh, de példás apuka lett valaki.-kuncogtam.
-Na de mesélj.Milyen a Whitmore?
-Egész jó.Bár, találkoztam egy emberrel, aki elég goromba volt velem.
-Akarod hogy összeverjem neked?
-Nem.Még nem.-ellenkeztem.
-Akkor legalább megszugeráltad?
-Miért tettem volna?
-Könyörgöm! Mond hogy legalább megkínoztad!
-Damon...-forgattam meg a szemem.
-Ne felejtsd el, hogy egy jó útra tért sorozat gyilkos a férjed!
-Hogy is felejthetném el...-nevettem, majd végre megtaláltam amit kerestem.-Mennem kell.Megtaláltam Jenna szobáját.Szeretlek!
-Én is téged kicsim.-hallottam mosolygós hangját.
Kezemet a kilincsre helyeztem, majd lenyomtam azt.Mikor beléptem, Jenna épp egy könyvet olvasott.
-Hello idegen.-köszöntem oda mosolyogva.
-Elena?-kapta rám a tekintetét.
-Teljes élet nagyságban.-vigyorogtam.
Örömében eldobta a könyvet, és a karjaiba zárt.Jó volt újra megölelni.Nem tagadom, már nagyon hiányzott.De ha neki így jó, én támogatom.Itt legalább nincs veszélynek kitéve, s élheti az életét.Klaus mentesen.
-Mi szól hozott?-kérdezte Jenna kíváncsian.
-Csak meglátogattalak.-eresztettem egy halvány mosolyt.-És beszélni is szerettem volna veled.Chris mondta, hogy teljesen új életet kezdtél.
-Igen.-vigyorgott.-Vad bulik, piálás...
-Ez nem te vagy, Jenna.-ráztam a fejem.-Szerintem, vissza kéne jönnöd Mystic Falls-ba.
Ekkor az úgynevezett "konyharészlegbe" sétált, majd előhúzott a fiókból egy kést.
-Ez, nem mond neked semmit?-lengette előttem a kést idegesen.-Klaus megszugerált! Majdnem meg haltál miattam!
-Először is.Nem miattad történt.Hanem Klaus miatt.Másodszor, felesleges emiatt rágódnod.Halhatatlan vagyok.
-Nem érdekel Elena.-ellenkezett tovább.-Itt fogok maradni, mert Mystic Falls-ban csak az életedet veszélyeztettem.
-Akkor legalább fogd vissza magad egy kicsit.Lásd be, nem vagy már 16 éves tinédzser, aki hajnalokig bulizhat.
-Az én életem, azt csinálok amit akarok!
-Ezt még nagyon megfogod bánni Jenna néni...-majd kiviharzottam az ajtón.

~Damon Salvatore~

Azt hittem nehezebb lesz megbirkóznom azokkal a feladatokkal, amik eredetileg Elena-ra várnának.De bevallom, sima ügy.Rebekát elfuvaroztam a suliba, felöltöztettem Melodie-t, játszottam vele, délután lefektettem, s egy kis pihenésre is jutott időm.Éppen a szobában takarítók, mivel Elena a minap megjegyezte, hogy az egész szoba olyan mint egy disznóól.Én személy szerint nem így látom, de, ő ért hozzá.S had legyen neki gyereknap, neki álltam kitakarítani, hogy amire hazaér, tiszta szoba várja.Remélhetőleg büszke lesz rám, s egy kis jutalmat kapok érte.Ebben a pillanatban meghallottam az egyik hibrid hangját a teraszról, amint beszélget valakivel.Josh volt az.És rögtön rájöttem kivel is beszél, amikor kiejtette a következő nevet: "Klaus"
Ha már Klaus van a dologban, abból nem sül ki semmi jó sem.Ezek szerint Josh azért van itt, hogy kémkedjen utánunk, és beszámoljon Klaus-nak mi is történik itt.Klaus ravaszabb mint hittem.
-Elena-nak egyszer s mindenkorra vége...-hangzott az utolsó mondat Josh szájából.
Ez a féreg megakarja öletni a feleségemet.Dühömben mindent összetörtem, ami törhetőnek látszott.Ennyit a tiszta szobáról.Szerencsére csak egy lámpa bánta.Mikor sikerült egy kicsit lehiggadnom, lementem a nappaliba, ahol Car-t találtam, amint Justin-t büfiztette.
-Hú de mérges valaki.-mondta némi meglepődöttséggel Car.-Min húztad így fel magad?
-Hallottam valamit...-szorult ökölbe a kezem.
-Öhm, el is mondod hogy mit hallottál, vagy hoznom kell a harapó fogót?-tette le Justin-t Car.
-Josh...-sziszegtem.

-Mi van vele?-kérdezte Car.
-Szövetkezett Klaus-al!-jelentettem ki.
-Miért tenné? Át állt a mi oldalunkra!
-Csak azt hittük, hogy átállt.Megakarják öletni Elena-t.
-Miből gondolod?
-Hallottam, hogy erről beszéltek Klaus-al.
-A nyomorult...-sziszegett Car.-Mégis hogy akarják megölni?
-Gőzöm sincs.-sandítottam a terasz felé, ahol Josh ült, fülhallgatóval a fülében.-De mindjárt kiderítem.
Berángattam az említett hibridet a nappaliba, s lelöktem a kanapéra.
-Na jó.-rántottam ki a füléből a fülhallgatót.-Két választásod van.Elmondod, hogy miben mesterkedtek Klaus-al, vagy kénytelen leszek erőszakosabb eszközökhöz folyamodni.
-Valamit te nagyon félreértesz.Klaus és én nem mesterkedünk semmiben.Amióta át álltam hozzátok, azóta nem is hallottam Klaus felől.
-Oh, szóval tagadod, hogy vele beszéltél az előbb? És azt is tagadod, hogy azt mondtad, "Elena-nak egyszer s mindenkorra vége..."
-Igen.-válaszolta határozottan.
-Ha neked ez kell...-rántottam vállat.
A következő pillanatban a falnak nyomtam, és a torkánál szorítottam.
-Ide figyelj! A feleségem veszélyben van miattad, és a kis barátod miatt.Tehát mond el hogy hogyan is készültök megszabadulni tőle, vagy istenemre esküszöm, kibelezzek, és szétcincállak.-fenyegettem.
-Katherine...-fulldokolt.
-Mi van Katherine-el?!-kiabáltam.
Már annyira fuldoklott, hogy egy szót sem tudott kinyögni.Ezért elengedtem. és hagytam, hogy végre hajtsa a parancsomat.
-Katherine, Kai, és Silas fogja elpusztítani Klaus-nak.Becsalogatják a sportcsarnokba egy ember segítségével, s ott Katherine és Kai lefárasztja őt, majd ekkor jön képbe Silas.Miután Elena az utolsó leheletét is kilehelte, Silas a szívébe döfi a fakarót.S ha bárki Elena segítségére siet, nyomban megöli őt, és azt, aki megakadályozta a tervet.
-Egyáltalán ki az a Silas?
-Egy nagyon erős vámpír.Talán még Klaus-nál is erősebb.Képes volt 20 vámpírt is megölni egyszerre, csak azért, mert ellene szegültek.
-Van gyenge pontja?
-Nem tudok róla.
-Húzz innen.-engedtem szabadjára, majd levettem az akasztóról a kocsim kulcsát.
-Most mégis hová mész?-vont kérdőre Car.
-Megmentem a feleségemet.-csaptam be magam után az ajtót.

~Elena Gilbert~

Mivel még szerettem volna egy kis időt Chris-el is tölteni, ezért még maradtam pár órát.Kihasználva a szabad perceimet, kezdtem el körül nézni a főiskolán.Meg kell mondjam, jobbra számítottam.Az egész iskola kinézete olyan lehangoló...Az összes tanár unalmasnak látszik.A tanárnők púposak és öregek, a férfi tanároknak pedig az arcán pedig egy hatalmas ősz szakáll látható.Viszont a falakon lévő festmények nagyon szépek.Szépen átdolgozottak.
-Elnézést!-zavart meg egy ismeretlen hang a festmények gyönyörködésében.
-Igen?-fordultam felé érdeklődve.
-Ön, Elena Gilbert?
-Igen.-válaszoltam határozottan.
-Chris arra kért szóljak, hogy menjen a sportcsarnokba.Ott várja magát.
-Értem, köszönöm.-mosolyogtam.-És hol is van az a tornacsarnok?
-Jöjjön, megmutatom.-mosolygott.
Elvezetett a hosszú folyosó legvégére, ahol az ajtó tárva nyitva állt.Azt hittem, egyedül leszünk.De tévedtem.Chris sehol sem volt.Helyette egy olyas valaki várt rám, akire nem számítottam.Katherine volt az, és egy ördögi mosoly ült a szája sarkában.
-Mit keresel itt, Katherine?-váltam idegessé.
-Meg teszek valamit, amit már régen meg kellett volna tennem.-titokzatoskodott.-De nem leszek ám egyedül!
Ebben a pillanatban a hátsó ajtón lépett be a bűntársa.Fekete haja, és bőrdzsekije tökéletesen illett a róla alkotott leíráshoz.Ördögi, erős, s egyben, gonosz is.
-Kai.Azt hittem végre felszívódtál.-mondtam.
-Hello, Elena!-vigyorodott el.
-Mertem remélni, hogy van annyi eszetek, hogy soha a büdös életbe nem kerültök többé a szemem elé.De, tévedtem.
-Kezdődjön a játszma, Elena.-nevetett fel ördögien Katherine.
Kai belekezdett egy varázsigébe, amitől úgy éreztem, hogy a végtagjaim egyre jobban csak zsibbadnak.Körülnéztem az egész teremben, de sehol egy árva lélek, aki segíteni tudott volna.Egyet kivéve.Egy fekete csuklyás alakot láttam meg a leghátsó sarokban, amint nézi, ahogy szenvedek.Katherine verbénás vizet nyomott le a torkomon, ami mérhetetlenül égetett.Úgy éreztem, hogy minden erőm egy szempillantás alatt felszívódott.Az utolsó emlékem pedig az, hogy a csuklyás alak fakarót próbál döfni a szívembe, de Damon ellök onnan, és a karó a karjában ért végbe.Majd Damon egy váratlan mozdulattal szíven szúrja Katherine-t.

~~~~

A szobámban ébredtem fel.A fejem sajgót, de sokkal erősebbnek éreztem magam, mint annak előtte.Az ágy szélén Damon ült, miközben a kezemet fogta.Az utolsó emlékemre gondolva, mérhetetlenül nagy düh keletkezett bennem.
-Mond, te normális vagy?!-pattantam ki az ágyból.-Meg is halhattál volna!
-Talán az jobb lett volna hogy itt hagylak meghalni?!-háborodott fel Damon.
-Megoldottam volna...-mormogtam.
-Nekem nem úgy látszott.-fogta tenyerébe az arcomat.-Mikor megtudtam, hogy veszélyben vagy,  rohadtul aggódtam érted.Belehaltam volna, ha elveszítelek.
-Már ezerszer elmondtam, de ha kell, most is elmondom.Engem, soha az életben nem fogsz elveszíteni.
-Legyen is így!-mosolyodott el, majd csókot lehelt ajkaimra.
-Mit szólnál hozzá, hogyha megkeresnénk a lányokat, és megnéznénk együtt egy filmet?-vetettem fel.
-Nekem ennél sokkal jobb ötletem van!-kezdte el csókolgatni a nyakamat.
-Most hogy mondod, ez az ötlet sokkal jobban tetszik.-löktem az ágyra, majd szó szerint széttéptem az ingét.
Kicsatoltam övét, majd a nadrágtól is megszabadítottam.Ő is pontosan ugyan így tett.Miután minden ruhanemű lekerült rólunk, átadtuk magunkat a mámornak.Csókokkal hintettem be kockás hasát, majd a hasától kezdve, egészen a nyakáig, kisebb nyomokat hagytam.Ezzel azt jelezve, hogy ő maximálisan is az enyém.