8.Fejezet

Damon lágyan simogatta az oldalam, ami jó érzéssel töltött el.Az idő ma szokatlanul csendes.Szinte már túlságosan is.Apró puszikkal halmoztam el a férjem mellkasát, ő pedig elmosolyodott.Damon keze a derekamról lefelé vándorolt, egészen a fenekemig.Rögtön elvezettem onnan, mire ő kicsit felnevetett.Mosolyogva megráztam a fejem, majd újra kényelembe helyeztem magam Damon mellkasán.
-Olyan jó így!-mosolyogtam.
-Valóban jó!-állapította meg Damon.
-Kettesben, tudván hogy semmi sem zavarhat meg minket! Kár, hogy ahogy kilépünk az ajtón valami biztos elrontja a napunkat!-mondtam.
-Nem kell így lennie! Lustálkodhatunk egész nap az ágyban!-mosolygott Damon.

-Tudod hogy nem lehet! Rebeka valahogy biztos kizargatna minket!-nevettem.
-Az meglehet!-nevetett.-Egyébként, az éjjel annyit forgolódtál hogy rajtam kötöttél ki! Azt hittem összenyomsz!-röhögött.
-Menj a fenébe!-dobtam meg egy párnával, majd a fürdő felé indultam.
-Szeretlek!-kiabált utánam.
-Én is!-kacagtam.
Kontyba fogtam a hajamat, majd a zuhany alá álltam.Hagytam hogy a meleg víz felfrissítsen.Zuhanyzás közben megy legjobban a gondolkodás.Miután végeztem, magam köré tekertem egy törölközőt, majd a tükör elé álltam.Szárazra töröltem nedves hajamat, majd hajbalzsammal is bekentem.Ekkor valaki hátulról átkarolt, és a fülembe suttogott.
-Örülten szexi vagy, így egy száll törölközőben!-suttogta Damon.
-Már vártam mikor mondod!-nevettem.
-Ami tény az tény! Nem szeretnél megszabadulni tőle?
-Nem igazán! De tudod mit szeretnék?-kérdeztem.
-Hallgatlak!-válaszolt Damon.
-Nyugodtan felöltözni!-közöltem.
-Azt sajnos nem engedhetem!-húzta a száját Damon.

-Meg tudhatnám hogy miért nem?-érdeklődtem.
-Csak úgy!-vágta rá.
Néha úgy érzem, hogy mintha csak most ismertem meg volna Damon-t.Az hogy összeházasodtunk, nem változtatott meg minket.A lelkünk mélyén még mindig az a két fiatal vagyunk, akik egymásba szerettek.Ez pedig soha nem fog megváltozni.Nem mintha akarnám.Damon egy puszit nyomott a vállamra, majd végre magamra hagyott.Alaposan megszárítottam a hajamat, majd kifésültem a csomókat a hajamból.Felkaptam magamra a mai napra tervezett ruhámat, majd egy némi parfümöt fújtam magamra.Lebaktattam a nappaliba, ahol Stefan-t találtam, aki Rebekával társasozott.
-Többiek?-kérdeztem.
-Caroline és Matt odakint vannak, Bonnie a szobájában beszélget Jeremy-vel telefonon, Damon pedig a konyhában van! Phoebe, Molly és Alaric nem sokára itthon vannak!-mesélte Stefan.
-Ez jó hír!-vigyorogtam, majd a konyha felé indultam.
Egy nem mindennapi látvány tárult a szemem elé.Damon lazán táncolni kezdett a rádióból származó zenére, közben pedig palacsintát sütött.Próbáltam visszafojtani a belőlem kitörő röhögést, nem sok sikerrel.Halkan felkuncogtam, amire Damon fel is figyelt.Megfogta a kezem, majd megpörgetett.Nevetve átkaroltam a nyakát, és elvigyorodtam.
-Nem vagy normális tudsz róla?-nevettem.
-Mikor voltam az?-kérdezte nevetve.
-Ez igazán jó kérdés! Fogalmam sincs!-röhögtem.
-Szólj hogy mikor kezdjek nevetni!-vigyorgott.
-Ha nem szeretnélek ennyire, már rég elhagytalak volna a szemtelenséget miatt!-kacsintottam.
-Szóval szeretsz?-jött hozzám közelebb.
-Nem is a kockás hasad miatt jöttem hozzád!-haraptam az ajkamba.
-Szóval szerinted kockás a hasam! Hmm!-csókolt meg.
Nyelve táncra hívta az enyémet, amit én el is fogadtam.Faltuk egymás ajkait, amíg levegő hiányban el nem kellett válnunk.
-Gyerekek, ez jobb mint egy pornó film!-vigyorgott ránk Matt.
-Matt, neked nincs jobb dolgod mint minket nézni?-bújtam ki Damon öleléséből.
-Képzeld nincs! Caroline itt hagyott mert beszélnie kell az esküvő szervező brigáddal!-közölte Matt.
Ekkor csörögni kezdett a mobilom.Damon egy gyors csókot nyomott az ajkaimra, én pedig a hang irányába eredtem.Megragadtam a telefonomat a pultról, és a helyettesítő seriff, Michael neve állt a kijelzőn.
-Jó napot Michael Seriff!-vettem fel a készüléket.
-Szia Elena! Azért hívlak téged mert Caroline nem elérhető, és ugye bár tudtommal te vagy a legjobb barátnője! Kérlek tájékoztasd Caroline-t, hogy Liz sajnos meghalt!-mondta a seriff.
-Tessék?!-kérdeztem döbbenten.
-Rákos volt! Csak én tudtam róla, senki más! Azért nem akarta elmondani Caroline-nak, mert nem akarta hogy miatta keljen aggódnia! Azt is mond meg neki, hogy ma lesz a temetése a templomban 17:00-kor.Liz azt szerette volna, hogy Damon írja meg a búcsúbeszédet! Liz az egész házat Caroline nevére íratta!-tájékoztatott.
-Értem!-mondtam már a sírás határán állva.
-Szia Elena!-bontotta a vonalat.
A szemeim könnybe lábadtak, majd később keservesen zokogni kezdtem.Liz olyan volt nekem, mintha a második anyám lett volna.Miután a szemem láttára haltak meg a szüleim a balesetben, Liz befogadott engem, ezzel erősítve a Caroline-al való barátságomat.A szüleim és Liz már nagyon

régóta ismerték egymást.Amikor padlón voltam a haláluk miatt, ő volt az aki mindig lelket öntött belém.Damon karjaiba borultam, aki nem értette a helyzetet.
-Damon, Liz meghalt!-zokogtam.
-Mi?!-küszködött a könnyeivel.
-Titokban tartotta a betegségét, mert nem akarta hogy aggódjunk miatta!-szipogtam.
-Megyek, elmondom Caroline-nak!-indult meg Matt.
-Várj Matt! Én szeretném elmondani neki!-állítottam meg.
Bólintott egyet, én pedig kimentem megkeresni Caroline-t.Még mindig a szervezővel beszélt.Hatalmas csapás lesz ez most neki.A saját anyja nem lesz ott az esküvőjén.A szülei elváltak, és az apjával azóta nem is beszél.Liz és ő nagyon közel álltak egymáshoz.Amikor Caroline végzett, rám helyezte a tekintetét.
-Képzeld Elena, a szervező....-magyarázta.
-Caroline!-vágtam a szavába könnyes szemekkel.
-Mi történt Elena?-kérdezte.
-Liz!-kezdtem újabb zokogásba.
-Mi van az anyámmal?-faggatott aggódva.
-Meghalt!-közöltem.
Caroline megszólalni sem tudott a döbbenettől.Könnyezni kezdett, ami zokogásba ment át.
-Ez nem lehet!-fogta a fejét.
-Sajnos igaz! Nem szólt a betegségéről mert nem akarta hogy aggódnod keljen miatta! Ráadásul az egész házat rád íratta!-mondta.
-Anyám Elena! Az anyám meghalt!!-rogyott a földre.
Rögtön magamhoz öleltem.Most hatalmas szükségünk van egymásra.Mindkettőnknek fontos volt Liz, így elég nehéz lesz a történteket feldolgozni.Fejét a vállamba fúrta, és a könnyeivel áztatta el azt.
-Az esküvőmön sem lesz ott!-zokogott.
-Tudom!-öleltem.
Caroline-nak valamennyire sikerült lenyugodnia.Beszaladtam a házba egy pohár vízért, amit ki is vittem.Leültünk a hintaágyra, és beszélgetni kezdtünk.
-Amikor kicsi voltam, megkérdeztem anyutól hogy ő meg fog e halni.Ő azt mondta, hogy egyszer mindenki meghal, de én felnőtt leszek mikor elérkezik az ő ideje, és akkor már nem lesz szükségem rá! Tévedett!-szipogott.
-Minden rendben lesz oké?-nyugtattam.
-Már hogy lenne minden rendben? Az anyám meghalt, közeledik az esküvő, tele vagyok stresszel, és minden összeomlik körülöttem!-idegeskedett.
Nem szóltam semmit, csak ismét magamhoz öleltem.Mindenben mellette fog állni, és támogatni fogom.Ez legtöbb amit tehetek.Nem szabad őt magára hagynom, mert képes lenne kikapcsolni az

érzelmeit, hogy megszabadulhasson a szomorúságtól.Érzem, hogy ezt együtt simán átfogjuk vészelni.Igyekszem átsegíteni a nehezén, hisz anno ő is ezt tette.Emlékszem éjszakákat sírtam végig, mert minden percben lejátszódott a fejemben az egész történés.Ahogy a kocsink a vízbe zuhan, és apa próbál engem kimenteni, ami sikerült is, de ő nem élte túl.Anya nem sokáig bírta oxigén nélkül, de az utolsó erejét is arra használta, hogy kijuttasson a vízből.Úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, mivel az idő kezdett egy kicsit lehűlni.Ahogy beléptünk, Matt magához ölelte Caroline-t.A többiek is megölelgették őt.Damon a búcsúztató beszéden szorgoskodott.
-Hogy haladsz?-érdeklődtem.
-Nem túl jól! Meg teszek minden tőlem telhetőt de, eddig nem haladok valami fényesen-mondta elkenődve.
-Biztosan olyan búcsúztató beszédet sikerül majd írnod, ami mindenkire hatással lesz! Nem véletlen választott ki téged Liz!-majd egy puszit nyomtam a hajába.
Damon és Liz nagyon közel álltak egymáshoz.Liz minden rendőrségi ügyében Damon is segédkezett.Aztán egyre közelebb kerültek egymáshoz, később pedig szinte már legjobb barátok voltak.Liz mindig úgy viselkedett velem, mintha a saját lánya lettem volna.Ha kértem, mesélt nekem a szüleimmel való barátságáról, vagy arról mesélte el az emlékeit, mikor még kicsi voltam.Egyszóval, rengeteget segített, hogy túl legyek a gyász siralmas időszakán.Stefan-t és ledöbbentette a hír, ahogy mindenki mást is.Caroline hogy egy kicsit elterelje a gondolatait az egészről, elment Rebekával sétálni.Bonnie és Matt benéztek a templomba, hogy megnézzék hogy is áll az egész temetés szervezése.Damon pedig továbbra is a búcsúbeszéddel foglalkozott.
-Te és Liz mióta ismertétek egymást?-érdeklődött Stefan.
-Ő és a szüleim nagyon jóban voltak.Amikor megszülettem, ő volt az első aki a karjában tartott.Ráadásul, éjszakákat töltött anya mellett, mikor még a pocakjában voltam.Aztán mikor meghaltak a szüleim, ő rögtön befogadott, és úgy kezelt mintha a saját lánya lettem volna! Ez által Caroline és én közelebb kerültünk egymáshoz mint valaha, sőt! Néha néha testvérkémnek hívtuk egymást, mert már úgy néztünk egymásra, mintha testvérek lennénk.A nehéz időszakjaimat az ő segítségükkel tudtam leküzdeni-meséltem.
Stefan elmosolyodott.Úgy döntöttem, megnézem Damon hogy halad a beszéddel.Bezárkózott a

szobánkba, hogy teljességgel a beszédre tudjon koncentrálni.Bekopogtattam, majd résnyire nyitottam az ajtót.
-Szia!-ültem le mellé.
-Szia!-mosolygott halványan.
-Van már valami?-faggattam.
-Egy kicsit haladtam.De fogalmam sincs mit írhatnék! Csak azt szeretném, hogy méltó legyek a búcsúbeszéd megírására! Hogy ne hiába válasszon ki Liz!
-Nézd Damon! Annak oka van, hogy Liz téged választott! Megbízott benned, és nagyon jó barátjának tartott téged! Írd le azt, amit Caroline hallani akar! Amit éreztél amikor Liz-el sorra oldottátok meg az ügyeket!-majd a füle mögé tűrtem egy kósza hajtincset.
-Hiányzik Liz!-sóhajtott.
-Hidd el, nekem! El sem tudom mondani mennyire! De Caroline-nak mindkettőnkre szüksége van.Támogatnunk kell őt, és átsegíteni a nehézségeken!-mondtam.
-Igen tudom.Caroline erős nő.Hamar túl lesz rajta!-mondta Damon.
-Reméljük!-mosolyogtam halványan.
 -Amikor utoljára beszéltem Liz-el, azt mondta, hogy mondjam meg Caroline-nak mennyire büszke rá! Először nem értettem, ezért azt válaszoltam hogy te magad fogod megmondani neki.Most már értem miért mondta!
-Senki sem számított rá! De sajnos ezt hozta az élet! Nekünk pedig el kell fogadnunk, bármennyire fáj, és nehezünkre is esik! Na megyek, mert még Rebekát sem öltöztettem fel!-majd egy puszit adtam arcára.
Rebekát be utasítottam a fürdőszobába, és megfürdettem.Kiválasztottam egy fehér pólót, egy fekete

szoknyával, és egy fekete garbóval.Én is gyorsan megfürödtem, és fel is öltöztem.Megkötöttem Damon nyakkendőjét, és ezennel készen is voltunk.Alaric, Molly és Phoebe már a templomban várnak minket.Amikor mindenki késznek nyilvánította magát, a templomhoz indultunk.A pap elmondta a szokásos mondókáját.
-Aki beszédet szeretne mondani, az most tegye meg!-mondta a pap.
Én rögtön felálltam a székről, és helyet cseréltem a pappal.Nyeltem egy nagyot, majd belekezdtem a beszédembe.
-Liz rengeteget tett értem az életem során.Mint tudják, nekem meghaltak a szüleim, ő pedig rögtön a szárnyai alá vett, és úgy bánt velem, mintha a saját lánya lennék.Ez idő alatt megállapítottam, hogy ő egy csodálatos nő volt.Elsősorban anya, másodsorban pedig szolgálta a városát.Sok dolgot tudnék mesélni arról, hogy Liz-ben mennyi erő, és kitartás volt.Mindent megtett, hogy a lányát boldognak lássa.Néha elgondolkoztam azon, hogy anyának hívhatnám, hisz ő olyan volt nekem, mintha a második anyámat testesítette volna meg.Folyton azt mondta, hogy nyugodtan hívjam anyának, mert én már az ő kislánya vagyok.A szüleim halála után is úgy érezhettem magam, hogy van egy családom, aki szeret!-mondtam.
Az utolsó mondatokat a könnyeimmel küszködve mondtam el, majd leültem Damon mellé, aki megfogta a kezem, és puszit nyomott rá.Most ő következett a búcsúbeszéd elmondásával.
-Tudják, engem eléggé meglepett hogy Liz pont engem kért fel hogy mondjam el a búcsúbeszédet a temetésén! Amikor utoljára beszéltem vele, azt mondta, hogy mondjam a lányának Caroline-nak, hogy elképesztően büszke rá, és hogy ő különlegesnek született.Nem értettem a helyzetet, és azt válaszoltam neki, hogy te magad fogod megmondani neki! Liz és különleges volt.Szóval Caroline, az anyád mérhetetlenül büszke rád, és az ő különlegességével születtél.Liz csodás seriff volt, és csodás barát is egyben!-mondta Damon.
A beszéde végeztével leült mellém, majd a kezét a combomra helyezte.Caroline felállt a helyéről, és neki állt a beszédének.
-Az anyám halála váratlanul mindenkit, de engem különösen! Nem akarta hogy aggódjak miatta, az utolsó hónapjaiban.Ő volt a példaképem minden téren.Pontosan olyan akartam lenni mint ő.Olyan kitartó, segítőkész, jószívű.Amikor megtanított biciklizni, feltettem neki a következő kérdést:Ő meg fog halni? Erre ő csak azt válaszolta:Egyszer minden ember meghal.Én pedig felnőtt leszek, hogyha az ő ideje elérkezik, és akkor már nem lesz rá szükségem! Ebben viszont nagyot tévedett! Nem volt olyan pillanat, amikor nem lett volna rá szükségem.Ahányszor kórházba került, annyiszor ellenőrizgettem őt, hogy minden rendben van e.Kicsit már a rögeszmémmé vállt.Nem tudom megszámolni az ujjamon hogy hányszor hangzott el tőle ez a mondat : " Jól vagyok Caroline! Ne aggódj értem!" Én valahogy ezt nem hittem el!-mondta Caroline.
A temetés után tettünk még egy kitérőt, mielőtt hazamentünk volna.Elmentünk a kis faházhoz, ahová Liz szokott minket hozni minden évben mikor még kicsik voltunk.Meg persze most is.Ott volt egy kivágott fa, aminek csak a törzse maradt ott a helyén.Fának a törzsébe helyezünk egy olyan dolgot, ami Liz-hez kapcsolódott.Először én akartam kezdeni.Egy nyakláncot helyeztem a törzsbe, amit még Liz-től kaptam.Egyszer csak elsírtam magam, majd Caroline felé indultam, aki magához ölelt.Olyan nehéz ezt nekem újra végig csinálni.Nem akarom újra átélni azt a fájdalmat, amit a szüleim halálakor éreztem.Damon következett.Egy könyvet helyezett be, amiben a bűnügyek vannak felsorolva, amit együtt oldottak meg.Matt egy piros rózsát adott, Bonnie pedig egy karácsonyfa díszt, amit együtt raktak fel a karácsonyfára karácsonykor.Phoebe és Alaric pedig szintén vörös rózsát adott be.Stefan-nal együtt.Caroline következett.Láttam rajta hogy nehezére esik ezt mind megtenni.Damon magához szorított, a nagy zokogásom közepette.Caroline a fatörzshöz sétált, és belehelyezte a kedvenc közös képüket.A "kincseket" pedig falevelekkel fedte el.
-Viszlát, anya!-sírt Caroline, majd Matt karjaiba vetette magát.
-Ez annyira igazságtalan!-zokogtam, mire Damon még jobban magához ölelt, engem és Rebekát.

-Shh, itt vagyok!-csitítgatott.
-Bárcsak meg se történt volna!-sírdogáltam.
-Bármit megtennék, hogy visszafordíthassam.De sajnos nem lehet! De ígérem, túl tesszük magunk rajta.Ám, nem könnyen!
Damon-nek valahol igaza van.Lehet hogy hamarabb vége lesz ennek az egész siralmas gyászos időszaknak, mint gondolnánk.Bárcsak így lenne.Rebeka szorosan magához ölelt.
-Ne sírj anya!-mondta Rebeka, ami mosolygásra késztetett.
Felkaptam őt, és agyon puszilgattam.Ő hoz fényt az életünkbe.Ő az, aki miatt nem adtam fel mindent.Ő és Damon jelentik nekem a világot.Ebben a pillanatban az eső zuhogni kezdett, mire a mindenki zokogását a nevetés vette át.
-Legalább van valami jó is ebben a napban!-nevettem.
-Szeretlek!-vigyorgott féloldalasan Damon.
-Én is szeretlek! Mindennél jobban!-csókoltam meg, mire ő visszacsókolt.
Rebeka nevetve Phoebe-hoz és Alaric-hoz rohant.A csókunk végeztével egymás karjaiba borultunk.

-Bevallom, élvezem a helyzetet!-vigyorgott Caroline.
-Én is!-helyeseltem.
-Én meg ezt élvezem!-csókolt meg újra Damon.
-Most valóra váltottad az egyik álmom!-mondtam.
-Miféle álmodat?-kérdezte Damon.
-Mindig is szerettem volna esőben csókolózni! Most pedig megtörtént! És hogy veled történt meg, az még jobb!-vigyorogtam.